A Szörf úszó volt az első a sorban, most mégis vele zárul ismerkedésünk. A Cralusso találmányok sorában ez a modell volt az első, és mint ilyen, igen magasra tette a mércét. Az eredeti elgondolás az volt, hogy egy olyan úszó készüljön, amelyik lehetővé teszi a nagyon lassan vezetett vagy akár a teljesen megállított szerelékkel történő horgászatot gyorsabb folyásban is, ráadásul gyűrűs bottal horgászva. A formabontó úszóval nekem is meg kellett ismerkednem. Úgy kezdtem a dologhoz, mint bárki más, aki megveszi első Szörf úszóját. Nézzük, én mire jutottam!
Mikor az első Szörf úszót megpillantottam, bevallom, igen elkerekedett a szemem. Az eddig megszokott formáktól gyökeresen különbözött. Se nem csepp alakú, se nem ceruzaforma. Egyrészt lapos - ráadásul egyik szélén mintha ujjal benyomták volna -, másrészt két furcsán csavart drót kandikál ki a fura testből. Mire való ez a szerkezet? - morfondíroztam magamban. Mivel a termék új volt a piacon, nem nagyon tudtam érdemi információhoz jutni. A boltosom is csak annyit tudott mondani, hogy egy olyan folyóvízi úszó-újdonság, aminek segítségével gyűrűs bottal is tudok megállított csalival horgászni. Ennek fele sem tréfa, így lázasan kutatni kezdtem, hogy minél többet megtudjak erről a furcsa szerzetről. Egy cikkben olvastam először arról, mire is hivatott valójában, majd itt a fórumon kezdtem egyre jobban figyelgetni a vele kapcsolatos hozzászólásokat. A szerencsések a Duna-parti korzónál élőben megnézhették, mire képes, nekem csak a lelkes beszámolók olvasgatása jutott. (Innen sajnos kicsit távoli a rakpart.) Az mindenesetre nagyon tetszett, hogy a feltaláló ilyen éles termékbemutatókat szervezett. A végső lökést az adta meg, mikor a Cralusso Bolót bemutató, Sporthorgászban megjelent írásban arra tettek utalást, hogy aki a Bolo használatát már elsajátította, annak könnyebb dolga lesz a Szörffel. Nekem sem kellett több! A Bolóval könnyen megbarátkoztam, itt az ideje felsőbb osztályba lépni!
Az ismerkedést most is a csomagban található „mütyürök” és a használati útmutató átböngészésével kezdtem. Sorra vettem a tasak tartalmát. Először az úszó testét figyeltem meg tüzetesen. Anyagát tekintve itt is a már korábban megismert erős, beázásra képtelen habot találtam. Formáját tekintve nekem a papírsárkány képe ugrott be, mikor ránéztem. A testhez összesen négy szárat kaptam. Az egyik páron kis piros szilikon cső jelezte, ők egymáshoz tartoznak. (Később megtudtam, a jelölés a jobb folyásirányú szerelésnél nyújt segítséget.) Találtam egy vastag szilikon csövet, amit a megfelelő méretre szabás után az úszó rögzítéséhez használhatok, valamint 3 különböző színű antennát és egy szemmel láthatólag világítópatron befogadására alkalmas adaptert.
Kész arzenál! - gondoltam. Többször is átolvastam a használati útmutatót, rákerestem az interneten is az idevágó passzusokra, majd várakozással telve készültem az első bevetésre. A bemutatkozáshoz egy lassan áramló csatornát választottam, hogy szép finoman tudjuk egymást megismerni. (Nem akartam rögtön egy erőmű alatti rohanó alvízen próbára tenni, mert úgy éreztem, kell egy kis idő, hogy összecsiszolódjunk.) A vízpartra érve először most nem az etetőanyag keverésével voltam elfoglalva, hanem az úszóm „harci állapotba” hozásához kezdtem. Ahogyan a Bolónál is kellett, meghatároztam a folyás irányát, majd ennek megfelelően kiválogattam a két szárat. Könnyedén az úszó testébe toltam őket, majd egy adott fényviszonyok között ideálisnak vélt antennát csúsztattam a felső tartóba. A zsinórra felfűztem a négy szilikon csövet, amelyek kellően erősnek tűntek, ezért „pót-csövecskét” most nem tettem a zsinórra. Az úszót rátoltam a csövekre, majd a szerelék beállításához kezdtem.
A sodrás nem igényelt komolyabb túlsúlyozást, amit ettől eltérő esetben javasolt alkalmazni, így antennacsúcsra ólmoztam ki az úszót. A visszatartás során pont a kellő mértékben emelkedett ki a vízből. Húztam egy „saccra” megfelelő eresztéket és lázasan bedobtam. Most szembesültem a ténnyel. Nem csak azért intelligens az úszó, mert hihetetlen manőverekre képes, hanem azért is, mert nem lehet csak úgy hűbelebalázs módjára nekiesni. Úszóm sehogyan sem akart az én elképzelésem szerint viselkedni. Na akkor vegyük csak elő a kis segédletet! Ahogy átböngésztem újra, rögtön világossá vált, mi nem stimmel. Nem elég csak úgy találomra felhúzni a szilikon csöveket, azoknak bizony meghatározott helyük van! Bizony, itt milliméternyi variálások is sokat segíthetnek. Az alsó száron elhelyezett utolsó csövecskét a testhez közelítve tudom az úszót a lassabb áramláshoz, míg a testtől távolítva az erősebb sodráshoz állítani. Nekem természetesen a lehető legtávolabb volt a testtől ez a beállítás, így először ezt kellett korrigálnom. A következő bedobásnál úszóm már szépen állt, a kívánatos egyenes helyett kissé előre dőlt, de ez még belefért. Lássuk csak, mit tudok még állítgatni? A felső száron található szilikon csővel tudom szabályozni azt, hogy bevágáskor az úszó könnyedén kicsusszanjon a vízből. Nézzük! Imitáltam egy bevágást, mire úszóm pont ellentétes irányba mozdult. A csövet szinte teljesen a testhez közelítve sikerült megtalálnom azt a pontot, mikor bevágásnál úszóm a leírt módon viselkedett.
