Ebben az írásban egy olyan problémára próbálok megoldást keresni, amely nem csak a bojlis horgászatban okoz komoly fejtörést. A probléma neve: TÖRPEHARCSA. Azon horgászok életét, akik ilyen élőlények által lakott tavak, holtágak vizében keresik a halakat, gyakorta keserítik meg a kis szúrós ördögök. Szinte mindent felfalnak az állandóan éhes, mozgásban lévő halacskák. Az egyedüli megoldásnak számító kemény, átfúrt kukorica csali sem váltja be (mindig) a hozzá fűzött reményeket… Átok egy víz számára, ha elszaporodnak a törpeharcsák. A sok rossz mellett azonban van egy pozitívum is! A vízterület ugyanis „védetté” válik, hiszen hagyományos módszerekkel és csalikkal ezekben a tavakban halat fogni nem lehet. Így a benne élő nagytestű halak szinte kifoghatatlanná válnak. Több szemfüles horgászbarátom azonban nem nyugodott bele, hogy álmai halai szabadon úszkálhatnak a törpeharcsáktól hemzsegő vizekben. Tartsatok velem, beavatlak benneteket a „nagy titokba”!
Ebben az évben hallottuk, hogy a Leveleki-víztározón, ami néhány kilométerre van tőlünk, Pálmer Laci bácsi - akinek a neve bojlis berkekben ismerősen cseng, szintén Nyíregyházi és ezen a vízen „bennszülöttnek” számít - több, 10 kg feletti pontyot is fogott, melyek között egy 20,20 kg súlyú tőponty is szerepelt. Nem akartam hinni a fülemnek! Rengetegen horgásznak ezen a vízen, de néhány 10 kg fölötti amurfogáson kívül még semmilyen érdemlegest nem hallottunk. Gondoltam, kicsit körbejárom a dolgot, hogy csak a helyiek nagyították fel „szájhagyomány útján” a fogásokat, vagy valóban van realitása a híreknek. De eddig miért nem halottunk ilyen fogásokról? Telepítés nem volt, akkor mi változott? Alaposabb körbejárás után telefonon beszéltünk Levelek polgármester asszonyával, akinek a fennhatósága alá tartozik a víztározóval kapcsolatos dolgok irányítása. Rövid beszélgetés után hamar kiderült, hogy néhány héttel ezelőtt úgy döntöttek, lehetőséget adnak a bojlis horgászoknak a csónak használatára és a végszerelék csónakkal való bejuttatására. Hamar letisztult a kép bennem, hogyan van realitása a Laci bácsi nem mindennapi fogási eredményeinek. Rögtön meg is beszéltünk egy időpontot, amikor is leteszteljük a vizet társammal, Andrissal. Rafináltak voltunk, mert végre, hogy mi is élhessünk a helyieknek járó előnyökkel, a horgászat előtt három nappal kihelyeztük bójáinkat a halőrök tanácsa szerint, hiszen mint mondták: „Laci bácsi is onnan fogta a nagy pontyokat”. Ezeket a helyeket minden este trükkösen megetettünk. A bójától 5 méterre method mixet és csemegekukoricát, közvetlenül a bójához csak és kizárólag bojlit szórtunk. Ezt az indokolta, hogy ebben a vízben (is) hemzsegnek a törpeharcsák. De a halőrök azt mondták (akik tényleg nagyon jóindulatúak voltak), hogy nem régen több tonna törpeharcsát halásztak le a vízről. Ez nem tévedés, tonnát írtam! Persze mondanom sem kell, hogy ez a vízben meg sem látszódott…
Etetési stratégiánk - amelynek lényege, gondolom, mindenki számára egyértelmű - célja az volt, hogy valamelyest távol tartsuk a bojliktól a mohó apróságokat. Miközben a kukoricás, method mixes etetésen nyüzsgő milliónyi halacskára talán még előbb felfigyelnek a hőn áhított nagy pontyok. A háromnapos előetetés után kipakoltunk, és nekiláttunk behordani a horgokat az etetésre. Kifelé jövet meg is beszéltük, hogy ilyen komoly alapozó etetés után rövid időn belül jelentkeznie kell kapásnak. Az általam használt egyik bojli a jól bevált M1-es (frankfurti kolbászos) volt 20 mm-es méretben, amelyet még kora ősszel készítettem. A másik - a lehűlő vízre tekintettel - az Ace Lobworm („gilisztás”) 20 mm nagyságú, kész gyári bojli volt. Andris egyik szerelékén a Squid & Octopus / Strawberry Jam (tintahal és polip, epres háttér-ízzel, erről bővebben a következő cikkemben beszámolok) 20 mm-es, általunk készített bojlival csalizott, míg a másikon egy gyári AV1-es (vajkaramellás) volt, szintén a hideg időre gondolva.
