Az év legnagyobb időszakában a rablóhalakat kergetem a Tiszán, ám tavasszal néhány horgászatot szívesen szentelek a keszegezésnek, pontyozásnak. A versenyzést rég befejeztem, így nem vagyok naprakész az újabbnál újabb etetőanyagok, „csodacsalik” vonatkozásában, ezért ebben az időszakban mindig rácsodálkozom, hogy mekkora kínálatból kell szemezgetnünk és mennyi újdonságot raknak elénk a gyártók évről évre. Az idén szerencsém volt, hiszen az elmúlt időszakban jelentek meg a Haldorádó etetőanyagok, pelletek és első kézből kaphattam információt, ajánlást használatukhoz. Jó-jó, nem éppen az elsők között próbáltam ki őket, de ne is tesztírást várjatok, az alábbiakban csak egy hétköznapi horgászatról olvashattok, ahol történetesen ezekkel az etetőanyagokkal próbálkoztam. Hogy milyen eredménnyel? Hamarosan kiderül!
Legtöbb horgásztársammal ellentétben novembertől áprilisig fordulok elő leginkább az állóvizek partjain keszegre, pontyra horgászva. Ekkor nyoma sincs a nyári tömegnek, így szívesen bóklászok a kisebb tavakon, hiszen néha még az is előfordul, hogy egyedül lehetek. Ebben az időszakban kiemelt jelentőséget tulajdonítok a helyválasztásnak és a kiváló minőségű etetőanyagnak. Persze a minőséget meg kell fizetni, ám úgy gondolom, hogy sokkal drágább a haszontalanul eltöltött idő, az eseménytelen horgászat. Szerencsére igazán sok etetőanyagra ilyenkor nincs szükségünk, főleg azért, mert legtöbbször a fenekező horgászat vezet eredményre. Az év első pontyait idén egyesületem horgászvizén kerítettem horogra, ám rögtön szembesültem is egy kellemes problémával. Történt ugyanis, hogy tavaly jelentős mennyiségű egynyaras pontyot sikerült telepítenünk, így alkalmanként 8-10 kisponty is horgomra akadt. A helyváltoztatás sem hozott változást, maradt a csali és az etetőanyag mint szelektáló eszköz. A Haldorádó kínálatából a zöld színű fűszeres hal etetőanyag tűnt a legvadabbnak, ezért ezt szereztem be.
Az első próbára még március végén, igencsak hűvös időben került sor: éppen nem fagyott hajnalban, de bizony elkelt a sapka és a kesztyű. Mivel élénk szél fújdogált, feederes horgászatra rendezkedtem be. Az etetőanyagot kibontva és az élénk zöld színnel szembesülve kissé elbizonytalanodtam, a bekeverés közben felszabaduló „illatokat” megérezve bizonytalanságom tovább fokozódott. Hiába no, megint más olvasni a halas jellegű etetőanyagokról és megint más konkrétan megtapasztalni egyedi ízvilágukat. Persze ez csak nekem újdonság, ám messze nem voltam felkészülve ennyire erőteljes szagorgiára. Mindenesetre előkészített szendvicsemet akkurátusan visszacsomagoltam és eltelt majd egy óra, mire többé-kevésbé megszokva a körülöttem terjengő „illatokat” nekiálltam megreggelizni. Maga az etetőanyag egyébként finomra örölt szemcsékből áll, de kis mennyiségben nagyobb darabokat is tartalmaz, állaga jól szabályozható, kevesebb vízzel keverve is jól összeáll, ám igen könnyen masszívan tapadósra is keverhető. Némi csemegekukoricával dúsítottam és örömmel tapasztaltam, hogy a sárga szemek szinte világítanak a zöld etetőanyagban. Két felszerelést használtam, az egyik távolságára csúzlival etettem, a másikkal pedig 5-6 kosárnyi etetőanyagot terítettem szét.
