A nyári hónapokban horgásztam ezen a vízen először, akkor egy röpke, alig egynapos horgászat folyamán sikerült horogra csalnom életem eddigi legnagyobb pontyát. Emellett számos emlékezetes fogás fűződött ehhez a horgászathoz, ezért már nagyon vártam a pillanatot, hogy újra itt horgászhassak! Ha lassan is, azért szeptemberben ennek is eljött az ideje.
A horgászat tervezését már hetekkel a túra előtt megkezdtem, igaz, közben egy családi esemény miatt kicsit át kellett alakítanom a terveimet, ugyanis csütörtök délelőttől vasárnapig szerettem volna horgászni, de a szombati születésnapi buli miatt (ami hozzám képest az ország másik végén volt) úgy döntöttem, hogy szombat hajnali négykor abba kell hagynom a horgászatot, hogy időben odaérjek. Nem szerettem volna lekésni bátyám harmincadik születésnapját! :) Ennek fényében csütörtök hajnalban kicsit álmosan, de jókedvűen indultunk útra barátaimmal. A megérkezést követően gyorsan összeállítottam a felszerelésemet, szerettem volna, ha minél hamarabb a helyére kerül minden, és bíztam a halak nappali táplálkozási kedvében. Később kiderült, hogy nem kellett volna…
Bójáimat jóval kintebb, az akadóktól legalább 15-20 méterre helyeztem el, majd egyiket halibut pellettel és Black Squid bojlival etettem meg, a másikra pedig a még tesztelés alatt álló Wild Tiger (azaz „vad tigris”) névre hallgató tigrismogyorós bojlit szórtam kevés főtt tigrismogyoróval vegyítve. Barátaim szinte kizárólag ugyanezeket a csalikat használták, így igazából csak a helyek között voltak különbségek, próbáltuk teljes mértékben lehorgászni a tó előttünk húzódó részét.
Kilenc óra tájt már minden a helyén volt, a parton készült a reggeli a verőfényes napsütésben. Csak a várt kapás nem akart érkezni. No, mindegy, gondoltam, majd este megindul. Még világos volt, mikor Pista barátom botja elsült, boldogan fárasztotta első arénás pontyát. Nem volt egy hatalmas példány, olyan hatos forma lehetett, de legalább már történt valami. Talán egy bő óra sem telt el ugyanazon botján ismét kapás, ezúttal már egy szebb tízes forma töves volt az elkövető. István barátom ismét bebizonyította, hogy a téves megítélések ellenére nem csak a fához ért! :)
Nálunk még mindig csend, ez már kezd gyanús lenni… Nem akarom hosszasan részletezni, reggelig Pista fogott további három halat, még Lajos barátom egy amurral büszkélkedhetett. Ferinek ugyan volt egy hala, amit sajnos akadóban elveszítettünk, de nekem még lehetőségem sem volt, mert kapásig se jutottam el. Éjszaka nem akartam változtatni, gondoltam, kitartok kora délelőttig, aztán átgondolom az eddigi taktikát és utána változtatok.
Mivel pontyugrást egy darabot nem láttam, és a kapások száma is azt mutatta, hogy nincsenek őrült táplálkozási kedvükben a halak, a kereső horgászat mellett döntöttem. Az is jól látszódott, hogy azon a boton volt a kapások kilencven százaléka, mely legközelebb esett az előttünk húzódó, szigeteket összekötő akadókhoz. Én is ezen a vonalon, közvetlenül az akadók szélén helyeztem el a szerelékeimet, és a helyekre csupán egy-egy marék bojlit és tigrismogyorót etettem, illetve a Black Squid bojli mellé halibut pelletet szórtam. Délre minden a helyén, kíváncsian vártam az eredményt.
Talán két órát kellett várni, és egy füstölős kapás törte meg a csendet: a jobbos botomon volt a kapás, hiába emeltem fel a botot és erősítettem rá a fékre, egyszerűen nem tudtam megállítani. A hal már jóval túl volt az akadókon és néhány nádcsomón, ezért Istvánnal csónakba ugrottunk és megpróbáltuk utolérni a tettest. Ahogyan közeledtünk, sikerült kiszabadítani a zsinórt és hamarosan közvetlenül a hal fölött csónakáztunk, ami nagyon ragaszkodott az aljzathoz. Hiába terheltem a felszerelést, egyszerűen nem tudtam elemelni. Tíz perc után mutatta a fáradás első jeleit, ekkor már feljebb védekezett a hatalmas töves, melyet barátom az első adandó alkalommal megszákolt. „Na, ez így már mindjárt más!”, mondtam ki hangosan, amit gondoltam!
Szerelék vissza, vártuk a következő kapást, melyre nem is olyan sokat kellett várni. Innentől kezdve vált igazi örömmé a horgászat, a kapások szinte egymást követték, szebbnél szebb halakat sikerült fognunk. Hol pontyok, hol amurok voltak az elkövetők.
Feri barátunk gasztronómiai tudását bizonygatta számunkra, szinte minden napszakra volt valami remek fogása, mellyel lekenyerezett minket. Vízpart, ragyogó napsütés, szép halak és finom ételek - nem is kívánhattunk volna többet!
Éjszaka tizenegy tájt ismét egy nagyon erős hallal akadtam össze, melyet csónak nélkül esélyem se lett volna megfogni, de István barátom segítségének köszönhetően pillanatok alatt a tetthelyre értünk a korom sötétben, így sikerült kifárasztanom egy szépséges, 14,75 kg-os tükörpontyot, mely túránk egyetlen tükröseként vonult be a jegyzeteim közé. István sem tétlenkedett, hol egy szép ponttyal, hol egy torpedóval küzdött, elég melós éjszakánk volt.
Nagyon sajnáltam, hogy hajnalban abba kell hagynom a horgásztatot és el kell indulnom haza, de így is egész nap arra gondolkodtam, milyen kis apróság választja el a sikert és a kudarcot. Hatalmas elégedettséggel éltem meg ezt a túrát, hiszen ha nem változtatok, akkor szinte biztos, hogy kapás nélkül megúsztam volna a horgászatot.
Néhány fontos tanulság:
A kevesebb néha több, azaz ha nincsenek táplálkozó kedvükben pikkelyes barátaink, nem vezet eredményre a bő etetés! Lehet az a bojli akár aranyból is, ha nincs, ami elfogyassza. Érdemes a szereléket is lefinomítani, én hatos méretű horgot alkalmazok és a csalit távolabb, akár 2-3 centiméterre is elengedem a horogtól. Ilyen esetekben a koncentrált, kis mennyiségű etetéssel végzett kereső horgászat hozhat eredményt. Ennek során fokozottan kell figyelni a vizet, keresni kell az árulkodó jeleket: minden apró túrásnak vagy fordulásnak komoly jelentősége lehet, ezeket kötelező meghorgászni. Néha bizony ilyen hajszálvékony vonal választja el a betlit a sikeres pontyhorgászattól, amely különösen felértékelődik, ha véges a horgászatra szánt időnk!
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Szebelédi István, Barna Lajos, Haskó Tamás