Mire a végére értünk a behúzásnak, be is esteledett. Reménykedtünk a kapásban, de azzal is tisztában voltunk, hogy ez valószínűleg nem lesz a „püfölős” horgászat. Így a természet velünk együtt is elcsendesedett. Hajnalban azonban felriadtunk, de sajnos nem a kapásjelző hangjára. Annyira lehűlt a levegő, hogy a pára ráfagyott a pontyzsákra. Sátorfűtéssel együtt is arra ébredtem, hogy szinte megfagyott a torkom. Még ittam is rá hajnalban egy kis hideg üdítőt, hiszen kinek volt kedve a dermesztő hidegben kimenni teát főzni? Mindenesetre felkészületlenül ért ez a rettenetes lehűlés. A felkelő nap első sugarai még dermesztőbbé tették a levegőt. 9 óra körül kezdett kicsit felmelegedni az idő, és úgy bújtunk elő a sátrakból, mint medve az odújából. Sajnos minden swinger a helyén. Akkor frissítsünk! Az Ace Lobwormos bojlival felcsalizott botom elkezdtem kitekerni, de… „mintha lenne rajta valami”. Közben Andris is elkezdte kivenni a végszerelékét, és ő is így érzett. Kitekertük a szerelékeket a 300 méterre elhelyezett etetésünkről: kicsit elvörösödött fejjel látom, hogy egy 10 cm-es törpeharcsa van a horog végén, bojli sehol. Andrisnak nagyobb jutott, neki kb. 14 cm-es törpe akadt a horogra, ráadásul mindkettőnek tökéletesen a szájába. Kitekertük a maradék botokat és azokon is ugyanez volt a helyzet. Gondoltam, ennyit a több tonnás törpeharcsa-lehalászásról.
Újra behúztuk a végszerelékeket, miközben a csalikon semmit nem változtattunk, csak most nagyobb távolságra tettük őket a method mixes etetéstől. Fél óra elteltével - „Én nem bízom a véletlenre!”, gondoltam - kíváncsiságból kitekertem az előzőleg szintén 300 méterre behúzott horgot. Mondanom se kell, hogy ismét ott figyelt egy törpeharcsa úgy, hogy a horog kihúzás közben, néhány méter felcsévélése után akadt bele az oldalába. A hajszálelőkén a 20 mm-es bojli pedig kb. 8 mm-esre volt lefaragva. Elképzelhetitek, milyen mennyiségű törpeharcsa dolgozhatott az etetésen, ha 30 perc alatt ennyi maradt a kemény bojliból! Nem hogy a pontyok, de még egy keszeg se férhet így az etetés közelébe. Jól megetettük őket method mixel és csemegekukoricával, de a bojlikból sem tudtak a pontyok lakmározni, mert az irdatlan mennyiségű törpe mindent elpusztított. Na, itt betelt a pohár! Drasztikusan változtatnunk kellett! Rövid tanácskozás után Andris beugrott a kocsiba, irány haza harisnyáért. Na, nem azért, mert fázott, hanem