Harsány… megannyi nagyhalas írás foglalkozott már ezzel a nagy halakban gazdag vízterülettel, amely nemcsak hazánkban, de bizony Európában is egyedülálló nagyhal-állománnyal várja a horgászokat. Évek óta figyelemmel kísérem az itt készült írásokat, filmeket és feltett szándékom volt, hogy egyszer én is eljussak ide és kipróbáljam magam, mire is jutok feederbotjaimmal a nagy halak birodalmában. Most jött el az első harsányi horgászatom ideje, és a horgászat előtt bennem (is) felmerülő rengeteg kérdést szeretném megválaszolni írásomban, hogy mi is itt a siker titka. Lássuk hát…
Magát a vízterületet, azt gondolom, senkinek nem kell már bemutatni. Harsány az a vízterület, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálni. Számtalan hatalmas hal otthona, a nagyhalas horgászat Mekkája. Ráadásul páratlanul szép környezet várja a horgászokat, ahol tényleg a természetbe olvadva várhatjuk az óriásokat. Fontos tény, hogy bár nem lehetetlen, és a szabályzat is engedélyezi a feederbotos horgászatot, bizony be kell látni, hogy itt a bojlis horgászmódszer az egyértelmű favorit.
Horgásztúrám időintervallumát is ehhez igazítottam, így egy 72 órát tölthettem el Harsányban. Az itt tapasztaltakat és a horgászat eseményeit szeretném bemutatni.
![Csodálatos, szemet gyönyörködtető környezetben horgászhatunk nem hétköznapi halakra. Ezt tudja Harsány! Csodálatos, szemet gyönyörködtető környezetben horgászhatunk nem hétköznapi halakra. Ezt tudja Harsány!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászhely kiválasztása, bemutatása:
A megfelelő horgászhely kiválasztása itt, Harsányban (is) létfontosságú ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A keresztgáton található 8-as horgászhelyre sikerült foglalnom, ami nem a tó legfelkapottabb része. Egyébként ez pontosan az a hely, ahol Döme Gábor bemutatta a nagyközönségnek a Carp Bonbon névre keresztelt csalit „A ponty szereti a bonbont?” c. filmben. Nagyon sokszor visszanéztem ezt a filmet, viszont ez egy 4 évvel ezelőtti állapotot mutat be, azóta pedig igen sok minden változott mind Harsányban, mind az etetőanyagok palettáján.
![A 8-as bojlis állás sajátossága az, hogy itt sekélyebb a víz a többi horgászhellyel szemben, valamint 3 stég közül választhatjuk ki, hol akarunk horgászni A 8-as bojlis állás sajátossága az, hogy itt sekélyebb a víz a többi horgászhellyel szemben, valamint 3 stég közül választhatjuk ki, hol akarunk horgászni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Én a harmadik, a halőrháztól számított legtávolabbi stéget választottam horgászhelyemül. A tó sarkához legközelebb szerettem volna ülni, mert talán ez a „háborítatlan” sarok jelenti még a halak számára a nyugalmi zónát a középső, elérhetetlen rész mellett Én a harmadik, a halőrháztól számított legtávolabbi stéget választottam horgászhelyemül. A tó sarkához legközelebb szerettem volna ülni, mert talán ez a „háborítatlan” sarok jelenti még a halak számára a nyugalmi zónát a középső, elérhetetlen rész mellett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Etetésre szánt csalogatóanyagok és a stratégia bemutatása:
A stratégiámat ezúttal egy olyan helyzethez, stílushoz alakítottam, amiről azt gondoltam, hogy ez lesz a legcélravezetőbb. A bojlis állásokon engedélyezett a csónak használata helykereséshez, bójázáshoz, illetve a reggeli-esti etetéshez. Úgy döntöttem, hogy ezúttal kissé keverve a „stílusokat” egy bóját leteszek, majd erre ráetetve fogok feederezni. Így olyan pontos etetést hozhattam létre, ami egy feederkosár segítségével nem kivitelezhető. Hogy pontosan miként oldottam meg ezt? Mutatom:
