Haldorádó új termékek 2014

Haldorádó új termékek 2014

Az idei évben komoly mérföldkőhöz érkezett a Haldorádó, ugyanis egy teljesen új termékcsalád jelent meg a palettán. Épp ezért a megszokottól eltérő módon most nem egyedül vállalkoztam erre a komoly feladatra, hanem azokkal a horgászbarátaimmal és a Haldorádó teszthorgászaival fogjuk az újdonságokat bemutatni, akik kitartó munkájának köszönhető, hogy mindezek végül forgalomba is kerülhettek.

Ahogy már a bevezetőben említettem, az eddig szinte kizárólag a gyors, főként feederes pontyhorgászathoz kínált halcsalik és etetőanyagok mellett egy teljesen új termékcsalád jelent meg a palettán, ezek a Haldorádó bojlik, amelyek a szelektív nagyponty-horgászatot biztosítják. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy nagyon sok időt szántunk e termékpaletta előkészítésére és tesztelésére. Kifejlesztése két nagyszerű horgász: Haskó Tamás és Nagy Csaba nevéhez fűződik.

Két nagyszerű horgász: Haskó Tamás és Nagy Csaba nevéhez fűződik a Haldorádó bojlik kifejlesztése

Tamás a Haldorádó Team Kft. főállású munkatársa, közel 10 éve dolgozik velünk, Csaba a magyar pontyfogó válogatott szövetségi kapitánya, aki 3 éve csatlakozott a csapatunkhoz. Mindketten megszállott pontyhorgászok, igazi nagyhal-specialisták. A „Nagy pontyok nyomában” c. filmsorozatukból már nagyon sokat megtudhattunk ezekről az új termékekről, de a lényeg a részletekben bújik meg, amelyek jobb megismerésében maguk a „szülők” segítettek.

A tesztidőszakban számtalan ponty bizonyította az új termékek fogósságát

Nagyon fontos mindjárt az elején megemlíteni, hogy egy könnyen átlátható és kezdetben mindössze 4 különböző ízvilágú bojlival lépünk piacra. Közel 20 különböző összetételűvel horgásztak teszthorgászaink az évek folyamán, persze ha csak rajtuk múlna, mindet kiadhatnánk, de azt egyszerűen lehetetlen kezelni. Ezért kizárólag az elért eredmények alapján, fokozatosan csökkentettük a termékpalettát, így az a 4 változtat maradt meg és kerül kereskedelmi forgalomba, amellyel az elmúlt évek alatt az ország különböző tavain, folyóin, nagy víztározóin a legtöbb és legnagyobb halakat fogták.

Amelyik boltban ezt a bojli kínáló pultot látják a vevők, biztosak lehetnek benne, hogy a Haldorádó bojlik teljes palettája elérhető

Haldorádó Carp Boilie termékek

Tisztában vagyunk azzal, hogy a legtöbb bolt nagyon zsúfolt, szinte lehetetlen már bármilyen új terméket betenni. Viszonteladó partnereink dolgát szeretnénk egy praktikus és ízléses megjelenésű bojli kínáló pulttal megkönnyíteni, ugyanis a termékekkel együtt ezt is biztosítjuk. De ebből mindössze 100 db készült, a 100 legjobb partnerünk kapja meg! Azokban a boltokban, ahol ezzel találkoznak a vevők, biztosak lehetnek, hogy a teljes Haldorádó bojlis termékcsalád megtalálható!

A prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlikból fajtánként négy különböző ízesítésű kapható

Carp Boilie Long Life és Soluble dobozos bojlik

A prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlikból két változat készült. A piros dobozos bojlik a „Long Life”, azaz a hosszú életű FŐZÖTT bojlik, amelyek minimum 72 órát bírnak ki a vízben. Ezeket egyértelműen akkor kell használni, amikor több időt, akár napokat kell várni a halakra és egy-egy kapásra, illetve sok apró, zavaró hal él a vízben, amelyek idő előtt felfalnák a nagy halak elől a csalit. A zöld dobozos a „Soluble”, azaz az OLDÓDÓ bojli változat, amelyet a gyors horgászatokhoz, az 1-2 napos túrákhoz ajánlunk, illetve olyan tavakon eredményes, ahol kevés a kisméretű, mohó hal. A víz hőmérsékletétől függően 3-6 órán belül feloldódnak. Mindkét bojli 20 mm-es méretben, 800 grammos kiszerelésben és 4 különböző ízváltozatban kerül forgalomba.