azért, hogy harisnyába csomagoljuk be a csalizásra szánt golyókat! Az egyszerű, műszálas, vékony női harisnya adja a legjobb megoldást arra a feladatra, hogy a bojlit belecsomagolva megakadályozzuk, hogy ezek a falánk halak lefaragják az értékes csalit. Ha jól becsomagoljuk a bojlinkat, bármilyen hihetetlennek tűnik, de egyszerűen nem tudják megkezdeni a golyót! Ez azért jó, mert a 20 mm átmérőjű bojlit az általunk kifogott törpeharcsák nem képesek bekapni. Azokon a helyeken, ahol nagyobb testű törpeharcsák okozzák a galibát, használjunk 24 vagy 26 mm átmérőjű bojlit! Sajnos képesek akár órákon keresztül olyan kitartóan harapdálni, hogy a legkeményebb bojlit is megfaragják a számukra optimális méretre. Természetesen, ehhez a víz is segítséget nyújt nekik, hiszen folyamatosan puhul a bojli, ami segíti a törpék kitartó munkáját. De a harisnyás bojlival még 24 óra múlva sem bírnak. Már csak annyi szükséges, hogy néhány szem bojlit dobjunk egy kicsit távolabb a behúzott és leengedett szerelékünk mellé, így verve át őket, hogy a könnyebben megkezdhető (nem beharisnyázott) falaton csemegézzenek, és így nem csalunk a környékre mázsás mennyiségű törpét sem. Az így félrevezetett törpék szabad teret hagynak a nagy pontyoknak a végszerelékünkön figyelő bojli felhörpintésére. A következő képeken látható, hogy az oltalmazó harisnyába hogyan kell becsomagolni bojlit!
Miért pont harisnyát használjunk? Mert ez a legegyszerűbb és legolcsóbb dolog, amely megmenti a csalinkat a nem kívánatos zabagépektől, de mégis lehetőséget ad az értékes anyagok (étvágyfokozók, aromák stb.) kiszivárgásának, így csalogatva a nagy pontyokat a csalinkhoz. Egy nagyon fontos dologra szeretném azon horgászok figyelmét felhívni ezzel kapcsolatban, akik a kedvenc vizükön szintén ezzel a problémával küzdenek évek óta. Ha saját maguk készítik a bojlit, akkor érdemes a csaliba az aroma-jellegű összetevőkből 20%-kal többet tenni. Ezt az indokolja, hogy a harisnyán keresztül a megszokottnál picit nehezebben távoznak a bojli értékes illóanyagai, plusz hiányzik az alapozó etetés, ami odacsalná a nagy halakat. Mindössze egy szem bojlink van, amelynek igen intenzív illatúnak és ízűnek kell lenni ahhoz, hogy akár több méterről is megtalálja az általunk hőn áhított kapitális barátunk. Összegezve: intenzívebb hatású bojlit használjunk az itt megemlített extrém helyzetekben, vagyis a beharisnyázott módszernél.
