Tudom, hogy eretnekség, de amíg csak lehet, finomszerelékkel horgászom és a ragadozó szezonra fittyet hányva inkább a dévéreket, pontyokat üldözöm valamelyik folyó vagy tó partján. Mondják, hogy a késő ősz, a tél kezdete a nagyhalak időszaka, ilyenkor mindig nagyobb az esély egy szebb példány horogra kerítésére. A vizekben megcsappan a természetes táplálék, a lehűlő vízben már nem szaporodnak a halaknak eleségül szolgáló szervezetek, előáll a sok eszkimó, kevés fóka helyzet. Minden falat számít, hiszen a hosszú téli időszakra kell a tartalék, így az addig óvatosabbak is bátran nyúlnak mindenhez, ami táplálékul szóba jöhet…
Felértékelődnek az élő csalik, a csonti, giliszta a rangsorban az élre ugranak. Azt azonban le kell szögezni, hogy napjainkra már nincsenek egyértelmű törvények. Sok korábbi tabu megdőlt, és néha pontosan a törvényszerűségeknek ellentmondó dolgok hoznak nem várt sikert. Kétségtelen, hogy a hidegebb vizeken mind a mai napig az epres, gyümölcsös ízek a legnépszerűbbek, de egyre többen használnak hallisztes etetőket is. Csapattársammal egy októberi napon két különböző módszert és etetési stratégiát használva igyekeztünk újabb tapasztalatokat gyűjteni. Barátom egy nyáron jól működő keverékkel igyekezett nyarat csempészni a hűvös vízben keresgélő pontyok életébe.
Az idei ősz kellemes, már-már nyárias idővel köszöntött ránk. Sorra dőltek az évtizedes hőmérsékleti rekordok, a nappalok őszt meghazudtolóan ragyogtak. Az éjszaka azonban már a közelgő hűvösebb időket idézte, a hőmérő higanyszála ritkán kúszott 5 fok fölé. A vizek kezdtek fokozatosan kihűlni, a nap ereje már kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az éjjeli hidegek nyomait a vizek mellől eltüntesse. Október közepére helyreállt a rend, a nyarat végleg felváltotta az ősz hideg éjszakákkal, ősziesen langy nappalokkal. Az igazi, csapadékos, szeles idő még nem jelentkezett be, ezért minden pillanatot igyekeztem kihasználni, hogy kedvenc időtöltésemnek hódolhassak. Egy verseny kapcsán szerveződött csapat, a Si-Ki Team szívélyes meghívásának eleget téve az akkori csapatversenyen társamul szegődött Titz Józsival egy Győr melletti horgászvízre, a Baráti-tóra szerveztünk közös horgászatot.
Esetünkben valóban baráti horgászat szerveződött, hiszen mindenki ismerte már a másikat, komolyabb tétje nem volt a pecának, csak arról szólt, hogy érezzük jól magunkat. Ennek remek színtere lett a Győrújbarát mellett elterülő horgászvíz. A választott vízről érdemes tudni, hogy a környékbeli horgászok által igen kedvelt, halban - mint utóbb kiderült - rendkívül gazdag, nem új keletű horgászvíz (a Baráti-tó a közeli autópálya építésekor keletkezett). A meder egyenetlen, a tó változatos mélységekkel bír. Az akkori gépkezelő nem törődött a majdani horgászat kényelmével Nem is tudhatta, de horgászszemmel kimondottan jót cselekedett!
A mélyebb részeken 3, máshol 2-2,5 méteres vízre lehet számítani. A gödrök, törések a parttól kisebb-nagyobb távolságban is megtalálhatók, ezért a mederalakulatok feltérképezésére érdemes kellő időt fordítani. A tó partján szívesen látják a távolról érkezőket is, ott jártamkor már épültek a vendégek kényelmét szolgáló faházak, szociális helységek, így akár több napot is eltölthetnek itt a vendéghorgászok. Horgászni partról vagy a kiépített stégek valamelyikéről tudunk. A víz területe 2,5 hektár, és a folyamatos telepítéseknek köszönhetően, amiből az ősziek egyike pont a horgászatunkat megelőző napokra esett, számíthatunk pontyra, amurra, a régebbi ősállományból ezek közül nem ritkán kapitális egyedekre. Rablóhalak közül csukára, harcsára lehet számítani, bár ez utóbbiak háborítatlanul élnek a vízben, mert konkrétan alig horgászik rájuk valaki. A békés halak 4 kg-nál nagyobb példányait korlátozás védi, ezeket a kifogásuk után szabadon kell engedni. A napijegy is elfogadható szinten mozog, a vendéglátás pedig szívélyes.
