Imádom az őszt! Horgászszemmel nézve talán ez az egyik legjobban várt évszak az évben, amely egyben a legjobb időszak is a pontyok horgászatához. A későn felkelő, majd korán lenyugvó nap, a hosszúra nyúló, hűvös éjszakák, a sárgásbarna köntösbe „öltözött” természet és a folyamatosan lehűlő vizek együttese egyre intenzívebb táplálkozásra sarkalja a pontyokat. Érzik ők is, hogy közeledik a tél, és ilyenkor igyekeznek a lehető legtöbb táplálékot magukhoz venni, hogy kellő tartalékkal rendelkezzenek a fagyos hónapokban. Érdemes ezt az időszakot horgászattal tölteni, hiszen ilyenkor gyakorta azok a pontymatuzsálemek is horogra csalhatók, amik egész évben rejtőzködtek!
A meteorológiai ősz már szeptember első napján beköszönt, ám nem ritka, hogy még október első felében is nyárias az időjárás. Szerintem az ősz a legszeszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb évszak az évben, a legtöbb lehetőséget mégis ez tartogatja a horgászok számára. Egy kora őszi horgászatomba nyerhettek most betekintést, amely keretein belül szeretnék megosztani veletek néhány működő praktikát és gondolatot, amelyek az elmúlt időszak tapasztalataira épülnek.
![Horgászatom helyszíne az Izsáki Horgász- és Pihenőpark Nagy-tava volt Horgászatom helyszíne az Izsáki Horgász- és Pihenőpark Nagy-tava volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szinte napra pontosan egy éve horgásztam itt először. Első látásra már rabul ejtett a gyönyörű környezet… Szinte napra pontosan egy éve horgásztam itt először. Első látásra már rabul ejtett a gyönyörű környezet…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… így már nagyon vártam, hogy újra lehetőségem nyíljon itt a horgászatra … így már nagyon vártam, hogy újra lehetőségem nyíljon itt a horgászatra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szerettem volna minden pillanatot kihasználni, ezért már kora reggel a tópartra érkeztem és beélesített felszereléssel vártam a pontyokat Szerettem volna minden pillanatot kihasználni, ezért már kora reggel a tópartra érkeztem és beélesített felszereléssel vártam a pontyokat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Gyönyörű időt sikerült kifognom, szikrázó napsütés jellemezte a horgászatot, és a halak is nagyon aktívak voltak. Az első kapás olyan gyorsan érkezett, hogy még a csalogatóanyagok összeállításával sem volt időm végezni.
![Az első jelentkező rendkívül gyorsan érkezett Az első jelentkező rendkívül gyorsan érkezett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A lassan lehűlő vizek favorit csalogatóanyagai a Chilis Tintahal ízvilágú termékek. Egész évben szívesen és eredményesen használom ezeket a csípős-fűszeres csalogatóanyagokat, ám az őszi időszakban kimagaslóan működnek, gyakorta verhetetlenek. Remek szelektáló hatásuknak köszönhetően rendkívül eredményesen használhatóak a nagytestű pontyok horgászatához. A jót is lehet még jobbá és fogósabbá tenni, így érdemes mindig kísérletezni. Ritkán érem be az alap és kész megoldásokkal. Íme, néhány működő ötlet a Chilis Tintahal csalogatóanyagok sikeres használatához:
![Gondosan összeválogatott csípős Chilis Tintahal csalogatóanyagok az őszi horgászatokhoz (is) Gondosan összeválogatott csípős Chilis Tintahal csalogatóanyagok az őszi horgászatokhoz (is)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Fluo Energy Chilis Tintahal keveréket Chilis Tintahal Micro Pellettel dúsítottam. A nagytestű halak igénylik a darabos falatokat A Fluo Energy Chilis Tintahal keveréket Chilis Tintahal Micro Pellettel dúsítottam. A nagytestű halak igénylik a darabos falatokat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Fluo Flavor Chilis Tintahal aromával tovább növeltem a keverék fogósságát. Ez az aroma a