Hogy is van ez? A macska szereti a halat. A hal viszont nem szereti a macskát, sőt! A macska aligha rajong a halkajáért. Ha az előbbi állítások alkalmasak bármilyen következtetés levonására, akkor a halnak szeretnie kellene a macskakaját. Vagy nem.
Nos, okoskodás helyett inkább próbájuk meg a gyakorlatba átültetni, amit mások, másutt külföldön már többször és sikerrel… Nem egy szaklapban lehetett régebben apró utalásokat, majd elmélyültebb írásokat is olvasni az angolok által csak „catfood”-nak, macskakajának nevezett csodafegyverről. Állítólag döglött vizeken, hidegfronttól berogyott, remény nélküli napokon, vagy éppen tojásfőző, áporodott melegben is képes elcsábítani az öregecske és tapasztalt pénzes-potykákat, meg az alig ivarérett virgonc tükrös-csitriket is. Bár a horgászat egyik leginnovatívabb nemzetének nyelvén a dobozba zárt vagdaltat, a jóféle löncshúst is gyakran macskakajaként emlegetik, ne tévedjünk! Nem holmi vietnámi, dán vagy holland, esetleg kerek vagy szögletes dobozú hazai löncshúsféleség lesz a próbareggeli, hanem maga a macskakaja.
Lássuk, milyennek kell(ene) lennie annak a macskakajának, amire a horgásznak szüksége van! Mindenekelőtt legyen zárható fóliazacskóban vagy konzervdobozban. Otthon és az autóban általában nem ugyanazok az illatok népszerűek, mint a vízparton, és ez még nem is egy súlyos érv. Fontos, hogy „nemes” húsokból készüljön. Holmi pulyka vagy disznó szóba se jöhet! A borjú, a bárány vagy a nyúl már határeset lehet. Leginkább a halas keverékek kelthetnek érdeklődést a magamfajtánál, de a spenótosak gyerekkorom óta kizárva. Majd egy órányit válogattam a kisállat-kedvencek szakáruházának egész gondolányi macskakaja konzerv készletéből. A biztonsági őr gyanakvó pillantásaitól sem mentesen böngésztem végig a dobozokon a banki hitelszerződések záradékainál is kisebb betűvel rájuk írt okosságokat. Kivívtam az egyik eladó csipkelődő kérdését: „Nem akarná meg is kóstolni, ha már így válogat?”
Hát ennek a süldőnek magyarázzam én a horgászat finomságait? Pláne a horogállóságot! Folytattam inkább a válogatást, és a sok szirupos, zselés, lédús vagy fogaterősítően kemény finomság között megtaláltam az igazit, vagy legalábbis az igazinak véltet. Cuppanós, húsos falatokat zárt apró dobozba az emberi lelemény. A címke szerint lazac csirkével, húskockák - ínyenceknek.
Rakósra biztos jó lesz, de hogy kibírja-e a matchbotos hajigálást is, azt majd meglátjuk. „A feedernél legfeljebb az etetőkosárba rejtéses - gyúrásos method - módszer jöhet szóba”, villant át agyamon a gondolat. Az árfekvés valahol az ízesített kukoricák és az olcsóbb horogpelletek közötti, tehát rögtön vettem két doboz lazacos-csirkést.
A tetthely, pontosabban a teszthely kiválasztása már jóval egyszerűbb. Jókora, méretes, sőt tán még méteres pontyok is előfordulnak az Ordas-tavakon. Gyakran kifogják őket, ha a halaknak van étvágyuk, de amikor nincs, akkor a csoda sem segít. Hébe-hóba sikerül egyet-egyet étkezésre ingerelni nagy nehezen.
Horgászni csak úszós szerelékkel szabad. A meghorgászandó mélység 1,6-2,2 m, a távolság leginkább 8-25 méter közötti. Etetni csak szemessel, pellettel vagy élő csalival szabad. A macskakajával való pecázás tilalmáról nem olvastam a horgászrendben.
