Szokásomhoz hűen nem bíztam a meteorológusokban, ugyanis mostanában ha azt írták, hogy szakadó eső, szinte mindig verőfényes napsütés fogadott a vízparton. Mikor megnéztem az időjárást a következő fogadott: szombaton zápor, zivatar. Mivel eddig is megúsztam, bíztam benne, hogy most sem lesz gond. Egyszer mindennek be kell következni! Sajnos így is lett… hihetetlen erejű szél, szakadó eső nehezítette meg a horgászatot. A későbbiek folyamán több nem várt „szerencsétlenség” is bekövetkezett… Ha kíváncsiak vagytok, mik voltak a nehezítő tényezők, és érdekel titeket az egész sztori, akkor nincs más dolgotok, mint rákattintani a szöveg mellett található képre… :)
Egyik nap arra értem haza, hogy keresztanyukám ott van nálunk és apukámmal beszélget. Kellemes meglepetésemre a téma az volt, hogy hová menjünk horgászni, ahol ők tudnak bográcsozni, piknikezni. Azt a tavat megtalálni, ami megfelel ezeknek az elvárásoknak, nekem jelentett feladatot. Nem volt nehéz dolgom, mivel múlt héten pont egy számomra addig ismeretlen vízterületen horgásztam, és nem eredménytelenül, ugyanis sikerült fognom 2 db 6 kg-on felüli amurt. Életem első, 6,72 kg-os amurját hamarosan egy még nagyobb, egy 6,82 kg-os példány követte. Ezek mellé még érkezett néhány ponty és kárász is. Vendéglátóim pedig egy 12,1 kg-os gyönyörű tükörpontyot és egy 6,69 kg-os amurt tudtak lefotózni, lemérni és persze visszaengedni. Melyik is ez a tó? A neve nem más, mint Alba Regia Hbse Karszt-horgásztó, amely Várpalota és Öskü között található. Mint már a bevezetőben leírtam, az időjósok rossz időt jósoltak, mindenki kicsit megijedt, kivéve mi apukámmal, mivel mi úgy gondoltuk, ha lesz egy kis eső, az nem probléma, attól horgászni lehet.
Reggel 6-kor volt az ébresztő. Megkezdtük a pakolást és a tervezettnél kicsit később, 7-órakor indultunk is. Reggel is hatalmas volt a szél ereje, de bíztunk benne, hogy a nap folyamán ez enyhülni fog. Az út folyamán az autóban ülve olyan volt, mintha már nem is fújna a szél. Hát ezt csak az autón belül éreztük ilyennek! Mikor kiszálltunk (nem vicc!), rá lehetett feküdni a szélre. Körbejártuk a tavat, próbáltunk olyan helyet keresni, ahol a fák valamelyest megfogják a szelet. Visszamentünk a halőrházhoz és jegyet váltottunk. Igaz, a halőr feltette a kérdést: „Komolyan gondoljátok?” Hát, mi sem voltunk biztosak benne, hogy komolyan gondoljuk, de ha már kimentünk, vágjunk bele! Visszamentünk egy kiskocsiért és le is vittük a cuccokat a horgászhelyre… vagyis nem mi, mert húgaim nagyon élvezték, hogy tolhatják a kétkerekű ”járgányt”.
Letelepedtünk a horgászhelyen, kipakoltunk. Bekevertem az etetőanyagot, ami egy zacskó FermentX Betainos volt. Apukám szereléke egy hagyományos távdobó etetőkosár volt, az enyém pedig egy Haldorádó Method Flat feeder 30 g-os méretben. A végszerelékeket hamar be is vetettük, már csak a halakra kellett várni. Közben elkezdtünk reggelizni, de félbe is maradt, mert esni kezdett az eső, ráadásul közben erősödött a szél.
