Sokat gondoltam a címben is szereplő pillanatra, valahogy úgy gondoltam, hogy ez majd egy hosszabb horgásztúra folyamán fog bekövetkezni, leginkább egy éjszakai kapásban vártam a nagy Őt, de ugyebár az élet a legnagyobb rendező és teljesen más szituációban érkezett az a bizonyos kapás… Nos, e nem hétköznapi esemény körülményeit, tapasztalatait szeretném most megosztani veletek. Érdemes lesz velem tartani!
Az egész horgászat egy hétfő reggeli időjárás-jelentéssel kezdődött, ekkor a meteorológiai előrejelzés egy erős hidegfrontot ígért, mely várhatóan a hét második felében éri el kis hazánkat. Nagyon szeretem ezt a fajta időjárási anomáliát, mikor a hosszabb-rövidebb ideig tartó hőséget egy erősebb hidegfront töri meg. Tapasztalataim alapján ez bemozdítja az addig passzívan viselkedő nagytestű halakat is. Ekkor született meg az elhatározás, hogy nekem bizony vízen kell lennem! Gyorsan osztottam-szoroztam, de a munkám miatt csupán egy szűk huszonnégy órás horgászatra nyílt lehetőségem. Szó szerint azt sem tudtam, merre induljak el. Felhívtam a tőlem csupán egy órányira lévő, Fish Aréna névre kereszt tó üzemeltetőjét, ahol csupán egy szabad hely állt rendelkezésemre. Soha nem horgásztam még itt, így igazából mindegy lett volna, hogy hová ülök, nulla helyismerettel rendelkeztem. Így ez a kérdés is megoldódott… Külön öröm volt számomra, hogy párom is ráért, így péntek reggel ketten indultunk útnak. A megérkezésünket követően kikísértek minket a horgászhelyre, mely a tó legvégén lévő állás volt. Gyanús volt, hogy csak ez a hely volt üres, de válogatni nem lehetett…! Szerencsénkre (vagy sem (?), ekkor még nem tudhattuk!) a front is megérkezett, és az egyre erősödő szél pontosan szemből fújt. Ez általában jó szokott lenni, de kérdéses volt, hogy itt miként reagálnak erre a halak? Sokat nem töprengtem ezen, mert az idő csak telt, így különösen jó volt, hogy közös erővel, gyorsabban állítottuk össze a felszerelésünket, hogy minél hamarabb a helyükre kerülhessenek a végszerelékek.
Nagy etetést nem terveztünk, hiszen nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, így inkább a kereső horgászat mellett döntöttünk, mellyel próbáltuk a kis PVA csomagokkal tuningolt szerekéket a halak útvonalába helyezni. Kétféle bojlival készültünk: a Haldorádó Big Fish és Black Squid bojliktól vártuk a megoldást, ennek megfelelően ezeket töltöttük a PVA hálóba is néhány szem halibut pellettel kiegészítve.
Remek támpontot adott a velünk szemben elhelyezkedő szigetcsoport, melynek külső és belső sarkait horgásztuk. Egy bottal kimondottan tokot szerettünk volna fogni. Én sem fogtam még, illetve szerettem volna, ha kedvesem is jól szórakozna… ha kellemes emlékekkel térünk haza, könnyebb lesz legközelebb is rábeszélni, hogy kísérjen el horgászataim során. Talán egy órát horgásztunk, mikor egy húzogatós-ejtegetős kapásba nyúltunk bele, melyet egy növendék amur okozott. Nagyon jól küzdött, jót szórakoztunk vele. Gyors fotó után Barbi engedte vissza, nagyon élvezte minden pillanatát, jobban vigyázott rá, mint sok rutinos horgász. Nem sokkal később sikerült megfogni első tokunkat, ami már nekem is komoly élményt jelentett, nagyon jól küzdő hal, szinte úgy kell „eltépni” a fenéktől, az utolsó leheletnyi erejéig dolgoztatja a horgászt és a felszerelést. Ezután további tokok szórakoztattak minket, melyeknek súlya hat és kilenc kilogramm között változott.
