Orsók   finomszerelékes horgászoknak

Orsók finomszerelékes horgászoknak

A különböző horgásztechnikák dinamikus fejlődése és egyre meghatározóbb szerepe a horgászcikk gyártókat is speciális eszközök kifejlesztésére ösztönzi. A gyakorta fizikát látszólag meghazudtoló paraméterű új horgászbotok és különleges aprócikkek mellett az orsók piacán lehet manapság sok újdonságot és érdekességet felfedezni. Ebben az írásban a világhírű SPRO 2009. évben forgalomba kerülő orsóválasztékából, a finomszerelékes horgászok figyelmére számot tartó új „masinák” közül hármat kívánok bemutatni.

A Spro üzleti sikereinek záloga, hogy a vele együttműködő országok horgászati kultúrájához legjobban illeszkedő horgászfelszereléseket gyárt. A Spro különösen erős Magyarországon a pontyhorgászatban, valamint a finomszerelékes, főként feederbotos horgászatban. Az ehhez gyártott botjai, orsói, kiegészítői mind-mind telitalálatnak minősülnek, és remekül használhatók a magyar tavakon, folyókon is. Így nem csoda, hogy minden újításukat, új horgászeszközüket kiemelt figyelemmel kísérik a hazai horgászok is. A Spro teszthorgászaként már az elmúlt évben volt szerencsém a most bemutatásra váró mindhárom orsót kipróbálni és számos éles bevetésen tesztelni, így a „hivatalos” termékismertetők mellett a saját tapasztalataimat is örömmel osztom meg az érdeklődőkkel.

Spro DragMaster EX-Class 8000 harcifékes orsó

Végre elkészült a Spro régóta várt harcifékes orsója! Mi is az a harcifék, mire való? Az orsó fékerejét első körben a hátsó részén található fékerő szabályzó tekerőgombbal tudjuk precízen beállítani. Ebben nincs semmi különleges, hiszen az orsó eddig úgy működik, mint egy normál hátsó fékes orsó. Azonban nemegyszer előfordul a fárasztás (harc) során, hogy a beállított fékerő nem megfelelő, a féket lazítani vagy keményíteni kell. Különösen felértékelődik a harcifék szerepe extrém módon lefinomított végszerelék használata során. Ha a horogelőkénk nagyon vékony (0,14 mm-nél vékonyabb) és termetes hal akad horgunkra, ezt a dupla fékrendszert olyan tág határok között, olyan precízen hangolhatjuk, hogy a halnak esélye sem marad a szakításra. E műszaki megoldás előnye, hogy fárasztás közben úgy „játszhatunk” a fékkel, hogy az eredeti, hátul beállított alap fékerőt nem kell módosítanunk, hiszen elegendő a harcifék billenőkarját balra (ekkor lazítjuk) vagy jobbra (ekkor keményítjük) elfordítani. Használata gyerekjáték! A harcifékes orsók már több neves orsógyártó kínálatában felfedezhetők, de olyan, mint amilyen a Spro DragMaster EX-Class 8000, garantáltan nincs egyik cégnek sem! Ennek az orsónak a harcifékje ugyanis nyeletőfékként is funkcionál! No, de hogyan? Nincs más teendő, mint a tekerőgombbal beállítani a zsinór szakítószilárdságának megfelelő fékerőt, majd a harcifék billenőkarját teljes egészében el kell fordítani balra. Ekkor annyira kilazítható az orsó fékje, hogy - kapás esetén - a hal szinte ellenállás nélkül húzhatja le az orsó dobjáról a zsinórt! A bevágás előtt nincs más teendő, mint a billenőkart középállásba visszatolni, majd bevágni, és kezdődhet a harc! Így egyetlen orsó megvásárlásával szinte 3 orsóhoz jutunk egyszerre! Egy normál módon használható hátsó fékes orsóhoz, egy rendkívül tág tartományok között hangolható, dupla fékrendszerrel ellátott harcifékes orsóhoz, és végül, de nem utolsósorban egy nyeletőfékes orsóhoz! Különösen ajánlott ez az orsótípus a feeder- és pickerbotos horgászoknak. A 20-as, 30-as méretek a 2,7 és 3 méter hosszú pickerbotokra ideális választásnak bizonyulnak. A legkisebb (20-as) méret a hosszú bolognai botokon is kiváló szolgálatot tehet. A 40-es a 3,6, míg az 50-es méret a 3,9; méter hosszú feederbotokat teszi verhetetlen párossá. 4 és 8 csapágyas változatban kerül forgalomba.

