Mint már megannyiszor, most is igyekeztem horgászattal tölteni a húsvéti ünnepek egy részét. Az idei húsvéton a horgászat sajnos csak egy napra korlátozódott. Vasárnapra tudtam időzíteni a pecát, és a helyszín is - az előző éveknek megfelelően - a Nógrád megyei Alsópetény határában fekvő Cser-tóra korlátozódott. A horgászatom nemcsak arról szólt, hogy a hosszúra nyúlt és a végére igen kemény fagyokat hozó tél után végre újra halas legyen a kezem, de néhány olyan problémára is megoldást kerestem, amivel az elmúlt évben szembesültem. Persze, hogy semmi se legyen tökéletes, az időjárás ismét közbeszólt, mert ugyan húsvét előtt gyönyörű, napos idő volt, de ez szombatra egy markáns hidegfrontnak köszönhetően megváltozott: erőteljes lehűlésen következett, sőt vasárnapra a több fokos lehűlés mellé már viharos szelet is jósoltak.
2012. április 8. vasárnap. Húsvét. Egész héten ezt a napot vártam, aludni nem tudtam, már megint, mint egy kisgyerek, izgatottan készültem arra, hogy újra vízparton legyek és horgászbotjaimmal kergessem a halakat. Feleségem igyekezett rávenni arra, hogy tegyek le tervemről, természetesen a saját érdekemben, hiszen az elmúlt napokhoz képest kritikán alulivá vált az időjárás. A levegő hőmérséklete több mint tíz fokot csökkent, a légmozgás pedig viharos erejűvé fokozódott. A következő varázsszavakkal próbálkozott: „meg fogsz fázni, nagyon hideg van, ilyen szélben nem is lehet horgászni, biztos a halak sem esznek, valószínűleg esni is fog az eső, Anyud mérges lesz, ha megtudja, hogy ilyen időben is elmentél horgászni, különben is, húsvét van”. Már-már meggyőzve éreztem magam, és tényleg kezdtem belátni, hogy igaza van, őrültség ebben az időben vízpartra menni. Aztán megvilágosodtam, a horgászok nagy része „őrült”, képesek a legzordabb időjárási viszonyok közepette is kedvenc hobbijuknak, szenvedélyüknek hódolni úgy, hogy még jól is érzik magukat közben, de legalábbis jó képet vágnak hozzá! Na, nehogy már én ne… de! Megyek horgászni! Kedvesemnek azért megígértem, hogy ha délig nem fogok halat, akkor összecsomagolok és hazajövök. De ha fogok, akkor is maximum 3, fél 4-ig maradok.
A Nap hajnali fél kilenckor már a vízparton talált. Első körben az információk begyűjtésével kezdtem. Kérdéseimre a tógazda elmondta, hogy az előző napon nagyon evett a hal, szinte számolatlanul fogták a horgászok a pontyokat. A mai nap gyengébben indult, de azért fogtak már ez idáig is néhányan egy-két uszonyost. A mélyebb részeken érdemes próbálkozni, a sekélyebb vizekben nincs kint a hal. Ez nem is rossz hír, gondoltam, és elindultam helyet keresni magamnak. Tényleg nem volt meleg, a szél igen erősen fújt és kisebb-nagyobb lökésekkel kísért helyemre. Sokan nem voltunk a parton, csak néhány tucat hasonlóan elvetemült kolléga merészkedett ki ebben az időben.
Az úszós horgászat ötletét természetesen elvetettem, egyrészt a viharos széllökések miatt, másrészt, mert feederezni jobban szeretek. Három különböző feederbotot hoztam magammal a horgászatomra azért, hogy szinte minden eshetőségre fel legyek készülve. Mindhárom a Spro Special Pellet Feeder botcsalád tagja - a kedvenceim. A legrövidebb a 3,3 méteres medium erősségű bot, amelyre 0,18 mm-es főzsinóron futó, tört gubancgátlóra akasztott 25 grammos Haldorádó Rocket Feeder kosárral és 40 centis 16-os horogelőkével szerelt végszerkót helyezem. A botba az 1 unciás spiccet raktam. Ezt a botot arra az eshetőségre szántam, ha a halak nagyon óvatosan, finoman esznek, ezért a pelletes horgászatról át kell térnem a csontival történő csalizásra. A második bot egy 3,6 méteres MH feeder volt 1,5 unciás spiccel, ezen a szokásos, pontyos végszerelékemet alkalmaztam: a 20-as főzsinóron átalakított „távdobó” gubancgátlós kosár, 10 centis fonott horogelőke stb. A harmadik és egyben legerősebb bot - a távdobások bajnoka és a nagy pontyok méltó ellenfele - a 390 cm-es heavy Special Pellet feeder. Igaz, ezen a helyszínen pont nem volt lényeges ez a kettő tulajdonság, mert 5 kilósnál nagyobb pontyra azért nem számítottam, és a tavat sem akartam vele átdobni, viszont az ereje kellett ahhoz, hogy a nagy szélben aránylag könnyedén és viszonylag pontosan el tudjam dobni a kosarat. Ezen a boton is 20-as monofil főzsinór volt, mégpedig a Haldorádó Pellet Line. Már néhány horgászat van benne tavalyról, eddig kellemesnek tűnik, de még a nyarat ki kell, hogy bírja! A főzsinórhoz fonott dobóelőkét kötöttem, ezen csúszott a 25 grammos Pellet Feeder kosár, alatta a gyorskapocsba akasztott fonott horogelőke. Leghosszabb botom 2 unciás spiccet kapott.
