Míg az első rész a versennyel foglalkozott, most inkább a bojlikészítést, a bojlik receptjét, no meg a rengeteg kínlódást szeretném elmesélni nektek. Hihetetlen, hogy szinte semmi nem úgy jött össze, ahogyan azt elterveztük, megálmodtuk. Nem volt olyan dolog, ami elsőre sikerült és működött volna. Néha olyan érzésünk volt, hogy jobb lenne leülni egy nyugis sarokba, és kivárni, hogy kedvezőbbre forduljon felettünk a csillagok baljós állása. De nem tettük, hisz nem adunk fel soha semmit sem!
Aki ismer, tudja, kedvelem az alternatív megoldásokat a csalikészítésben és a horgászatban is. Nem fogadom el azt feltétel nélkül, hogy csak a gyári dolgok a jók. Szerencsére barátom, Csirmaz Gábor, alias CSIGA, ki csapattársam is egyben, szintúgy nem megy a szomszédba egy-két jó ötletért, egy-két extravagáns megoldásért. Így jól egymásra találtunk a barkácsolós, házibojli-készítős, kutyulós, kevergetős lelkületünkkel.
Tavaly nagyon bevált egy bojli, amit mi „Májusi májas” névvel illetünk. Ez volt az, ami tavaly is a halak többségét hozta, és reménykedtünk abban, hogy ez nem lesz másképpen idén sem. Ezt a közel 20 kilónyit még márciusban elkészítettem, s beraktam a fagyasztóba, hogy friss maradjon. El lehet képzelni asszonykám „örömét”, amikor a fagyasztó 50%-át ripsz-ropsz elfoglaltam…
Leírom a „Májusi májas” receptjét, hátha érdekel valakit. Fejben, illetve leírva sohasem jegyzek meg alkotóelemeket, mindig érzésből keverek mindent. Tudjátok, „ártani nem árt…”
- 4 kg halliszt (Big Carp tengeri, vörös, szardínia, sima)
- 3 kg rozsliszt
- 2 kg Vitamelo Big Carp
- 2 kg étkezési kukoricadara
- 2 kg vérliszt Big Carp
- 1 kg (meg egy pici, kb. 20 deka) májpor Prologic
- 1 kg papagájeledel (vörös és fehér köles)
- 0,5 kg rákőrlemény
- 0,5 kg természetes Bio kukoricakeményítő
- 3 doboz Big Carp Clone 1
- 3 dl Sweetcorn lötyi
- 5 dl Vöröslazacolaj Big Carp
- 1 bödöge (kb. 1 dl) szardíniaolaj
- 3 dl Kukoricacsíra olaj Floriol
- 1 üvegcse Pelzer májaroma-olaj
- 8-10 dkg cukor
- 20-24 dkg Vegeta (megszitálva, kb. 14 dkg)
- 15 dkg pirospaprika (kb.)
- 2 (csapott) evőkanál őrölt feketebors
- 145 db tojás
4 kávéskanál rouge (piros), növényi eredetű ételszínezék.
Ez volt a relatíve drágább bojlink… Azonban készítettünk egy jóval egyszerűbb bojlit is, ezt elsősorban etetni, s csak másodsorban csalizni szántuk. Itt arányokat nem is merek írni, mert ez még keverés közben is folyamatosan változott. De az alapanyagok arányaival bárki játszadozhat, rosszul nem fog járni. Ezt a bojlit mi nemes egyszerűséggel „Stinky corn”-os bojlinak neveztük el. Na, vajh’ miért?
darált erjesztett (büdös) kukorica (Ezért külön köszönet siklósi barátomnak, Kovács Istvánnak, szerintem ő készíti az országban a legjobb erjesztett kukoricát!)
vitamelo (takarmánybolti, 25 kilós kiszerelésű)
szójaőrlemény (takarmánybolti)
Big Carp Sweet corn
rozsliszt (étkezési)
búzadara (étkezési)
kukoricacsíra olaj, Floriol
tojás (a tyúk fajtáját tudja a csuda!)
Hal- és egyéb állati eredetű liszteket direkt nem raktunk bele, elsősorban a várható amurok miatt. A hiedelmekkel ellentétben minden „alapanyag” pótolható, minden kiváltható valamivel. Rajtunk múlik az, hogy mit vásárolunk meg, mit használunk fel horgászataink során. Érdemes kombinálni!
