Nagyon szeretem az élővizeinken üldözőbe venni pikkelyes barátaimat, én ebben érzem legjobban a bojlis horgászat teljességét, hiszen itt a természet szabályai szerint, az intenzív vizekhez képest lényegesen kisebb halsűrűség mellett kell horgászni, éppen ezért minden fogás felértékelődik számomra.
Nagyon vártam ezt a horgászatot! Ez az a víz, mely számomra az igazi kihívást, élményt és kalandot jelenti. A rengeteg vízbe dőlt fa, melyek előtt töklevelek szárai nyújtózkodnak és hínármezők tarkítják a gyönyörű vizet, ami szinte teljesen áttetsző, így jól látszik a fenéken megbújó kagylók tömkelege, ez jellemzi a Zátonyi Holt-Dunát! A holtág a Duna jobb parti árvízvédelmi töltések egységes védvonallá építésével alakult ki még a 19-20. század fordulóján, jelenleg a Szigetköz nemrég létrehozott mentett oldali vízpótló rendszerének főműve. Vízszintje zsilipekkel szabályozható. Fő hasznosítási formái a belvizek és fakadóvizek tározása, elvezetése, a vízparti üdülés, a horgászat, halászat, valamint az öntözővíz-szolgáltatás. Egy része fokozottan védett természetvédelmi terület.
Kora délelőtt érkeztünk a vízterületre Csaba barátommal, aki miután meglátta a vizet, szinte ledermedt. Telis-teli akadóval, alig egy méteres vízmélységgel és kristálytiszta vízzel kellett szembesülnünk, ami külön-külön sem túl jó, de így együtt kimondottan komoly kihívásnak tekinthető. A halak érdeklődésére inkább az éjszakai órákban lehetett számítani, ezért a nappalt a táborépítésnek, bójázásnak, etetésnek szántuk, így próbáltuk a kapásidő alatt minél nagyobb nyugalmat biztosítani a bójáink közelében, melyeket egy hatalmas bedőlt fa két szélénél helyeztünk el. Ez jó támpontot jelentett az éjszakai dobások során. Alapozásnál nem akartunk túlzásokba esni, ezért körülbelül két kilogramm főtt magkeveréket, egy kilogramm Haldorádó Black Squid főzött bojlit és néhány marék különböző méretű halibut pelletet szórtunk a bójáink közelébe. Csabával egy-egy bottal az etetésünket horgásztuk, míg a másik botjainkkal az etetéstől kicsit távolabb, a végszereléket kisebb PVA csomagokkal kiegészítve keresgéltük a pontyokat.
Ahogyan besötétedett, talán félóra sem telt el, mikor Csaba egyik botján határozott kapás jelentkezett, melyre gyorsan kellett reagálnunk, nehogy akadóba úszásért elveszítsük. A hal „együttműködő” volt, így néhány perc után könnyedén megszákolhattam túránk első fogását, egy szép dunai pikkelyes pontyot. Mindketten nagyon örültünk a kicsit több mint négy kilogrammos pikkelyesnek, ami biztató előjelnek tűnt. A szerelék visszajuttatása után nyugovóra tértünk, próbáltunk pihenni egy kicsit a következő kapásig, mely nem sokkal éjfél után érkezett a jobb oldali botomra. Nem vágtam be neki, mivel fonott főzsinórt használtam, inkább csak határozottan ráemeltem a bottal a nyeletőfék visszaváltását követően. Azonnal éreztem, hogy nagyon elúszott tőlünk jobbra, így szinte lehetetlen lett volna partról kifárasztani a köztünk húzódó alattomos hínármezők miatt, ezért csónakba szálltunk és próbáltunk mi a hal fölé jutni. Ennek egyáltalán nem örültem, nem akartam csónakázással elijeszteni az amúgy is óvatosan táplálkozó halakat. Sikerült elfordítanom a bedőlt fáktól és a töklevél mező szélén fárasztottam ki tükrös barátunkat. Partra érést követően boldogan nyugtáztuk, hogy az előbbinél szebb fogást könyvelhettünk el az 5,4 kilogrammos hallal. A fényképezést követően előző társához hasonlóan őt is szabadon engedtük, mert egy igazi bojlis horgásznak bizony nemcsak ott kell visszaengedni a halakat, ahol szabály kötelez rá, hanem a természetes vizeken is fontos ez a szemlélet!