Háromnegyed négykor is egy ilyen szép hallal kezdtünk „birkózni”, mikor a bal oldali botomon meglehetősen erőteljes, folyamatos húzós kapás jelentkezett, mellyel a szemben lévő két sziget mögött elhelyezkedő kíméleti terület peremét horgásztam. Mire felvettem a kontaktust a hallal, már mélyen a sziget mögött járt, majd szép lassan kifelé, tőlem balra indult, aztán egy hirtelen irányváltást követően jobbra fordult. Ekkor mutatta meg igazán az erejét a karikába hajló 3,5 lbs-s Nevis Omen botom, és a fék is megszólalt. A hal kiúszott teljesen a tőlem balra lévő nádas pereméig, onnan nagyon lassan sikerült a métereket visszanyernem, de még mindig ragaszkodott a fenékhez, nem mutatta meg magát nekem, pedig már nagyon kíváncsi voltam, hogy kivel is küzdök. Még nagyjából tíz percig úszkált „láthatatlanul” közvetlen a stég előtt, mire feljött és megmutatta magát. Ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni! Ahogyan a hatalmas pikkelyes ponty áttörte a víztükröt, egyszerűen ledermedtem. Barbi gyorsan alátolta a merítőt, de még ekkor sem tudtam felfogni, hogy igen, megvan életem eddigi legnagyobb pontya! Már a merítő fej kiemelése is komoly gondot okozott, ekkor szembesültem először a ténnyel: ez bizony 20+! :)
Alig vártam a mérlegelést, szinte égtem a vágytól. Hogy mit éreztem mikor megállt a mérleg? Na, ezt nem lehet szavakban kifejezni, 24,52 kilogramm, hihetetlen érzés! Nagyon vágytam már egy 20 kilogramm feletti fogásra, de arra legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy az első 20+ pontyom majdnem 25+ is lesz egyben, és arra sem, hogy ez egy számomra oly kedves tőponty formájában testesül meg… ez már csak eperszem volt a habos torta csúcsán! Próbáltuk minél gyorsabban és körültekintőbben lefotózni, hogy mihamarabb útjára engedhessük. Nagyon különleges pillanatnak éltem meg. ahogyan szép lassan kicsusszant a kezeim közül és eltűnt, a víztükör leple alatt. Annyit tudtam csak mondani, hogy „Köszönöm, öreg barátom, hogy megtiszteltél és ekkora örömet okoztál nekem!”.
Innentől kezdve nagyon nehéz volt a horgászatra koncentrálni, de azért visszahúzgáltam a szerelékeket, a bent lévőket is újracsaliztam, minden frissen a helyén. A „tokos botunk” óránként elsült, így Barbi is remekül szórakozott, külön élmény volt a visszaengedésük, úgy dédelgette mindegyik halat, mintha egy kisbaba lenne.
Éjféltájt a sziget jobb sarkánál lévő szerelékemmel sikerült megfogni egy szép tőpontyot, mely 10,34 kg-os súlyát meghazudtoló módon küzdött, de végül sikerült a merítőbe terelni. Reggel hat óra körül ismét kapásra ébredtem, mely egy hetes forma pikkelyest eredményezett. Ő volt a túránk záró hala, ugyanis ezután pakolnunk kellett, sajnos lejárt a horgászatra szánt idő.
A horgászat után sokat gondoltam az eseményeken, egyszerűen nehezemre esett elhinni, hogy egy ilyen spontán horgászat alkalmával sikerült megfogni életem eddigi legnagyobb pontyát. Nem mellesleg ezt életem párjával sikerült átélnem - azt hiszem, elmondhatom, hogy jókor voltam jó helyen a jó csalival! Sokszor „csak” ennyi kell, hogy teljesüljön az ember leghőbb vágya!
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Turzai Barbara, Haskó Tamás
