A nyári horgásztúráknak szinte örök igazsága, hogy a kapások jelentős része az éjszakai órákra korlátozódik, viszont ha dobós technikával horgászunk, van egy nagyon ötletes megoldás, mely segítségével nappal is elcsíphetünk egy-egy pontyot, amikor jellemzően azt gondoljuk, hogy nem táplálkoznak, pedig igen, csak más mélységben, mint ahol a csalinkat általában felkínáljuk!
Jómagam is sok esetben tapasztaltam, hogy a pontyok folyamatosan mozognak-ugrálnak, az etetésem bójája folyamatosan dülöngél jobbra-balra, viszont fenéken egy kapás sincs. Ilyenkor kár is variálgatni a különböző csalikat, mert egyszerűen a halak nem abban a vízrétegben tartózkodnak, hanem valahol vízközt, lehet, hogy több méterrel feljebb az aljzattól. Sok horgász ilyenkor csak legyint, hogy „Majd ha éhes úgy is lemegy érte!”, és tovább „őrzik” kapástalan szerelékeiket. Választhatjuk ezt is, de szerintem egy kis szorgoskodással megdolgozhatunk egy élménydús horgászatért! Mutatom, mire is gondolok, mert ekkor jött el az ideje a ZIG technikának, melynek lényege, hogy sikeresen megfogjuk a vízközt tartózkodó pontyokat!
A módszernek több kisebb buktatója is van, de ha ezeket sikeresen elkerüljük, igencsak eseménydússá tehetjük az unalmasnak látszó nappali kapástalanságot. Nagyon fontos a megfelelő időzítés, ezt a módszert én általában délelőtt tíz óra körül vetem be először és legkésőbb délután öt óra táján állok vissza az aljzaton való horgászatra.
A módszer nem igényel komoly változtatásokat a végszerelékben, én csupán a horogelőkét cserélem egy áttetsző, kimondottan erre a célra kifejlesztett monofil típusra. A horogméretet is visszább veszem, legtöbbször nyolcas méretre és kicsit vékonyabb típusra módosítom, hisz szükségünk van arra, hogy a nagy felhajtóerejű csali valóban lebegjen. Az előke hosszúsága nekem legtöbbször a vízmélység kétharmada, magyarán három méteres vízben kettő méteres előkét szoktam használni, aminek bedobása így elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet, de egy kis gyakorlattal egészen könnyedén fog menni. Ezt úgy szoktam megoldani, hogy bedobás előtt egy kisasztalra leteszem a komplett végszereléket és innen indítom a dobás mozdulatát, az ily módon bejuttatott szerelék csak nagyon ritkán gubancolódik, de fontos, hogy a bedobás utolsó pillanataiban fogjunk rá a zsinórra, így a szerelék is szépen, kiterülve csapódik a vízbe. Ha le szeretnénk egyszerűsíteni a bedobást, csak hajtsuk össze az előkét, és az egymás mellé rendezett részeit maximum harminc centinként egy-egy darab PVA zsinórral vagy szalaggal kössük össze! Ebben az esetben a dobás közben szinte teljes mértékben kizárható a gubancolódás veszélye, viszont a vízbe érést követően néhány másodpercen belül feloldódik a kötés, az előke pedig felemelkedik a megfelelő pozícióba.
Az előke és a módszer meghatározó pontja a csali, melyre kisebb méretű, de igen könnyű lebegő csalik jöhetnek számításba. Az én kedvencem a BlendeX Pop Up Squid & Octopus, amely egy kétszínű csali, ami ennél a módszernél meghatározó lehet.
A módszer önmagában is szép eredményeket tud hozni, de ha etetőrakétával pontosan meg is tudjuk etetni a végszerelék környékét, akkor a kapások száma is hatványozódni fog! Ehhez mérjük össze a spod bot és a végszerelék botjának zsinórját! A megfelelő távolságban én mindkettőt ki szoktam akasztani az orsó dobjának klipszébe, így lesz igazán pontos a ráetetés is.
A vízközti horgászathoz olyan etetőanyagra van szükség, melynek szemcséi lassan süllyednek le, így lesznek igazán figyelemfelkeltőek. Én ehhez a Haldorádó Record Carp Stick Mix keveréket használom, mely önmagában, szárazon is maximálisan megfelel az elvárásoknak, de ha túlnedvesítjük, szépen fog felhősíteni is a becsapódást követően, így a közelben tartózkodó pontyoknak roppant figyelemfelkeltővé válik. Én először mindenképpen a szereléket dobom be, ezt követően dobok rá két-háromrakétányi etetést, majd várok maximum negyvenöt percet, és ha nem volt kapás, újradobok, de jellemzően a második rakéta vízbe érését követően – ha tartózkodtak a közelben pontyok – megszólal a jelző is…!
Fotó: Barna Lajos, Haskó Tamás