Ahogy a bevezetőben írtam, minden hegyre több oldalról lehet feljutni. Ennek apropóján először csapattársam útján keresztül mutatom be azt, amikor valaki az évtizedes törvényszerűségeket hátrahagyva horgászik az őszi, lehűlő vízen. Kezdjük az elején: Józsi megszállott feederbotos horgász, ezért a módszer nem lehetett kérdéses. Az előzetes információk arról szóltak - és ezt a tógazda is megerősítette -, hogy ezen a tavon is jellemzően távolra, 70-80 méterre horgásznak. A mederalakulatok nem minden esetben indokolnák ezt a távot, és minden bizonnyal a közelebbi, 30-40 méteres sávba is kiállnának a halak, de eddig oda „szokatták őket”, és nem most jött el a pillanat, hogy ezen változtassunk. Az említett távolság elérésének érdekében csapattársam a felszerelését egy Daiwa Aqualite 360-as feederbot és egy nagy dobátmérővel rendelkező Cormoran Black Bull orsó kettőséből alakította ki. A bot nagy teherbírású, erős, mégis finom pálca. A botra kötött vezetőgyűrűk nagy átmérője (még a spiccen is végig megmarad ez a méret) és az orsó méretéből adódó dobátmérő együttesen - szakavatott kezekben - súlyos métereket jelenthet, amire adott esetben szükség is lehet. Az orsóra főzsinórként 20-as Haldorádó Pellet Line zsinórt csévélt, amihez fonott dobóelőkét kötött. A végszerelékeit már otthon elkészítette és létrára feltekerve hozta magával, amivel időt tudott megspórolni, arról nem is beszélve, hogy ha menet közben kellett esetleg változtatni, azt is gyorsan megtehette. A Józsi által használt végszerelék egyébként klasszikusnak mondható, a lelke egy már sokszor bemutatott vezetőszáras bordás kosár. Annyiszor leírták már, hogy szerintem mindenki tudja, miről van szó. Egyszerű, de nagyszerű montázs.
Az etetőanyag összeállításánál mindkettőnk egyik idei nagy kedvencét, a Haldorádó Vad Pontyot keverte. Tudom, hogy sokan már most felhördülnek, de mivel a versenyen korábban is Haldorádó színekben indultunk, csapattársam érthető módon előszeretettel használja a Haldós mixeket. Magáról az etetőanyagról annyit mindenképp érdemes megemlítenem, hogy egy nagyon jól eltalált, kukoricapogácsában gazdag, rendkívül kellemes aromával kiegészített, az év minden szakában jól működő kaja. Nevével ellentétben nem csak a vad pontyok, de a tógazdaságban nevelt potykák is előszeretettel ugranak rá, különösen frontos, zord időjárási körülmények közepette. Érdemes fokozatosan, óvatosan felvizezni és többször áttörni, így segítségével komoly mennyiségű szemes anyagot tudunk horgászhelyünkre bejuttatni.
Egy másik jó tanács, hogy ezt az etetőt mindig a horgászat megkezdése előtt kb. egy órával érdemes bekeverni! Az aroma is ekkor dolgozik a legintenzívebben. (Ha előző este végezzük el a bekeverését, reggelre a kellemes aroma sokat veszít vonzerejéből.) Józsi mindössze 2 kg-ot kevert be, és csupán kevéske csemegekukoricát, pelletet hintett a kész etetőhöz. Plusz aromát nem kevert hozzá, pedig sokan ilyenkor a túlaromázott mixeket helyezik előtérbe. Közeledő tél ide vagy oda, élő csali egy gramm sem került az etetőanyagba! Sem vágott giliszta, sem lefojtott vagy élő csontkukac, sem apró szúnyog. A keverék átható kukoricaillata volt hivatott emlékeztetni a halakat arra, hogy mégiscsak ez a kedvencük. A következő lépés az alapozó etetés szokott lenni, de barátom ettől most eltekintett. A kiakasztott klipsz helyett Józsi úgy döntött, hogy keresgélve fogja a halakat becserkészni, azaz ha nincsen egy adott helyen kapása, akkor más távolságba vagy más irányba keresgél tovább, és ha rátalál a pontyok tartózkodási helyére, onnan kezdve szisztematikusan oda fog horgászni. A „kereső horgászat” idejére két bottal horgászott, de amint rátalált a halakra, csak egy botnak szentelt figyelmet. Az első két-három dobás nem adott halat, de a negyedik dobást követően a spicc egyértelmű hajlása jelezte, megvannak, akiket keresett. Ettől kezdve mozgalmas, eseménydús horgászat vette kezdetét.
Minden egyes dobással egyre több etetőanyag került koncentráltan a vízbe, amit a halak nagyra értékeltek. Csaliként - nem meglepő módon - Józsi szintén a Vad Ponty aromával kezelt kukoricát fűzte a horogra, amire rendre elcsábult egy-egy télire készülődő potyka. A halak zöme 2-3 kilós példányokból állt, amik közé beköszönt egy-egy testesebb példány is. Meglepő módon a hideg, lehűlt víz ellenére minden egyes hal remekül harcolt, a kisebb pontyok is méretüket meghazudtoló vehemenciával igyekeztek szabadulni. Pusztán a hal küzdeni tudása alapján a tömegét megsaccolni szinte lehetetlen volt. Ez alól csupán a horgászatra a koronát feltevő 10+-os ponty volt, aki ellentmondást nem tűrve kérte le a spiccet. Barátom a bevágást követően rögtön tudta, szebb hallal akadt össze. Finoman, óvatosan fárasztotta a komótosan húzó halat.
A ponty bejárta az előttünk elterülő vízfelületet, jobbra és balra is több métert húzott le az orsó dobjáról. Eleinte nem nagyon akart a part közelébe jönni, de társam végül meggyőzte, nincs mitől tartania. A tógazda engedélyével kivételesen elrakhattunk néhány halat egy gyors terítékfotó erejéig, de a szebbeket mindig rögtön visszaengedtük. A hibátlan tükrös végül lencsevégre került, barátom boldogan tartotta a fotómasina elé az erőgépet. A délutánig tartó horgászat végére szép teríték jött össze, és a fotózást követően kisebbfajta telepítésnek is beillett visszaengedésük. Csapattársam egy nyáron jól működő, vad pontyok megszelídítésére kreált keverékkel és csalival bizonyította, nincsenek kőbe vésett szabályok. Én más módszert, és más utat választottam, de ez egy másik történet…
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotó: Simon Géza, Polyák Csaba