![A helyemhez viszonyítva jócskán jobbra tettem le egy bóját, itt találtam egy keményebb placcot, ami nagyon ígéretesnek tűnt A helyemhez viszonyítva jócskán jobbra tettem le egy bóját, itt találtam egy keményebb placcot, ami nagyon ígéretesnek tűnt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A bója távolsága a képen látható 85 méter volt. Ez egy viszonylag könnyedén meghorgászható távolság, olykor túldobva az etetés külső peremét szerettem volna vallatni A bója távolsága a képen látható 85 méter volt. Ez egy viszonylag könnyedén meghorgászható távolság, olykor túldobva az etetés külső peremét szerettem volna vallatni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A reggeli és esti etetést csónakból oldottam meg, a halakat ez cseppet sem zavarta, nekik ez már mindennapos A reggeli és esti etetést csónakból oldottam meg, a halakat ez cseppet sem zavarta, nekik ez már mindennapos](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Haldorádó bojli családot most próbáltam ki először, a Spicy Red Liver ízesítésre pedig szintén a harsányi bemutató miatt esett a választásom. Kizárólag oldódó bojlikkal etettem, a halibut pellet pedig Harsányban szinte kihagyhatatlan. Ezt az ütős párosítást tigrismogyoróval tettem még gazdagabbá A Haldorádó bojli családot most próbáltam ki először, a Spicy Red Liver ízesítésre pedig szintén a harsányi bemutató miatt esett a választásom. Kizárólag oldódó bojlikkal etettem, a halibut pellet pedig Harsányban szinte kihagyhatatlan. Ezt az ütős párosítást tigrismogyoróval tettem még gazdagabbá](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A bója nagy segítség a koncentrált etetéshez, továbbá remek támpontot adott a pontos dobásokhoz A bója nagy segítség a koncentrált etetéshez, továbbá remek támpontot adott a pontos dobásokhoz](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Kosárba szánt etetőanyag és a végszerelék bemutatása:
Ha már az etetésem egy halas-májas alapra helyeztem, akkor mindenképpen érdemes ezt az ízvilágot felkínálni az etetőkosárba szánt etetőanyaggal is. További fontos tényező, hogy a lehető legjobb minőség kerüljön a kosárba, mert a feederbotos horgászatnak ez kifejezetten előnye lehet a kosár nélkül végzett bojlis horgászattal szemben, hogy itt bizony lehetőségünk van egy kosárnyi csalogatóanyag bejuttatásra minden dobáskor. Még egy gondolatot fűznék az etetőanyag kérdéshez: ha megvan a kiválasztott, tökéletesnek vélt etetőanyag, akkor ne dőljünk hátra és hagyatkozzunk csupán arra az egyre, hanem alapként felhasználva akár fokozzuk a csalogatóhatását! Nyugodtan adjunk hozzá egy ízben hozzá illő, attraktív, tömény etetőanyagot, és máris megvan a „B” tervünk, ha valami nem az elvárásunk szerint alakulna.
![A Pellet Pack család legújabb tagja, a Fekete Tintahal már-már kötelező választásnak tűnt. Halas, tartalmas, igazi nagyhalaknak szánt csemege A Pellet Pack család legújabb tagja, a Fekete Tintahal már-már kötelező választásnak tűnt. Halas, tartalmas, igazi nagyhalaknak szánt csemege](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ám hatását fokozhatjuk, ha a Top Method család Maximum Green tagjával vegyítjük. Nagyon ütős kaja! Érdemes kipróbálni… Ám hatását fokozhatjuk, ha a Top Method család Maximum Green tagjával vegyítjük. Nagyon ütős kaja! Érdemes kipróbálni…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Miután megvan a horgászhely, stratégia, etetőanyag kérdéskör megválaszolása, lényegében két fontos tényező maradt hátra. A csali és a végszerelék. Utóbbival kezdeném. Megszállott method feederesnek tartom magam, szinte minden horgászaton hű társként használom a Method Flat kosarakat, viszont meglátásom szerint Harsányban nem a Flat kosár az ideális választás. Kipróbáltam természetesen, és bár rendkívül gyorsan adta a kapásokat, „sajnos” csak keszegre. Szerintem itt kifejezetten nem előny az, ha az etetőanyag kupac közepén trónol a csalink, sokkal eredményesebb („keszegmentes”), ha a kupactól kissé távolabb helyezkedik el. Erre kínál tökéletes megoldást a Pellet kosár.