Valahol olvastam, valaki azt írta, hogy azért jó a bojli, mert hogy úgy is kapásra lehet késztetni a halakat segítségükkel, hogy közben a „természetes” csalikra rá sem hederít. Bevallom, ezzel nem igazán értek egyet. Ez is előfordul, de szerintem elsősorban nem ez a lényege. Hanem a nagyhal-szelekció. Tehát a bojli segítségével, a bojli használatával a sok apróbb hal közül ki lehet szelektálni, horgunkra lehet csalni a darabosabb „jószágokat”. Mert például a gilisztát szereti a nagy ponty is! Csak mire odaér az etetésre, addigra a gilisztának már hűlt helye, s maximum csak a szaga érezhető, ami köztudottan nem laktat jól egy éhes pocakot sem. Ebből kiindulva készítettem iszapgilisztás (berkigilisztás) bojlit is. Nagyjából 4 órányi mocsárban mászkálás után összejött jó félkilónyi giliszta. Na, abból is készítettem egy kisebb mennyiségű bojlit. Az volt a titkos fegyver. A verseny első, 8,20 kg-os halát neki köszönhettük… No, de térjünk vissza a felkészüléshez és a versenyhez!
Így utólag visszanézve látjuk, sok hibát követtünk el.
Elég későre, a verseny előtti két napra terveztük a „Stinky corn” bojli készítését. Még abba a hiú reménybe is beleringattuk magunkat, hogy „ugyan máááá, egy nap is elég lesz”, s este, illetve hétfőn lesz egy kis tesztelgetésre lehetőségünk. Hát bizony, ebben is tévedtünk. Óriási nagyot! Már sejthettük volna a kedvezőtlen előjelek miatt, hogy bizony, gond van a terveinkkel.
A megrendelt bojli-alapanyagok közül sok minden nem érkezett meg. Ekkor még csak hümmögtünk, s vigasztaltuk magunkat a „jó lesz ez így is” mondat gyakori ismételgetésével, amiben mi sziklaszilárdan hittünk is. Ebben nem is volt hiba. Jó lett. De mint mondás a tartja: ha egy üzlet beindul…
A megrendelt tojásnak csak nagyjából a fele érkezett meg. Úgy döntöttünk, hogy ha nem boldogulunk e meglévő mennyiséggel, akkor még pár tálcányit bárhonnan beszerezhetünk.
A harmadik meglepetés akkor ért minket, amikor rádöbbentünk arra, hogy a kézi kis darálóba csak pár kukoricaszemet lehet egyszerre berakni, mert különben beragad az egész. No de sebaj, Gábornak mentő ötlete támadt. Barátnője, Timi háztartásában van egy motoros húsdaráló. Ha valami, akkor az tuti, hogy darál, mint a gép. Ha már gép… Itt is jöttek az első meglepetések, nem sikerült elsőre megtalálni a darálóba való pengéket. Sebaj, két óra múlva meglettek azok is. Ekkor végre teljes harci lázzal újra nekiláthattunk a darálásnak. Lendületes munkálkodásunk talán, ha 20 másodpercig tartott…
A daráló egy erős búgással jelezte, ezt a kukoricadarálást nem szereti, s beállt. Gyorsan lekapcsoltuk, nehogy leégjen. Kitakarítás után adtunk néki még egy esélyt, kevesebb kukoricával. Fogadjunk, kitaláljátok. Az eredmény ugyanaz, mint elsőre. Ekkor már nagyon rosszat sejtettünk.
Félve néztünk a zsák erjesztett kukorica, és a hajtányos húsdarálók irányába. Kínkeserves órák jöttek. Többször azt hittük, leszakad a karunk, nem bírjuk tovább. De csináltuk serényen. Szerencsére ott volt Gábor haverja, Kara Tibi, aki segített nékünk a kegyetlen rabszolgamunka elvégzésében. 2 darálón hárman váltottuk egymást. Szerencsére semmi sem tart örökké, ezért aztán jó pár órás szenvedés után nem kis örömmel láthattuk, hogy jé, elfogyott a zsáknyi penzum. Végre nekiláthattunk a bojlimassza kikeverésének. Azt hittük, ez könnyebb lesz. Aha… tévedtünk.
A keverést egy 65 literes dézsában végeztük. Egy alkalommal úgy 40-45 kilónyi matériát gondoltunk összekeverni. Természetesen előbb a tojást, illetve az abba kevert sweetcorn lötyit öntöttük bele a dézsába, és azt fúrógépbe befogott keverőszárral kezdtük el kevergetni. Amíg híg volt a keverék, addig ment is a fúrógépes keverés, de amint egyre sűrűbbé vált a massza, már csak kézzel tudtuk kevergetni az anyagot.
