Háromnapos élményhorgászat a pontyok birodalmában

Háromnapos élményhorgászat a pontyok birodalmában

Mondandóm elején szeretném megjegyezni, hogy nem szeretem a zsúfolt „kockatavakat”. Amennyiben tudom, elkerülöm az ilyen vizeket, ugyanis nem érzem jól magam az olyan helyeken, ahol egymás nyakán kell vadásznunk pikkelyes barátainkra. Azonban szerencsém volt egy olyan horgászparadicsomban eltölteni 3 napot, ahol átalakult az intenzív vizekről korábban kialakított véleményem. Ennek okait szeretném a következő néhány sorban ismertetni.

Sajnos nem túl gyakran adatik meg számomra, hogy 3 egymást követő napon hódolhassak horgászszenvedélyemnek. Május második felében végre sikerült eljutnom erre a túrára. A helyszín pedig a Carplove Horgász- és Pihenőpark. A tórendszer 4 tóból áll, ahol ki-ki megtalálhatja a számára megfelelő adottságokkal rendelkező horgászhelyet. A gyönyörű ősfás területen teljesen felszerelt faházak várják a több napot eltölteni szándékozó vendégeket. A környezet pedig, azt gondolom, minden idelátogatót elvarázsol.

Festői környezet

Szerdai érkezésünk a délelőtti órákban történt. Miután elfoglaltuk takaros kis faházunkat, körbejártuk a park területét, majd elfoglaltuk horgászállásunkat a Rocky-tavon. Ebben a 1,5 hektáros tóban nagyrészt 1-4 kg közötti pontyok találhatóak. A szerencsésebbek persze összeakadhatnak néhány nagyobb egyeddel is és 1-2 szebb amurt is elcsíphetnek. Stégünktől balra a vízre lógó faágak jó haltartó helynek ígérkeztek. Ezt a részt horgásztam meg a következő napokban.

Látkép a horgászhelyünkről
A meghorgászott terület

A horgászatot egy erősebb feeder- és egy lágyabb pickerbottal kezdtem (a későbbiekben már csak a pickerbottal horgásztam). Az erősebb botra egy 40-es, a lágyabbra egy 35-ös orsó került. Mindkét orsóra 20-as Haldorádó Pellet Line zsinórt tekertem. Ez a zsinór számomra tökéletesen bevált még az akadós terepen is. A főzsinórra Haldorádó Pellet Feeder etetőkosarat fűztem fel, majd következett egy közepes méretű Haldorádó gumigyöngy és egy gyorskapocs. A fonott előkére 10-es méretű horgok kerültek. A csalikat hol csalitüskére, hol pedig a horogra tűztem föl. Információm szerint az itteni halak nagyon édesszájúak, ezért az előző horgászatból megmaradt Junior Carp Mézes Cseresznye etetőanyaggal kezdtem a horgászatot egy kis csemegekukoricával megspékelve. Minden készen áll, kezdődhet a horgászat!

A végszerelék - a csalitüskén gumikukorica

A csalikat tekintve a kukorica és annak különböző változatai mellett döntöttem, néha-néha csontival kombinálva, valamint pelletekkel is kísérleteztem. Az első halra jó 20 percet kellett várni. Egy szép kis tükrös éhezett meg a kukorica-csonti szendvicsre. Innentől kezdve felváltva érkeztek a pontyok hol az egyik, hol a másik botra. Favorit csali a csemegekukorica volt, második helyre az ananászos gumikukorica futott be. Délután 5 óráig 13 db pontyot sikerült fognom. A halak nagy része a közelebbre bevetett pickerbotot dolgoztatta meg.

Jól dolgozott a pickerbot
Egy az átlag méretű pontyok közül

Csütörtökön az előző napi napsütés helyett borongós, esős időre ébredtünk. Délelőtt ismét birtokba vettük a stéget, ám ezúttal új szereléket és etetőanyagot szántam a halaknak. Kétféle etetőanyagot készítettem, a method kosarat gyümölcsös aromával meglocsolt 2-3 mm-es etető pellettel töltöttem meg, a Pellet Feeder kosárba pedig Haldorádó Édes Ananász etetőanyag került. Így vártam a halakat az esős, szeles időben.

Method szerelékem
Édes Ananász etetőanyag

A változó időjárás nem zavarta a halakat, folyamatosan jöttek a kapások. Leginkább a gumikukoricát és a csemegekukorica csalit favorizálták. Néha-néha sikerült pellettel és pasztával is pontyot fogni. Érdekes módon a különféle pelleteket legtöbbször a keszegek és kárászok vették föl. Eleinte volt olyan alkalom is, hogy egyszerre mind a két boton hal volt, egyszerre kellett fárasztanom. Ezúton is köszönöm a menyasszonyomnak a szákolásban való segítséget (a végére egész jól belejött).

Egyszerre ketten a matracon

A nap hátralevő részében már csak egy bottal horgásztam, mivel kettőre már nehezen tudtam volna figyelni. Ezen a napon 16 pontyot és néhány kárászt, keszeget sikerült fognom délután 5 óráig. A harmadik, záró napon sem a csalikon, sem az etetőanyagon nem változtattam. Itt már csak délután egy óráig áztattam a zsinórt. Az idő továbbra sem változott, csepergett az eső, de legalább a szél nem fújt. 10-12 pontyot sikerült matracra fektetni, ha időarányosan számolom, akkor ez a nap sikerült a legjobban. Volt néhány igen szép példány is a bajszosok között.

Szép, duci tükrös

Összefoglalva nagyon jól sikerült az itt eltöltött 3 nap. A halak kapókedvét a sokszor változékony időjárási körülmények sem befolyásolták igazán. Amikor egy kicsit is csepergett vagy esett az eső, valamivel jobban ettek. A pelleteket viszont felülmúlták a kukorica csalik, elsősorban a csemegekukorica, időszakosan pedig a gumikukorica is jól vizsgázott. Etetőanyagként az Édes Ananász működött a legjobban, ahogy szinte minden vízen. Az egész komplexum beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A szállással és a kiszolgálással is minden rendben volt. Aki esetleg szeretné gyermekeivel megszerettetni ezt a szép sportot, csak ajánlani tudom, hogy látogassanak el ide, biztos nem fognak csalódni, és a lurkók sem unatkoznak majd.

Jánosi Patrik (patrik-85)
A fotókat készítette: Csapó Dorina, Jánosi Patrik

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.