Jellemzők:

  • Etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas prémium minőségű bojlik
  • A „Long Life”, azaz főzött (piros dobozos) változat minimum 72 órát kibír a vízben
  • A „Soluble”, tehát oldódó (zöld dobozos) változat a víz hőmérsékletétől függően 3-6 órán belül feloldódik
  • 4 nyerő ízben kapható: Green Pepper / zöld bors, Black Squid / fekete tintahal, Big Fish / nagy hal és FermentX
  • Mérete: 20 mm
  • Kiszerelés: 800 gramm

A piros dobozos a főzött, a zöld dobozos az oldódó bojli változat

4 különböző ízváltozatban kerülnek forgalomba:

A Green Pepper / zöld bors bojli a hideg vizek igazi ásza! Nagyon erős fűszeres ízével és illatával - melynek aromája nem dermed le még az alig pár fokos vízben sem - garantáltan felkelti a halak figyelmét. A vízbe érést követően intenzíven elkezd dolgozni, hiszen ez nem egy egyszerű szintetikus aromával, hanem természetes növényi kivonatokkal: zöld- és feketebors illóolajjal készül, a további speciális adalékanyagokról nem is beszélve! Amíg a golyó a vízben van, ez garantáltan folyamatosan dolgozik, mint egy jeladó üzen a halaknak, hogy „halló, itt vagyok”.

A Green Pepper bojli oldódás közben fluo zöldre festi a vizet maga körül, így vizuális ingert is kelt a hideg, tiszta vízben

A Black Squid / fekete tintahal egy igazi proteinbomba, magas halliszt tartalommal bír, amely nagyon markáns íz- és aromavilággal rendelkezik. Illata, aromája nem túl kellemes, de szelektáló hatása döbbenetes a nagyponty-horgászatok során! Egész évben eredményesen használható.

A Black Squid bojli szelektáló hatása döbbenetes a nagyponty-horgászatok során
Íme, a bizonyíték!

A Big Fish / nagy hal az egyik legkedveltebb Haldorádó termékcsalád, a Nagy Ponty egyedi gyümölcsös aromájával készült édes-halas bojli. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor a víz hőmérséklete 20 Celsius-fok alá süllyed és folyamatosan hűl, akkor lesz egyre fogósabb ez a csali, így elsősorban az őszi és tavaszi horgászatok során nyújthat kiemelkedő eredményeket, de a nyári horgászatok során is okozhat kellemes meglepetéseket!

A Big Fish bojli elsősorban a tavaszi és őszi túrákon nyújthat kiemelkedő eredményeket

A FermentX bojliról büszkén állíthatjuk, hogy ez a termék gyakorlatilag egyedülálló a világon! Alapja egy tejsavas erjesztésű keverék, amelyből a nedvességet elvonva, majd finomra őrölve a legjobb bojlis adalékanyagokkal dúsítva készül. Magas szénhidráttartalmú, állati fehérjét nem tartalmazó bojli, mely elsősorban a felmelegedett (és egyre melegedő) nyári vizekben lesz hatékony. Az egyik legfogósabb amurcsali is egyben!

A FermentX a természet ereje egyetlen golyóba zárva
A pasztájával együtt verhetetlen a meleg vízi horgászatok során!

Carp Boilie Long Life

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Soluble

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Long Life Coated és Soluble Coated csalizó bojlik

A termékpalettán a speciális csalizó bojlik is megtalálhatók. Ezek igazán érdekesek és attraktívak, ugyanis találunk közöttük bevonatos süllyedő és lebegő csalikat is. A „Coated”, azaz bevonatos bojli a legfogósabb nagyhal-csali a Haldorádó termékpalettáján. Intenzív aromával rendelkező panírozott csalizó bojli, mely a külső panírnak köszönhetően a vízbe érést követően azonnal kifejti hatását, mivel folyamatosan áramlanak ki belőle a különböző étvágyfokozó attraktánsok, melyek táplálkozásra ösztönzik a halakat. Emellett jól kitűnik a többi vízbe szórt bojli közül, így hamarabb juthatunk el a kapásig.

Főzött és oldódó változatban is készül bevonatos csalizó bojli

Jellemzők:

  • Olyan egyedi bevonatos csalizó bojlik, amelyek a legfogósabb nagyhal-csalik a Haldorádó termékpalettáján!
  • A „Long Life”, azaz főzött (piros tetővel és címkével ellátott) változat minimum 72 órát kibír a vízben
  • A „Soluble”, tehát oldódó (zöld tetővel és címkével ellátott) változat a víz hőmérsékletétől függően 2-5 órán belül feloldódik
  • 4 nyerő ízben kapható: Green Pepper / zöld bors, Black Squid / fekete tintahal, Big Fish / nagy hal és FermentX
  • Mérete: 18 mm
  • Kiszerelés: 70 gramm

A bevonatos bojli külső rétege gyorsan leoldódik, intenzív ízt és aromát áraszt magából, amely hamar megmutatja a csali felé vezető utat

Carp Boilie Long Life Coated

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Soluble Coated

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Long Life Pop Up és Soluble Pop Up csalizó bojlik

A „Pop Up”, azaz lebegő csalizó bojli minden körülmények között hosszan megőrzi lebegőképességét, így ez garantáltan kitűnik az etetésből, nem süllyed el az iszapban vagy a vízi növényzetben. Önmagában is remekül működik, de akár hóember formációban is csalizhatunk vele. Természetesen ezek is készülnek „Long Life”, azaz főzött és „Soluble”, azaz oldódó változatban. Ez utóbbi még oldódás és folyamatos alakváltozás közben is mindvégig megőrzi lebegőképességét!

