Már többször szembesültem azzal a problémával, hogy hiába használok kitűnő minőségű etetőanyagokat, mégse vagyok eredményes velük. Biztos megfelelően készítettem el? Ahogyan a mi ízlésünk, a halak ízlése is kifinomult. Nekünk se tetszene egy túlsütött steak, vagy éppen egy félig megsütött torta. Megpróbálok a helyes elkészítéshez néhány tanácsot adni a Haldorádó termékein keresztül egy háromrészes etetőanyag-bemutató sorozatban, tartsatok velem!
Kezdjük talán a legáltalánosabb keverékekkel, amelyeket az év bármely időszakában eredményesen vethetünk be kedvenc halainknak, a pontyoknak. Minden etetőanyag vízben való oldódását úgy szemléltetem, hogy az egyik gombócot egy picit túlvizezem. Így szinte használhatatlanná válik, és majdnem nullával egyenlő csalogató hatással bír.
Ponty Piros
A zacskót kibontva rögtön megcsapja orromat a friss, érett földieper illata, szinte kedvem lenne megenni. Pár pillanatig játszom a gondolattal, de gyorsan arrébb hessegetem, mégiscsak a halaknak szánták! Tovább nézelődve a zacskó belseje felé, látszódnak benne a darabosabb alkotóelemek, magok, kitűnnek a piros háttérből. Illata, színe közkedvelt a horgászok körében, ősz elejétől a télen át egészen tavasz végéig fejti ki legjobban csalogató hatását, de nyáron is okozott már kellemes meglepetést. A Haldorádó termékpalettát tekintve a Vörös Démon fantázianevű pelletekkel, kukoricával, aromákkal harmonizál leginkább ízben, illatban és színben egyaránt. Mivel a fotókat vízparton készítettem, tóvíz van az akváriumokban. Az egyik merítésnél két kis kárász és egy sügér is került a vödörbe, melyeket az akváriumban láttam vendégül pár percig.
![Haldorádó Feeder Master Ponty Piros olyan univerzális pontyos etetőanyag, amely bármely vízterületen eredményesen használható Haldorádó Feeder Master Ponty Piros olyan univerzális pontyos etetőanyag, amely bármely vízterületen eredményesen használható](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Tartalmas belsőt takar az igényes külső Tartalmas belsőt takar az igényes külső](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ügyeljünk a megfelelő nedvesítésre! 5 perc elteltével a túlvizezett, ragacsos keverék szinte nem is oldódott, a kiskárász is a másikat választotta, bele-beletúrt Ügyeljünk a megfelelő nedvesítésre! 5 perc elteltével a túlvizezett, ragacsos keverék szinte nem is oldódott, a kiskárász is a másikat választotta, bele-beletúrt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a lepke is kíváncsi volt a Ponty Piros oldódására Ez a lepke is kíváncsi volt a Ponty Piros oldódására](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ponty Sárga
A citrombomba! Nyáron, a meleg vizekben előszeretettel fogyasztják a pontyok, amurok. Nekik olyan lehet ez, mint nekünk egy hűs limonádé a vízparti nyaralás közben. Szembeszökő sárga színe a halaknak utat mutatva rikít a mederfenéken. Az olasz panettone kuglóf kellemes aromája keveredik a friss citrommal és vaníliával, az így létrejött egyedi íz- és illatharmónia nem véletlenül hat ellenállhatatlan csáberővel a halakra. Egy kevés csemegekukoricával spékelve tovább fokozható vonzereje.