Mivel nem szerettük volna, hogy bárki is megfázzon (rajtunk kívül) ezért azt a döntést hoztuk, hogy amíg ilyen rossz az idő, a lányok menjenek vissza a kocsiba. Végül is örültek neki, mert nagyon szerettek volna kártyázni, ami a szél miatt nem volt lehetséges. Mi kaptunk egy esőkabátot és folytattuk a pecát. A nagy erejű szél ereje akkora álkapásokat csinált, hogy rossz volt nézni. Később már be sem vágtam semmi ilyenre, kiengedtem a féket és hallgattam a kis filagória alól, hogy történik-e valami. Hát, ki tudja, lehet, hogy történt, de a szél miatt nem lehetett eldönteni, hogy ez szél vagy hal. 11 óra környékén enyhült a szél, elkezdhettünk végre normálisan horgászni. Úgy döntöttem, lefinomítom a szerelékemet, hogy mégis tudjak halat fogni. Eddig hajszálelőkén kínáltam fel a csalit egy 8-as méretű Hayabusa horgon, de egyszerűen semmi kapás nem volt rá. Felkötöttem egy 12-es horgot 20 cm hosszúságú, 0,16 mm-es előkére. A horogra 3-4 szem csontit tűztem, és Vad Szilva dipbe mártottam, majd bedobtam. A vízen semmi halra utaló jel nem volt, pedig most az eső is már csak csöpörészett, a szél is enyhült, már le tudtam ülni a bot mellé, de még egy pöccintés sem volt. Úgy döntöttem, frissítek, ezért a szokásos módon gyengén bevágtam, majd tekerni kezdtem. Éreztem, hogy nehezen jön a szerelék, de gondoltam, csak valami akadón húzom át. Mikor partközelbe húztam, csak akkor vettem észre, hogy nemcsak egy ágdarab, hanem egy kis pontyocska van a horog végén. Meglepődtem, mert halra utaló ellenállást egyáltalán nem mutatott. Persze mikor rájöttem, hogy hal van a horog végén, egyből elkezdtem a rendes fárasztási módszert. (Bár nem tudom, mennyire volt rá szükség, mert fogtam már ennél jobban küzdő keszeget is életemben.) Mikor már a matracon feküdt, örültem, hogy ebben az időjárásban fogtam halat. Az is kellemes meglepetés volt, hogy nem belehúztam berántáskor a horgot, hiszen a horog a hal szája szélébe tökéletesen akadt.
Újracsaliztam, ezúttal a Fagyos Ponty puha pontypelletet tűztem a horogra, ami tavaly számomra hatalmas meglepetést okozott, mivel hideg időben nem adott halat, nyáron viszont rengeteget fogtam vele. Több 5 kg feletti példányt is köszönhetek neki, közöttük van az eddigi legnagyobb amurom, amit már említettem feljebb.
Közben megérkeztek a csajok is. Bedobás után 2 perccel határozottan meggörbült a bot spicce… pont akkor egy erőteljes széllökés ért oda hozzánk, és bár utána is feszes maradt a spicc, mire lereagáltam, hogy ez hal, a spicc kiegyenesedett. Ráfeszítettem, majd pár perc múlva újra apró rángatások, spicc-kiegyenesedés jelezte a kapást. Bevágok, MEGVAN! Nem lesz túl nagy, de egy újabb hal. Fürge rángatós mozgásából már sejtettem, hogy kárász lesz, hát az is lett, de nagyon örültem neki is…
Mivel keresztanyukám semmiképp nem akarta kihagyni a pincepörköltet (bár mi sem), főzni viszont csak a kijelölt helyeken lehetett, így minden cuccot egy új helyre kellett cipelni. Kicsit bosszantott a dolog, mivel végre beindult a halfogás (apukám pakolás közben még fogott egy szép kövér kárászt is), de mit volt mit tenni, akkor költözzünk! Nem titkolt célom volt, hogy egy 5 kg-on felüli halat is partra terelhessünk, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a fokhagymás és erjesztett ízeket hajszálelőkén, mivel nemrég azok voltak főként eredményesek. Sajnos rájöttem arra is, hogy nekem ma nincs nagy szerencsém a hajszálelőkés módszerrel és közben észrevettem, hogy apukám pont e két íz kombinációját használja: egy fokhagymás pop-up csali volt két erjesztett kukorica közé befűzve. Akkor azt találtam ki, hogy a maradék FermentX-et meghagyom apukámnak és bekeverek fél zacskó Maximum Green etetőanyagot, a horogra pedig 2 szem Green Pepper pelletet teszek. Bedobtam, megfeszült a zsinór, és már csak vártam. Mire a székembe ültem, kiegyenesedett a spicc. Ráfeszítettem, utána újra kiegyenesedett… gondolkodtam, hogy bevágjak vagy ne, mikor hirtelen húzott rajta 2 cm-t a hal, innen már tudtam, hogy ott van! Bevágtam és nagyon örültem, hogy ez végre mutat egy kis ellenállást is bár a fékre nem volt szükség, könnyen szákba tudtam terelni.