tömény, csípős íze mellett vizuális ingerrel is hat a halak érzékszerveire. Látványos, vörös felhőt képez oldódás közben, ami garantáltan felkelti a halak figyelmét Fluo Flavor Chilis Tintahal aromával tovább növeltem a keverék fogósságát. Ez az aroma a tömény, csípős íze mellett vizuális ingerrel is hat a halak érzékszerveire. Látványos, vörös felhőt képez oldódás közben, ami garantáltan felkelti a halak figyelmét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha a legnagyobb pontyok megfogása a cél, akkor érdemes a Fluo Micro Method Feed Pelletet használni, ám ezt is érdemes egy kicsi felturbózni. 100 ml vízhez, 50 ml Fluo Flavor aromát öntöttem… Ha a legnagyobb pontyok megfogása a cél, akkor érdemes a Fluo Micro Method Feed Pelletet használni, ám ezt is érdemes egy kicsi felturbózni. 100 ml vízhez, 50 ml Fluo Flavor aromát öntöttem…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd ezzel az aromás vízzel állítottam össze a nagy halaknak szánt pellet mixet … majd ezzel az aromás vízzel állítottam össze a nagy halaknak szánt pellet mixet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csaliarzenálomat e horgászathoz leegyszerűsítettem: az etetőanyaggal ízben harmonizáló, illetve az ízben teljesen eltérő két-két csalit használtam. A fűszeres-halas alapon gyakran az édes-gyümölcsös csalik működnek a legjobban Csaliarzenálomat e horgászathoz leegyszerűsítettem: az etetőanyaggal ízben harmonizáló, illetve az ízben teljesen eltérő két-két csalit használtam. A fűszeres-halas alapon gyakran az édes-gyümölcsös csalik működnek a legjobban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az első, gyorsan érkező kapás után sem kellett sokat várnom a következő pontyokra. A tó azt az arcát mutatta számomra, amit a tavalyi esztendőben is. Öröm volt újra itt horgászni. A folyamatosan és gyorsan kialakuló kapások lehetővé tették, hogy sok mindent kipróbáljak és teszteljek, ami ezen a napon is az első számú feladat volt. Már a délelőtt folyamán sikerült megfognom az első szép, igazán nagytestű pontyomat is.
![A kapások viszonylag gyorsan kialakultak… A kapások viszonylag gyorsan kialakultak…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… így egy rendkívül mozgalmas horgászatban volt részem… … így egy rendkívül mozgalmas horgászatban volt részem…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ahol gyönyörű pontyokat sikerült fognom … ahol gyönyörű pontyokat sikerült fognom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Már a délelőtt folyamán megérkezett az első nagytestű ponty is Már a délelőtt folyamán megérkezett az első nagytestű ponty is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A csalogatóanyagok jelesre vizsgáztak, ám hogy ezek igazán jól működjenek, kellett egy remek felkínálási mód is. Két, egymástól különböző method kosárral szerelt végszereléket használtam. Az egyik a már nagy múltúnak nevezhető Haldorádó Method Flat Feeder kosár, míg a másik az új By Döme TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosár volt. A legfőbb különbség e method kosarak között, hogy Long Cast Method Feeder kosarat a hozzá illő töltőszerszámmal, míg a Method Flat Feeder kosarat egyszerűen, kézzel célszerű megtölteni. A töltőszerszámmal való megtöltés előnye, hogy teljesen áramvonalasra és garantáltan mindig egyformára tölthető vele a method kosár, így a keverék kioldódása a kosárból is teljesen egyenletes lesz. A kézzel való megtöltés talán egyszerűbb és gyorsabb, személy szerint én a darabos pellet mixekhez használom a leggyakrabban ezt a megoldást. A másik jelentős különbség, hogy a Method Flat Feeder kosarat csúszóra szerelve, míg a Long Cast Method Feeder kosarat a hozzá tartozó forgóval fél-fixre szerelve használtam.