A Pop Up bojlik is megvásárolhatók főzött és oldódó változatban is

Jellemzők:

  • Erős lebegőképességű csalik, amelyek önállóan, vagy más süllyedő csalikkal kombinálva is rendkívül fogósak!
  • A „Long Life”, azaz főzött (piros tetővel és címkével ellátott) változat minimum 72 órát kibír a vízben
  • A „Soluble”, tehát oldódó (zöld tetővel és címkével ellátott) változat a víz hőmérsékletétől függően 2-5 órán belül feloldódik
  • 4 nyerő ízben kapható: Green Pepper / zöld bors, Black Squid / fekete tintahal, Big Fish / nagy hal és FermentX
  • Mérete: 16 mm
  • Kiszerelés: 40 gramm

A lebegő bojlik önállóan vagy hóember formációban is hatékonyak

Carp Boilie Long Life Pop Up

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Soluble Pop Up

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Dip

A gyors siker titka sokszor a folyékony dipek használatában rejlik! Ha ebbe a sűrű aromába belemártjuk csalinkat a bevetés előtt közvetlenül, egy olyan ízeltes, aromás réteg alakul ki a bojli felületén, melynek nagyon kevés hal tud majd ellenállni. A PVA termékeket nem oldja, így az elkészített kis csomagokat is ízesíthetjük vele. A sűrű folyadék apró magvakkal és étvágyfokozó adalékokkal van tuningolva. Az ebbe belemártott csali a bedobás után a rárakódott sűrű massza jelentős részét magával viszi a mederfenékre, de minimális része már süllyedés közben is leoldódik, ezzel mutatva utat a vízközt mozgó halaknak a csali irányába. A fenéken fekvő, mozdulatlan csalira a finom aroma és az arról leváló, legördülő apró szemek hívják fel a halak figyelmét. Az sem véletlen, hogy gyakorta a dipbe mártott csalik kelnek el először…! Ugyanazzal a 4 nyerő ízesítéssel készülnek, mint a bojlik.

A Carp Dip 4 nyerő ízben kerül forgalomba

Jellemzők:

  • A dip olyan sűrű folyékony aroma, amely a leghatásosabb csalifokozó
  • A PVA hálót nem oldja, sőt késlelteti annak oldódását
  • A finom, ízletes aroma mellett apró magok is fokozzák a csalogatóhatását
  • Cseppmentes, könnyen zárható, nagy (belső átmérő: 32 mm) kupakkal ellátott tégelyben kapható
  • 4 nyerő ízben kínáljuk: Green Pepper / zöld bors, Black Squid / fekete tintahal, Big Fish / nagy hal és FermentX
  • Kiszerelés: 150 ml

A dip a PVA hálót sem oldja, sőt megnöveli annak oldódási idejét, így nagyobb biztonsággal jutathatók le a horogra akasztott stick mix rudacskák vagy bojli darabok a legmélyebb vízbe is

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Paste

A ponty paszta egyre népszerűbb, egyre több horgász által használt termék, így ez sem maradhatott ki a Haldorádó kínálatából! A paszta egy különleges eljárással készült, lassan oldódó csalogatóanyag, amely speciális adalékanyagokkal válik a pontyok számára ellenállhatatlanná. Mivel nagyon sűrű, nagyon jól tapadó anyagról beszélünk, könnyedén rágyúrható a bojlis ólmokra is. Vízbe kerülve lassan, a víz hőmérsékletétől függően akár több óra alatt oldódik csak le, viszont ezen időszak alatt olyan (vízben jól terjedő) csábító íz- és aromafelhőt hoz létre maga körül, amely sokkal vonzóbb, mint egy csupasz ólom. Jelentősen megnövelheti a kifogott halak számát! 4 különböző ízesítéssel készül, amely 100%-ban harmonizál a meglévő termékeink ízesítésével.

A paszta egy lassan oldódó csalogatóanyag, amely speciális adalékanyagokkal válik a pontyok számára ellenállhatatlanná

Jellemzők:

  • Lassan oldódó speciális csalogatóanyag
  • A víz hőmérsékletétől függően akár több órát is kibír a vízben
  • Nagyon jól formázható, gyúrható anyag, amely akár az ólmon is megmarad
  • Simítózáras, könnyen visszazárható tasakban kerül forgalomba
  • 4 nyerő ízben kapható: Green Pepper / zöld bors, Black Squid / fekete tintahal, Big Fish / nagy hal és FermentX
  • Kiszerelés: 500 g

Könnyedén ólomra is gyúrható
A paszta használata jelentősen megnövelheti a kifogott halak számát!

További infó: ugrás az áruházba.