![0,18 mm-es zsinórral feltöltött távdobó orsókkal horgásztam és két 4,20 m-es extra heavy feederbottal vettem üldözőbe a tó halait 0,18 mm-es zsinórral feltöltött távdobó orsókkal horgásztam és két 4,20 m-es extra heavy feederbottal vettem üldözőbe a tó halait](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az ideálisan összehangolt végszerelék elemei. Egy plusz súllyal ellátott 25 g-os Pellet kosár (így az össztömege 40 g) 0,14 mm-es Braxx előkezsinór, 8-as méretű szakállnélküli Gardner Dark Mugga horog. Elöljáróban csak annyit, hogy nem volt halvesztésem ezen a horgászaton… Az ideálisan összehangolt végszerelék elemei. Egy plusz súllyal ellátott 25 g-os Pellet kosár (így az össztömege 40 g) 0,14 mm-es Braxx előkezsinór, 8-as méretű szakállnélküli Gardner Dark Mugga horog. Elöljáróban csak annyit, hogy nem volt halvesztésem ezen a horgászaton…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászat eseményei, tapasztalatok:
Szinte minden harsányi beszámolóban szó esik arról, hogy a két kapás között eltelt idő bizony nem 5-10 perc. Így a pörgős horgászatok után lelkileg is felkészültem arra, hogy itt bizony rá kell várni a kapásokra. Egyébként ez is egy harsányi sajátosság, ahogy ezen a túrán tapasztaltam. Addig is lehet gyönyörködni a természetben, elmélázni gondolatainkban, figyelni a halra utaló jeleket.
![Egész évben erre vártam! Minden a helyén, tökéletes pillanatkép. Nagyon vártam az első harsányi pontyomat. Remek érzés itt horgászni, amikor a filmekből, írásokból ismert vízre tervezett horgászat egyszer csak valósággá válik! Egész évben erre vártam! Minden a helyén, tökéletes pillanatkép. Nagyon vártam az első harsányi pontyomat. Remek érzés itt horgászni, amikor a filmekből, írásokból ismert vízre tervezett horgászat egyszer csak valósággá válik!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mielőtt elfoglaltam volna a horgászhelyet, még találkoztam az előttem itt horgászó bojlis kollégával. Érdeklődve kérdeztem, hogy milyen fogásokban volt része, és melyik időszak volt a legerősebbnek mondható. Négy nap alatt hat halat fogott. Mondanom sem kell, hogy kissé leforrázott a hír, viszont örömmel fogadtam azt az információt, hogy a kapásai 90%-a, a délutáni órákban érkezett. Ez mindenképpen bizakodásra adott okot. Szinte percre pontosan egy órát töltött vízben a végszerelékem, amikor ellentmondást nem tűrő, bődületesen erős, húzós kapásra vághattam be. Bevágást követően óriási súlyt éreztem, szabályosan megállt a bot a kezemben, ellenfelem tudatosan, komótosan úszva diktálta a tempót…
![Hatalmas volt az öröm! Első harsányi halam súlya 18,90 kg volt. Az öreg tőponty mint utólag kiderült, túrám legnagyobb hala lett. Remek érzés volt egy ekkora halat a kezemben tartani Hatalmas volt az öröm! Első harsányi halam súlya 18,90 kg volt. Az öreg tőponty mint utólag kiderült, túrám legnagyobb hala lett. Remek érzés volt egy ekkora halat a kezemben tartani](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az első este igazán mozgalmasan indult. Újabb ponttyal készíthettem közös képet Az első este igazán mozgalmasan indult. Újabb ponttyal készíthettem közös képet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mivel egy igen extrémnek mondható feederezésre szántam el magam, fontos volt, hogy a kapások jól érzékelhetőek legyenek még éjszaka is. Természetesen alvás nélkül lehetetlen lenne végighorgászni egy 3 napos túrát, de feltett szándékom volt, hogy minél több órát töltsek a feederbotok mellett.
