Az előző részben - Szalai Árpád, a PB Products hazai forgalmazója és versenyhorgász segítségével - bemutattunk két Heli-Chod szereléket, ebben a részben pedig két ólomklipszes bojlis végszerelék készítését ismertetjük lépésről-lépésre. Egyik egy három módon elkészíthető ólomklipsz, míg a másik egy in-line ólmos, mégis könnyedén cserélhető újfajta klipsz alkalmazásával készül.
![Nem egyszerű eligazodni a sok kapocs, klipsz, gumiharang és egyéb aprócikkek tengerében Nem egyszerű eligazodni a sok kapocs, klipsz, gumiharang és egyéb aprócikkek tengerében](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az ólomklipszes szerelékek elkészítésének ismertetésében ismét Szalai Árpád közreműködését kértük:
PB Products Hit & Run X-Safe
klipszes végszerelék volfrámszállal kombinált bevonatos előtétzsinórral
„Ez a szerelék két fontos alkotóelemre épül. Az egyik maga a Hit & Run ólomkapocs, míg a másik a Hit & Run Tungsten Leader névre keresztelt, volfrámszállal kombinált, bevonattal rendelkező „előtétzsinór”.
Az első elemet egy korábbi írásból már részletesen megismerhették a Haldorádó Horgászportál olvasói, ezért nem térek ki ismét ennek háromféle felhasználási módjára. A második elem viszont mindenképp érdemel néhány szót. Nem véletlenül került idézőjelek közé az „előtétzsinór” kifejezés, hiszen ez már bőven túllépi a hagyományosnak mondható előtétzsinórok által nyújtott előnyöket.
![A volfrám betéttel ellátott bevonatos előtét a szerelék egyik legfontosabb eleme A volfrám betéttel ellátott bevonatos előtét a szerelék egyik legfontosabb eleme](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A Hit & Run Tungsten Leader egy volfrámszállal erősített, szilikon bevonattal ellátott előtét, amit kifejezetten a csúszó rendszert igénylő végszerelékekhez készítettek. A volfrámszálnak köszönhetően kiválóan elfekszik a mederfenéken, míg a külső bevonat segít a megfelelő csúszásban akár in-line, akár klipszes szerelékről legyen szó. Nagyon nagy előnye továbbá, hogy a 30 librás szakítószilárdsága ellenére rugalmas, így a fárasztás utolsó szakaszában is - amikor már a dobra került a dobóelőtét zsinórunk, halak kirohanásai pedig a leghevesebbek - megfelelő rugalmasságot kölcsönöz a szereléknek.
Kezdjük tehát összerakni az első szereléket!
![A felső sor - plusz a megfelelő ólom - a szerelékhez kell, az alsó sorban a horogelőkére felkerülő termékek sorakoznak A felső sor - plusz a megfelelő ólom - a szerelékhez kell, az alsó sorban a horogelőkére felkerülő termékek sorakoznak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Először a Tungsten Leader végén lévő nagyobb hurkot húzzuk fel az ólomklipszre… Először a Tungsten Leader végén lévő nagyobb hurkot húzzuk fel az ólomklipszre…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd a klipszen vezessük át átlósan a fűzőtűt … majd a klipszen vezessük át átlósan a fűzőtűt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ebbe akasszuk bele a leader másik végén lévő kis hurkot (felül) és húzzuk vissza a tűt (alul) Ebbe akasszuk bele a leader másik végén lévő kis hurkot (felül) és húzzuk vissza a tűt (alul)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A leadert teljesen áthúzva igazítsuk bele a klipszen lévő vájatba A leadert teljesen áthúzva igazítsuk bele a klipszen lévő vájatba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezután fűzzük fel a nagy szemű forgós gyorskapcsot a leader szabad végére Ezután fűzzük fel a nagy szemű forgós gyorskapcsot a leader szabad végére](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A fűzőtűt a klipsz szabad vége felől dugjuk át a klipszen, akasszuk ismét bele a leader szabad végét és húzzuk vissza a tűt A fűzőtűt a klipsz szabad vége felől dugjuk át a klipszen, akasszuk ismét bele a leader szabad végét és húzzuk vissza a tűt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nagy szemű forgó nem tud belecsúszni a klipszbe. Ha mindent jól csináltunk, így néz ki… A nagy szemű forgó nem tud belecsúszni a klipszbe. Ha mindent jól csináltunk, így néz ki…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mehet fel a klipszre az ólom Mehet fel a klipszre az ólom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Következhet a gumikúp a fűzőtűre, onnan a leader szabad végére, majd ráhúzzuk a klipszre Következhet a gumikúp a fűzőtűre, onnan a leader szabad végére, majd ráhúzzuk a klipszre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a szinte kész szerelék Íme, a szinte kész szerelék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ez a szerelék tulajdonképpen egy biztonsági kapcsos csúszó szerelék. Működésnek a lényege, hogy a speciális kialakítású műanyag ólomklipszre felhelyezett ólom fixen tart a helyén, azonban a csalinkat felszippantó hal, ha megugrik, szerelékünk azonnal csúszóvá válik, így a ponty mozgásának teljes teret biztosít. A szereléket akadós pályán is nyugodtan használhatjuk, mivel ha elakadunk a hallal, és a főzsinórunk esetleg elszakad, nem kell attól tartanunk, hogy a hal kénytelen lesz cipelni a súlyt, mivel az abban a pillanatban lecsúszik végszerelékünkről. Ha a főzsinór bármi miatt szakad, a fenti képen jól látszik, hogy a klipszen átcsúszik a leader, a hal kizárólag az előkét viszi magával, se a főzsinór, se a leader darab az ólommal nem marad rajta. Gondolom, senki nem készül úgy horgászni, hogy szakítani akar, de ha már megtörtént a kellemetlenség, akkor érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy a hal ne pusztuljon el a magával cipelt, esetleg fára feltekeredő szerelékünk miatt!
