Mivel egy olyan versenyre jelentkeztem, amelyet egy számomra ismeretlen tavon rendeztek, úgy gondoltam, hogy itt az ideje kicsit megismerkedni a tóval egy tesztpeca keretében. A tóról csak annyit tudtam, hogy szép pontyok lakják, de vannak benne kis halak is. Adott volt a feladat: meg kell állapítani, mire kell majd horgászni a versenyen.
Mikor megérkeztem a tóhoz, változó erősségű nyugati szél borzolta a felszínt és az idegeimet. Olyan helyet választottam, ahonnan jól belátom a tavat és a konkurenciát, így kényelmesen meg tudom figyelni, merre ugrik a hal. Éppen az etetőanyagot készültem bekeverni, mikor megjelent a tógazda. Megtudtam tőle, hogy a tóba bőségesen telepítettek nagyobb pontyot - 4 nyarastól felfelé -, de van természetes szaporulat is, továbbá beugorhat kárász, és a kedvenc halam, a compó is összenyálkázhatja a merítőt, hogy a nagy dévérekről ne is beszéljünk. A fenék egyenletes, és a legtöbb kapás a tó közepén várható. Ekkor odajött a szomszéd hohó, hogy elújságolja, fogott egy pontyot, olyan 4-5 kilósat, ponty pufira. Gratuláltam neki és lelki szemeimmel, már én is nagy és még nagyobb pontyokat fárasztottam.
Két etetéshez és kétféle keveréket készítettem elő, az egyik halas jellegű, a másik édes. A halas jellegű etetést Junior Carp Halibut & Tonhal és Tüzes Ponty 1:1 arányú keverékéből készítettem, míg édes kajának 2 kg Junior Carp Citromos Vanília etetőt kevertem.
A két etetést egymástól kb. 2 méterre alakítottam ki nagyméretű etetőkosár segítségével, kiakasztott zsinórral és egy olyan heavy feederrel, amit csak etetésre használok. Mindkét keverék felét alapnak bedobtam, másik felét az etetőkosárba szántam. Aznapi taktikám az volt, hogy egy light feederrel az édes etetést fogom horgászni kiakasztott zsinórral, míg egy heavy feederrel a nagyhalas etetés mellett kb. 1 m-re fogok horgászni, mivel a nagy halak mindig az etetés környékén ólálkodnak, és ott bátrabban felveszik a csalit, mint az etetés centrumában. A heavy feederen a távolságot a zsinóron zsinórjelölő filccel jelöltem meg, mégpedig úgy, hogy a kimért távolság fölé kb. 2 m-rel még egy segéd jelölést rakok. Ez arra jó, hogy amikor bedobom a szereléket és pereg le ezerrel a zsinór, a segédjelölés lefutásakor, ráfogok a dobra, és így nagyjából a kimért távolság jelénél vagy annak közelében(+/- 0,5 m) állítom meg a zsinórt - mintha én lennék a zsinórklipsz -, azt a kis különbséget pedig a kosár süllyedése közben korrigálom. Ez kis gyakorlással könnyen elsajátítható, egyszerű és biztonságos technika, nagy halak kapásánál pedig nem kell azon aggódni, hogy sikerül-e időben kiakasztani a klipszből a zsinórt.
A nagyhalas szerelékemre egy csúszóra szerelt 30 g-os method kosár került, amit egy gumiütközővel és felette egy gumi gyönggyel ütköztettem a 25-ös lágy monofil főzsinór végfül-csomójának, ahová az előkét hurkoltam. Előkének 13-as körszövésű fonott zsinórt használtam, melyre egy csomómentes kötéssel rögzítettem a 10-es méretű horgot. Ezt a kötést a cikk végén mutatom be, nem akarom untatni vele azokat, akik ismerik vagy van jobb kedvenc horogkötésük.
A „kishalazó” szerelék egy átlagos, versenyszabályzatnak is megfelelő feederező szerelék volt, amely 0,12 mm átmérőjű 50 cm-es fluorokarbon előkére kötött 14-es vékonyhúsú horogból állt. Az előke és a főzsinór is végfülben végződött, melyet könnyen egymásba lehet hurkolni. A főzsinór végfüle kb. 8 cm hosszú, ez gubancgátlóként is funkcionál. A csúszóra szerelt 15 g-os kosár egy gumigyöngynek ütközik, amely védi a végfül csomóját is.
Elgondolásom az volt, hogy amíg megjönnek a nagy halak, addig a kisebbekre horgászom, azután két heavy feederrel már csak nagyhalazni fogok, az egyiken édes pellettel, a másikon büdös, halas pellettel.
Az elgondolást tett követte, kezdésnek a heavy feederre ananászos oldódó-lebegő pelletet tettem, a light feederre pedig a szokásos kezdőcsomagot: 1 piros pinki a horog szárára, 2 fehér csonti a horog öblére és egy piros a hegyére. Ahogy az várható volt, az első hal a könnyű szerelékre érkezett, egy kicsi, 1 nyaras ponty személyében. Az új dobás egy 10 dkg-os kárászt eredményezett. A kapások nagyon óvatosak voltak, így bevetettem a titkos fegyvereimet. Bedobás után csak enyhén spannolom meg a zsinórt, ezáltal picit meghajlik az érzékeny, 0,5 unciás spicc. Ha jön a finom kapás egy halvány pöccintés képében, egyből belazítom a zsinórt, hasa lesz a spicc és a vízfelszín között, ezáltal a hal szinte semmilyen ellenállást nem fog érezni a következő húzásnál és szépen belendíti a spiccet is. Így egyértelmű kapást provokálhatunk ki a halaktól. Ha a belazítós trükk önmagában nem vezet eredményre, akkor jön a másik trükköm: amikor megpöccinti a hal a spiccet, kézzel meghúzom óvatosan a zsinórt, hogy a spicc erősebben behajoljon, de a kosár még ne mozduljon el, majd hirtelen elengedem. Ezáltal a spicc visszacsapódik és egy leheletnyit billent a csalin. Ezután az előbb bemutatott trükk következik, tehát hasat csinálok a zsinóron. Érdemes kipróbálni, szinte mindig bejön!
