Kapitális pontyok horgászata a Raduta víztározón X.rész - Búcsú a tározótól

Kapitális pontyok horgászata a Raduta víztározón X.rész - Búcsú a tározótól

Nehéz szívvel hagytuk el a Raduta tározót, mivel igazán szép emlékeket kaptunk tőle. Kissé féltünk a hazafelé vezető úttól is, hisz azért nem semmi út várt ránk. Kilencnapi folyamatos horgászat után közel 900 km-es autózás nem semmi mutatvány. Végül is gond nélkül keresztülmentünk a Román alföldön, megmásztuk a Kárpátok hágóit, s 14 óra autózás után hazaérkeztünk Magyarországra. Nagyon fáradtak voltunk az utazás és a hosszú horgászat végett, de a fogások kárpótoltak bennünket mindenért.

Már otthon a fényképeket és a videofelvételeket nézegetve jöttem rá, hogy ezt az élményt talán másnak is át kellene élni. Elhatároztam, hogy megpróbálok horgásztúrákat szervezni a Raduta víztározóra, hogy minél többen kerüljenek közelebbi ismeretségbe egy-egy kapitális ponttyal. Nagyon nehéz szervezőmunka lesz, de könnyen elképzelhető, hogy tavasszal belevágok. Addig is tekintsék át az alábbi fényképeket, melyek talán még közelebb hozzák Önökhöz azt a helyet, ahol álmaik hala élhet.

A Fogarasi havasok.

Az Olt folyó.

Nagyon szép tájakon utaztunk a Raduta víztározó felé.

A Bukaresti közlekedés igazi rémálom volt.

Több mint 800 hektár a Raduta víztározó.

A kánikula elől néha a vízbe kellett menekülni.

Nyurgaponty-parádé.

Az átkozott dévérek még a 30 mm-es bojlinak is nekimentek.

A túra során a tintahalas bojli volt a nyerő.

Az első pontyot Ferinek sikerült kifognia.

Kantint is üzemeltettünk.

Kíméletes bánásmód a kifogott halakkal.

Csaba 13,5 kg-os tőpontya.

Vízben egy tükörponttyal.

A nagy meleg végett a matracon pihegő pontyokat folyamatosan vízzel kellett locsolni a kiszáradás ellen.

32,4 kg-os tőponty.

Igen nehéz volt tartani a fényképezőgép előtt.

A 30 feletti ponty mérlegelése.

Robert Radutával a 32,4 kg-os ponty mellett.

A nagy hasa még a fejemet is eltakarta.

A golyóponty éjjeli felvételnél.

A 18 kg-os nyurga, mely a legjobban küzdött a Radutai halak közül.

Párban a nyurgák.

A kilenc éjszakás horgászat igen megerőltető volt.

Szeretjük a pontyokat!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.