Versenynaptár 2023

Versenynaptár 2023

Elkészült a 2023. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Az írásban a versenyek időpontjai mellett elérhetőségeket is találtok a hivatalos, országos szabályokhoz.

A táblázatban kékkel jelölt versenyek, rendezvények a saját rendezésű eseményeket jelölik. Ezek mindenre kiterjedő kiírása minimum 1 hónappal az esemény előtt megjelenik a Haldorádó horgászportálon, melyekben részletesen megadjuk a nevezés módját, valamint annak feltételeit.
A Magyar Bajnokságok részletes kiírását, valamint a nevezések feltételeit, módjait a mohosz.hu oldalon találjátok. Ezt a MOHOSZ év közben folyamatosan frissíti.
A táblázatban található „márkaversenyek” részletes kiírásait keressétek a horgászmédiában, közösségi oldalakon.

Időpont Verseny Helyszín Módszer
Február
Március
Április
április 6-8. WalterLand Masters Szeged, Maty-ér Úszós
április 7-8. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő, 1-2. – Debrecen, Látóképi-víztározó és Dunakeszi, Dunakeszi Kavicsbánya-tó Debrecen, Látóképi-víztározó és Dunakeszi, Dunakeszi Kavicsbánya-tó Method Feeder
április 8-9. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2023 - 1. tavaszi forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
április 15-16. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő 3-4. Kiskunhalas, Ezüst-tó és Gyomaendrőd, Fűzfás-zugi-holtág Method Feeder
április 15-16. LX. Egyéni Országos Bajnokság elődöntő Szeged, Maty-ér Feeder
április 15-16. VII. Parti Pergető Országos Bajnokság, 1. elődöntő ? Pergető
április 19-23. III. Harcsafogó Országos Bajnokság, 1. forduló Kisgyalán, Hársasberki-tó Harcsafogó
április 22-23. VI. Feeder Klubcsapat Világbajnokság Írország, Castleblayney - Lough Muckno Feeder
április 22-23. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő 5. Kiskunmajsa, Majsa-tó Method Feeder
április 22-23. VII. Parti Pergető Országos Bajnokság, 2. elődöntő ? Pergető
április 22-28. IX. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) Balaton Pontyfogó
április 29-30. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 1. elődöntő Bátonyterenye, Maconkai-víztározó 3. sz. előtározói versenypálya Úszós
április 29-30. XIII. Feeder Országos Bajnokság, elődöntő Debrecen, Látóképi-víztározó, Kaposvár, Deseda-tó Feeder
Május
május 3-7. VII. Hethland Feeder Kupa Zamárdi, Balaton Feeder
május 5-13. IWCC 2023 - International Wild Carp Challenge Tisza-tó Pontyfogó
május 6-7. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő 6-7-8. Nagykanizsa, Csónakázó-tó és Paks 6. sz. versenytó, Koroncó Torma Lake Method Feeder
május 11-14. XV. Pontyfogó Országos Bajnokság, 1. forduló (elődöntő) Kaposvár, Deseda-tó Pontyfogó
május 12-14. XXXI. Klubcsapat Országos Bajnokság Kenderes-Bánhalma, Nagykunsági- főcsatorna Úszós
május 13-14. XX. Parti Pergető Világbajnokság Bulgária, Devin - Vacha river Pergető
május 19-20. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő 9-10. Székesfehérvár, Palotavárosi-Felső-tó és Törökbálinti Horgásztó Method Feeder
május 20-21. XXIII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság, 1-2. forduló Szeged–Algyő, Tisza vagy Kaposvár, Deseda-tó Pergető
május 26-27. XV. Veterán-, V. Masters-, XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság Franciaország, Toul–Moselle Úszós
május 26-28. IV. Method Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Method Feeder
Június
június 3-4. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2023 - 2. nyári forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
június 1-4. LX. Egyéni Országos Bajnokság, középdöntő Kaposvár, Deseda-tó Feeder
június 1-4. XIV. Pontyfogó Országos Bajnokság, 2. forduló (elődöntő) Fehérvárcsurgó, Fehérvárcsurgói-víztározó Pontyfogó
június 3-4. XII. Pergető Triatlon, 1. forduló Mohács, Duna Pergető
június 10-11. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, elődöntő 11-12. Maconka, 3. sz. előtározói versenypálya és Lukácsháza, Abért-tó Method Feeder
június 10-11. VII. Parti Pergető Országos Bajnokság, döntő Horvátország, Sveta Marija Pergető
június 15-18. XIII. Feeder Országos Bajnokság, középdöntő Kenderes-Bánhalma, Nagykunsági- főcsatorna Feeder
június 16-17. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 2. elődöntő Székesfehérvár, Hajnal-horgásztó Úszós
június 18-23. XVIX. Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC) Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
június 19-23. Haldorádó Horgásztábor Kiskunhalas, Ezüst-tó, Sóstó Feeder Úszós
június 24. IX. Haldorádó Junior Feeder Kupa Kiskunhalas, Ezüst-tó Feeder
június 24-25. XXVII. Európa-bajnokság Magyarország, Kaposvár, Deseda-tó Úszós
június 29- július 2. XXI. Veterán-, VII. Masters Országos Bajnokság Győr, Rába folyó Úszós
június 29- július 2. XVII. Mozgáskorlátozott Országos Bajnokság Győr, Rába folyó Úszós
június 29- július 2. III. Női Pontyfogó Országos Bajnokság Paks, 5. sz. versenytó Pontyfogó
június 29- július 2. II. Utánpótlás U25 Pontyfogó Országos Bajnokság Paks, 5. sz versenytó Pontyfogó
Július
július 1-2. XII. Pergető Triatlon 2. forduló Madocsa, Duna Pergető
július 6-9. XV. Pontyfogó Országos Bajnokság 3. forduló (döntő) Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
július 8-9. XII. Feeder Világbajnokság Szerbia, Bela Crkva – Canal DTD Kajtasovo Feeder
július 8-9. Slovak Open Nemzetközi Casting Verseny Szlovákia, Érsekújvár Casting
július 13-16. Ifjúsági Casting Világbajnokság Csehország, Ceske Budejovice Casting