Spro DragMaster EX-Class 8000 harcifékes orsó …
A dupla fékrendszer nagy mozgásteret biztosít felhasználójának …

Spro Incognito Pro 965 ICT első fékes távdobó orsó

Minden horgász természetesen vágya, hogy egyre távolabbra és egyre pontosabban szeretné végszerelékét bejuttatni. Nos, erre esélye sincs, ha nem a megfelelő módon összeállított felszereléssel vág neki ennek a célkitűzésnek. Az új, gyönyörű, vörös színű, 9 csapágyagyas Incognito Pro 965 ICT orsón egy hatalmas (65 mm átmérőjű), hidegen megmunkált alumíniumból készített, kúpos alakú és nyújtott dob található. A precíz zsinórfelcsévélésnek köszönhetően - egy megfelelő bot segítségével - soha nem látott távolságba képes a csalit bejuttatni. További különlegessége, hogy olyan dobbal kínálja a gyártó, amelyre nem kell több száz méter alátétzsinórt felcsévélni. Ez az úgynevezett „matchdob” kb. 300 méter 0,20 mm átmérőjű damilt képes „csak” tárolni, de ez többnyire bőven elegendő. Tesztjeim során egy 4,2 méter hosszú feederbottal és ezzel az orsóval 100 métert meghaladó dobásokra is képes voltam! Nagy előrelépést biztosít ez a fanatikus finomszerelékes horgászoknak (is), egy ilyen orsó birtokában már felvehetik a versenyt a hagyományos fenekező horgászokkal, akik gyakorta az általuk elérhető nagyobb távolság miatt élveznek némi előnyt. Ezek után már nem kérdéses, hogy a durva, hagyományos fenekező horgát vagy az érzékenyebb feeder-végszerelék horgát fogja a hal felvenni, ha azonos távolságba sikerült azt bevetni! Az óriási dobba egy rendkívül precízen hangolható, első fékrendszert építettek, amely még finomabban adagolja a zsinórt, mint elődei.

Spro Incognito Pro 965 ICT első fékes távdobó orsó …
Az extra nagy, 65 mm dobátmérőjű orsóval akár 100 méter feletti dobótávolságokat is elérhetünk!…

Spro Incognito LCS 8000

Sok feederes és bojlis horgász örömére megérkezett a legendás Incognito orsó nyeletőfékes változata, amely immár 3 különböző méretben kapható. A sikeres előd nyomdokain továbbhaladva megújult külsővel és továbbfejlesztett technikai megoldásokkal tették még jobbá a 2009. évi „New” modelleket! Szerkezetileg szinte ugyanaz, mint az elsőfékes verzió, de kapott egy SPRO által kifejlesztett „Line Control System” (LCS) nyeletőfék rendszert, ami új horgászmódszerek gyakorlását biztosítja. Amikor fűzött vagy hajszálelőkén felkínált csalival horgászunk, szükség van a „nyeletésre”. Emellett, gyakorta a saját magát megakasztó hal olyan hevesen kap, hogy lerántja a botot a tartóról. Nyeletőfékes orsó alkalmazásával ilyen nem fordulhat elő. A nyeletőféket az orsó hátsó részén található billenőkarral lehet bekapcsolni, az orsó hajtókarjának 1/4 fordulatnyi megtekerésével pedig azonnal visszavált, és kezdődhet a fárasztás. Az orsó főfékje elöl, míg a nyeletőfék erejének szabályzója hátul található. A magyar piacon talán ez az egyik legkeresettebb orsótípus, ami természetesen nem véletlen. Mi ezen orsók sikerének titka? Az agyonhorgászott magyar vizeken a termetesebb, óvatosabb pontyok gyakorta a legtöbb horgász számára elérhetetlen (100 méter fölötti) távolságban érzik magukat biztonságban. Ezeket a haltanyákat csak egy ilyen kaliberű orsóval, és a vele összhangban lévő bottal érhetjük el. Az óriási dobásokhoz nélkülözhetetlen a nagyméretű dob, amiről lényegesen könnyebben pereg le a zsinór, mint a kisebb, hagyományos változatokról. A „Worm Shaft” (csigás dobemelő) rendszer gondoskodik a hibátlan zsinórfelcsévélésről. A hajtókar - hasonlóan az elsőfékes verzióhoz - alumíniumból készül, és nagy terhelésnek is ellenáll. Az Incognito LCS dobja és pótdobja is jó minőségű dúralumíniumból készül. A 7+1 golyóscsapágy a biztosíték a megbízható és kifogástalan működésre. Három méretben (55-ös, 65-ös és 80-as) kerül forgalomba.

Az Incognito LCS 855, 55-ös méretű orsó dobátmérője 63 mm. Remek párosítás 3,9-4,5 méter hosszú heavy feederbotokhoz.

Az Incognito LCS 865, 65-ös méretű orsó dobátmérője 69 mm. Ideális társ az extra nagy dobótávolságok elérésében, amelyhez 3,9 méter hosszú 3,5 Lbs karakterisztikájú bojlis botokat vagy 4,2 méter hosszú surf botokat javaslok.

Az Incognito LCS 880, 80-as méretű orsó dobátmérője 76 mm (!). Ez az óriási zsinórkapacitású orsó ideális társ a nagy (több száz méterre) történő bevontatás során. Segítségével nincs elérhetetlen távolság és meghorgászhatatlan haltanya!

Spro Incognito LCS család ettől az évtől már három különböző méretű (55, 65, 80) orsóból áll …
Ha kettő bottal horgászunk, nyeletőfékes orsó használata javasolt …

(X)
Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.