Ami még sosem hagyott hal nélkül: Haldorádó Halibut Tuning Pellet

Ami még sosem hagyott hal nélkül: Haldorádó Halibut Tuning Pellet

Eljött az az időszak, amikor lehűlnek a vizek, növényevő zsákmányaink pedig az iszapba húzódnak. A pontyhorgászok talán épp ilyenkor kezdik tervezgetni, hogy a következő szezonban milyen csalival, etetőanyaggal, milyen technikával próbálkozzanak. Én most ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani, méghozzá csali témakörben.

Valószínűleg már mindenkivel előfordult, hogy kinn ül a vízparton, várja a kapást, de nem jön semmi. Én az első pár órában még bizakodom, hogy majd megjönnek, ráállnak az etetésemre, aztán megnézem a végszerelékeket, hátha valami gubanc van vagy leesett a csali, esetleg lelopták a horogról… De kezdjük az elején: hosszas keresgélés után rátaláltam a nekem árban és minőségben is megfelelő botra, amit párban tudtam beszerezni. A két darab bojlis bothoz souvenirként egy doboz Haldorádó Halibut Tuning Pelletet kaptam.

Haldorádó Halibut Tuning Pellet

Tudni kell erről a pelletről, hogy ez a Magyar Betyár fantázianevű, fűszeres, kolbászos ízesítésű és rettentő büdös csalétek. Az általam használt 16 mm átmérőjű volt. Ez egy „gyárilag” átfúrt kemény pellet, ez nagyon megkönnyíti a horogra fűzését. Én szilikon előkére fűzöm, majd ezt tűzöm fel a horogra.

Na de most lássuk a bizonyítékot, hogy nem csak a levegőbe beszélek, ha a halibutos pelletről van szó, továbbá megmagyarázom, miért ezt a címet adtam az írásomnak.

A tálalás

A horgászat helyszíne a Győrtől 15 km-re elterülő Péri Horgásztó volt, amelyről elmondhatjuk, hogy a törzshelyünk - ez van hozzánk a legközelebb, szinte mindig biciklivel megyünk a horgászatokra. A kis tó, amelyen én is űzöm a pikkelyeseket, 12 ha területű és 1,2-3,5 m mély.

A halak birodalma
Naplemente

Többször fordult már elő, hogy csak délutánra, ebéd után látogattam ki a tóra. Ekkor nem szoktam nekiállni a rakétázásnak, illetve nem szoktam nagy mennyiségű szemest etetni. Ilyenkor egy kiló etetőanyagot szoktam használni, ez többnyire két embernek is elég. Persze ha komolyabb etetésekbe kezdenénk, az eredmény is nyilván komolyabb lenne, de ezek számomra inkább kikapcsolódós és relaxálós horgászatok, a célkitűzésem ilyenkor mindig, hogy egyet fogjak, akkor már megérte kijönni. Én még csak gyerekjegyet váltok, és ha nem jön velem a barátom, aki felnőttjeggyel horgászik, akkor a tó halőrház felé eső oldalán pezázhatok, itt stégekről folyik a horgászat.

Egy délutáni peca etetése és csalijai

Etetésem tehát helyes kis etetőanyag gombócokból áll. A csali kezdetben többnyire kukorica, néha meglebegtetve. Ilyenkor szokott megtörténni velem az, hogy nem tudok semmit fogni… na, ekkor kerül elő a dobozból a titkos fegyver, a pellet. Gyors csalicsere, és mehet is vissza a végszerelék! Itt jön 1-1,5 óra, amíg a pellet oldódása kiváltja a kívánt csalogató hatást. Ennek leteltével már feszülten várhatjuk a halakat.

Bátran ajánlom mindenkinek ezt a terméket, hiszen nekem már sok horgászatomat mentette meg ily módon. Nálam ez mindig beválik, amikor a többi csali eredménytelen maradt.

Most jogosan élhetnétek a gyanúperrel, hogy azért fogtam halat, mert kimentem délben, mire pelletre váltok 3-4 óra, mire elkezd hatni, addigra 5-6 óra, ekkor meg már elkezd hűlni az idő és nagyobb lesz a halak kapókedve is. Ezt viszont cáfolni tudom, többször is előfordult, hogy én pelletre váltottam, de akivel horgásztam, maradt a kukoricánál, és én fogtam, ő viszont még akkor sem… ilyenkor kezdődött a kuncsorgás, hogy hadd tegyen fel ő is pelletet. Én pedig a hatalmas jó szívemmel persze adtam is, ekkor azt a horgot is megkörnyékezték pikkelyes „áldozataink”, akiket stégünkön vendégül láttunk egy fotó erejéig.

Amikor pellet kerül a horogra
A kitartó fárasztás eredménye

Csalink 5 óra után külső behatás nélkül is feladja a küzdelmet (leázik), így ha még látunk reményt a halfogásra, tegyünk fel egy új pelletet. Tapasztalataim alapján azt javaslom, hogy 3,5-4 óra elteltével azért vessünk egy pillantást a végszerelékre, ilyenkor könnyen megállapítható, hogy érdemes-e még visszadobni az aktuális csalit. Én kicsit meg szoktam nyomkodni: ha szétesik, akkor nyilvánvalóan cserélem :-)

Egy 4,5-es pelletfaló

A következő - szerintem lényeges - kérdés, hogy milyen évszakban használjuk a csalit. Na ez az, amit én nem tudományosan szeretnék megmagyarázni, arra vannak nálam alkalmasabb horgászok, de amit biztosan tudok, hogy én mikor fogtam vele halat. A szett, amiben a pellet volt, április vége felé érkezett meg, ebből adódóan én csak a tavaszi időszaktól merem ajánlani. Innentől majd minden horgászatomon a bevetett csalijaim között szerepelt. A legnagyobb „gatyarohasztó” melegben is ugyanolyan sikerrel fogtam vele, mint kicsit hűvösebb időben. Összességében ez szerintem egy olyan csali, ami a már felmelegedett vízben mindenképpen komoly fegyver lehet a potykák becserkészéséhez. Az őszi szezonról sajnos már nem tudok véleményt nyilvánítani, mivel egyetlen egy szem maradt a pelletkészletemből. Bár tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ezt az utolsót még tartogatom - remélem, egy szebb pikkelyes nem tud majd ellenállni ennek a kolbászos finomságnak.

Ő egy jóval hidegebb napon jött

Pellettel szerelt horgomon eddig majdnem mindig potyka fordult meg, egy alkalommal egy kecsege kívánta meg a „tuningkaját”, illetve egy horgászat alkalmával két pelletemet nyúlta le valami, ami nagy valószínűséggel afrikai harcsa lehetett. Többen mondták, hogy halibutos pellettel nagyon jól lehet bajszost fogni, de inkább úszóval, mert nagyon könnyen lecuppantják a csalit, ami fenekezve nem is mindig észrevehető, illetve ha egyből nem vágunk be, akkor búcsút inthetünk a pelletnek.

Végül az összegzésem: én a Haldorádó Halibut Tuning Pellet mellett leteszem a voksomat, szerintem egy nagyon eredményes csali, ami főleg pontyok zsákmányolására alkalmas.

Mindenkinek halakban gazdag horgászatokat kívánok!

Szerecsenyi kecsege

Írta: Poór Bence

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.