Az utóbbi időben nem horgászom tavon. A dunai márnafogások olyan élvezetet nyújtanak, amelyek megismételhetetlenek! Egy halfaj sem tudta még felülmúlni azt az érzést. Idén azonban az év első felében ismét elkerültek a márnák, ezért a tilalom alatt nem látogattam a Dunát. Sőt megérkezett a valaha látott legnagyobb árvíz is. Fiam olyan sokszor elmondta, hogy menjünk ki a közeli tóra sétálni, hogy beadtam a derekamat. Semmi pecabot, csak úgy egy kis séta, fagyi meg szendvics, üdítő - amolyan kirándulásféle. Kimentem vele szétnézni, aztán a fene se gondolta volna, hogy több mint hat hétre ott ragadok.
Körbejártuk a tavat, jól éreztük magunkat. Kis kikapcsolódás volt, tökéletes délutáni kirándulás. Aztán hazaértünk, mondja a fiam, hogy mikor megyünk megint? Mondtam neki, hogy majd egyszer… Aztán jöttek a kérdések, hogy miért nem megyünk ki horgászni? Azt mondtam neki, hogy apu már dunai horgász, tavon nem fog horgászni mostanában, majd elmegyünk a Dunára, ha lemegy a víz. Aztán csak mondta, hogy de ő pecázni akar…
Az lett a vége a dolognak, hogy szabadnapot kértem és fogtam a spiccbotokat, kiegészítőket, a fiamat, Ferikét, majd felültünk a buszra: irány a tó!
A halőrháznál jeleztem, hogy a fiamnak nincs engedélye, baj lenne-e, ha néha megfogná a botot. Rendesek voltak, mondták, hogy ha spiccbotról van szó, akkor nem probléma, csak ne „nyolc” bottal horgásszunk. Megérkeztünk, kipakolok, adnám a gyerek kezébe a botot, erre elszalad. „Gyere, kisfiam, pecázni!”, mondtam neki. A lényeg az, hogy mindent akart csinálni, csak horgászni nem. Elfutkározott, fogott lepkét, bogarászott, végül is elég jól kitöltötte a pecára szánt időt.
Spiccbotozás közben elnézegettem a pontyokat, ahogy ott csobbannak, lubickolnak. Nézegettem őket, nézegettem… addig nézegettem, amíg elhatároztam, hogy visszajövök legalább egy halászlére valóra. Elkezdett viszketni a tenyerem… jobb halakra akkor gondolni sem mertem.
Két éjszakai peca után már elkapott a gépszíj, már én nyaggattam a fiamat, hogy mikor megyünk már… Össze is hoztunk pár nap múlva megint egy közös pecát, de akkor már arra készültem, hogy én horgászom, a gyerek pedig futkározik!
Az etetési stratégiám is mentes volt minden bonyolult dologtól. Az már az első két peca közben világossá vált, hogy jó és gyors eredményt jó minőségű pellettel fogok tudni elérni. Rendelkezésemre állt otthon pár doboz csábító falat ilyen-olyan ízben. Semmiképpen sem terveztem egyszer sem alapozó etetést. Ennek oka, hogy ezt meg tették helyettem mások. Ezen a tavon az etetőhajó használata az idei évtől etetésre engedélyezett. A helyi sporik - jó magyar szokás szerint, „természetesen” szabályokat megszegve - nemcsak etetnek, hanem behúznak is. Történt olyan is, hogy majdnem az ölembe húzta át a végszerelékét egy „horgász” az éj leple alatt. Rövid volt a rendelkezésemre álló idő, így én inkább kereső horgászatot folytattam oly módon, hogy kétszer ugyanott szinte soha sem horgásztam. Volt, hogy olyan helyen fogtam halat, amit mindenki otthagyott.
Kiemelném a leadcore jelentőségét és a kosár megütköztetését egy kicsi ólommal. Utóbbi úgy van rögzítve, hogy kapás után, ha a hal megakad, akkor a kosár leveri az ólmot és szabadonfutóvá válik. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert még a kis halakból is sok volt a széttépett szájú. A jó akadás érdekében én tettem egy sörétólmot a horog elé is, amely lehetővé tette a ponty alsó száj részbe történő tökéletes akadást. A zsugorcső használatát is fontosnak tartom, a képen látható módokon. Ilyen etetőkosaras összeállítást én még nem láttam, így nagyképűen el is nevezném rögtön Dajnics Carp Rignek.
Tipp: a vödörből történő kivétel után egy száraz rongyra raktam a kukoricaszemeket, az elszívta róluk a nedvességet. Így egy kicsit szárazzá vált a felületük, de alkalmassá váltak arra, hogy kibírják a dobást. Tetszik ez a PVA hálóval való etetés, nagyon hozza a pontyot.
Az egyik helyi spori tanácsolta, hogy ne horgásszak az egyik ilyen helyen, mert semmi értelme, akadós a pálya. Egyértelmű volt, hogy ott fogok horgászni, jól is tettem, mert én fogtam halat, ők meg szidták a tógazdát, mint én régen, amikor még kevésbé láttam át a szitán… :)
Fogtam így dévérkeszeget is, de a dunai horgászkollégákkal együtt érezve, szolidaritási okokból erről képet nem közlök. Vesszenek a halászok!
Összegezve a tavi tapasztalataimat, arra jutottam, hogy befejezetlen ügynek tekintem a tavi kalandomat. Három okból is. Az egyik ok, hogy a fiamat mindenképpen meg fogom tanítani a pontyfogás fortélyaira úgy, hogy lesz engedélye. A módszer valószínűleg finomszerelékes lesz, hogy melyik, majd azt ő eldönti. Számomra ismeretlen érzés volt eddig saját készítésű csalival pontyot fogni. Most, hogy megéreztem az ízét, szeretném többször is átélni! A második ok ez. A harmadik ok pedig az, hogy a mendemonda szerint él a tóban pár húsz kg közeli vagy azt meghaladó ponty. Jó lenne egyet elcsípni! A másfeles pontyok továbbra sem érdekelnek, nem hoznak lázba.
E sorok írásakor már rábukkantam a márnákra, sikeres dunai horgászatokon vagyok túl, de csak jó érzéssel gondolok vissza a tavi kiruccanásomra!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc és Ifj. Dajnics Ferenc