![Az éjszakai órákra a jól bevált Quick Feeder Blue fejek helyére elektromos kapásjelzőket tekertem a buzz barba… Az éjszakai órákra a jól bevált Quick Feeder Blue fejek helyére elektromos kapásjelzőket tekertem a buzz barba…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… így ha a fáradtság úrrá lenne rajtam, a nyeletőfék hangja mellett egy plusz hangjelzés figyelmeztetett a mielőbbi reagálásra … így ha a fáradtság úrrá lenne rajtam, a nyeletőfék hangja mellett egy plusz hangjelzés figyelmeztetett a mielőbbi reagálásra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Egy ilyen „marathóni”, őszi horgásztúra megszervezésekor mindenféleképpen fontos szerepe van a megfelelő meleg ruházatnak. Az éjszakák csípős hideggel fenyegettek, így alaposan fel kellett készülni, hogy ne szenvedés legyen a vízparton töltött idő. Harsányban pedig az éjszakai horgászatnak külön „kultusza” van, így érdemes komoly szerepet szánni neki.
![Pazar erőben lévő, 17,90 kg-os tükrös tett próbára az éjszaka kellős közepén. A halak itt nagyon jó erőben vannak, hála a sok természetes tápláléknak. Élményszámba megy a fárasztás… Pazar erőben lévő, 17,90 kg-os tükrös tett próbára az éjszaka kellős közepén. A halak itt nagyon jó erőben vannak, hála a sok természetes tápláléknak. Élményszámba megy a fárasztás…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Úgy tűnt, tökéletesen működik a stratégia, szebbnél szebb halak érkeztek az éjszakai hidegben Úgy tűnt, tökéletesen működik a stratégia, szebbnél szebb halak érkeztek az éjszakai hidegben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bizony reggelre a mínuszok is megérkeztek! Újabb próbatétel a természettől a horgászoknak. A sikeres horgászatnak itt is komoly ára van! Bizony reggelre a mínuszok is megérkeztek! Újabb próbatétel a természettől a horgászoknak. A sikeres horgászatnak itt is komoly ára van!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A horgászat kulcsa: „Mivel csalizzunk?”
Elérkeztünk írásom legsarkalatosabb kérdéséhez. Mi kerüljön a hajszálelőkére? Akármilyen fórumot, írást olvastam, mindenhol egybehangzó volt a vélemény. Halibut pellet. Megmondom őszintén, nem vagyok halibut pellet párti, de nem dugom homokba a fejem, és természetesen nálam is ez adta a csalizás alapját!
![Kedvenc pelletjeim természetesen ide is elkísértek, de be kellett látnom, hogy itt túlságosan is vonzzák a keszegeket… Kedvenc pelletjeim természetesen ide is elkísértek, de be kellett látnom, hogy itt túlságosan is vonzzák a keszegeket…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy ilyen termetes keszeg sosem bosszúság, de Harsányban kapitális, nagy pontyokért jár az ember horgászni. Ezúttal nem keszegekre vágytam! Egy ilyen termetes keszeg sosem bosszúság, de Harsányban kapitális, nagy pontyokért jár az ember horgászni. Ezúttal nem keszegekre vágytam!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Tehát nem Fluo és nem is oldódó lebegő pelletek voltak a favorit csalik. Ezúttal a halibut pelletre kellett bíznom magam, de ezt sem „natúr” állapotban tettem a hajszálelőkére, és nem is önmagában…
![Fluo Flavor aromákban áztak a 16 mm-es fúrt halibut pelletek, ami kiemelkedte őket az etető pelletek közül Fluo Flavor aromákban áztak a 16 mm-es fúrt halibut pelletek, ami kiemelkedte őket az etető pelletek közül](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kissé felpuhulva, az aromát magába szívva. Viszont a „tökéletesre csiszolt” csalit, ismét csak egy korábbi Döme Gábor filmben bizonyító csalipáros adta… Kissé felpuhulva, az aromát magába szívva. Viszont a „tökéletesre csiszolt” csalit, ismét csak egy korábbi Döme Gábor filmben bizonyító csalipáros adta…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… Édes Ananász Fluo pellet + Halibut pellet + Spicy Red Liver Carp Dip. Ezzel a kombinációval fogtam halaim 90%-át! … Édes Ananász Fluo pellet + Halibut pellet + Spicy Red Liver Carp Dip. Ezzel a kombinációval fogtam halaim 90%-át!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ilyen gyönyörű, 15 kg feletti pontyot is köszönhetek annak, hogy a horgászatom minden részletét megpróbáltam a halak ízléséhez és a helyi sajátosságokhoz igazítani. Megérte! Ilyen gyönyörű, 15 kg feletti pontyot is köszönhetek annak, hogy a horgászatom minden részletét megpróbáltam a halak ízléséhez és a helyi sajátosságokhoz igazítani. Megérte!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Fontos halkímélő előírások, a halak érdekében:
Idén nagyon sok vízterületen volt alkalmam horgászni, így különösen feltűnő volt számomra, hogy Harsányban a tó lakói az egész éves hihetetlen nyomás ellenére is majd kicsattannak az egészségtől, hála a megfelelő halkímélő eszközöknek és a halak védelmét szolgáló szabályzatnak.