Ahogyan visszahúzódtuk sátrainkba, erőteljesen hűlni kezdett a levegő. Bizony elkelt a jó minőségű hálózsák, melynek melegét túl sokáig nem élvezhettem, mert hajnali három óra táján a bal oldali botom is elsült. Ahogyan kontaktusba kerültünk, egyből éreztem, hogy a hal nagyobb lesz az előzőeknél - az orsó fékje is ezt bizonygatta, mikor felsírt. Próbáltam gyorsan visszalopni a zsinórt, mert féltem, hogy a bója mögötti fában elveszítem a halat, de szerencsémre némi huzavona után el tudtam terelni onnan, majd már az előttünk lévő tiszta területen fáraszthattam. Még perceken keresztül bizonygatta erejét, melynek Csaba vetett véget, mikor óvatosan alátolta a merítő szákot. Na, ennek a halnak már mindketten nagyon örültünk! Gyönyörű, hosszúkás pikkelyes ponty éhezett meg a bojlinkra. Súlya pontosan nyolc kilogramm volt.
Az éjszaka további része eseménytelenül telt és hamarosan ránk reggeledett, de elégedetlenségre semmi okunk nem volt, hiszen három kapásból három fogást könyvelhettünk el az ősz közepén egy gyönyörű természetes vízen.
Csónakból ellenőriztem az etetésünket, ami nem volt nehéz, hisz minden szem vízbe szórt csalogatóanyag tisztán látszott, jól nyomon követhető volt, hogy mennyit fogyasztottak el a halak. Egy kicsit ráetettem - nem akartam később ezért megint „összezörögni” az etetésünket -, nem sokat, csak mégis legyen valami friss csalogatóanyag is az érkező halaknak.
A nappali órákban nem igazán mertünk kapásra gondolni, de a halak megint csak átírták a forgatókönyvet: Csaba bal oldali kapásjelzője adta tudomásunkra, hogy valaki bizony megéhezett a csalira. A töklevél mező szélénél akasztotta meg a halat, mely szinte kötelező gyakorlatként ugrott be a levelek nyújtotta biztonságos takarásba, ezért csónakkal kellett megközelítenünk a kis mohó pontyot, amit azonnal meg is szákoltam. A mérlegelésnél jót nevettünk: „éppen” elfért a mérlegelő szákban! :) No, nem baj, legalább nem telt eseménytelenül a délután, de már az éjszakára koncentráltunk, alig vártuk, hogy besötétedjen és újra reális esélyünk legyen egy-egy szebb fogásra. Ennek megfelelően frissítettük a csalijainkat és az újradobást követően feszült figyelemmel vártuk a kapásokat, de sajnos azok nem úgy érkeztek, mint ahogyan az előző este. Már éjfél is elmúlt, mire Csaba nyeletőféke felsírt. Mire kiugrottam a sátorból, már fárasztotta ellenfelét, aki határozottan jelezte felénk nemtetszését. Csak lassan került a merítő közelébe, de ő sem kerülhette el a pontymatracunkat. Szép kis duci tükörponty volt az elkövető. Gyors mérlegelés, aztán fotó és már mehetett is vissza, hátha küld még nekünk egy-két érdeklődőt a felmenői közül. Az éjszaka első felében volt egy pittyenés a bal oldali botomon, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, aztán az éjszakai ellenőrzés során derült ki, hogy bizony kapás volt, csak az elkövető egyből a fába rohant vele, így nekem már csak a bosszúság, illetve a gubancolás jutott fárasztás helyett.
Ezután sajnos több érdeklődő nem jelentkezett az éjszaka, viszont reggel egy váratlan kapásra kellett reagálnom, melynek nagyon megörültem - nem gondoltam, hogy nappal eljutok egyáltalán kapásig. Nem mertem kockáztatni, egyből csónakba szálltunk és a hal nyomába eredtünk, így lényegesen könnyebben fáraszthattam ki a töklevél mezőben. A hal egy zömök, életerős tükörponty volt 7,7 kg-s súllyal, amit a túra második legnagyobb fogásaként könyvelhettük el.
Negyvennyolc órás horgásztúránk lassan végéhez közeledett, mely során összesen hat darab halat sikerült zsákmányolnunk. Egyértelműen az éjszakai órák voltak az eredményesebbek, a kapások jelentős része erre az időszakra korlátozódott. Meggyőződésem, hogy minden fogást az adott körülmények tükrében kell kezelni. Késő ősszel természetes vízen bojlival pontyot fogni nagyon szép eredmény!
Sorozatunk természetesen folytatódik tovább: egy újabb, a maga nemében különleges vízterületre látogatunk el a következő részben, tartsatok akkor is velünk!
Írta: Haskó Tamás
Fotó és videó: Takács Péter
