Sokan abba a hibába esnek, hogy leragadnak egy bevált gyakorlatnál, és ha valami közbejön, változtatni nem tudnak, pedig a megoldás lehet, hogy a táskájukban lapul, csak ki kellene venni. Szerencse, hogy én e hibát elkerülöm, mivel szeretek folyamatosan kombinálni. Amíg más pihen a horgászat közben, én azon gondolkozom, hogy hogyan legyek lépéselőnyben a halakkal szemben. Így jártam most is, mivel jó csalit vetettem be, ami bevált s így élménydús négy napot tölthettem a kedvenc vizemen, a Miháldi-tavon.
Az utolsó horgászatunk óta terveztük Tamással, hogy kimegyünk újból a Miháldi-tóra. Miháld egy Zala megyei kis falucska, itt található a tó. A víz maga 6 hektáron terül el egy erdő közepén. Vízmélysége változó, vannak sekélyebb, illetve mélyebb pontjai. Mielőtt kimegyünk valahova horgászni, hosszas felkészülés veszi kezdetét, ami kiterjed a várható időjárásra (csapadék, szél, és légnyomás) figyelemmel kísérésére is. Sajnos a horgászat előtt egy héttel rossz híreket kaptam a tóról, mégpedig azt, hogy a hetek óta tartó szárazság miatt a víz kb. 50 centivel kisebb, ezért betiltották az etetést a tó megóvása érdekében. Ezért a több hete kidolgozott horgász haditervet elvetettük és újat állítottunk fel. Ebből előny is származott, hiszen mivel etetni nem lehetett, nem kellett annyi felszerelést vinni. Az indulás napja hamar eljött, 2012. 08. 16-án 12:00-kor indultunk, és 15 perc múlva már a Miháldi tó partján voltunk. Itt szembesültünk azzal, hogy a szárazság mit tud okozni.
A part szomorú látványt nyújtott: ahol korábban víz volt, ott most csak szikkadó sár és iszap. A szomszédban horgászók elmondták, hogy nemigen eszik a hal, mert nagyon kicsi a víz, valamint csak a tó mélyebb pontjain lehet érzékelni a halak mozgását, és azokat csak távdobással lehet elérni. Gyors kipakolás után kíváncsian a vízbe gázoltunk, hogy megnézzük, mekkora víz áll rendelkezésre a szákoláshoz. Kb. 6 métert kellett sétálni, hogy kellő mélységű vizet találjunk, amiben sérülésmentesen lehet megszákolni a nagyobb testű halakat. Itt kb. 50 cm mély volt a víz.
Azért választottam csalinak a Haldorádó Vörös Démont, mert mikor nincs sok szabadidőm, akkor feederezni szoktam, és ott a 12 mm-es Vörös Démon Hybrid pelletet használom. Az előző évben, mikor beállt a tó, a Vörös Démon Pellet Packot vetettem be a Vörös Démon Hybrid pellettel, ami akkor csodákat művelt, nem unatkoztam a bot mögött. Ezért úgy gondoltam, hogy bojli helyett most a Haldorádó Vörös Démon termékcsaládot fogom használni.
Miután helyükre kerültek a csalik - a parttól kb. 70 méterre -, megkezdődött a türelemjáték. Így, etetés nélkül csak a puszta szerencsében, illetve a csali fogósságában bízhattunk. A hőség és a nagy vízszint-csökkenés érződött a halak kapókedvén is. De úgy voltunk, hogy jöjjön, aminek jönni kell!
A nagy melegben még a madarak sem mozogtak az erdőben - meg is értem őket, ilyen melegben kinek van kedve sürögni-forogni?! De a szerencsét a hőség nem riasztotta el, mivel késő délután, 17 óra körül a jobb oldali botom kapásjelzője visítva zavart fel az álmomból (mivel szokásomhoz híven ilyenkor alvással ütöm el az időt). Gyors rohanás a bothoz, bevágás… Már vártam ezt a pillanatot, mikor fáraszthatok. A bevágás után érződött, hogy egy csalafinta, de jó erőben lévő potykát akasztottam, ami 5 perces fárasztás után szákba is került.