Az eddigi horgászatokon az etetést követő 10-15 perc elteltével már megjelentek az első kispontyok, így most örömmel vettem a kapástalanságot. Az első óra elteltével azért már kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ám nemsokára finom kapást közvetített a spicc! Megérkezett az első ponty, amely azonban sajnos szintén az egynyarasok közé tartozott. A következő halam már némi bizakodásra adott okot, hiszen egy bő 20 dekás karikakeszeg akadt a horogra.
Némi szünet következett, amit egy újabb kölyökponty kapása zavart meg, majd erőteljes spiccgörbítéssel bejelentkezett végre az első másfeles forma tükörponty. Nem etettem rá a horgászhelyre, csak az etetőkosárral jutattam be az etetőanyagot. Mivel igen ritkán volt kapásom, ritkán is dobtam újat, vagyis könnyen lehet, hogy elfogyott a fenéken heverő etetőanyag. Mindenesetre én ennek tudtam be, hogy megjelentek az apró pontyok és egyre sűrűbben jelentkeztek.
Az egyik botra fel is került a Haldorádó Halibut Pellet, amely a maga 16 mm-es méretével óriásnak tűnt az általam eddig használt 8-10 mm-es csalikhoz képest. Szelektáló hatása egyértelműen érvényesült, hiszen azon a boton több kapásom aznap nem akadt. Eretnek módon egy idő után elkezdtem farigcsálni, hogy méretében legalább nekem tetsszen, így se jutottam előbbre, mondjuk a 6-7 fokos vízben azért vérmes reményeket nem is tápláltam irányába. Talán 2-3 kapás jutott még erre a horgászatra, de gyorsan eltelt az idő, így pakolnom kellett. Egyértelműen nem tudtam megállapítani, hogy mennyire szelektál a fűszeres hal etetőanyag, ám végül is az előző horgászatokhoz képest elenyésző számú méret alatti pontyot csalt etetésemre.
Nem elégedtem meg egy próbálkozással, no meg horgászni is kell azért, így 2 hét múlva - már sokkal kellemesebb időben - újra megjelentem a vízparton. Ezúttal is feedereztem, de a tó egy másik pontján. Többen horgásztunk, így lett volna viszonyítási alapom az etetőanyag hatékonyságát illetően, ám úgy tűnt, a halak ez alkalommal böjti fogadalmat tettek. Egyetlen ponty került horogra a 2 óra alatt az egész tavon, nekem kapásom se volt. Némi töprengés után hely- és módszerváltásra szántam rá magam, átköltöztem egy sekélyebb, akadósabb helyre. Mivel szinte teljesen elcsendesedett a szél és közeledett az este, csak egyetlen matchbotot szereltem össze. Mellettem rég látott gyermekkori horgászcimborám ült, és kiderült, hogy itt azért nem teljes a kapástalanság, az apró pontyok vehemensen támadják a fenekező horgára tűzött nagyobb kukoricákat is. „Legrosszabb esetben tehát pár kispontyra én is számíthatok”, gondoltam, amikor a nem túl sok megmaradt etetőanyagot begombócoltam olyan 12-15 méterre.
Csontit tűztem a horgomra és elkezdtem horgászni. Az első kapásra alig pár percet kellett várnom. A hal védekezéséből rögtön éreztem, hogy megérkeztek etetésemre az egynyaras pontyok, szerencsémre hangosan ezt nem jelentettem ki, így csak én lepődtem meg a jókora karikakeszeg láttán, ami végül is megjelent a víztetőn. Gyors egymásutánban 4 vagy 5 jól megtermett karikát szákoltam, majd egy feltolós kapást követően megállt kezemben a matchbot: nagyobb hal kezdett el nyargalni a zsinór végén! Felállva és a botot magasra tartva sikerült átemelnem a rézsűn lévő akadón, majd amikor már pár méterre körözött előttem, lazítottam kissé a terhelésen - vesztemre. Mint kiderült, közelebb is akad valami torzsa, amelybe rögtön belekevergődött a rafinált jószág. Huzakodtunk kicsit, de a 12-es előke nem sokáig bírta a gyűrődést. Újraszerelést követően a süllyedő csalimra rárontott egy újabb keszeg, majd még egy, szintén még félvízen… ezeket mi lelhette, miért nincsenek az etetésen? Hamarosan kiderült, hiszen a fenékre süllyedő csalit egy újabb ponty vette fel, amely még az előzőnél is vehemensebben védekezett. 14-es előkét tettem fel, így erőteljesebben tudtam húzni, és amikor közelebb ért, akkor sem engedtem neki pihenőt. Jól tettem, mert célba is vette az előző halnak szabadulást jelentő akadót. Még erősebben húztam, ezen viszont annyira besértődött, hogy gyors iramodással a vízfelszínig emelkedett, majd - hiába fordítottam a víz felé a spiccet - még egy rövid ugrással is jelezte méltatlankodását. Mindenesetre sikeresen elhúztam a veszélyzónából és lassan már a fotózáson gondolkodtam, amikor minden különösebb ok nélkül egyszer csak kiakadt a szájából a horog.