Az alapozó etetés ötletét elvetettem, ekkora szélben nagyon profinak kell lenni ahhoz, hogy az ember pontosan tudjon dobni, majd azt a későbbiekben meg is tudja horgászni. Mert ha nagyjából egyforma erősséggel fújna a szél, akkor talán még nekem is menne, de mivel a szél erőssége folyton változott, és kisebb-nagyobb széllökések is voltak, inkább bele se kezdtem. Dobtam, és ahova leesett a szerelék, ott is maradt - csak reméltem, hogy egyszer csak arra úszik valami.
Az előketartó kontra fonott előke problémája
Ahogyan a bevezetőmben is jeleztem, ezen a horgászatomon néhány olyan problémára is megoldást kerestem, melyekkel az előző évi horgászataim alatt szembesültem. Az egyik ilyen probléma a rövid, fonott zsinórral készített előkéim tárolása volt. Sajnos egyik általam kipróbált „gyári” horogelőke tároló sem vált be nekem. A legtöbb probléma a fonott zsinór nyúlásmentességének volt köszönhető, illetve annak, hogy a tartók jelentős része túl hosszú és túl keskeny ahhoz, hogy számomra megfelelő megoldást nyújtson. Én ugyanis a horogelőke tartóban kizárólag a feederes, pontyra készített előkéimet terveztem tartani, melyeknek hossza 10-15 cm, és a tartóban minimum 30 db kell, hogy úgy elférjen, hogy átlátható maradjon a rendszer, és a nélkül ki tudjam venni belőle a kiválasztott előkét, hogy egy másikat is el kelljen távolítanom, vagyis ne akadályozza az egyik előke a másik kivételét. Nem kerestem tovább a bolti előketartók között, úgy döntöttem, inkább magam készítem el a megfelelő eszközt. Az ötletet a versenyhorgászok által használt, fából készült, előketartók adták. Ezek az előketartók is túl nagynak bizonyultak, de megtaláltam azt a dobozt - egy 21 x 21 centiméteres belső méretű szivartartót -, ami megfelelőnek tűnt (köszönet a főnökömnek érte!). Elkezdtem tehát az átalakítást, mely további problémákat vetett fel. Első körben az egyik bolti előketartómból eltávolítottam a kb. 1 cm magasságú polifoam szivacsot, és beleragasztottam a dobozkába. Úgy terveztem, hogy kb. 1 cm-es vékony falécből levágom a megfelelő darabot, és apró kárpitos szögekből egymástól 1 centis távolságokra kialakítom a horgok akasztási helyét. Ez majdnem sikerült is, azonban a szegek szétrepesztették a lécet. Sebaj, fejben továbbfejlesztettem a rendszert, majd egy közeli barkácsboltból beszereztem a megfelelő szélességű kb. 16 mm-es lécet. A szegeket ebbe már 2 centis távolságra ütöttem be, és egy centis eltolással két sort is készítettem. Miután ragasztással és facsavarral beerősítettem a dobozba a léceket, az irodaszer boltokban kapható térképtűkkel tudtam előkéimet rögzíteni az ex szivaros dobozban. Egy rövid fa vonalzót is beintegráltam a művembe, segít a megfelelő hosszúságú előkék elkészítésében.
Az előkék tárolását megoldottam, éles helyzetben is használható, nem csak elméletben, és ami a legfontosabb, részben a saját kezem munkája. Amit viszont nem sikerült megoldanom, az a halfogás. Már tizenegy körül jár az idő, de még nem sikerült komolyabb halat fognom. Jó, eddig kiimádkoztam két 60-70 dekás kárászt, egyet a 330-as bottal, csontival, egyet a 360-assal, epres pellettel, de szeretnék most már pontyot is fogni. Tőlem balra, nagyjából 30-40 méterre pontyozó botokkal meg már a sokadik potykát fogják. Mi lehet a csel? A gondjaimat csak tetőzi, hogy egyre jobban fázom (a polár alá egy pólón kívül felvehettem volna egy pulóvert is), és hogy a csali szinte folyamatosan feltekeredik a horog fölé, és szerintem ez így nem fog tudni megakadni kapás esetén. Fülemben cseng - a süvöltő szélen kívül - az ígéretem, „ha nem fogok halat, akkor dél körül összepakolok”. Elhessegetem a hangokat, végül is fogtam két kárászt, maradhatok még háromig… de minek, ez már sokkal jobb nem lesz. Turkálok a szerelékes dobozomban, hátha találok valamit, amivel a csali feltekeredési problémát ki tudom küszöbölni.
