Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A PB Products Heli-Chod Speed Swivel (Helikopter és Chod-Rig gyorskapocs) 8-as méretű forgóját alkalmazva villámgyorsan cserélhetjük előkezsinórunkat, így alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez. Ez természetesen mindig nagyobb sikert, több halat eredményez. A gyorskapocs egyik oldalát nagy szemmel láttak el. A nagy szemű forgó használatát elsősorban helikopteres és Chod-rig rendszerekhez ajánljuk. Gubancgátló gumiharang használata minden esetben ajánlott, hiszen így biztosan nem csúszik ki az előke végfüle a gyorskapocsból. Tökéletesen illeszkedik a biztonságos ólomelhagyó rendszerekhez. 8-as mérete kompatibilis más gyártók hasonló termékeivel, azok ólmaival, végszerelék kiegészítőivel. Minden csomag 10 darabot tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A PB Products Heli-Chod Speed Swivel (Helikopter és Chod-Rig gyorskapocs) 8-as méretű forgóját alkalmazva villámgyorsan cserélhetjük előkezsinórunkat, így alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez. Ez természetesen mindig nagyobb sikert, több halat eredményez. A gyorskapocs egyik oldalát nagy szemmel láttak el. A nagy szemű forgó használatát elsősorban helikopteres és Chod-rig rendszerekhez ajánljuk. Gubancgátló gumiharang használata minden esetben ajánlott, hiszen így biztosan nem csúszik ki az előke végfüle a gyorskapocsból. Tökéletesen illeszkedik a biztonságos ólomelhagyó rendszerekhez. 8-as mérete kompatibilis más gyártók hasonló termékeivel, azok ólmaival, végszerelék kiegészítőivel. Minden csomag 10 darabot tartalmaz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.