![By Döme TEAM FEEDER feederbotok és orsók két profi method végszerelékkel szerelve By Döme TEAM FEEDER feederbotok és orsók két profi method végszerelékkel szerelve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ez az új method kosár sokak kedvence lett a megjelenés óta, ami nem is csoda, hisz rendkívül egyszerű használatba venni és hihetetlen eredményes. Használat közben egyetlen nehézséggel találja szemben magát a horgász, mégpedig akkor, ha viszonylag gyorsan kéne horogelőkét cserélni. Számos fórumban olvastam, hogy sokaknak jelent ez problémát, hisz mire nagy nehezen sikerül „lehámozni” a horogelőkét a forgóról, az már olyan mértékben sérül, hogy szinte használhatatlanná válik, ráadásul nagyon sok időt vesz igénybe ez a folyamat. Nem tagadom, nekem is okozott ez némi fejtörést eleinte, így adott volt a feladat, hogy valamiféle megoldást keressek erre a problémára. A következő módszerrel és egy kis gyakorlással maximum 30 másodperc alatt megoldható a teljes horogelőke cseréje, és garantáltan nem fog az megsérülni sem:
![By Döme TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosáron a horogelőke cseréje. 1. lépés: Ki kell húzni a forgót a kosár alsó részéből… By Döme TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosáron a horogelőke cseréje. 1. lépés: Ki kell húzni a forgót a kosár alsó részéből…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Közelről szemügyre véve jól látszik a kis hurok a forgón, ezt kell fellazítani Közelről szemügyre véve jól látszik a kis hurok a forgón, ezt kell fellazítani](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![2. lépés: Egy vékony fűzőtű vagy csalifúró segítségével (akár körömmel óvatosan) a kis hurok két „szálát” ellentétes irányba mozdítva szét kell választani egymástól… 2. lépés: Egy vékony fűzőtű vagy csalifúró segítségével (akár körömmel óvatosan) a kis hurok két „szálát” ellentétes irányba mozdítva szét kell választani egymástól…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![3. lépés: A fellazított hurok mindkét „szálát”, ellentétes irányba le kell húzni a forgó „karikájának” aljára. Majd a forgó alatt elhelyezkedő zsinórt a forgó „karikáján” keresztül, felfelé haladva át kell tolni. Ezzel a művelettel gyakorlatilag már teljesen laza is a hurok… 3. lépés: A fellazított hurok mindkét „szálát”, ellentétes irányba le kell húzni a forgó „karikájának” aljára. Majd a forgó alatt elhelyezkedő zsinórt a forgó „karikáján” keresztül, felfelé haladva át kell tolni. Ezzel a művelettel gyakorlatilag már teljesen laza is a hurok…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![4. lépés: A fellazult hurkon át kell húzni a teljes horogelőkét és a horgot. (Ugyanaz a művelet, mint a horogelőke felhelyezésénél, csak visszafelé, fordítva haladva) 4. lépés: A fellazult hurkon át kell húzni a teljes horogelőkét és a horgot. (Ugyanaz a művelet, mint a horogelőke felhelyezésénél, csak visszafelé, fordítva haladva)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A délután folyamán, már kifejezetten kellemes, meleg volt az idő. A halak is többé-kevésbé, de folyamatos kapásokkal jelezték számomra, hogy szeretnének részesei lenni ennek a horgászatnak. Egy remek csatát követően újabb nagytestű pontyot sikerült a szákba terelnem, amivel több, mint elégedett voltam.
