Az idei évtől a Pontycentrum csapata egy cikksorozat keretein belül mutatja be a sporthorgász-versenysport iránt érdeklődő horgászok számára azon versenyek tapasztalatait, melyen a „versenycsapat” elindult. Természetesen ezen megfigyelések az adott vízen egy-egy hobbipeca alkalmával is hasznosak lehetnek, hiszen a csali kiválasztásában, a taktika kialakításában és egyben a túrára való felkészülésben is segítséget nyújthat.
Március utolsó hete = Challenge week, Háromfa. Az elmúlt évek során szívünk csücske lett. Betudható ez annak, hogy egy hosszú téli időszak utáni első, nem mindennapi körülmények közötti, nem általános lebonyolítási módban megrendezett verseny.
Háromfa település Dél-Somogyban található, közel a horvát határhoz. A település melletti víztározó 54 ha területű, tagolt partvonalú, és ami a legjellemzőbb rá, hogy kb. 80%-ban vízitökkel borított. Innen is ered a neve: a zöld pokol. Március végén a vízre tekintve ebből még nem sok minden látszik, de ettől még a tökszárak összefüggő hálózata ott van a vízfelszín alatt.
A verseny lebonyolítása azért rendhagyó, mert 5 darab, egyenként 21 órás etapból áll, tehát minden nap új helyet húznak a csapatok. Ez sokakat megrémít, pedig nem kellene, de erre az írás végén még visszatérek. Ez a mindennapi sorsolás adja meg azt a plusz izgalmat, ami e versenyt jellemzi. Vannak erősebb, és vannak gyengébb helyek is, ami az elmúlt évek tapasztalataiból tudhatóak. De tavasz van, a halak az időjárás függvényében intenzíven vándorolnak a tóban. Meleg, napsütéses időben a tó felső, sekélyebb szakaszára vonulnak tömegesen, de elég egy hidegfront széllel, esővel, és hihetetlen rövid idő alatt a gát előtti részre húzódnak vissza. Tehát nem elég a jó hely, jó időben is kell ott lenni. Idén kedvezett az időjárás: a verseny történetében még sosem volt ennyire jó idő. Frontok jöttek-mentek, de kora nyárias idő jellemezte ezt a hetet. Ennek megfelelően a halak többsége a felső, sekélyebb részeken tartózkodott. Ezen részek közül is kiemelkedett a 10-es állás (becenevén a Jurassic), hiszen ez a hely 70-90 kg halat adott egy etapban az itt horgászó csapatoknak. Már a verseny félidejében látható volt, hogy az első három helyezettbe nem fog beférni olyan páros, aki nem húzta ezt a helyet. No de lássuk a versenyt a mi szemszögünkből!
Első etap – 14/A állás:
Mi egy erősen közepes helynek gondoljuk, ahol lehet sok hal is, de akár üres is lehet. A tőlünk jobbra elterülő öböl a rajtot követő egy órán belül két 9,5 kg-os pontyot adott.
Az egyik hal egy saját készítésű édes-fűszeres, míg a másik egy szintén saját készítésű rák-berry 16 mm-es wafter (kikönnyített) csalira érkezett. És itt be is fejeződött a saját készítésű bojli használata, mert 2-3 óra kapástalanság után meglepődve tapasztaltuk, hogy minden hajszálelőkénk üres. A tóban jelentős a törpeharcsa-állomány, és a jó idő, az évszakhoz képest melegebb víz hatására ezek a törpördögök már nagyon aktívak voltak. Tehát hallisztes bojli vissza a táskába, és elő a hallisztmentes vonulattal. Választásunk természetesen a CCMoore család Live System bojlijára esett, ami nagyon jónak bizonyult, mert ezt a csali a törpék teljesen figyelmen kívül hagyták, így az egész hetet nyugodtan tudtuk végighorgászni.