Figyelnem kellett a bevágás irányára is, hiszen a Szörf úszó a függőleges irányú bevágást szereti. Ha erről megfeledkeztem, és oldalra húztam be, akkor komolyabb ellenállással tudatta, ezt nem szereti. Az álmélkodó horgászokkal - akik nyilván nem tudták, minek dobálok egy furcsa formájú úszót horog nélkül úgy, hogy közben állandóan variálgatok - nem törődve addig kísérleteztem, míg a megfelelő módon nem működött. (Az első alkalommal ehhez persze idő kellett, de érdemes volt rászánni! Később már lényegesen gyorsabban ment minden.) Az úszót addig állítottam, míg az ólmok a meder alját nem súrolták. (Hasznos tanács, hogy mikor az úszót a kívánt eresztékhez állítjuk, a felső szár csövecskéjét tanácsos lehúzni. Hogy erre a saját káromon (is) rá kellett jönnöm, csak halkan merem bevallani.) Szerelékem harcra kész! Kezdődhet a bevetés! Első nekifutásra etetés nélkül, csontival kezdtem az úsztatást. Gondoltam, előbb kitapasztalom, mit tud a kicsike. Addig-addig kísérletezgettem a vezetésével, míg kezdtem ráérezni az ízére. A bottal játszva sikerült a meder közepe felé is irányítani, majd ott szépen lejjebb vezetni. Akár egy papírsárkány! Kitapasztaltam azt a szöget, ahol kényelmesen megállíthattam. Csodák-csodája, valóban megállt az áramlásban. Már vagy egy órája vezetgettem, próbálgattam, mikor rádöbbentem: Hiszen már csali sincs a horgon! Na szép. Most már tuti idiótának fognak nézni. Azért egy-két süllőre horgászó kolléga érdeklődéssel szemlélte ügyködésem. Nem csoda, hiszen ezzel az úszóval be tudnák vezetni a csalihalat arra a területre, ami egyébként a partról elérhetetlen. (Később olvastam itt a fórumon, hogy bizony ez nem is reménytelen vállalkozás!)
Azért csak illendő volna már horgászni is, nemcsak játszani, így gyors etetőanyag keverést követően beetettem oda, ahol az úszó szépen megállítható, illetve sodrást is bekalkulálva az úszó fölé körülbelül 3 méterre. Az etetést követően, úgy húsz perc elteltével a lassan vezetett úszó antennája elmerült. Bíztam benne, hogy nem én bambultam el, mégis csak félve emeltem meg a botot. Gyors méltatlankodást éreztem a damil végén, majd hirtelen megkönnyebbült a szerelék. Ezek szerint megjöttek a drágaságaim, jó lesz odafigyelni. A következő „kísérletbe” már keményebben belehúztam, aminek egy tenyeres keszeg lett a jutalma. Az első Szörföző keszeg. Örültem, hogy valóban működik a dolog. Egyre bátrabban kísérletezgettem, a karikák nem kis bosszúságára. A lassan vezetett csalit többnyire ők találták meg. Itt az ideje a fékezésnek! - gondoltam, és az etetés helyére vezettem az úszót. Óvatosan megállítottam és vártam a hatást. Az úszó némi tétovázás után hirtelen elmerült. A bevágást követően éreztem, nem az eddigi apróságokkal van dolgom. A lomha test rutinosan a sodrásba menekült. Éreztem, hogy egy szebb dévér az elkövető, hiszen már ismerősek voltak a menekülés mozdulatai. A harcot is hamarabb feladta, engedelmesen csúszott a merítőbe. Gyönyörű, kilósforma „dévhal” pihegett a kezemben. Hát igen. Most is igazolni láttam a „nagyobbak többnyire a megállított szereléket veszik fel” tételt. Kellemesen sikerült az első próbám, igaz, kőkeményen nem a halakra koncentráltam. Ennek ellenére sikerült ráéreznem a dolog ízére. Aki kicsit félve közelít ehhez az úszóhoz, annak csak annyit tanácsolok, hogy bátran vágjon bele az ismerkedésbe. Kicsit több idő kell a kitapasztalásához, de megéri egy-két horgászatot rászánni. Ezzel az okos találmánnyal egy 5-6 méteres bolognai bottal, vagy akár egy match bottal is lehet élvezni a fixen megállított szerelék előnyeit. Ha úgy nézzük, egy ügyes horgász olcsóbban megvalósíthatja azt, ami egyébként csak rakózással érhető el. Aki pedig szeretné újra átélni a gyermekkorát, annak is csak javasolni tudom a vízi sárkány eregetését. (Bevallom, nekem egy kicsit ezért is belopta magát a szívembe.) Olyan felnőtt játékra tehetünk szert, amivel a horgászat valóban szinte játéknak tűnhet, de nem a halak szemében. A mi új játékunk nekik a pikkelyre megy.
Írta: Polyák Csaba(csabio)
Fotók:Polyák Csaba