Quatro Fluo Pop Up Boilies

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a lebegő vagy kikönnyített „hóember”csalik a legtöbb horgászat során fogósabbaknak bizonyulnak, mint a fenéken fekvők, így egyetlen pontyhorgász táskájából sem hiányozhatnak. Azonban azt is látjuk, hogy a legtöbben már képtelenek újabb 4-5 fajta csalit magukkal vinni. A Quatro családdal ezt a kérdést is megoldottuk, ugyanis egyetlen doboz megvásárlásával 4 különböző - Garlic (fokhagyma), Strawberry (eper), Squid (tintahal) és Pineapple (ananász) - ízesítésű, nagyon fogós lebegő csalihoz jutnak a vevőink. Mind a négy változat Fluo színekben készül, és szeparáltan helyezkednek el a dobozokban. 8, 11 és 14 mm-es változatokban kínáljuk, hogy mindenki kiválaszthassa a saját módszeréhez legjobban illő csaliméretet is. Ezek mindegyike főzött, tehát e termékek esetében nem oldódó-lebegő csalikról beszélünk.

3 méretben, dobozonként 4 féle ízesítéssel kapható a Quatro Fluo Pop Up bojli

A legkisebb golyókat akár a feederhorgászok figyelmébe is ajánljuk! Azonban bármilyen hihetetlenül is hangzik, bojlis, nagypontyos horgászversenyeken is gyakran látható, hogy kizárólag ilyen kisméretű csalikkal lehet csak - akár kapitális méretű - halakat fogni!

Jellemzők:

  • Erős lebegőképességű csalik, amelyek önállóan vagy más süllyedő csalikkal kombinálva is rendkívül fogósak!
  • A golyók mindegyike főzött („Long Life”), minimum 72 órát kibírnak a vízben
  • A doboztető alatt egy forgatható fedőlap segít a csalik kivételében, amely egyúttal meggátolja azok összekeveredését is
  • Minden dobozban szeparáltan 4 különböző - Garlic / fokhagyma, Strawberry / eper, Squid / tintahal) és Pineapple / ananász) - ízesítésű csali található
  • Három különböző változatban - 8, 11, 14 mm - kaphatók. Egy dobozban csak egyfajta méret van!
  • A 8 mm-es változat sárga tetőt kapott
  • A 11 mm-es változat kék tetőt kapott
  • A 14 mm-es változat fekete tetőt kapott
  • Kiszerelés: 50 gramm

A dobozban található egy forgatható fedőlap, így csak az a bojli fog „kigurulni”, amelyikre szükség van
Egy pici, feltűnő lebegő bojli mindig segíthet a csali kiemelésében és feltűnőbbé tételében

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Boilie Mix

Egy-egy túra alkalmával nagyon változó, hogy mennyi csalogatóanyagra van szükség. Egy intenzíven telepített tavon lehet, hogy elegendő csupán egyetlen kis doboz csalizó bojli és ahány szem van benne, annyi nagy halat fog vele a horgász. Azonban aki nagyobb természetes vizekre és komoly kihívásokra vágyik, az bizony nagyobb mennyiségű szoktató etetésre kell, hogy felkészüljön, amely során akár 10-20 kg bojlit is be kell vetni. Ez azonban nem kis összegbe kerül egy túra végére! Gyakran látjuk, tapasztaljuk azt, hogy sokan úgy tudnak mégis eredményesek lenni viszonylag kevés pénzből is, hogy a szoktató etetés során sok főtt magot, pelletet és olcsóbb bojlit használnak. Nekik szeretnénk kedveskedni a két különböző változatban forgalomba kerülő Carp Boilie Mixszel. Az egyik a Sweet Fruit / Édes gyümölcs, a másik a Crazy Fish / Őrült hal fantázianévre hallgató, 20 mm nagyságú, 1 kg-os kiszerelésű főzött bojli. Az is egy alternatív (és gazdaságos!) megoldás lehet, hogy ezzel etetünk, majd egy jó minőségű csalizó bojlival horgászunk. A halak a legízletesebb falatokat biztos, hogy nem fogják kikerülni, ha már ott vannak, sőt…!

Két változatban kapható a szoktató etetéshez kínált Carp Boilie Mix

Jellemzők:

  • Kifejezetten szoktató etetésre szánt, kedvező árú, többféle ízesítésű kevert bojli
  • „Long Life”, azaz főzött csali, amely a víz hőmérsékletétől függően 24-48 órát kibír a vízben
  • 2 ízben kapható: Sweet Fruit / Édes gyümölcs, és Crazy Fish / Őrült hal
  • Mérete: 20 mm
  • Kiszerelés: 1 kg

    A szoktató etetések egyik gazdaságos és hatékony módszere, amikor a legjobb bojlik mellett sok magot és pelletet…
    … vagy olcsóbb etető bojlit használunk, amelyhez ideális választás a Bojli Mixünk

    A tudatosan összeválogatott termékpalettából is jól látszódik, hogy minden helyzetre kínálunk megoldást. Nekünk éppúgy fontosak azok a nagyhal-specialisták, akik egy-egy horgászat során akár több tízezer forintot elkölthetnek és bármit megvehetnek, mint azok, akik csupán egyetlen zacskó Boilie Mixet vásárolhatnak meg, de lehet, hogy pont ezzel fogják meg életük legnagyobb halát!