![Bölcső, mérlegelő állvány. Ezek önmagukban is a horgászhelyhez tartoznak. Továbbá a horgászat alapfeltétele a sűrű szövésű merítőháló és a sebfertőtlenítő. Így lehetséges az, hogy a fotókon gyönyörű, egészséges halakkal pózolhatunk Bölcső, mérlegelő állvány. Ezek önmagukban is a horgászhelyhez tartoznak. Továbbá a horgászat alapfeltétele a sűrű szövésű merítőháló és a sebfertőtlenítő. Így lehetséges az, hogy a fotókon gyönyörű, egészséges halakkal pózolhatunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Időjárás:
Meg kell, hogy mondjam, ennél szeszélyesebb időt nem választhattam volna a horgászatra. Igazából szinte mindenből kijutott. Napsütés, ború, viharos szél, eső, éjszakai fagyok. Az időjárás szeszélyességét fokozza, hogy túrám második napján a Kékesen rövid ideig tartó havazást jelentettek a meteorológusok! De mindezen körülmények ellenére is, még ha haldömping nem is volt, azért a halak nagy nehezen kapásra bírhatóak voltak, ha azt kínáltuk fel számukra, amit kellett…
![A természet olykor a lábunk előtt alakít ki mutatós ábrákat. Egy egyszerű nyomvályúban is meg lehet látni az ősz szépségeit! A természet olykor a lábunk előtt alakít ki mutatós ábrákat. Egy egyszerű nyomvályúban is meg lehet látni az ősz szépségeit!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![5 fokos hőmérséklet, szakadó eső… 5 fokos hőmérséklet, szakadó eső…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… de nincs mellébeszélés, a horgászatnak mennie kell! … de nincs mellébeszélés, a horgászatnak mennie kell!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászat összegzése:
Nem túlzok, ha azt mondom, életem egyik legnagyobb élménye volt itt horgászni. A nehéz körülmények, valamint a tavon tapasztalt „haltalanság” ellenére remekbe szabott horgászatban volt részem, és bizony tisztán körvonalazódott számomra is: Harsányban minden halért meg kell küzdeni, nem adja ingyen a sikert ez a tó! Gondolom, akik gyakrabban megfordulnak itt, azok 100%-osan egyetértenek ezzel az állítással. A horgászatot szeretném számokban összegezni a jobb átláthatóság érdekében:
- 40 óra horgászat
- 9 ponty, 4 dévérkeszeg (0 lemaradt hal!)
- 7 pontyom súlya haladta meg a 13 kg-ot!
- a fogott halak átlagsúlya 13,54 kg!
- a legnagyobb fogott hal: 18,90 kg
Nem lehet kérdés, hogy a jövőben sűrűbben fogok megfordulni Harsányban, remélhetőleg az eddig itt tapasztalt dolgokat csokorba gyűjtve és egy ideális időszakban talán sikerül még a hőn áhított 20 kg feletti ponty megfogása is. Azonban ha a cikkben bemutatott módszerekkel bárki szerencsét próbál Harsányban, egészen biztos, hogy remek élményekkel távozhat erről a remek vízterületről!
![Rajzolni sem lehetne szebbet! Ilyen fantasztikus halak várnak mindenkit, aki ide ellátogat! Az egész harsányi „feeling” magával ragadott! Rajzolni sem lehetne szebbet! Ilyen fantasztikus halak várnak mindenkit, aki ide ellátogat! Az egész harsányi „feeling” magával ragadott!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Bugyinszki Gábor