Ez folytatódott két órán át, olyan 10 percenként felváltva jöttek a kicsi pontyok a kicsi kárászokkal, a nagyok meg sehol. Nemtetszésemet hangosan is kinyilvánítottam, csak úgy az univerzumba: „Hol vagytok már, rohadt dögök?!” Tapasztalatom szerint ez be szokott válni, kell nekik egy kis noszogatás. Ennél több trükköt nem árulok el egyelőre. A halak - úgy látszik - figyelik az univerzumba küldött jelzéseket, mert kb. 5 perc elteltével egy gyönyörű botbehúzós kapásnak vághattam be. Mindjárt sejtettem, hogy pár nyarat megélt már a pikkelyes fenevad, mert lehúzott vagy 20 méternyi zsinórt.
Azért én sem hagytam magam, visszavettem az irányítást, majd rövid huzavona után felszínre húztam a halat. Ekkor lepődtem meg, micsoda gyönyörű tőpontyot akasztottam, lehetett vagy 8-9 kg.
Most a Red Tuning mézes pálinkás pellet volt a soron, hogy elcsábítson egy pontyot. Közben fogogattam a kicsiket és úgy döntöttem, ha megjön a következő nagy ponty, akkor le is állok az apróhalazással, mert nem jönnek olyan ütemben, hogy érdemes lenne rájuk horgászni a versenyen. Hiába tettem több csontit a kosárba, finomítottam a szereléken, számottevően nem sűrűsödtek a kapások. A két óra alatt nagyjából 1,5 kg kis halat foghattam, úgyhogy le is álltam velük. Inkább az édes és a halas pelletet fogom versenyeztetni ugyanolyan végszereléken.
Épp a másik heavy feeder kosarát tömtem, mikor az előző kapáshoz hasonlóan egy újabb ponty próbálta behúzni a botomat. Bevágás után a „szokásos” kirohanás (meg tudnám szokni), majd az én perceim következtek, majd megint ő, de azért a végén én kerekedtem felül. Eleinte azt hittem, nagyobb lesz, mert az előzőnél sokkal agresszívebben küzdött, ám végül csak olyan 4 kilósra saccoltam.
Ezután az egyik szereléket az ananászos pellettel az etetés mellé, a halas pelletet az etetés mögé dobtam 1 méterrel: lássuk, melyik kell nekik! Az ananászos bot sült el előbb, majd agresszív kirohanásokkal tarkított fárasztás után olyan 5 kilós ponty landolt a merítőben.
Az ananászos pellet sértetlen, mehet vissza. Sötét fellegek gyülekeztek felettem, gyorsan bepakoltam a kocsiba a botokon kívül mindent. Megyek vissza a botokhoz, hát az ananászosnak megint mehetnékje van, de én maradásra bírom.
Ó, milyen kedves hang a fülemnek, visít megint a fék, jó hal van a horgon, fülig vigyor vagyok. Ezt is sikerült megszákolnom, sajnos fénykép már nem készült róla, mert nagyon kezdett fújni a szél, ami a vihar biztos előjele. Gyorsan felfűztem egy ananászos pelletet és bedobtam. Kiengedtem a féket mindkét tekerőn és letakartam őket ronggyal, hogy az eső ne verje fel rájuk a sarat. Mire a kocsihoz értem, már szakadt is az eső. Már egy ideje tartott a zuhé, amikor látom, hogy a büdösre éhezett meg valami, és nagyon viszi a zsinórt. Szerencsére a hal folyamatosan jelezte, hogy még mindig rajta van, jól tartotta a mikroszakállas horog. Bevágáskor lepődtem meg, hogy milyen kis ellenállásba ütköztem, az agresszív kapás alapján mást vártam. Egykettőre megszelídítettem a kilósforma potyeszt, még a vízben kiakasztottam belőle a horgot. Újracsaliztam, bedobtam, majd izgatottan vártam, mi jön még. Közben a szél csillapodott, a viharfelhők elvonultak, az eső is már csak szemerkélt, így ismét előszedtem a kocsiból a szükséges dolgokat és odaültem a botok mellé. Sajnos a vihar után nem jött a remélt jó idő, maradt a hideg délnyugati szél, mely a halak kapókedvét is elfújta. Olyan két órával a vihar után jött az utolsó, nagyon agresszív kapás ananászos pelletre. Ismét nagy vehemenciával indult meg a ponty és csak nagyon lassan hagyta magát a parthoz édesgetni. Itt még bevetett pár trükköt, de nem sikerült megszabadulnia a horogtól, ő is lencsevégre került.
Nagyon elégedett voltam aznapi teljesítményemmel, rájöttem, hogy nem érdemes kisebb halakra alapozni a taktikát a versenyen. Annak is örültem, hogy sikerült rájönni, hogy itt a nagy halak inkább az édes pelleteket részesítik előnyben (4:1 az ananászos pellet javára). Ami nem tetszett, hogy inkább a tó északi részén láttam halmozgást, reménykedtem, hogy majd oda sikerül sorsolnom. Mindent összevetve egy nagyon sikeres napot zártam és örültem, hogy pár dologra sikerült rájönnöm. Kívánok nektek is hasonló élményeket!
Ahogy ígértem, bemutatom, kedvenc hajszálelőkés szerelékem elkészítését:
Írta: Czajlik Károly
Fotók: Rózsa Arnold, Czajlik Károly