![A felmelegedett vizekben hatásos citromos Ponty Sárga A felmelegedett vizekben hatásos citromos Ponty Sárga](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A megfelelően elkészített etetőanyag közelről A megfelelően elkészített etetőanyag közelről](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bekeverve még intenzívebben dől belőle a friss illat Bekeverve még intenzívebben dől belőle a friss illat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Magvakban itt sincs hiány, a később érkező termetes egyedek is találnak szemezgetnivalót Magvakban itt sincs hiány, a később érkező termetes egyedek is találnak szemezgetnivalót](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Pelletes Fekete
Sokak kedvencévé vált az idők folyamán, nem véletlenül! Minden vízterületen meglephet bennünket ez az emberi orrnak kellemetlenül büdös, halas kaja. Kezdetben kizárólag a meleg, „döglött” vizekben gondoltuk hatásosnak, azonban a forgalomba hozatala óta eltelt 3 évben megszerzett rengeteg tapasztalat alapján biztosan állíthatjuk, hogy az egyik olyan etetőanyag, amely január 1-től december 31-ig bármikor bevethető! Főként az intenzíven telepített tavakon érződik előnye, ahol nagy egyedszámban fordulnak elő termetes kedvenceink. Itt igénylik a nagy tápanyagtartalmat, amelyet a pelletek, valamint a magas halliszt- és halolaj-tartalom biztosít számukra. Azonban nem kis meglepetésre számos folyóvízi és vadvízi horgászatnál is bizonyított, ahol „régimódi” halak is ezt az etetőt választották! Ha ennek a már önmagában is proteinbombának számító keveréknek a csalogatóhatását tovább szeretnénk fokozni, különféle pelletekkel könnyen véghezvihetjük. A Tenger Kincse és Fekete Gyémánt „ízvilág” idomul hozzá legjobban minden termékben - a pontyok bánatára.
![Pelletes Fekete a proteinbomba, amely január 1-től december 31-ig (vízhőmérséklettől függetlenül) bármikor eredményes lehet! Pelletes Fekete a proteinbomba, amely január 1-től december 31-ig (vízhőmérséklettől függetlenül) bármikor eredményes lehet!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az emberi orr számára kellemetlen, de halak mégis imádják Az emberi orr számára kellemetlen, de halak mégis imádják](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az egyébként finomszemcsés etetőanyagba nem kevés piros pontypellet és master carp pellet található, ezek segítségével könnyen szelektálhatjuk a halak nagyját Az egyébként finomszemcsés etetőanyagba nem kevés piros pontypellet és master carp pellet található, ezek segítségével könnyen szelektálhatjuk a halak nagyját](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt is nagyon fontos a megfelelő nedvesítés! Ezt a ragacsos állagot kell elkerülni, mert így sokkal később nyit, lassabban fejti ki csalogatóhatását Itt is nagyon fontos a megfelelő nedvesítés! Ezt a ragacsos állagot kell elkerülni, mert így sokkal később nyit, lassabban fejti ki csalogatóhatását](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Vízben remekül oldódik ez is, maximális csalogatóhatást érve el Vízben remekül oldódik ez is, maximális csalogatóhatást érve el](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A fotókon látható, hogy nagyon könnyű elrontani az amúgy tökéletes etetőanyagunkat a bekeverésénél, ha túlnedvesítjük. A minimális vízmennyiség, amellyel a leggyorsabb oldódást tudjuk elérni a Haldorádó etetőanyagoknál: 3 deciliter. Ha lassabban kell nyitnia a keveréknek, azt 4-5 dl folyadékkal tudjuk elérni 1 kg etetőanyag esetében (így még mindig nem lesz csirizes). Ha folyékony aromát is használunk, akkor annak mennyisége csökkenti a felhasználandó víz mennyiségét, azaz ha 1 dl aromát már ráöntöttünk a keverékre, akkor maximum 4 dl vizet önthetünk rá! Ha 4-5 dl folyadéknál többet használunk, ragacsos, csirizes lesz a keverék és nagyon lassan vagy egyáltalán nem bont - úgy kell a nap végén a kosárból kiverni… Fontos azt is megemlíteni, hogy a tökéletes állagot többszöri nedvesítéssel tudjuk elérni, illetve az elkészült keverék állaga közepes lyukméretű törőszitán való átpréseléssel tovább javítható. Ekkor a rostán fennakadó darabosabb szemeket nyugodtan visszakeverjük az etetőanyagba. Ezek olyan apró, de hasznos trükkök, amelyek a legkiválóbb keverékeket is még jobbá tehetik!
Folytatása következik!
(X)
Írta: Hajdu Tamás (matchuszo)
Fotók: Hajdu Zoltán