    További infó: ugrás az áruházba.

    Haldorádó Feeder és gyors / hatékony (ponty-) horgászathoz kínált újdonságai

    Gold Feeder etetőanyag

    A Haldorádó termékpaletta eddig is nagyon változatos és széles etetőanyag kínálattal rendelkezett, de mindig találunk olyan új felhasználási területet, amely indokolttá teszi a fejlesztést és a kínálat bővítését. Ennek a legjobb példája a Gold Feeder család. A három tagot számláló etetőanyag kínálat Sipos Gábor, Sisa József és jómagam munkáját dicséri.

    Mi hárman voltunk az „elkövetők”, akik ezeket kifejlesztettük :)

    A főként versenyszerű feederhorgászathoz kifejlesztett, egyedi összetételű etetőanyagok számos hazai és külföldi versenyen bizonyították már rendkívüli fogósságukat. Gyors oldódású, nehéz, mederfenéken maradó alkotóelemei mellett azért különlegesek e keverékek, mert versenykörülmények között, kiélezett helyzetben is maximálisan teljesítenek. Akkor jön el a Gold Feeder etetőanyagok ideje, mikor az egyre finnyásabb és óvatosabb halak már csak a legjobb, legtisztább keverékekkel csalhatók a horog köré! Ha nem kíván versenyezni, de a hétköznapi horgászatok során sem szeret „veszíteni”, akkor ezekkel a keverékekkel biztosan nyerő lesz!

    A főként versenyszerű feederhorgászathoz ajánlott, egyedi összetételű etetőanyagok számos hazai és külföldi versenyen bizonyították már rendkívüli fogósságukat
    Az eddigi legeredményesebb szezont tudhatom magam mögött…
    … amely a legjobb csalogatóanyagok nélkül elképzelhetetlen lett volna!

    A TOP1 Bream etetőanyagnak köszönhetem a 2013-ban megszerzett Feeder magyar bajnoki címet, amelynek versenyét a Velencei-tavon rendezték. Itt a zsákmány 99%-át dévérkeszeg alkotta. Ez az etetőanyag 100%-ban természetes összetevőket tartalmaz. Semmilyen szintetikus aroma, sőt semmilyen aroma vagy mesterséges adalékanyag sincs benne. A pörkölt, őrölt magvak, a mézeskalács, a legjobb minőségű kenyérmorzsa és további 13 értékes összetevő teszi egyedivé, ezek adnak neki egy semmihez sem hasonlítható, érdekes illatot és nagyon finom, édes ízt. Ez a keverék akkor is kifejti csalogatóhatását, amikor a halak már minden más keverékkel elteltek, ezért azok hatástalannak bizonyulnak. Felszálló szemcséket is tartalmaz, hiszen a dévérkeszeg gyakorta vízközt tartózkodik és táplálkozik. Bekeverve barna színű, egyáltalán nem feltűnő, így az óvatos halak is bátrak közelítenek felé, az év bármelyik időszakában eredményesen használható. Ha a most elérhető egyik legjobb keszeges keveréket keresik, a TOP1 Bream az!

    A TOP1 Bream a most elérhető egyik legjobb keszeges etetőanyag

    További infó: ugrás az áruházba.

    A család következő tagja a Secret Carp, amely Sisa József nevéhez fűződik, aki így vélekedik az etetőanyagról:

    „A versenyszerű pontyhorgászat nagyon hasonlít hideg vízi pontyhorgászatra. Ekkor a kapások nagyon óvatosan, lassan és ritkán alakulnak ki, sokat kell egy-egy kapásra várni, nehéz a halakat táplálkozásra bírni… A versenyek döntő többségén ugyanezt tapasztaljuk, de akkor meg a nagy táplálékkonkurencia miatt van mindez. Ezzel a keverékkel az adott helytől függetlenül szinte biztos, hogy a maximumot tudjuk elérni, a legtöbb halat tudjuk horogra csalni. Főként a pontyok és ezüstkárászok horgászata során hatásos igazán. De hogy mi e keverék fogósságának titka? Minden részletet nem árulhatok el, de annyit igen, hogy barna színű, piros süllyedő morzsákkal dúsított, kevés felszálló szemcsét tartalmazó, nagyon jól oldódó, kifejezetten édes, kellemes ízű és illatú keverék. Tipikusan olyan, amelyet ha megszaglászol, azonnal meg akarsz enni. Kevés az olyan etetőanyag, amely kellemes az emberi orrnak és még a pontyok is szeretik. Ez garantáltan ilyen! Kifejezetten jól működik a hideg vízi horgászatok során, amíg a víz hőfoka nem éri el a 16 Celsius-fokot, vagy amikor nagyon kevés, nagyon óvatos nagytestű halat kell összevadászni minimális etetéssel. A jóból nem kell sok!”

    A Secret Carp kifejezetten édes, kellemes ízű és illatú keverék, amely a hideg vízi horgászatok során (is) hatásos ponty- és kárászcsalogató

    További infó: ugrás az áruházba.

