A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
Az összes fontos kritériumnak megfelelve létrehoztunk egy Alkonykapcsolós Dőlőbóját, amely tökéletesen használható akár a sekély 1 méteres vízmélységtől egészen 5,2 méteres mélységű vizekben egyaránt. Az igazán praktikus és egyszerű csatlakozóknak köszönhetően könnyedén tudjuk növelni vagy csökkenteni a hosszát a vízoszlop magasságától függően akár 20-30 cm-es finombeállítással. Különlegessége, hogy az összeszerelést követően minden egyes alkotóeleme, amely a víz alatt található, fekete színű, ezért maximálisan beleolvad a víz alatt található környezetbe, viszont a számunkra a vízből kilátszó rész maximálisan jól látható, köszönhetően a 150 mm-es fényvisszaverős 3M matricázásnak és az alkonykapcsolós világítófejnek egyaránt. Az igazi különlegessége továbbá, hogy a végén található egy alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely a sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal kikapcsol, ezáltal akár több száz méterről is látható. A világító fej egy igen kis fogyasztású ledes világítással működik, amelyhez az energiát 2 db AAA-s vékony ceruza elem (nem tartozék) biztosítja, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítás négy színben létezik: sárga, zöld, piros és kék! A bójatestek belsejében zárdugók találhatóak, amelyek gondoskodnak a teljes vízmentességről, ezáltal légkamrákat biztosítva minden egyes toldó csőnek! A bója talp kialakítása sem hétköznapi, mivel semmilyen akadály nem található a zsinór előtt, ezáltal könnyebben csúszik fel a zsinór a bójatesten, mint ahogyan azt más termékeknél tapasztalhattuk! A bója test a bója talphoz való csatlakozása is egyedi megoldás, hiszen a bója talp belsejébe került besüllyesztésre a ráépített talp csatlakozó, így maximálisan elkerülhető a horgászzsinór csatlakozórészbe való el és leakadása.
A bója alkotóelemei a következők:
-1 db bójatalp (tömege: 2100 g) ráépített talp csatlakozóval
-1 db 20 mm átmérőjű 20 cm-es felső bójatest 150 mm-es 3M fényvisszaverő csíkozással ellátva, valamint 1 db alkonykapcsolós világítófej (a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képes)
-1 db 20 mm átmérőjű 70 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 110 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 140 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 160 cm-es toldó
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.