Van az a fajta/féle horgászat, amin több célt tűzünk ki magunk elé, amit persze sokkal nehezebb véghezvinni, mint egy-két hasonlóan elhatározott dolgot. Ehhez viszont nem elég csak az, hogy mi igyekezünk és akarunk, hanem ebbe bizony a természetnek is van beleszólása. Egy nem várt front, kellemetlen időjárás és minden olyan apróságnak tűnő dolog keresztbe tehet a horgászatunknak, amit talán mi észre sem veszünk, de a halak igenis érzékenyek rá. Ilyenkor örülünk, ha egyáltalán kapásig el tudunk jutni…
… bár olyan is van, hogy ezzel nem elégszünk meg, hiszen halat, halakat akarunk fogni. Végül a sok igyekezet, akarás, vágyakozás csak meghozza gyümölcsét. Szerintem minden horgász számára ismert az a „menetrend”, hogy „nehezen indult, de a végére csak kialakult…”. Így volt ez ezen a horgászaton is.
A mai napra összesen 3 végrehajtandó dolgot terveztünk: az új bot/botok felavatását (esetleg valami testes hallal), megkedveltetni a horgászatot húgaimmal is, valamint egy jó hangulatú, élvezetes, mindenki számára érdekes és felejthetetlen horgászatot megvalósítani. Ehhez helyszínként a Devecser és Ajka között található Széki-tavat választottuk. Az időpont 2013. október 23., ami ugyan megemlékezés az 1956-os forradalomról, de mint a későbbiekben kiderült nemcsak mi, hanem rengeteg ember töltötte horgászattal ezt az ünnepi napot. Miért is volt sok ember? Mi 6-órakor indultunk Zircről és úgy terveztük, hogy fél 8-kor már a helyeket elfoglalva, szerelékeket bedobva várhatjuk a halakat. Egy nem várt ellenőrzés miatt hatalmas sort kiállva kb. egy óra várakozás után végre jegyet váltottunk. Sajnos kaptunk egy olyan fülest, hogy 4 hete nem fognak sok halat, de a lényeg, hogy végre elindultunk a horgászhelyre… Ez sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, mivel szinte dugig volt a tó. Mindenhol ült valaki, a stégeket pedig kerülni szerettük volna, mivel ha jön a tulajdonos, akkor általában minden szívfájdalom nélkül kipenderít minket a stégről. Már az egész tavat körbejártuk, és csak néhány stég volt szabad, de hát 5 embernek kell a hely… Végül mit volt mit tenni, egy tágas stégre kényszerültünk, ami mellett egy kis nyiladék is volt, ahol szintén elfért egy ember. A helyet elfoglaltuk, kipakoltunk. Gondolkodtam, hogy csináljak-e alapozó etetést, majd úgy döntöttem, hogy nem csinálok. A következő képek segítségével mutatom be a horgászaton használt botomat, valamint Krisztiánét:
Nagyon izgultam, amikor végre megérkezett a várva várt csomag hengeres kartoncsomagolásban. Kibontottam, és amikor a nyéltagot megláttam, akkor fogtam fel igazából, hogy ez bizony tényleg az enyém. A spicceken az utolsó fehér jelzés nagyon feltűnő, kiválóan látható a szürkületi időszakban is. A bot nagyon rugalmas, tökéletes íve van terhelés alatt. Az orsótartó stabilan, lötyögés nélkül tartja orsónkat. Először furcsa volt az 57 cm-es nyél, de a vízparton rájön az ember, hogy ez mennyire hasznos, még ha először kényelmetlen is, bár a 3. dobásnál már meg is szoktam. Kis erőkifejtés mellett nagy távolságot érhetünk el vele.
Az orsóra 22-es Navy Feeder zsinórt csévéltem.
A bója, ahova folyamatosan dobáltunk 70-75 m-re volt a horgászhelytől. A képre muszáj volt egy kicsit zoomolnom, különben nem látszott volna a támpont.
Apukám szerelékének fő alkotóeleme egy 35 g-os Pellet Feeder kosár volt, mint ahogy az enyémnek is. Krisztián eleinte egy Deáky kanál feederkosárba gyúrta etetőanyagát, később 30 g-os gubancgátlós kosárba.
Apukám első csalija nagy kedvence, a házi fokhagymás-erjesztett kukoricánk volt, az enyém pedig 1 szem Fluo Mentholos Ánizs pellet. Első dobásom nem adott halat, ezért újat dobtam. Feltettem a balatoni horgászaton bevált csalit, ami 1 szem házi fokhagymás-erjesztettből és egy szem Fagyos Ponty Puha Pontypelletből állt. Bedobtam, kiengedtem a féket és hátrább léptem megbeszélni apukámmal, hogy amíg az akkor felerősödött szél csillapodik, mit csináljanak testvéreim. Hiába beszéltünk, mert mire jutottunk valamire és megkerestük őket, addigra ők már az autóban játszottak és tulajdonképpen észre sem akartak venni minket, de az a jó, ha úgy érzik jól magukat, ahogy akarják…
Mikor visszaértünk, annyit vettem észre, hogy rázkódik a botom. Hamar odarohantam és behúztam a horgot a hal szájába úgy, ahogy kell. A védekezése nem azt éreztette, hogy ő a tó legnagyobb hala, de természetesen boldogságom leírhatatlan volt, mivel eddig, ha új horgászfelszerelést vásároltam, elsőre általában semmit nem fogtam… Az első jelentkező egy kis mohó keszeg volt, ő vette fel az ínycsiklandózó csalit.