július 13-16. LVIII. U15-U20-U25 Utánpótlás Országos Bajnokság 1-2-3-4. forduló Gyomaendrőd, Fűzfás-zugi Holtág Úszós
július 15-16. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 3. elődöntő Kiskunmajsa, Majsa-tó Úszós
július 22-23. XLII. Klubcsapat Világbajnokság Lengyelország, Opole Lake Úszós
július 22-23. LX. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Úszós
július 22-23. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 4. elődöntő Paks, 6. sz. versenytó Úszós
július 27-30. XLVI. Női Országos Bajnokság Győr, Iparcsatorna Úszós
július 28-30. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság, középdöntő Kiskunmajsa, Majsa-tó, Lukácsháza, Abért-tó, Törökbálint, Törökbálinti Horgászpark Method Feeder
Augusztus
augusztus 5-6. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 5. elődöntő Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó Úszós
augusztus 5-6. XV. U25-, XXXVI. U20-, XXVII. U15 Utánpótlás Világbajnokság Portugália, Coruche, Rio Sorraria Úszós
augusztus 10-13. XII. Feeder Országos Bajnokság, döntő Fehérvárcsurgói-víztározó Feeder
augusztus 12-13. LXV. Casting Országos Bajnokság Agárd Casting
augusztus 12-13. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, 6. elődöntő Koroncó, Torma Lake Úszós
augusztus 12-13. XII. Pergető Triatlon, 3. forduló Kulcs, Duna Pergető
augusztus 17-19. III. Masters Feeder Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Feeder
augusztus 17-19. II. Női Feeder Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Feeder
augusztus 17-19. II. Utánpótlás U25 Feeder Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Feeder
augusztus 18. III. MOHOSZ - BHSHE Siketek Úszós Kupa Szeged, Maty-ér Úszós
augusztus 19. IV. MOHOSZ – BHSHE Siketek Feeder Kupa Szeged, Maty-ér Feeder
augusztus 26-27. XXIX. Női Világbajnokság Szerbia, Apatin, Dunavac River Úszós
augusztus 28-szeptember 2. XXXIV. Rendőr Horgász Európa Kupa Németország, Brandenburg, Silokanal Úszós
Szeptember
szeptember 2-3. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2023 - 3. őszi forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
szeptember 7-10. Casting Világbajnokság Lengyelország Casting
szeptember 9-10. XXIII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság, 3-4. forduló Fajsz, Duna Pergető
szeptember 9-10. LXIX. Nemzetek Világbajnoksága Spanyolország, Aragon Úszós
szeptember 12-17. XXVIII. Műlegyező Világbajnokság Szlovákia, Liptov Műlegyező
szeptember 15-17. VIII. Method Feeder Országos Bajnokság döntő Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
szeptember 20-23. XXIII. Pontyfogó Világbajnokság Franciaország, Lac de Panneciére Pontyfogó
szeptember 20-24. III. Harcsafogó Országos Bajnokság, 2. forduló Levelek, Leveleki-tó Harcsafogó
szeptember 23-24. IV. Kulcsi Pergetős Találkozó Kulcs, Duna Pergető
szeptember 23-24. III. Street Fishing Pergető Országos Bajnokság, 1-2. forduló Győr Pergető
szeptember 27-29. III. Női Pontyfogó Világbajnokság Franciaország, Lac de Panneciére Pontyfogó
szeptember 29.-október 01. LX. Egyéni Országos Bajnokság, döntő Debrecen, Látóképi-víztározó Úszós
szeptember 29.-október 07. XI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) Balaton Pontyfogó
Október
október 5-7. XIV. Csónakos Pergető Világbajnokság Lettország, Riga area waters Pergető
október 6-8. VIII. Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Feeder
október 13-15. II. Free Style Rakós botos Országos Bajnokság, döntő Kiskunhalas, Ezüst-tó Úszós
október 13-15. V4 Method Feeder Kupa, Csehország Piskova Lhotu u Podebrad Method Feeder
október 14-15. XXIII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 5-6. forduló Tisza-tó Pergető
október 21. VI. Távdobó Országos Bajnokság Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Távdobó
október 21-22. III. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, 1. elődöntő Győr, MMX tó Pergető
október 28-29. III. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, 2. elődöntő Nyírpazony Pergető
November
november 4-5. III. Trout Area Világbajnokság Litvánia, Vasaknos Pergető
november 11-12. II. Street Fishing Világbajnokság Olaszország, Mantova Pergető
november 18-19. III. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, döntő Győr, MMX tó Pergető
november 18-19. III. Free Style Method Feeder Világbajnokság Spanyolország, Valencia Method Feeder
December
december 2-3. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2023 - 4. téli forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
december 9-10 II. Masters Feeder Világbajnokság Dél-afrikai Köztársaság, Nyl Dam Feeder

Hivatalos, MOHOSZ versenyszabályzatok:

Feeder versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Method Feeder versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Rakós botos pontyfogó versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Pontyfogó versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Csónakos pergető versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Műlegyező versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Parti pergető versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Street fishing pergető versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Távdobó versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Női pontyfogó versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Harcsafogó versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Mozgáskorlátozott versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Trout Area versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.