Elég bambán nézhettem magam elé, de elhatároztam, hogy márpedig ponty nélkül ma nem megyek haza. Ellenőriztem a horgot, de hibátlannak találtam, így csalizás után már dobtam is az etetésre. Most nem versenyeztek érte a keszegek, 10-15 perc csend következett, ami után elhúzós kapással megérkezett a következő karikakeszeg. „Szóval a pontyok miatt voltatok félvízen!”, jegyeztem meg csak úgy, magamnak. A nap már igencsak alacsonyról szemlélte munkálkodásomat, és a keszegek folyamatos érdeklődése el is feledtette velem fogadalmamat, ám az egyik bevágás után újra komolyabb ellenállást tapasztaltam a túloldalról.
Ez a ponty szerencsémre nem kezdett el oldalazni, a meder felé menekült, így még egy kicsit nyitottam is az orsó fékjén, hogy inkább távolabb védekezzen. Nemsokára azonban észbe kapott és az akadó felé kezdett el nyargalni, de ekkor már gyengébb volt, így sikerrel eltántorítottam szándékától. Azért még nem adta fel, én meg nem erőltettem, jólesett a finom szerszámmal ezt a nagyobb halat fárasztani. Szűk 10 percig is eltartott, mire szákba került a bő kétkilós tükrös. Persze még visszadobtam a horgot, hiszen bejelentett utolsó hal nélkül nem lehet abbahagyni a horgászatot, ám igazából elégedett voltam mind magammal, mind az etetőanyaggal.
Természetesen azt nem lehet kijelenteni, hogy a fűszeres hal etetőanyag elriasztja az apróbb halakat, ám alkalmazásával többé-kevésbé sikerült kizárni azok tömeges megjelenését. Ami számomra különösen bizonyítja szelektivitását, az a nagy számban megjelenő karikakeszeg. Folyóvízi horgászataim során többször akadt halszelettel csalizott horgomra jókora karika, így számomra egyértelmű, hogy ez a keszegféle szereti a halas ízvilágot. A tó halállományát ismerve semmi más nem indokolja azt a tényt, hogy horgomra a pontyokon kívül csak karikakeszeg akadt, hiszen telepített állományról van szó és egyetlen keszegféle sem tudott még tért nyerni a másik rovására. A pontyok pedig szintén szeretik a halas etetőanyagot, de mint írtam a bevezetőben, ez már talán csak nekem volt újdonság.
Alapvetően kíváncsi és kísérletező kedvű horgásznak tartom magam, ám ajánlás nélkül a Feeder Master Fűszeres Hal etetőanyagot már csak extrém zöld színe miatt is biztos a bolt polcain hagytam volna. Erőteljes, „illata” se tetszett különösebben, ám az sokkal inkább, hogy alkalmazásával mind a feederes, mind a matchbotos horgászat alkalmával sikerrel kiküszöböltem a mohó kispontyok és a tóban szintén nagy számban jelenlévő pár centis vörösszárnyúak támadását. Intenzív jellege miatt kevés is elég belőle, így kiválóan alkalmas az etetőkosaras horgászatra, ráadásul több víz hozzáadásával nagyon tapadóssá is keverhető, amely számomra szintén fontos szempont.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Magyar Anita, Kiss Gábor