A kiválasztott fegyverzet mindebből következően: rakós és matchbot. Nincs helye a finomkodásnak, mert ha nagyon finom a szerkó, akkor csak „piercingeled” a halat, de meg nem fogod. (Sajnos már kéthorgosat is kivettem ott!) Tehát a rakóson 18-as gumi, 19-es zsinór, 15-ös előke, 12-es horog, 2 grammos pálcikaúszó. Mindez 2 darabban ólmozva, érintőn a fenéken.
A matchboton 18-as damil, 12 grammos waggler, 10-es horog. A 16-os előke 10 cm hosszban fenékre fektethető. Szóval csak simán! Semmi cicó!
Az előjelekről: a jó 40 perc, míg kényelmesen előkészítem a botokat és felszerelek, eseménytelenül telik. Sehol sem fárasztanak, tehát nem vagyunk bővében a halak érdeklődésének. Örömteli kezdés, mert a macskakaja bizonyíthat, ha akar! Az nem lett volna szívderítő, ha gombfocilabdára is egymást érik a kapások, mert eltorzíthatja a teszteredményeket.
Etetés gyanánt betoltam 2 közepes kupaknyi apró, 1-3-4 mm-es pellet és kevés aromásított csemegekukorica keverékét, indításkor rálőttem méteres körben 2-3 csúzlinyi harcsatápot (itt ezzel etetnek). Ha ez nem fütyüli elő a halakat, akkor semmi!
Elérkezett az ünnepi pillanat. Óvatosan bontottam ki a kerek konzervdobozt, majd egy laza mozdulattal az egészet elrejtettem a kék csontisdobozomba. Egyfelől azért, hogy ne röhögjön rajtam, aki arra jár, másfelől meg merő önzésből és irigységből: ha beválik a csodacsali, legyen ez az én titkos fegyverem (egy darabig, mostanáig legalább)!
Készültem persze más finomságokkal is. Manapság az ember szinte süteményes tállal indul horgászni: ha nincs legalább két-háromféle csali és legalább ugyanennyi íz variáció lehetősége a horgásztáskában, jobb el se indulni - a legfogósabbat biztosan otthon hagyjuk!
A lazacos húskockák illata kellemesnek bizonyult. Az állateledelek semmivel össze nem téveszthető adalékanyagából kevesebb, a halolaj és a lazachús aromájából több jött át. Maguk a „kockák” inkább háromszög alakúak, de nagyságuk legfeljebb 1 cm körüli, állaguk szerencsére elég kemény a horogra tűzéshez. Nosza!
A betolás utáni feszült várakozás egy idő után lankasztja a figyelmet. A koncentrált vizslatás, az apró jelek, a szippantások, a beleúszások képzeletbeli és valódi rezdülései mintegy 6-8 perc elteltével már nem érik el a horgász ingerküszöbét. Sőt, valamiféle bamba, de összpontosított tekintettel néz, ám ekkor már nem nagyon lát finomságokat a szerencsétlen. Elébe vág a dolgoknak. Gondolatban talán Moby Dicket fárasztja, vagy azon elmélkedik, milyen agyafúrt és soha senki másnak eszébe nem jutható ötlettel lepi meg a bandanagyot. Közben azonban rándul a kezében a bot, az ujjak merevgörcsbe rándulnak, nyúlik a gumi vagy 2-3 métert! Meg kéne tartani, mert ez a hal csodalény. Biztos, hogy kilát a víz fölé is. Másképpen aligha célozná ilyen biztonsággal a szemben ülő szomszéd úszóját. Talán sejti vagy tapasztalatból is tudja, hogy a gubanc életet menthet. Csak nem hagyhatom, hogy el is érje, amit akar! Ideje erélyesebbnek lenni, és ha lehet, más utat mutatni számára. Sikerül megfordítani, most már én húzom őt, ő meg a rövidebbet. Nem túl nagy, 4 kiló körülire saccolom, viszont jó kondiban van.