    A Gold Feeder etetőanyag család harmadik tagja a Lemon Carp, ennek kifejlesztése Sipos Gábor elszánt munkáját dicséri. Következzen ezen etetőanyag bemutatása az Ő tolmácsolásában:

    „Olyan pontyos etetőanyag kifejlesztése volt a cél, amely főként a felmelegedett vizekben hatásos, ehhez tökéletesen passzol a zavaros vizekben is jól látható, rikító sárga szín és az intenzív citromos aroma. A legfőbb feladatot az összetevők tudatos és szisztematikus összeválogatása jelentette, hogy minden elvárásunknak maximálisan megfeleljenek. Ennél a keveréknél alapfeltétel volt, hogy a szemcsék minimum 96-98%-a mederfenéken maradjon a kosárból való kioldódás után. Ehhez speciális, nehéz szemcsés összetevőkre van szükség. Ez a keverék akkor is elsüllyed, ha egyetlen csepp víz nélkül, a zacskóból kivéve szárazon dobjuk a vízre! Tudomásom szerint nincs ehhez hasonló kereskedelmi forgalomban. Kizárólag a stick mixek - amelyek őrölt pellet származékok - képesek erre, de hát azok ára sem hétköznapi… Feltehetik sokan a kérdést, hogy miért fontos, hogy minden szemcse elsüllyedjen és a mederfenéken maradjon? Ez azért lényeges, mert a feeder-végszerelék is mindig a mederfenéken landol, így célszerű a halakat is oda koncentrálni, illetve a nehéz szemcséket nehezebben sodorják el az áramlatok, könnyebben összpontosítható egy szűkebb területre a hal. Előbb alakul ki így a kapás is, amely a végére kilókban mérhető súlykülönbséget jelent majd használója számára. Biztosra veszem, hogy egy nagyon kedvelt, sikeres etetőanyag lesz, hiszen nagyon könnyen használható!”

    A Lemon Carp akkor is elsüllyed, ha egyetlen csepp víz nélkül, a zacskóból kivéve szárazon dobjuk a vízre! Tehát ezek nem felszálló, hanem leszálló, süllyedő szemcsék a képen!

    További infó: ugrás az áruházba.

    Top Method Feeder

    Az új etetőanyagok sorát folytatva jutunk el két újabb keverékhez. Az elmúlt évben debütált a Top Method Feeder termékcsalád és annak három különböző etetőanyag változata. Nem árulok el nagy titkot, hogy a viszonylag magas ár ellenére is óriási sikere volt e termékeknek. Ez a család most két új taggal bővül.

    A Top Method Feeder termékek a Haldorádó paletta csúcsminőségű termékei
    A család két újabb taggal bővül 2014-ben

    Az egyik új íz a FermentX Protein. Az elmúlt év másik nagy durranása a tejsavas erjesztésű FermentX etetőanyagok és magvak voltak. Akik ezeket a felmelegedett vizekben kipróbálták, saját maguk tapasztalhatták meg rendkívüli fogósságukat. Az elmúlt év második felében bemutattam, hogy miként lehet a FermentX Tejsavas Betainos etetőanyaggal olyan vizeken is eredményesen horgászni, ahol előtte csak magas halliszt tartalmú csalogatóanyagokkal lehetett komoly fogásokat elérni. A „Hogyan készül az erjesztett hallisztes etetőanyag?” c. filmem megjelenése után rekordszámú megkeresést és levelet kaptam. Akik kipróbálták, elképesztő fogásokról számoltak be. Kézenfekvő volt, hogy legyen ennek egy profi, finomszemcsés method változata is - íme, ez az! Alapját a FermentX Tejsavas Betainos etetőanyag képezi, amelyet a nedvesség elvonása után porfinomságúra őrölnek. Ezután a legjobb minőségű LT-94 halliszttel és egyedi adalékanyagokkal dúsítva kapjuk meg azt a method kaját, amellyel még a legfelkészültebb és legfanatikusabb feederhorgászok sem találkozhattak.

    Világújdonság method feeder keverék a tejsavas hallisztes etetőanyag, melynek neve FermentX Protein

    További infó: ugrás az áruházba.

    Jusson majd eszükbe ez a pár sor, amikor nyáron az addig verhetetlennek hitt, zöld hallisztes „csoda-etetőanyagjuk” érintetlen marad, és nem mozdul meg a feederbot spicce! No, akkor jött el az ideje ennek a keveréknek, amely garantáltan új dimenziót nyit (főként a nyári időszakban) a method-feeder technikában!