![Kemény harcos küzdött a horgon… Kemény harcos küzdött a horgon…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… minden trükköt bevetett, hogy megszabaduljon a horgomtól… … minden trükköt bevetett, hogy megszabaduljon a horgomtól…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… de ezt a csatát nem nyerhette meg. Gyönyörű izsáki tőponty… … de ezt a csatát nem nyerhette meg. Gyönyörű izsáki tőponty…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… amit egy újabb harcos töves követett … amit egy újabb harcos töves követett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ahogy fentebb már említettem, ezen a horgászaton az első számú feladat a kísérletezés és tesztelés volt. Régóta kísérletezem egy érdekes dologgal, ami a nagyhalas method feederezésnél működik a legjobban. Az már abszolút nem számít újdonságnak, hogy a nagytestű pontyokra gyakorta eredményesebben horgászhatunk, ha a kosárba ragasztott pellet mix vagy sok darabos falatot (pelletek, magvak) tartalmazó etetőanyag kerül, mintha a porfinomságú, gyorsan oldódó keverékekkel próbálkoznánk. Persze erre számtalan ellenpéldát is tudnék felhozni, de alapvetően kijelenthető, hogy a nagytestű halaknak kellenek a darabos, „roppanós” falatok az etetőanyagban. Ezek lassan oldódnak csak szét a vízben, így megvárják a hőn áhított, későn érkező nagytestű pontyokat is. Ahogy az írásom elején láthattátok, a Fluo Energy Chilis Tintahal etetőanyagot Micro Pellettel dúsítottam. Ez az első lépés, hogy valódi nagyhalas keverékké váljon és az általam vázolt elvárásoknak megfeleljen. Ám ezt még tovább lehet turbózni, ha a bedobás előtt egy-két roppanós falatot helyezünk el a kosárban. Meg is mutatom, hogyan csinálom én ezt:
![1. lépés: A felcsalizott horgot a töltőszerszám erre kialakított mélyedésébe kell helyezni 1. lépés: A felcsalizott horgot a töltőszerszám erre kialakított mélyedésébe kell helyezni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![2. lépés: Félig kell tölteni a szilikon formát etetőanyaggal 2. lépés: Félig kell tölteni a szilikon formát etetőanyaggal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![3. lépés: A kisméretű pelleteket vagy magvakat az etetőanyag kupac tetejére kell helyezni, majd tele kell tölteni a töltőszerszámot 3. lépés: A kisméretű pelleteket vagy magvakat az etetőanyag kupac tetejére kell helyezni, majd tele kell tölteni a töltőszerszámot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A préselés után, íme, a megtöltött kosár, ami magában rejti a darabos, roppanós falatokat. Nagyon sok nagytestű halat köszönhetek már ennek a trükknek A préselés után, íme, a megtöltött kosár, ami magában rejti a darabos, roppanós falatokat. Nagyon sok nagytestű halat köszönhetek már ennek a trükknek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A megtöltött kosárra érdemes egy kis Fluo Essencia aromát nyomni, így már a vízbe csapódás pillanatától kezdve kifejti az a hatását A megtöltött kosárra érdemes egy kis Fluo Essencia aromát nyomni, így már a vízbe csapódás pillanatától kezdve kifejti az a hatását](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az Iszáki Horgász- és Pihenőparkból újabb remek élményekkel és remek halas fotókkal távozhattam. Nagy öröm számomra, hogy újfent lehetőségem nyílt itt horgászni. A horgásznap a legvégéig izgalmas volt, ami a tó rendkívül jó halállományának és a tökéletes stratégia együttesének volt köszönhető. Az év legeredményesebb időszaka a pontyhorgászatban az ősz, így érdemes minden pillanatát kihasználni!
![A „csípős praktikák” remekül működtek, gyakori volt a nap folyamán a dupla kapás A „csípős praktikák” remekül működtek, gyakori volt a nap folyamán a dupla kapás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A feederbotos horgászat nem ismer határokat… A feederbotos horgászat nem ismer határokat…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ismét gyönyörű halakhoz segített hozzá … ismét gyönyörű halakhoz segített hozzá](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika