Küzdelem a nyurgapontyokkal és az éjszakai hidegekkel

Küzdelem a nyurgapontyokkal és az éjszakai hidegekkel

Kevés olyan horgászvíz van a világon, amire szinte mániákusan szeretnék visszatérni, de a távolság, vagy a horgászati feltételek korlátozottsága miatt lehetőségem nem igazán adódik rá. Az Ebro e kevés víz közé tartozik! Viszont a közel 2500 km-es távolság és a szigorú horgászati, táborozási feltételek miatt az ember ezerszer is meggondolja, hogy belevágjon-e egy oda tervezett komoly horgásztúrába. Véletlen sorozatoknak köszönhetően - vagy talán a sors rendezte így, írta meg előre? - 2006 novemberének végén és december elején 10 nap erejéig visszatértünk egy nagyon kedves, régi barátunkhoz, az Ebróhoz! Szinte hihetetlennek tűnő fogások, örökké emlékezetes kalandok kísértek bennünket végig ezen időszak alatt. Elemi erővel küzdő nyurgapontyok, hatalmas harcsák jelezték számunkra azt, hogy jó döntés volt visszatérni oda.

Előzmények

Nemcsak a horgászat, hanem az Ebróra való visszatérés sem volt mindennapos. A Magyarországról történő induláskor ugyanis barátommal, Kracsál Ferivel egy franciaországi, pontosabban a Cassienen történő horgászatot tűztük ki célul. Miután a reggeli órákban megérkeztünk a tóra, több igen kellemetlen tényezővel is szembesülnünk kellett.

  • A jó, halfogásra felettébb esélyes helyek kivétel nélkül foglaltak voltak.
  • A rendkívül alacsony vízállás sem kecsegtetett sok jóval bennünket.
  • A víz hőmérséklete a vártnál lényegesen alacsonyabb volt.
  • Persze mindezek nem jelentettek volna problémát, ha egyáltalán ki tudtuk volna váltani a tóra érvényes engedélyt. Komoly francia segítséggel is hamar rá kellett jönnünk arra, hogy erre rövid időn belül esély sincs.

Miután órák óta hiába toporogtunk a tó partján Feri fejéből váratlanul, szinte a semmiből előpattant egy gondolattal, mely pillanatok alatt gyökeret vert bennünk.
- Innen már csak egy ugrás az Ebro! Menjünk oda horgászni! - állt elő Feri a váratlan ötletével
- 7-800 km Neked csak egy ugrás? - lepődtem meg kellően a további súlyos kilométerekre gondolván. Végül is rövid tépelődés után döntöttünk, és továbbutaztunk az Ebróra. A naplemente már a folyóparton köszöntött bennünket, felemelő érzés volt újra látni a vizet, pillanatok alatt beugrottak a régi élmények, fogások. Álom is alig jött a szemünkre, rendkívül izgatottan vártunk a másnapot, a horgászat kezdetét.

Nagy öröm volt újra megpillantani a festői szépségű Ebrót


A horgászhely kiválasztása

A helykiválasztás során mindenképpen kerülni akartuk a nagy nyüzsgést (elég sok bojlis és harcsás horgász tartózkodik a decemberi napokban az Ebrón), ezért egy olyan helyre esett a választásunk, melynek a 30 km-es körzetében nem volt említésre méltó lakott település. Persze ez eléggé megnehezítette a későbbiek folyamán az élelmiszer- és italutánpótlás beszerzését, de a 30 km-es autózás megérte a nyugalomért. Amúgy a hely csodálatos környezetben volt, hatalmas hegyek, függőleges sziklafalak övezték a túlpartot szinte végig, igazi vadregényes táj ölelt körbe bennünket.

Táborhelyünket lakott településtől 30 km-re alakítottuk ki. A tíz nap alatt még a „madár” se járt nálunk


A táborhely kialakítása

Az ebrói horgászatok során a táborhely kialakításánál egy nagyon fontos szabályt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez pedig az Ebró teljes területén érvényben lévő sátorozási tilalom. Csak kijelölt helyeken, campingekben lehet sátrat felállítani. A hatóságok ezt nagyon szigorúan veszik, folyamatosan ellenőrzik a horgászokat. Persze a vízparton azért lehet aludni, de csak az autóban vagy a szabad ég alatt. Éppen ezért nagyon örültünk annak, hogy a táborhelyünk közvetlen közelében, a vízparton olyan olajfák voltak, melyek alatt kényelmesen elfértek a horgászágyaink, s ennek köszönhetően hellyel-közzel védve voltunk az éjszakai széltől és a páralecsapódástól.

A fák alatt, többé-kevésbé védve voltunk a párától, de a hideg ellen már a speciális ruházat és a komoly hálózsákok is kellettek


Az etetés, a horgászhely kiválasztása

Az első és egyben legfontosabb szempont az volt, hogy az előttünk elterülő vízterületen olyan helyet jelöljünk ki, amely a partról is kényelmesen megdobható. Szerencsénkre 80 méteres távolságban rendkívül jó haltartó helyekre, akadókra, olajfák maradványaira leltünk a vízben. Az etetést ettől mintegy 10 méterre jelöltük ki, mely kényelmesen megdobható és etethető is volt egyben.


Az első kapások

Az Ebrón csak éjfélig lehet horgászni, s azt követően napfelkeltétől lehet újrakezdeni. Éppen ezért az esti órákban a sötétedés beköszöntével kicsit kezdtünk aggódni, hogy tán valamit rosszul csináltunk, mivel nem volt még kapásunk. Végül is este 10-kor megtört a jég, és megérkezett az első nyurgapontyunk. Az 5 kiló körüli nyurgapontynak nagyon örültünk, igazolni láttuk elképzelésünket a helyválasztással és az etetéssel kapcsolatosan.

Rég örültünk annyira halnak, mint ennek az 5 kilós nyurgának. Az első hal mindig meghozza a megnyugvást, a helyes munka felett érzett örömöt
A második naptól egy csodálatos horgászat kezdődött, melynek során nem egy 15 kilós, közel 90 centi hosszú nyurgapontyot is sikerült fognunk
A horgászat elején pellettel csalizva jutottunk el szebbnél-szebb fogásokig, de ahogy egyre jobban elfogadták és megismerték a bojlit a pontyok, úgy lett egyre nagyobb sláger ez a csali

Arra még a legvadabb álmunkban sem mertünk gondolni, hogy pár óra múlva alapjaiban dől meg minden elképzelésünk! A második halunk ugyanis egy 18,4 kg-os szürkeharcsa lett! Ferinek nagyméretű pellettel sikerült horogra csábítani a harcsát, mely azért nem várt vendég volt. Főtt is a fejünk rendesen, hogy a pontyozásnak valószínűleg lőttek, a harcsák ellepik az etetésünket. Szerencsére ez nem így történt, kisebb-nagyobb atrocitásoktól eltekintve a 10 nap alatt tulajdonképpen békén hagytak bennünket a harik. Bizonyítéka ennek az 5 és fél mázsás pontyfogásunk, melyet a horgásztúra során sikerült elkönyvelnünk.

És jött a meglepetés! 18,4 kilós harcsa éhezett meg a 30 mm-es halibut pelletre
Kissé tartottunk tőle, hogy az ehhez hasonló, vagy esetleg ennél nagyobb harcsák elzavarják az etetésről a pontyokat. Bár mint a későbbiek folyamán párszor megtapasztaltuk, a harcsák mindvégig az etetésen tartózkodtak, mégsem zavarták a pontyokat, azok bátran lakmároztak a beszórt etetőanyagokból
A tízes nyurgáknak sem jelentett akadályt az akár a 30-35 mm-es bojlik felszippantása
Bár szelektálni még a nagyméretű csalikkal sem lehet a pontyok közt (maximum a kapások számát ritkíthatjuk), azért a túra elején is 9 kilós átlagsúllyal büszkélkedhettünk


Megfelelő felkészülés a hideg, párás éjszakákra

Az ebrói horgászataink során az első igazi problémával a naplemente után szembesültünk. A nappali 25-30 fokos meleg pillanatok alatt elillant, a hőmérő higanyszála félelmetes tempóban kezdett süllyedni abban a pillanatban, hogy eltűnt a láthatáron a Nap. Az éjszakai órákban 0 fok körüli hőmérséklet uralkodott, amely vízparti páralecsapódással is párosult. Reggelre minden felszerelésünk szinte „vízben állt”! Végül is mozgósítva a thermoruha készletünket, kellő mértékben fel tudtunk készülni az éjjeli hidegekre. De azért mindig kissé remegve vártuk már a nappali órákban azt, hogy a nap megtörje a köd, pára uralmát.