A tóban található iszap miatt a kikönnyített csalizó bojlikat tettük az előkére, míg etetésnek 15 és 18 mm-es bojlit használtunk vegyesen. Érdekességként annyit, hogy a 18 mm-es wafter csalikat fel-felvették a kiló körüli kárászok, addig a 15 mm-essel egyet sem fogtunk. Természetesen minden helyen próbáltuk az első két halat adó csalit is, de vagy törpe, vagy üres előke lett az eredménye. Az éjszaka folyamán egy közel 13 kg-os pontyot sikerült még fognunk, de ez a hely több kapást már nem tartogatott számunkra.
Második etap – 2-es állás:
Nagyon-nagyon jó hely szerintünk, amikor hidegfrontos szeles, esős idő van. De most nem az volt. Az előttünk itt horgászó csapat nullázott. A hely előtt félvízig nincs tök, így megkerestük a tök szélét, azon belül is találtunk egy keményebb-iszaposabb váltót. Ezt horgászva hajnalban három kapás, ebből két ponty: 3 és 13 kiló.
Harmadik etap – 7-es hely:
Ezt a helyet még egy versenyen sem sikerült elkerülnünk. És hogy miért ezt írom: 7-8, 12-13. Ezek azok a számok, amelyet húzva egy csapat arcán sem őszinte a mosoly. Ez a tavon ferdén végighúzódó sáv ebben a tavaszi időszakban nem szokott kapást adni. Véleményem szerint ilyenkor a halak csak átvonulnak ezen a területen. A „szokásokhoz híven” az első két etapban sem fogtak itt semmit. Na, mindegy, Fortuna dobta, ezt kell megoldani. Nem kapkodtunk a kezdéssel, a rajt után is csak a parton álltunk, és tanakodtunk, hogy mitől legyünk mások, mint mások. Arra a megállapításra jutottunk, hogy ez a meghorgászott helyben fog megvalósulni. Elsőre talán kissé merész ötletnek tűnt, de a négy szerelékből egy sem volt 10 méternél messzebb tőlünk, és azok is a part mellé letéve 0,5 méterre. Gyakorlatilag a lábunk alatt pecáztunk. Az ilyen jellegű horgászat legfontosabb kelléke a csend. Ezt betartva öt kapásig jutottunk el, ebből három ponty közel 30 kg összsúlyban. Kimondhatatlanul örültünk ennek az eredménynek. Ha valaki a verseny előtt azt mondja nekem, hogy a 7-esen lesz a legtöbb kapásunk, azt igencsak megmosolyogtam volna. Külön jó érzés volt számunkra, hogy az etap végén több csapat is gratulált ehhez az eredményhez.
Negyedik etap – 17-es hely:
Az a fránya bal kéz sem jött be. Az első három napon egyetlen kétkilós halat fogtak itt. Úgy döntöttünk, hogy ott folytatjuk, ahol az előző helyen abbahagytuk. A tőlünk balra lévő öbölbe kerültek a szerelékeink 60-70 cm-es vízbe.
Este 10 óráig két kapás, a két ponty közel húsz kilót nyomott. Ezt követően nem volt több kapásunk, ami valószínűen annak a vidrának tudható be, ami az öbölben úszkált és vadászott egész éjszaka. Verseny ide, verseny oda, nem zavartuk el, nem hajkurásztuk. Ez az ő otthona, neki vadásznia kell, ha életben akar maradni, mi pedig csak szórakozni jöttünk ide.
Ötödik etap – Zsilip:
Talán még sosem horgásztunk Háromfán ennyire kényelmes, ennyire könnyen meghorgászható helyen. Adott a régi patakmeder két széle, adott a gát töve ritkás tökkel, csekély iszappal. De sajnos adott volt a reggel óta fújó délkeleti szél is, ami pont a gátról lefele tolja a halat. Emellé szikrázó napsütés 20 fok feletti hőmérséklettel. Sejtéseink, miszerint a halak ebben az időjárási közegben a sekély rész felé vonulnak, a kapásszámokban be is igazolódott. A rajt után nem sokkal két kapás érkezett, gyakorlatilag egyszerre. Az egyik bevágás nem akadt, vagy kipattant a horog hal szájából a bot felemelése pillanatában. Sebaj, irány a másik bot. Három tökszár alól kellett felkampózni a zsinórt, mire utolértük a halat. A szerencse azonban most nem állt mellénk, mert ahogy felhúztuk a pontyot a víz tetejére, a horog kiakadt belőle. Sajnáltuk, hogy egy kicsit nem tartott ki még, hiszen kibírt három „felhúzom a zsinórt, elharapom, összekötöm, megyek tovább” játékot, mert úgy láttuk, hogy ez a feltűnően nagy pikkelyekkel ellátott ponty lett volna a versenyen fogott legnagyobb halunk. De ugyebár mindig az a legnagyobb, ami elmegy. Ezt követően a záró lövésig már némák maradtak az ATT jelzők.