Elszórakozunk egymással vagy negyedórányit. Most sem szeretném, ha a kapkodás miatt válna kétesélyessé ez a húzd meg - ereszd meg játék. Buborékok, pipa, amott néhány komótos forduló még, emitt meg ügyetlenkedés a mobil-fényképezőgéppel, hogy most ne csak olvassatok, de láthassatok is valamit…
Fénykép, hal vissza a vízbe. Közben mellettem úgy kettővel is fáraszt már a nyurga fiatalember a matchbottal. Bőven szórta a búzát és pelletes horoggal dobálózott. Újabb és újabb lehetőségeket vet fel ez a látvány. Neki csak szerencséje volt. Vagy nekem volt szerencsém? Talán elkezdtek enni a pontyok? Ugyanannyira szeretik ma a pelletet, mint a macskakaját? Esetleg az egyik a pelletet szereti, a másik az én csalimat? Ne filozofáljunk, horgásszunk! Macskakaja fel, bot összedugva, betolva. Úszó elindul oldalra. Megemelem a botot, megkímélendő magam az önakasztás szégyenétől. A szégyen persze marad, mivel elbaltázom, nem ül a bevágás. Nem baj, de a macskakaja már nincs a horgon, tehát alighanem ízlik a halaknak! Újabb, finom lazacos falattal kecsegtetem őket. Alig ér vizet a rácsúzlizott harcsatáp, eltűnik az úszóm. Most ügyesebb vagyok, megvan! Kisebb valamivel az előzőnél.
Győztes cuccon ne változtass - a matchbot ezúttal csak készenlétben van. Még két szép pikkelyes jött a macskakajára. A sporik a környéken - egyikük kivételével - nem túl sikeresek. Nálam a rakós botnak tulajdonítják a fogásokat, lila gőzük sem lehet róla, hogy mit is kóstolgatnak a horgomon a helyi potykák. Csalit váltok, már csak a kontroll miatt is. A pellet mellé étvágygerjesztőnek ficánkoló trágyagiliszta kerül. Fél órán át sincs keletje. Talán a 32 fok miatt. Én is ráunok.
Azóta eltelt már néhány hét. Régóta tudom, hogy kedvenc időtöltéseinkben éppen az a szerelmetesen csodás, hogy soha nem lehet kétszer ugyanott, ugyanazzal, ugyanúgy. Mármint sikeresen horgászni. Egymást követő napokon sem mindig sikerül hasonlóan a randevú, hiszen mi sem vagyunk egyformán nyitottak vagy éppen összeszedettek. A horgászathoz. Hogy egy csali vagy egy horgászmódszer beváltnak legyen tekinthető, gyakran 15-20 tesztnap is kevés lehet, ezért az első nekibuzdulás óta kipróbáltam már több helyen, több módszerrel is a macskakaját. Érdemes belekóstolni, milyen vele a horgászat. A halas változat bevált, más ízesítéssel, más hússal meg sem közelítette a vártat az érdeklődés.
Rakóson és matchboton alkalmazva megfelelő a húskockák állaga, fogós a csali.
A method módszernél a feederkosár piszkálását jelzi ugyan a botvég, de a bevágások egy kivétellel (ami egy öngyilkosjelölt halnak köszönhető) nem ültek. Csak sejtem, hogy az etetőanyag turkálása közben leveregetik a húskockát a horogról. Nem jöttem rá, hogyan lehetne esetleg „keményíteni”. Nem tudom (ma még) azt sem, mi történne, ha megpróbálnám lebegőssé tenni a macskakajával csalizott horgot, hogy azt a kosárnál turkáláskor felemelkedjen és beszippanthassa a ponty. Sebaj, ha nem gyárthatna a pecás mindenféle kreatív elméleteket, akkor egy kalap szamócát nem érne a horgászat! Még macskakajával sem. Úgyhogy kalandra fel, de semmi cicó!
Írta: Bálint Attila
Fotók: Internet, szerző