Borult időben nappal sem emelkedett a hőmérséklet 6-8 fok fölé, ilyenkor bizony elkelt a thermo kabát, ruha és kesztyű. A hideg bot, orsó markolása a fárasztások során nem éppen leányálom. Mindenképpen olyan kabátot és nadrágot válasszunk, mely 100%-ban vízálló, ellenáll a szélnek, de mégis „lélegzik”. Praktikus olyan kabátot beszerezni mely meleg, kivehető béléssel van ellátva, s így mind a 4 évszak igényeinek megfelel. A nadrág sem árt, ha erős, tartós, vízlepergető és „lélegző” anyaggal rendelkezik
A hideg időkben egy megfelelő kesztyű nélkülözhetetlen részét képezheti ruházatunknak. Fontos, hogy olyan kesztyűnk legyen, melyet használni lehet ujjatlan és „kétujjas” kivitelben is. Ezzel lehetővé válik, hogy a felhajtható újvédő használata esetén különböző helyzetekben is gyorsan tudjunk dolgozni. Horogszabadításkor például az ilyen jellegű kesztyű nagyon nagy segítségünkre lehet
A hideg téli horgászatok közben először mindig a láb kezd el fázni! A vízálló cipő alapfeltétel ilyenkor, de a meleg, vastag, nedvszívó hatással rendelkező gyapjú zokni is segítségünkre lehet
Mivel az Ebrón tilos a sátrazás, a felszerelés jelentős részét a szabadban kell tárolni. A vízparton a nappali melegnek és az éjszakai hidegeknek köszönhetően jelentős páralecsapódás tapasztalható, éppen ezért szabadon nem maradhat olyan felszerelés, mely megsínylené a párát. Fontos, hogy ezeket a felszereléseket olyan táskákban tároljuk, melyek vízhatlanok, ellenállóak a párával szemben is


Boklikészítés a hidegvízi horgászatokra

Bár mi a Cassien 10-12 fokos vízére készültünk fel az otthoni bojlikészítések során, az Ebró 13-14 fokos vízében is rendkívül jól működött a könnyített Clone Ice májas bojli. Nézzük át, hogy milyen alapanyagokat tartalmazott ez a bojli, melynek köszönhetően több mint 5 mázsa pontyot sikerült fognunk az Ebrón.

Az etetések és a csalizások során is jelentős szerepet kaptak a pelletek. A Big Fish pellet, ami a májas bojlihoz rendkívül jól passzoló hidegvízi májpellet, valamint a nagyméretű (20-25-30-35 mm-es) Halibut pellet szinte mágnesként vonzotta az etetésre a pontyokat, s mint az a későbbiek folyamán kiderült, a harcsákat is
A vödrös, 3 kg-os kiszerelésű Big Fish pelletben kukoricacsíra likőr is megtalálható. Ha a pelletet beáztatjuk ebbe a likőrbe, egy rendkívüli csalogató hatással rendelkező etetőanyagot kaphatunk kézhez
A Clone Ice Liquid kifejezetten hidegvízi horgászatokra lett kifejlesztve, csalogató hatását a hideg vízben is tökéletesen ki tudja fejteni. Egy kiló száraz alapanyaghoz 40-50 ml-t szoktam adagolni belőle
Rengeteg, szinte nélkülözhetetlen folyékony összetevőt lehet még a bojli alapanyagai közé bevenni. Téliesített olaj, aminosavak, illóolajok, aromák, étvágygerjesztő stimulátorok sem maradhatnak ki egy fogós bojliból
Csak használ a bojlinak, ha enyhén fűszeres jellegűre készítjük el. A Robin Red enyhén paprikás, fűszeres jellegével ebben nagy segítségünkre lehet
A könnyített bojlik egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a horgászataim során, főleg iszaposabb vizeken. Mivel az Ebrón horgászhelyünk előtt állt a víz, nem kellet tartanunk a könnyített bojlik elsodródásától, de az iszapba sem süllyedtek bele. Ha lehet, olyan adalékanyagokkal csökkentsük a csali fajsúlyát, melyek természetes eredetűek. A garnéla, a tintahal és az atlanti rák hihetetlen módon könnyűvé teszi a bojlit, de egyben nagyon vonzóvá is. Figyelni is kell ezekre az anyagokra, mivel túlzott adagolás esetén könnyen lebegő bojlikat kaphatunk kézhez

,"s","75%","k"]Könnyített Clone Ice májas bojli (5 kg)

Száraz összetevők

  • 3 kg Clone Ice bojli mix
  • 30 dkg Robin Red
  • 25 dkg Atlanti rák liszt
  • 25 dkg Tintahal liszt
  • 25 dkg Garnélarák liszt
  • 25 dkg Vérliszt
  • 50 dkg Eggalbumin
  • 30 dkg Bogár mix
  • 20 dkg PTX

Folyékony összetevők

  • 200 ml Clone Ice Liquid
  • 30 ml Elit máj aroma
  • 100 ml téliesített olaj
  • 50 ml CSL
  • 25 ml Fűszeres cajusers
  • 10 ml Fekete bors illóolaj
  • 150 ml Amino Total Complex, tintahal ízesítéssel

Speciális összetevők

  • 50 gr Betain
  • 50 gr Májpor
  • kb. 40 db Tojás
[-doboz]

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.