![Ezt a szereléket is tovább lehet tuningolni PVA használatával. Egy extra hosszú fűzőtűt végigvezetünk az előkehossznak megfelelő PVA sticken… Ezt a szereléket is tovább lehet tuningolni PVA használatával. Egy extra hosszú fűzőtűt végigvezetünk az előkehossznak megfelelő PVA sticken…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd az előkét áthúzva rajta egészen a horogig behúzzuk a PVA Stickbe … majd az előkét áthúzva rajta egészen a horogig behúzzuk a PVA Stickbe](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a PVA stick csomaggal ellátott előke. Nem maradt más hátra, mint felakasztani a gyorskapocsba… Íme, a PVA stick csomaggal ellátott előke. Nem maradt más hátra, mint felakasztani a gyorskapocsba…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és már kész is a behúzásra váró komplett szerelék … és már kész is a behúzásra váró komplett szerelék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A PVA bomlása után a stick mix teljesen körbeveszi és elrejti a horgunkat A PVA bomlása után a stick mix teljesen körbeveszi és elrejti a horgunkat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csalogató etetőanyag kupac, tetején a csalival! Csalogató etetőanyag kupac, tetején a csalival!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Óramű pontossággal érkezett meg a szerelék bemutatását követően az újabb hal… Óramű pontossággal érkezett meg a szerelék bemutatását követően az újabb hal…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ami tökéletesen bizonyította a végszerelék működőképességét … ami tökéletesen bizonyította a végszerelék működőképességét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a szerelék és az eredménye Íme, a szerelék és az eredménye](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
PB Products Hit & Run Inline System
Belső zsinórvezetéses klipszes végszerelék
A következő végszerelék egy 2012-es újdonság a PB Products palettáján. Gyakorlatilag az imént bemutatott klipszes végszerelék belső zsinórvezetéses verziója, némi praktikussággal megfűszerezve!
![Ennél a szereléknél is mindössze a felső 3 termékre lesz szükség, az egyik maga az in-line rendszer (ami két komplett adagot tartalmaz), a másik a volfrámszálas előtét, a harmadik pedig a nagy szemű forgóval kombinált gyorskapocs Ennél a szereléknél is mindössze a felső 3 termékre lesz szükség, az egyik maga az in-line rendszer (ami két komplett adagot tartalmaz), a másik a volfrámszálas előtét, a harmadik pedig a nagy szemű forgóval kombinált gyorskapocs](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A belső zsinórvezetése rendszer három darabból áll, az egyik maga a vágott ólom, a második a megnyújtott in-line klipsz, a harmadik a gumikúp A belső zsinórvezetése rendszer három darabból áll, az egyik maga a vágott ólom, a második a megnyújtott in-line klipsz, a harmadik a gumikúp](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az első lépés hasonló a fenti szerelék kezdéséhez, a leader nagyobb fülét húzzuk fel a kapocs szárára, majd átlósan fűzőtűvel húzzuk át a klipszen a leader szabad végét Az első lépés hasonló a fenti szerelék kezdéséhez, a leader nagyobb fülét húzzuk fel a kapocs szárára, majd átlósan fűzőtűvel húzzuk át a klipszen a leader szabad végét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Igazítsuk a kialakított vájatba a leadert… Igazítsuk a kialakított vájatba a leadert…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd jöhet fel a nagy szemű gyorskapocs … majd jöhet fel a nagy szemű gyorskapocs](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezután hosszában húzzuk vissza a leader szabad végét Ezután hosszában húzzuk vissza a leader szabad végét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jöhet fel az ólom. Jól látszik ezen a képen, hogy akár a kész szereléken is lehet a szükséges ólom méretét cserélni, mivel az 70, 92, 113 és 135 grammban készül Jöhet fel az ólom. Jól látszik ezen a képen, hogy akár a kész szereléken is lehet a szükséges ólom méretét cserélni, mivel az 70, 92, 113 és 135 grammban készül](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a félig kész szerelék Íme, a félig kész szerelék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A meghosszabbított ólomklipsz csövét toljuk be az ólomba A meghosszabbított ólomklipsz csövét toljuk be az ólomba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezen a képen jól látszik, hogy csak egy módon lehet ezt kivitelezni Ezen a képen jól látszik, hogy csak egy módon lehet ezt kivitelezni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nagy forgó ebben a klipszbe sem tud megszorulni… A nagy forgó ebben a klipszbe sem tud megszorulni…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jöhet felülre a gumikúp Jöhet felülre a gumikúp](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az in-line rendszer „működése” Az in-line rendszer „működése”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A bevetésre váró PVA stickes előke A bevetésre váró PVA stickes előke](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a komplett szerelék Íme, a komplett szerelék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nap végül ismét fárasztással fejeződött be A nap végül ismét fárasztással fejeződött be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A következő kisfilmben hasonló részletességgel mutatjuk be mindkét szereléket.”
Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken, stb.) való gondtalan lejátszást is!
Írta: Haldorádó Team