Amikor összekevertük az előre elkészített szárazanyaggal a tojást, észleltük, hogy még kell bele egy kis száraz…
Raktunk is még bele ezt-azt, úgy hasra ütve. Elvégre „ártani nem árt…”
A második adag hasonló mennyiség volt, hasonlóan jártunk el azzal is. Utána, hogy a két részletben készített massza ne különbözzön egymástól egy picit sem, kettészedtük, és a különböző két felet összekevertük, összegyúrtuk jó alaposan.
Bárki bármit mondhatott, eddig nem hittem, hogy a pékeknek régen kemény melójuk volt, de most már annál inkább becsülöm őket, így utólag is.
Dögfáradtan, sajgó izmokkal keltünk fel a dézsa mellől, amelybe belegyűrtük az összes kész masszát. Még ki is púposodott a dézsából, becslésünk szerint így nagyjából úgy 80-90 kilónyi súlya lett a dézsának. Ketten raktuk arrébb.
Úgy gondoltuk, jót tesz neki, ha egy éjszaka áll, s összeérik, no meg este már nem volt értelme nekiállni görgetgetni. Másnap, reggeli után, izomlázzal, de új lelkesedéssel láttunk neki a munkának. Az első nem várt meglepetés nem sokáig váratott magára. Ahelyett, hogy bekeményedett volna a massza, túl lágy lett. Sebaj. Megint raktunk bele vitamelót, szója granulátumot, búzadarát. Meg ami száraz alapanyag a kezünk ügyébe akadt. Hiszen ezek mindegyikére igaz, hogy „ártani nem árt”. A kis gyurkálással megvolt a kötelező bemelegítő edzés, gondoltuk, most jön a sétagalopp.
Aha, ahogy azt Móricka elképzeli… Gábor és édesapja gyártottak egy full erős kompresszoros kinyomót, amibe egyszerre vagy 4-5 kilónyi anyag belefér, s kinyomáskor lyukmérettől függően 8-10 hurkát nyom ki egyszerre. Tényleg, le a kalappal. Döbbenetes erővel nyomja ki magából a masszát ez a szerkezet. Nagyon fullos. Sajnos azonban egy hibájára rögtön fény derült. Nem zömít. Enyhén szűkülő, tölcsér formájú kinyomó résekkel pont jó állagúra zömítené az anyagot.
Ezt viszonylag egyszerűen a későbbiek folyamán orvosolni is fogják Gáborék. Így azonban minden görgetés előtt a rollerba kerülő hurkákat újra át kellett hengergetni. Ekkor már, sokan sejtik, hogy túl lassúvá vált a görgetés.
Szerencsére eljött a Gábor egy másik jó barátja, Nagy István, és édesapja is besegített a görgetgetésekbe. Négy ember keze alatt szerencsére szaporábban készültek a bojlik, mint ahogyan két ember keze által készültek volna.
Sajnos azonban volt szűk keresztmetszet. Lassan haladtunk a két fritőzzel, amit a pároláshoz használtunk. Azonban, mire örülhettünk volna annak, hogy legalább haladunk, kioldott a garázs biztosítéka. Két fritőz leállt… A hosszabbító tekercs szétolvadt. Ennek két oka volt: a fritőzök, és az, hogy majd 45 métert feltekercselve hagytunk.
No, de a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket, ezért gyorsan kétirányú munkába kezdtünk. Pótoltuk a hosszabbítót másikkal, s egy PB palackról üzemelő égőt illetve egy óriási alumínium lábost is befogtunk a párolásba. Eszközöltünk egy gyors módosítást is terveinken. Az alumínium lábosban csak massza-hurkákat pároltunk, ami így házi-pelletté vált, s a későbbiek folyamán bármilyen méretűvé fel lehetett őket szeletelni.
Ennek a kis trükknek köszönhetően lényegesen felgyorsult a munkánk. Délelőtt 10 óra körül még azt hittük, este 10-ig sem végzünk, ennek ellenére este 6-7 órára készen is lettünk az összes massza feldolgozásával. Fájt a derekunk, izomlázunk volt, de készen lettünk mindennel. Jó volt ezt tudni. De szent esküvéssel megfogadtuk, hogy az elkövetkezendőekben nem hagyunk mindent az utolsó pillanatra!
Estére mindent bepakoltunk Gábor autójába is, és vacsora után halálfáradtan dőltünk az ágyunkba aludni.
Álmainkban még kószán fel-felderengett, hogy mi minden megpróbáltatás jöhet még, hiszen bojlijainkat még élesben ki sem próbáltuk, hogy jól sorsolunk-e, fogunk-e egyáltalán halat, meg ilyesmi dőreségek.
Reggel fél ötkor keltünk, s öt óra körül autóinkkal Maconka felé vettük az irányt…
Írta: Nyika Sándor / Sanyamester
Fotók: Nyika Sándor
Csirmaz Gábor
