Füstölős kapások a Benta horgászparkban

Füstölős kapások a Benta horgászparkban

Barátommal és horgásztársammal, László Szilárddal elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a Benta horgászpark 7-es, nagyhalas tavát. Arról tudtunk, hogy hatalmas halak vannak benne, de hogy azon a napon milyen étvágyuk lesz, az még kérdés volt. Az idő kiváló volt, remek csalikkal rendelkeztünk, minden adott volt egy tökéletes horgászathoz. Hogy sikerült-e? Az írásból kiderül…

Reggel öt órakor érkeztünk a helyszínre, ahol a halőrtől kaptunk pár jó tanácsot. Elmondta, hogy a tó hátsó részén talán érdemesebb próbálkoznunk, főleg epres, valamint halas csalogatóanyagokkal.

5:30-kor elfoglaltuk a helyünket, nekiláttunk a felszerelések összeállításához.

A helyszín a Benta horgászpark 7-es számú nagy tava

Végszerelékünk megegyezett: gubancgátlós etetőkosár, 10 cm hosszú, 0,08 mm-es fonott előke, illetve 4-es horog volt a fegyverünk. Megfogadtuk a halőr tanácsait és a Haldorádó Vörös Démon termékeit vetettük be elsőre a vízbe.

A Vörös Démon illata engem is rabul ejt

Közvetlenül az első dobás után volt Szilárdnak egy apró kapása, aztán semmi. Próbáltunk variálni a csalikkal, a dobásokkal, az etetőanyaggal, de semmi. Kezdtünk egy picit kétségbeesni, hogy talán ez egy eredménytelen nap lesz, hogy maximum a jó időnek és a gyönyörű környezetnek örülhetünk.

Kapásra várva 1.

10:00-kor kikotorásztam a dobozomból a Nagy Amur Hybrid Pelletemet, majd 3 db süllyedőt és egy lebegőt helyeztem fel egy szilikonra. Az etetőkosárba Pelletes Fekete etető került. A dobásaink nagyjából 60-70 méteresek lehettek. Kényelmesen elhelyezkedtünk székünkben és nekiláttunk a reggelinknek. Órámra pillantottam: már 28 perce dobtam be a szereléket. Gondoltam magamban, még 5 perc, azután kitekerem.

10:30-kor kapásjelzőm hirtelen odacsattant a bothoz, és míg kikászálódtam a székből, az orsóm nyeletőféke erősen dolgozott. Akasztás után éreztem, hogy izmos hallal állok szemben. A part közelében elindult balra, egy nádas felé, ezért egy horgászhellyel arrébb mentünk, majd kb. 5 perc után sikerült megszákolni a gyönyörű pontyot.

Egészséges, 7 kg-os tükörponty

Szilárd is úgy döntött,hogy kipróbálja a Nagy Amur Hybrid pelletet. Fűzőtűre szúrt 4db-ot, felhelyezte a szilikonra és már repült is a vízbe a csodacsali.

Az egyik kedvenc csalim

Talán tíz perc telt el, amikor Szilárd feederbotján a nyeletőfékes orsó visítva kezdte adagolni a damilt. Nagyon könnyedén tekert Szilárd barátom. Meg is jegyezte, hogy ez nem lesz egy bálna. Mondtam neki, hogy amur is lehet és a part felé úszik. Így is lett. 5,5 kg-os torpedót fotózhattunk.

Szilárd és a gyönyörű amurja

Kezdtünk bízni abban, hogy a halak rátaláltak az etetésünkre és ott is tarthatjuk őket. Bekevertünk egy új adag kaját, mégpedig a Nagy Pontyot, majd megbolondítottuk egy kis főtt búzával. A horgokra Nagy Ponty kukoricát raktunk.

Ezután ismét sokat kellett várni a következő jelentkezőre. Majdnem négy óra telt el egyetlen mozdítás nélkül.

Kapásra várva 2.
Kapásra várva 3.

Szomorúan kérdeztem Szilárdtól, hogy szerinte fogunk-e még a mai nap folyamán valamit. Nem túl lelkesen válaszolt. Azt gondoltuk, véletlenül talált a szerelékünkhöz a két hal és már semmi nem fog történni… Erre megint megszólalt a számomra igen kedves hang, amit az orsó adott ki magából. Szilárd akasztott, és nyert!

Az eredmény: 6,5 kg-os pikkelyes.

Délután három óra volt. Végre eljött, amire vártunk. A halak beindultak, kapás kapást követett. Nem finomkodtak a „halacskák”. Olyan irgalmatlan erővel vitték a horgainkat, hogy a nyeletőfék nélkül itt a vízbe kellett volna ugrani a botokért.

Sajnos volt két leakadt halunk is, de így is 6 csodálatos, erőtől duzzadó uszonyost sikerült a merítőbe terelni. (Ebből 2 volt amur.)

Az első nagy ponty, ami Nagy Pontyra jött
Kedvencem
A nap legnagyobbja, 8 kg
Az utolsó harcos

Mindent összevetve fantasztikus napunk volt. Nem hagytak minket cserben sem a Haldorádó termékek, sem a felszerelésünk. Mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg ezt a halakban bővelkedő tavat. Mi rendszeresen horgászni fogjuk.

Szekér Gábor és László Szilárd

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.