Krisztián nem olyan, hogy hagyja, hogy valaki előtte fogjon halat, most mégis ez történt. Azonban ahogy visszaengedtem a halat, hátam mögül bevágást hallottam… „Na, úgy látszik, ha utánam is, de ő is fog halat…”.
Miután visszadobott, valami egyből jól megrángatta a leglágyabb spiccet, mire Krisztián bevágott és… megdöntötte az előzőt! :D
A viccelődést abbahagyva az első bodorka kb. 15 cm-es lehetett, a második talán 6-7 cm. Krisztián nagyon szeretett volna pontyot fogni, ahogy apukámmal mi is. A csali frissítése után átsétáltam apukámhoz, aki éppen a botjához nyúlt… A keszeges kapás után hirtelen húzásra vághatott be. PONTY!
A csali apukám kedvence volt, elnevezése szerint „fokhagymás mix”, ami 1 szem lebegő fokhagymás pellet 2 házi fokhagymás kukorica közé fűzve. A hal szájából kivett csalin a kukoricákat frissítette, majd újra bedobott, majd visszatért a bográcshoz, hiszen horgászat közben főzte a finom paprikás krumplit.
Ültem a székemben és valami kerregést hallottam. Magamban ezekre gondoltam: „Apa dob éppen? Á, nem hiszem, de azért odanézek…” Odanéztem, semmi. Megint hallottam, megint odanéztem, semmi. Ez még egyszer megismétlődött, ezért végül odaültem, hogy mégis mi van? A spicc teljes nyugalomban volt. Azon gondolkodtam, hogy most akkor én bolondultam meg, vagy valaki szórakozik velem? Megint hallottam a hangot, és végre láttam is, hogy valóban pörög a dob. Nagyon örültem, mert már tényleg azt hittem, őrült vagyok. Szóltam apának, ő odaszaladt és bevágott. Megint ponty! Akár az előző, ez is balra ment, ezért a stégen folytatódott a fárasztás. Már egészen a part - pontosabban a stég - közelében volt a hal, amikor észrevettem, hogy a spiccem kicsit megrándult. Azonnal átadtam a merítőt Krisztiánnak. Odaléptem a botomhoz, miközben a rántás lassú húzásba ment át. Ahogy odanyúltam, hirtelen úgy meghúzta a hal zsinórt, hogy a kilazított fék is megszólalt. Ráfogtam a dobra és bevágtam. Bevágásnál a bot gyönyörűen behajlott, majd megindult a hal. Csak ekkor jöttem rá, hogy ez végre valami nemes hal lesz. Hihetetlen élmény volt fárasztani a Team Feederrel. Nem volt nagy hal, az tény, bár az is igaz, hogy, nagyon fürgén ment jobbra-balra, kis mérete ellenére elég erőteljesen húzott. Hatalmas élmény volt. Apukám pontya ugyanarra a csalikombinációra kapott, mint az előző, az enyém pedig egy szem Amur L’amour Halibut Tuning pelletre éhezett meg.
A szél hirtelen elállt. Az etetésnek is volt ideje beérni, amit a horgászat közben folyamatosan szórtunk a stégtől 1-1,5 m-re. Végre tesóim is elkezdhettek horgászni. Hát, ők aztán megmutatták, hogy is kell horgászni, egyik kishalat fogták a másik után!
Kétféle halat fogtak folyamatosan, megállás nélkül:
Ebéd után vettük észre, hogy Krisz botjának teljesen egyenes a spicce. A horgon már rajta csüngött az aznapi legnagyobb hala.
Apukám a kapástalan időszakban feltett egy szem Fluo Mentholos pelletet. Kb. 1 óra múlva gyenge, rángatós kapásra vágott be. A bot megállt a kezében. A hal se előre, se hátra… csak állt, majd egyszer csak nagyon nagy erővel megindult a nyílt víz irányába. Csak ment és ment. Pár perc után kicsit lelassult, akkor vissza lehetett húzni a bója közelébe, talán egy kicsit közelebb is… Ám hiába a tökéletesen beállított fék, az óvatos fárasztás, a hal leakadt! Mérgesek voltunk, mert biztos, hogy testes hal volt. Kár, hogy nem sikerült megfogni. Ezután már csak folyamatos keszeg „zaklatások” voltak.
Sajnos később újra felerősödött a szél, de ez pont jó volt a következő játék kitalálásához.
Arra is jó volt, hogy mindenki egy jót röhögjön rajtam, mivel a székemnek van egy olyan jó kis tulajdonsága, hogy ha nem ülök rajta és fúj a szél, akkor feldől. Most is így döntött és hagyta, hogy egy szépet essek leülés közben azzal a tudattal, hogy alattam van, de nincs.
Összegezve majdnem mindent sikerült megvalósítani. Húgaimat megkérdeztük, hogy legközelebb is jönni szeretnének-e, és mindketten határozott igennel válaszoltak. Mindkét Team Feedert sikerült felavatni, ráadásul nekem ponttyal is. Tökéletes hangulatú, jó kis őszi peca volt. Mai horgászatunkon sem látogatott meg minket testesebb hal, vagyis igen, de nem volt hajlandó levegőzni egy kicsit. Bár abban az évben nem volt szokatlan, hogy a Széki-tóból inkább csak keszegeket tudtam fogni és néha egy-egy kisebb pontyot. Aminek a legjobban örülök, hogy testvéreim is megszerették a horgászatot! A végére hagytam néhány képet a csalikról:
Köszönöm, hogy velem tartottak! Remélem, tetszett a beszámoló!
Írta: Kaufmann Domonkos
Képek: Kaufmann Róbert, Szakács Krisztián, Kaufmann Domonkos
