A hosszú tél után már alig vártam, hogy újra kint lehessek a természetben és az évben első alkalommal végre üldözőbe vehessem szeretett víztározóm pontyait. A túrára a CCMoore cég új bojli családjával, a Pacific Tunával készültem. A korábbi években kiváló eredményekkel használtam itt kora tavasszal a fűszeres-halas jellegű bojlikat, így nagyon bíztam benne, hogy nem maradok kapás nélkül. Az egyhetes horgászat időpontja április elejére, a tavasz első felmelegedésére esett.
Megérkezésemkor erős északkeleti szél és mindössze 10 fokos léghőmérséklet fogadott. Nem éppen jó kilátások. Örvendetes hír viszont, hogy az idei évtől a tározó kezelői nyitottak a modernkori pontyhorgászat kedvelői felé azzal, hogy lehetővé tették a „szerelék-behúzós” pontyhorgászatot, amit ezúton is köszönünk nekik. A helyválasztás során olyan pályát kerestem, ahol egyaránt meghorgászhatok mélyebb, illetve sekélyebb vizeket. Az időjárás miatt elsősorban még a mélyebb részeken sejtettem az ébredező pontyokat, ám nem akartam lemondani a sekély pályák által kínált lehetőségekről sem. Etetési stratégiámat is ennek függvényében alakítottam ki. Egy bottal az általam jónak vélt helyet folyamatosan kis mennyiséggel etettem, míg másik botommal kereső horgászatot folytattam: etetés gyanánt egy marék bojlival és egy „egyszerű” Hinged Stiff riggel próbáltam megtalálni a táplálkozó pontyokat.
Az időjósok által beígért melegfront meg is érkezett: a tartósan 20-25 fok körüli nappali értékkel a víz is gyors melegedésnek indult, napi 1 Celsius-fokot melegedett. Először arra gondoltam, hogy tavasszal ennél jobb nem is történhetne, ám ami jó idő a horgásznak, az nem biztos, hogy a halakra is hasonló hatással van. Az időjárás végül egész héten szeszélyes maradt. Hol déli, hol délkeleti, hol pedig délnyugati irányból érkező, viharos széllökések váltották egymást. De az is előfordult, hogy kelet felől jöttek a hullámok. Az sem véletlen, hogy az áprilist a szelek havaként is emlegetik. Múltak az órák, teltek a napok, kapást viszont nem tudtam elérni egyetlen helyen sem. 24 óránként néztem fel és frissítettem a csalikat, de halra utaló jeleket nem fedeztem fel a rajtuk. „Hol lehetettek a pikkelyes barátaim?”, fogalmazódott meg bennem a kérdés.
Napközben a vizet figyelvén a nádszigetek szélcsendes, napsütötte oldalain locsogásra figyeltem fel. A keszegek kezdték meg nászukat a sekély, 70 cm es vízben. Ez jó jelnek tűnt, talán a pontyok is felkeresik ezeket a helyeket egy kis potya ikralakoma kedvéért. Így egy marék felezett és egész bojli kíséretében ide helyeztem a szerelékem. A napok továbbra is teltek, de itt sem tört meg a jég. Már-már kezdtem elkönyvelni magamban, hogy bizony ezt a kora tavaszi túrát megúszom kapás nélkül. Utolsó napra készülvén, az est beállta előtt megvariáltam a szereléket. Az egész héten folyamatosan etetett helyre engedtem le pop-up szerelékemet egy szem Citrus Blast pop-uppal. A horog mellé PVA hálóban némi darabolt bojlit kínáltam. Estére a meteorológia némi lehűlést ígért, ami be is következett. A levegő ismételten visszahűlt 10 fok körülire.
Az éjszaka – mondanom sem kell… – a már megszokottak szerint, kapás nélkül telt. Elérkezett a déli óra, és amikor már a pakolás gondolatai fogalmazódtak meg bennem, a tározó marketingese, jó barátom, István látogatott meg. Épp ecsetelni kezdtem a tapasztalataimat, amikor a jelzőm egy pittyenése törte meg a csendet. Először nem akartam hinni a fülemnek, de egy kis idő múlva újra megismétlődött az előbbi hang, majd ezt követően swingerem süllyedni kezdett. A botot kézbe véve csónakkal indultam a hely irányába. A zsinórt felszedvén kétszer is meg kellett állnom. Hihetetlennek tűnik, amit most írok, de a kis szörnyeteg rákok szó szerint ollóikkal belekapaszkodva, csimpaszkodva csüngetek a főzsinóromon. Miután leszabadítottam őket, folytattam utamat, míg meg nem pillantottam az előtétzsinóromat. Óvatosan ráemelve ért az az érzés, amit, valószínűleg minden horgász mámorosan él meg, miszerint „valaki van” a szerelék másik végén. Ellenfelemet óvatosan, minden erőltetés nélkül fárasztottam, míg meg nem láttam gyönyörű vonalait. Igen, igen, igen! Végre megvan az idei első Tisza-tavi pontyom.
A pikkelyes tett még egy kört, majd kimerülten csusszant merítőbe. A parton István velem együtt izgulta végig a fárasztás minden pillanatát. Horogszabadítás után a jól megérdemelt fotó következett, és már úszhatott is tovább a nemes hal. Nagyon boldog voltam, hisz ez a ponty feledtette velem az elmúlt egy hét viszontagságait és újra átélhettem, milyen nagyszerű érzés természetes vízen horogra csábítani egy ilyen ellenfelet. A történet azonban itt nem ért véget, mert csapattársaim a következő hetekben üldözőbe vették a Tisza-tavi pontyokat, és nem is akármilyen eredménnyel zártak.
Írta: Czifra Antal és a Pontycentrum csapata