    A család másik új tagja a Carp Berry. A különleges alapanyagok kutatása közben bukkantunk ennek az etetőanyagnak az alapjára. Talán én elsiklottam volna felette, de Sipos Gábor barátom kipróbálta és meglátta a benne rejlő nem hétköznapi lehetőségeket. Következzenek az Ő gondolatai:

    „2-3 éve még rendkívüli módon féltem a methodozástól, de azóta megkedveltem, és az utóbbi időben a versenyeken kívül szinte csak így horgászom. Ennek oka a Haldorádó Method Flat feederkosár, melynek segítségével még a method-feeeder technikával próbálkozó kezdők sem tudnak hibázni. Amikor ráéreztem az ízére és az ebben rejlő óriási lehetőségekre, szinte minden vízen ezt a módszert erőltettem. Nehezen akartam elhinni, hogy csak az intenzíven telepített tavakon igazán hatásos ez a módszer. Sajnos tapasztalataimat összegezve be kell látnom, hogy ez így van… De meggyőződésem, hogy a probléma oka a halliszt. Ott, ahol a halakat hallisztes etetőanyaggal, pellettel, bojlival etetik és a kifogott halak visszakerülnek a vízbe, ott verhetetlenek a hallisztes csalogatóanyagok, de a legtöbb átlagos horgászegyesületi vízre nem ez a jellemző, hiszen a kifogott halak döntő többsége, ha felvette a horogra tűzött csalit, az egyben az utolsó vacsorája is. Ezeket összerakva kézenfekvő volt, hogy a nem intenzíven telepített vizeken egy halliszt nélküli, gyors oldódású, nagyon jól felhősítő, igazán attraktív etetőanyagra van szükség - a Carp Berry ezt tudja! Biztosíthatom a leendő felhasználókat, hogy egy soha nem látott, igazán különleges keverékhez jutnak, ha ennek bizalmat szavaznak. Összefoglalva, ezt az etetőanyagot azoknak javaslom, akik egy bármilyen kis halsűrűségű tavon is szeretnék a method-feeder technikát kipróbálni, az abban rejlő lehetőségeket megismerni. Különösen eredményes minden olyan vízen, ahol a halak nincsenek hozzászoktatva a hallisztes etetőanyaghoz. Ehhez passzol az a kevert gyümölcs aroma, amelyből a fekete szeder érződik ki elsősorban. Ráadásul az ára is kedvezőbb, mint a drága, halliszttel kevert etetőanyagoké. Egész évben hatásos keverék!”

    Egyedi method feeder etetőanyag a Carp Berry, amely nem tartalmaz hallisztet, mégis nagyon fogós!

    További infó: ugrás az áruházba.

    Top Method Flavor és Soft Pellet

    A két új etetőanyaghoz elkészült a hasonló ízesítésű Top Method Flavor folyékony aroma és a TOP Method Soft Pellet is. Ez az aromafajta a legtöményebb, legerősebb a Haldorádó kínálatában, csínján kell vele bánni! A puha pontypelletek pedig - amik a legnépszerűbb modern csalik a feederhorgászok körében - immár 5 különböző változatban kapható!

    Az etetőanyagok mellett az aroma…
    … és a soft pellet is kapható a két új ízesítéssel

    Top Method Flavor FermentX Protein

    További infó: ugrás az áruházba.

    Top Method Flavor Carp Berry

    További infó: ugrás az áruházba.

    Top Method Soft Pellet FermentX Protein

    További infó: ugrás az áruházba.

    Top Method Soft Pellet Carp Berry

    További infó: ugrás az áruházba.

    Bázis Mix

    Az új etetőanyagok sora a gazdaságos, nagy kiszerelésű 2,5 kg-os BÁZIS MIX-szel válik idén teljessé, amely Putz Tamás nevéhez fűződik. Nézzük, hogy mi volt a koncepció a termékcsalád megalkotása során:

    Putz Tamás csapatunk legifjabb tagja, de kreatív ötleteivel…
    … és nem hétköznapi fogásaival mindig kivívja az „öregek” figyelmét és elismerését

    „Sokan kérték tőlünk, hogy készítsünk kedvező árú, nagy kiszerelésű etetőanyagot is, mert gyakorta komoly mennyiséget kell beszórni például folyóvízen vagy nagy tavakon, ahol nagy mennyiségű etetéssel lehet a halakat a horgászhelyre csalni és megtartani. Azt pedig csak kevesen tehetik meg, hogy a jó minőségű, de drágább etetőanyagokból szórjanak be sok-sok kilót. A BÁZIS MIX tagjai jó alapot nyújtanak más etetőanyagokkal, aromákkal, adalékanyagokkal való keveréshez is. Eredményesen használhatók a ponty, keszegfélék, kárász és a márna horgászata során is, legyen szó bármilyen módszerről. Ha néhány szóban kellene jellemeznem ezt a családot, akkor a következőket mondanám: gazdaságos megoldás és jó fogás! Három népszerű ízesítésben: Mézes Ponty, Epres Ponty és Folyóvízi Alap kerülnek forgalomba.

    BÁZIS MIX - Ha kell egy jó és megfizethető alap!

    Bázis Mix Mézes Ponty

    További infó: ugrás az áruházba.

    Bázis Mix Epres Ponty

    További infó: ugrás az áruházba.

    Bázis Mix Folyóvízi Alap

    További infó: ugrás az áruházba.