Összességében a 98 kg fogott halunk, ami a 19 csapatos mezőnyből az 5. helyet jelentette számunkra. Ezzel az eredménnyel elégedettek voltunk, hiszen mint már fentebb említettem, jó időben jó helyen kell lenni, ami a sorsolás miatt finoman fogalmazva sem jött össze most nekünk. De egyben ez is a versenyek szépsége. Nem mi választjuk ki, hogy hol akarunk horgászni, hanem a kapott helyet kell valahogyan megoldani. Úgy gondolom, hogy ebből a szemszögből nézve elégedettek lehetünk. Erre a legjobb visszaigazolás az volt számunkra, hogy a 7-es és 17-es helyen fogott közel ötven kilónk után fél füllel elcsíptünk egy „ezek a fiúk valamit tudhatnak” mondatot. A verseny vége nem mindennapi izgalmakat tartogatott elsősorban az érdekelt csapatok számára. A vezető Horogász Team alig több mint hatkilós előnyt tudhatott magáénak a versenyben második helyen álló Sarulesti Lake Teammel szemben a lefújás előtti órában.
A finis előtt kb. 5 perccel a román csapatnak kapása volt, és a halat sikeresen meg is szákolták. Még kifelé tartottak a hallal nagy örömkiáltások közepette, mikor eldördült a zárást jelző lövés. Természetesen a rivális csapatot az elkeseredettség jellemezte. Ez tartott körülbelül három percig. Ekkor a két pólus helyet cserélt, és a Horogász Team örömkiáltása futott végig a tavon. A megfogott ponty ugyanis alig több mint fél kilóval kisebb volt, mint amire az első helyhez szükség lett volna. 170 kg-os összfogásnál 58 dkg döntötte el az első és a második hely sorsát. Ezúton is még egyszer gratulálunk a Tóth Csaba – Tóth Kristóf párosnak a győzelemhez. Reményeim szerint gratulálhatunk nekik a május második felében a romániai Raduta-tározón megrendezésre kerülő nemzetközi verseny második helyéhez is. Természetesen a dobogó legfelső fokáról. De addig is már javában folynak az előkészületek az április utolsó hetében megrendezésre kerülő III. IBCC-re, melyről szintén beszámolunk majd. Egy-két gondolat erejéig még visszatérnék a Challenge weekre. A cikk elején említettem, hogy sokan megrémülnek ettől a versenytől azért, mert minden nap pakolni kell. Most már kellő tapasztalattal állíthatom, hogy ez egyáltalán nem olyan nehéz feladat, mint elsőre gondolnánk. Bátran állíthatom, hogy a táborbontás, táborállítás nem vesz 10 percnél többet igénybe. Ágyak hálózsákostól összecsukva be a hátsó ülésre, sátor összetekerve a kocsi hátuljába, botok, leszúrók be a csónakba és rajt. Ez a lebonyolítási forma sokkal több izgalmat rejt magában, mint amennyi nyűgöt jelent maga a pakolás. Ezért bátorítani szeretnék minden versenysport iránt érdeklődőt, hogy egyszer jöjjön el, próbálja ki, mert én már tudom, hogy így is a szerelmese lesz.
Köszönetet szeretnénk mondani Pálinkó Károly tógazdának a kimagasló rendezésért, a finom ételekért, de elsősorban a barátságért.
Pontycentrum
