Igen, kissé bolondok vagyunk, hogy ilyen időben kimegyünk, és méghozzá nagyon korán, mert ugye helyet kell foglalni. Tudjátok, a jó hely fel siker, ha már kimegy az ember, akkor akar egy pár halat is fogni: a horgászat halfogás nélkül olyan, mint a foci labda nélkül, hogy mást ne mondjak…
Egy szó mint száz, az út is gyönyörű volt, csendes, semmi forgalom, az ember ilyenkor jól el tud gondolkodni, hogyan szervezi meg az aznapi horgászatot.
A havazás folytatódott szinte délig, de kit érdekelt, végre vízparton voltunk, és a remény borzolta az idegeinket. A vízállas jó, ha nem fog fújni a szél, akkor egy kellemes napot fogunk kinn tölteni.
Ahogy nálunk Nagyváradon mondani szokták: a pálya jó, beetettem (Tímár paducra, puliszkával keverve), hét méteres bolognai, 12-es damil direktben, 10-es horog. Lehet, azt mondjátok, hogy ez egy kicsit nagy, de hát ezt lehet fel csalizni legalább négy szem csontival, mert tudni illik itt ez kell a paducnak. No és mielőtt elfeledem: van persze még egy 2 grammos úszóm is…
Kezdhetjük!
Mikor este visszanéztem a képeket, nagyon elérzékenyültem, nem csak a táj szépsége, a remekül sikerült kiruccanás hatott meg, hanem a látottak mögött apám emléke tódult rám. Mintha őt látnám a képen, borzasztó, hogy mennyire egyforma a beállás, mintha állandóan ezt tanultam volna. Sajnos apám elment már nyolc éve az örök horgászvizekre, de mégis minden horgászat alkalmával ott van velem, nagyon szeretett ő is kinn lenni a vízen. Ha nem is fogtunk halat, élveztük a természetet. A napkelte pillanatában mindig azt mondta: „Nézd, fiam, az „öreget”, milyen pontos!” Igen, ma is minden napkelte az ő hangját csengeti meg a fülemben. Hiányzik! Biztos Ő is figyel engem, és ha valamit nem csinálok jól, Ő szól, és az Ő sugallatára változtatok, ami aztán mindig beválik. Biztos tudjátok, miről beszélek, főleg akikkel ebben egy cipőben járunk.
A táj szépsége lenyűgöz, szépek a halak is, fel vagyok töltődve élményekkel, érzésekkel, jó ez, igen, nagyon jó. Értitek, igaz? Elindulunk hazafelé, sajnos véget ért ez a gyönyörű nap, de teli vagyok reményekkel, hogy hamarosan megint lesz egy ilyen szép napom kinn a parton.
Hazaúton megállok, és csinálok egypár képet a naplementéről is, hogy otthon mutassam meg a családnak, miről is szól a horgászat, elejétől a végéig. És persze látni szeretném otthon is az „öreget”, és hallani szeretném „Őt”! És elküldöm nektek is!
Major László (Nagyvárad - Románia)