Érdemesebb valamely női ismerőstől harisnyát kérni, mert boltban, férfiként ilyet vásárolni kicsit - a szó átvitt értelmében - „meleg helyzet lehet”… :)
Andris hamar visszatért anyukája kiselejtezett harisnyájával, majd elkezdtük a csalik becsomagolását. Az én két végszerelékem behúzva. Indulnánk Andriséval, amikor ismerős arcok tűnnek fel. Az egyik Pálmer Laci bácsi. Rögtön faggatni is kezdtük, hogy igazak-e a fogások, hol ültek, hogyan horgásztak stb.. Nehezen kezdett bele a válaszolgatásba. Ezért azt gondoltam, hogy ő is azon horgászok közé tartozik, aki szívesebben harapja el a nyelvét, mint hogy másokkal is megossza helyi tapasztalatait. Hiszen az, aki évek óta horgászik egy bizonyos vízen és ismeri az arra jellemző szeszélyeket, eleve előnnyel indul, amit mi is szívesebben tudnák meg mástól, ahelyett, hogy rengeteg időt elpazarolva, saját bőrünkön tapasztaljuk meg. De nagy örömünkre kellemesen csalódtunk. Lassan kibökte, hogy azért válaszol ilyen nehezen, mert nem akarja, hogy azt gondoljuk róla, hogy idejön nekünk okoskodni. Na, gondoltam, helyiek vagyunk, de eddig jól félreismertük egymást! Miután biztosítottuk arról, hogy mi nem az afféle horgászok táborába tartozunk, és hogy mi örömmel veszünk minden segítséget (mert ha nem így lenne, akkor még mindig csemegekukoricával és etetőkosárral horgásznák, és csak az internetről értesülnénk a versenyeredményekről), rögtön jöttek a hasznosabbnál hasznosabb tanácsok. Az első és legfontosabb, hogy ő nem az általunk lebójázott 300 m-re horgászott, hanem 450 és 500 méter között. Ilyen „rövid” távon, neki sem jött semmi. Nem szabad etetni, mert rögtön beáll rá a törpeharcsa raj, olyan mértékben, hogy elveri a pontyokat. Sok lúd disznót győz! Harisnyázni kell, és minimum 24 mm-es bojlit kell használni, mert azt egyik törpe sem képes bekapni. Még beszélgettünk néhány dologról, majd távoztak, mert hívta a kötelesség. Miután megállapítottam, hogy kellemesen csalódtunk Laci bácsiban, Andris két botján lévő maradék végszereléket behúztuk 450 méterre, találomra a Laci bácsi által javasolt irányba.
A horog mellé dobtunk 3 szem bojlit. Az egyik szereléken a csali Squid & Octopus / Strawberry Jam, a másikon AV1 ízesítésű volt, jól beharisnyázva. Minden a helyén, már csak a kapásnak kell jönnie! Egy óra múlva olyan szinten belázasodtam - gondolom az éjszakai fagynak és a hideg üdítőnek köszönhetően -, hogy (bár én csak extrém esetben adom fel, de) a feleségemnek értem kellett jönnie, annyira elcsúsztam. Ott hagytam csapot-papot Andrisra. Miután hazaértem, bevágtam a megfelelő mennyiségű lázcsillapítót, és egy óra múlva, amikor magamhoz tértem az első feladatom az volt, hogy felhívjam Andrist. Kicsörög a telefon, de nem veszi fel… Hívom később, még mindig semmi. Majd rá néhány percre csörög az enyém. Andris hív! „Azt ne mond, hogy fogtál valamit?!”, mondtam a telefonba, mielőtt megszólalhatott volna. „Egy csodálatos 17,2 kilós, hibátlan (a szájában még nem látszott, horog okozta sérülés nyoma) spanyolpikkelyes pontyot!!!” „Melyikről jött?”, kérdeztem. „A Squid & Octopus / Strawberry Jam bojlira, természetesen a legmesszebbről.” „Még jó, hogy mi 300 méterre bójáztunk és etettünk, a hal, pedig 450 méterre eszik!” „Ezt köszönhetjük a törpéknek!”, mondta kicsit cinikusan. „Akkor maradsz még?”, kérdeztem. „Nem, mert lemerült a csónakmotor akkuja, és miután elmentél, rögtön hívtam Gyurikát, hogy jöjjön ki értem, segítsen összepakolni a sok cuccot, amit itt hagytál. De egy biztos, ha meglátod a fotót, ide még biztos visszajövünk, de sokkal felkészültebben a megszerzett tapasztalatok birtokában!”
Így nagy elégedettséggel nyugtáztam, hogy végre nekünk is van egy tavunk a közvetlen közelünkben, amely számunkra még meglepetéseket és fantasztikus fogási lehetőséget is tartogathat. Ezen a horgászaton is sokat tanultunk, és bízom benne, hogy mindez számotokra is újdonságot, érdekességet jelentett, ami közelebb vihet hőn áhított halaitok megfogásához!
Kovács Zoltán
www.sbsbojli.hu