Fotó kész, de miért egyenes apa spicce?
A válasz egyszerű: a felszerelés így jelzi, hogy „valakinek” kell a finom csemege. Nem értettem, hogy miért, de apukámnak az összes hala erőtől duzzadó volt, az enyéimre meg nem azt mondom, hogy lomhák, de nem is nagyon akartak szabadulni a horogtól.
Csak egy kis információ: a képek egy részén van dátum a más részén nincs, és amin van dátum azon semmi nem igaz. Ezt azért osztom meg veletek, hogy nehogy azt gondoljátok, hogy át akarlak titeket verni. Még a perc különbség sem valós rajta…
A „szuggerálást” követően hamar kapásom lett, ezúttal egy dévérkeszeg akadt a horgomra, amin nem lepődtem meg. Ezen a vízterületen ez a méret nagynak számít.
Újracsaliz, újradob, kosár repül… valami csattan! Szerintem tudjátok, mi történt. Eldobtam a Method Flat feeder kosaram. Sebaj, van még egy a dobozban… Hát nincs! Feltettem helyette egy Pellet Feeder Complete kosarat.
Tesóm odajött és megmutatta, hogy szerinte melyik csalival fogok halat fogni…
Hát jó, akkor felteszem. A horgon Ponty Pufi fűszeres hal ízesítésben. Hátam mögül ismét bevágást hallok. AKCIÓ van! Kissé erősebb védekezés, se jobbra, se balra nem ment, egyszerűen csak gyorsan úszott ide-oda a part előtt. Volt egy sejtésünk, hogy amur, hát ez be is igazolódott, egy szép amur volt a horgon. Megmerítettem, de matrac sehol. Hol lehet? Körbenéztünk: 3 horgászhellyel arrébb fújta a szél. A „szellemeset” játszó tesóim pillanatok alatt megszerezték és lehetett fotózni, mérlegelni, visszaengedni.
Az amur 3,92 kg volt. Közeledtünk a horgászat vége felé, elkezdtem fotózni a bevált csalikat, etetőanyagokat, de bumm, mit írt ki a fényképezőgép? Hát mit írt volna, pechemre azt, hogy az elem lemerült! Akkor futás a másikért… egy fotó után: az elem lemerült. Elégé szomorú voltam, mivel még szerettem volna minimum 5 képet készíteni…
Ezek után apukámnak volt egy akkora kapása, hogy a hal a botot is lerántotta az ágasról. A tettes az aznapi legnagyobb ponty volt. Pontos súlya: 3.600 gramm. Én a dévér után már semmit nem fogtam, bár számomra nem volt meglepő, mert ahogy elment a method kosaram, azután egyből elment a halfogásom is… Szerettem volna még mindkét etetőanyagról, a tájról, a szélről is, apukám bevált csalijairól és az utolsó potykáról is képeket készíteni, de hát ez most nem sikerült, mert minden elem megadta magát.
Összegzés: Apukámnak is és nekem is 4-4 darab halat sikerült fogni. Megmondom őszintén, van, hogy ennél sokkal több halat fogok, de nem tartom sikertelennek ezt a napot… főleg ilyen időjárási körülmények között. Azt az egyet bánom, hogy nem sikerült egy nagyobb testű halat partra terelni, bár mondjuk az az amur sokat dobott a pecán.
Köszönöm, hogy velem tartottatok! (Remélem azért a kis képhiány ellenére is tetszett nektek.)
Írta: Kaufmann Domonkos