    Fluo Flavor

    Ennek az igazán különleges aromacsaládnak az ötlete a Dél-Afrikában szerzett tapasztalatokra alapul. Az aromák fogósságának titka a vízoldékonyságban rejlik. Azaz minél könnyebben oldódik, minél távolabbra jut, minél nagyobb étvágygerjesztő hatása van, minél jobban ízlik az a halaknak, annál több kapásunk lesz! A képlet nagyon egyszerű, de annál nehezebb azt megvalósítani!

    A Fluo Flavor termékcsalád kifejlesztése a Dél-Afrikában szerzett tapasztalatokra alapul
    Dél-Afrikában a magyar válogatott második lett a Feeder VB-n. Az együttes remek szerepléséhez hozzájárultak azok az egyedi aromák, amelyek a későbbi fejlesztések során kiváló alapot nyújtottak a Haldorádó Fluo Flavor aromacsalád megalkotásához is!

    Úgy gondolom, hogy az eddig forgalomba került aromáink már eddig is kitűnnek magas minőségükkel és fogósságukkal a hazai kínálatból, de ezt az új aromákkal még tovább fokoztuk. Még hideg vízben is nagyon gyorsan oldódó, szuper édes, étvágygerjesztő hatású alapot vizuális hatással is megfejeltük. A 4 különböző aromából három eredeti Dél-Afrikából származó fluoreszcein színezőanyaggal van megfestve. A Zöld Afrika zöldalma és fahéj keveréke, igazán különleges aroma, amely nagyon intenzív zöld felhőt képez oldódás közben. A Vörös Gyümölcs 10 különböző gyümölcs keverékének tökéletes esszenciája, vízben vöröses-lilás felhőt képez. A Mega Lemon a frissen facsart érett citrom aromájára hasonlít, nagyon erős, intenzív az illata (oldódás közben sejtelmes zöld felhőt képez). Az Ördögűző a fokhagyma-mandula keveréke, ez az egyetlen aroma, amely nem tartalmaz fluoreszcein színezőt, mert akkor már nem lehetett volna fehér… Ezek az aromák új lehetőségek kapuit nyitják meg a kísérletező kedvű, újdonságokra fogékony horgászok előtt.

    A Fluo Flavor aromák vizuális ingert is képeznek a vízben
    A Zöld Afrika fluo zöld…
    … míg a Vörös Gyümölcs vöröseslila felhőt képez oldódás közben

    További infó: ugrás az áruházba.

    TOP 10 Carp Pellet

    Putz Tamás írásaival, hasznos praktikáival rendszeresen találkozhatnak olvasóink, Tamás kizárólag pontyra horgászik és a feeder technika segítségével próbálja meg kiválogatni a vízterület öreg bajszosait. Az Ő ötlete volt a TOP 10 Carp Pellet megalkotása és kifejlesztése is. Ő mesél ennek ötletéről és fejlesztéséről:

    Tamás ügyesen kiválogatja a nagyját, majd minden tavon!

    „A legfőbb cél egy könnyen használható és fogós pontycsali megalkotása volt. Nagyon kedvező az ára, hiszen 1000 Ft alatt marad, továbbá mivel fúrt, biztosan könnyedén fel tudja majd bárki fűzni, nagyon könnyű használatba venni. Az alapanyagok és aromák kiválasztása során a másik fő feladat az volt, hogy a 10 legnépszerűbb Haldorádó etetőanyaghoz leginkább passzoló csalit kínáljuk. Ráadásul mivel még ilyen kisméretű fúrt csali még nem volt a Haldorádó palettán, abszolút hiánypótló a termék. Ezenfelül minden csali nagyon attraktív. A pelletszemek egy ízletes aromabundát kaptak, amely a vízbe kerülve gyorsan leoldódik és gyakran már ekkor megérkezik a kapás. Ha mégsem, akkor szép lassan oldódik tovább. A víz hőmérsékletétől függően 40-50 percet bír ki a vízben. Az év bármely időszakában, a hozzá illő etetőanyaggal bármikor eredményes.”

    Új csalizó pellet család a Haldorádó kínálatában a TOP 10 Carp Pellet. Az elnevezés a tíz legnépszerűbb etetőanyagunk megnevezésére utal, a pelletek íze azok aromájával, ízvilágával azonos
    A középen fúrt csalit nagyon könnyen fűzhetjük szilikonra, majd a horog öblébe akasztva már dobhatjuk is…
    … de ideális nagyhal-csali hajszálelőkén felkínálva (akár kikönnyítve) is

    További infó: ugrás az áruházba.

    A végére tartogattam egy igazán jó hírt. A Haldorádó 2014-ben nem emel árakat, sőt 13 népszerű etetőanyagunk és 3 mag mixünk ára csökkent! Kívánok mindenkinek igazán sikeres és eredményes évet Haldorádó termékek használatával!

    Írta: Döme Gábor
    Fotók: Nagy Gábor, Takács Péter, Putz Tamás, Csapi Károly
    Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.