Miután a partra kiértem s végre újból elhelyezkedtem a székemben, hirtelen csipogás hallatszott. Tamás bal oldali jelzője adta a hangot, majd a hirtelen kapás abbamaradt, a zsinór pedig elernyedt. Ezt észlelve bevágott, majd megérezte a másik végen lapuló erőt. Már sejtettük, hogy egy amur lesz a horgon, mivel tapasztalataim szerint előszeretettel csinálnak ejtős kapást. Igazi fárasztás kezdődött, mivel a halat el kellett terelni a vízben lévő akadóktól, amik a kis vízállás miatt jól láthatóak voltak. Végül sikerült megszákolnom, matracra került.
Lassan ránk sötétedett. Az éjszaka folyamán eleinte csak pár nagyobb keszeg, illetve kárász vette fel a csalit. Hajnali 3 óra körüli az éjszaka csendjét a Tomi elektromos kapásjelzője törte meg. Gyors ébredés, és kezdődhetett a fárasztás, majd séta a vízbe. Elég jó ébredés volt, hogy a hideg vízbe hajnalok hajnalán térdig gázoltam, amire szükség is volt, hiszen Tomi egy 10 kg körüli halat sejtett a horgon. A potykát végül a parttól kb. 7 méterre szákoltam meg.
A szép tükörpontyot gyorsan megmértük, aztán fertőtlenítettük a bal mellúszója mellett, mivel fárasztáskor megsérült.
A nagy izgalom levezetése végett egy finom tea készítésének álltunk neki, mikor újból hangos, folyamatos csipogás törte meg csendet. Az én jelzőm volt az.
A második napon pár 1-3 kg közti potyka akadt a horogra, az éjszaka csendesen telt, leszámítva a tőlünk kb. 150 méterre hangoskodó szarvasokat, illetve a pici táborunkba betérő róka, ami a szemetest derítette fel, valamint az ernyő alatt előkészített csalit akarta elcsenni.
A harmadik napon egy szép potykát fogtunk Tamással együtt, mivel először Tamás horgára akadt, de sajnos a zsinór a kagylók miatt elszakadt, s a potyka elment. Tomi morgolódva közölte, hogy „ez a nap egy szerencsétlen nap”. Mire komótosan kisétáltunk a partra, a bal oldali kapásjelzőm csipogni kezdett, az orsó meg csak visított. Bevágás után kemény fárasztás kezdődött, majd mikor a potyka elég közel ért, a vízből egy szerelék bukkant elő. Tomi elnevette magát „ez az én szerelékem!”… Nem sokkal később már a szákban volt a potyka, és tényleg Tamás horga volt a szájában. Az én horgom Tamás végszerelékét fogta. Ez tényleg szerencse a szerencsétlenségben. A fentiek miatt, mivel Tomi megakasztotta, én meg kifárasztottam, elhatároztuk, hogy őróla is készül kép, mivel a ponty közös.
A négy nap hamar eltelt, és mikor pakolásztunk, még érkezett egy vendég elbúcsúzni hozzánk. Egy szép amurt fogtunk búcsúhaléként. Gyors mérlegelés után mehetett az életet adó vízbe.
Így, visszagondolva a négy napban sok olyan élménnyel gazdagodtam, ami újabb erőt ad számomra, hogy a horgászat tudományát a végletekig fejlesszem. Továbbá a kapástalan időben megfigyelhettem, hogy a parton milyen állatok nyomai találhatóak, mint pl. vidra, aminek hangját éjszaka sűrűn lehetett hallani, és az utolsó éjszaka sikerült megpillantani is egyet. Élmény volt az ősz lassú kezdetét jelző szarvasbőgés, amit elég közelről hallgattunk. Ilyenkor rájön az ember, hogy milyen csodás a természet. Vigyázzuk és óvjuk vizeinket és élővilágukat, valamint őrizzük meg erdeinket s a bennük élő vadat! Remélem, kijutok pecázni ide szeptemberben is pár napra, s remélem, addigra megszűnik a szárazság (valamint remélem, hogy a feleségem is elenged…). Kívánok mindenkinek nagyon sok halban gazdag horgászatot. Görbüljenek a botok, jelezzenek az úszók!
Hokmann Ferenc
Tóth Tamás