Néhány perccel 11 után végre kezemben tarom az első pontyomat. Csak remélni tudom, hogy követi őt még néhány társa, az élmény felmelegít egy kicsit, nem hiába fagyoskodtam itt egész délelőtt. Úgy érzem, már megérte, de ha esetleg még egy-két hasonló pontyot ki tudok húzni, akkor már tényleg jó napot zárhatok.
Az első két pontyomat a 390-es heavy feederemmel fogtam, de nagy botvivős, füstölős kapást egyik sem okozott. A kapások inkább csak belehúzások voltak, majd a botspicc kiegyenesedett. Néhány tekerés az orsó hajtókarján, és fel is vettem a halakkal a kontaktust. Ezután enyhén bevágtam, vagy csak inkább belehúztam, így biztosítva a tökéletes akadást. A pontyok ugyan kapás tekintetében nem voltak túlságosan vehemensek, de amikor már megérezték a botot is, bizony felvették a harcot. A horog mindkét ponty esetében tökéletesen, a szájuk szegletébe akadt. Ez talán annak is köszönhető, hogy horogproblémámat sikerült megoldani. Szerettem volna a 360-as bottal is pontyot fárasztani, ezért egy kicsit beljebb, a 390-es végszerelékéhez közelebb igyekeztem dobni. A harmadik ponty meghallgatta kérésemet, és a 360-as feederem horgára kötött pelleteket vette fel.
A csalik tárolásának problémája
Az elmúlt néhány év alatt jelentősen megnövekedett a csali (pellet) arzenálom. Köszönhető ez annak is, hogy a gyártók évről évre dobnak piacra újabbnál újabb ízesítésű, tulajdonságú, állagú, formájú csalizásra szánt pelleteket. Hajlamos vagyok a készletemben található összes pelletet magammal vinni horgászataimra, még akkor is, ha e variánsoknak csupán negyedét használom fel, próbálom ki ténylegesen. (Mégis úgy érzem, hogy ha az egyik íz nincs nálam, akkor tutira az fog hiányozni a horgászatom eredményességéhez.) Ez viszont azt eredményezi, hogy évről évre egyre nagyobb csalitartó táskát kell(ene) beszereznem. Hosszas utánajárást követően vételeztem tehát olyan kisméretű és szögletes tárolókat, melyek a „gyári” csomagolásnál kisebbek, pl. a Haldorádó oldódó-süllyedő pelletek mennyiségének nagyjából a fele-kétharmada fér el bennük. Ez egy egynapos horgászatnál bőven elegendő - ha mégis elfogyna egy nap alatt egy ilyen dobozkányi pellet, akkor az már durván eredményes pecának lehetne mondható. Ha lesz ilyen, ígérem, arról is beszámolok.
A hajszálelőke horog fölé tekeredésének problémája
Ez egy olyan gond, amely konkrétan e horgászatom alatt jelentkezett hatványozottan. Szinte minden második bedobásom - majd a végszerelékek kitekerése - alkalmával arra lettem figyelmes, hogy a hajszálelőke a felfűzött pelletekkel együtt a horogszem fölé, az előkezsinórra volt tekeredve horgomat kitakart, akadásra alkalmatlan helyzetbe hozva. Ez igazán bosszantó volt, mert nem tudhattam, hogy bedobáskor az erős, viharos széllökések, vagy esetleg a végszerelék vízbe érkezésének következtében alakult ez így, illetve a hosszú percekig vízben lévő végszerelék vajon végig ebben az állapotában volt az etetésen, és esetleg ezért nem volt kapásom, vagy csak a kitekeréskor tekeredett a horog fölé a pellet. A helyzet kezelésére a horogbefordító csövecske jelentette a megoldást, a hajlított szilikon cső horogra húzásával teljes egészében sikerült kiküszöbölnöm a problémát. Mind a négy pontyomat az így kiegészített horoggal sikerült megakasztanom, és szinte biztos vagyok benne, hogy hiába találom meg a megfelelő csalit, hiába találom meg a halakat, a rosszul felkínált csalival még ezt az eredményt sem tudtam volna elkönyvelni.
Délután kettőkor megkezdtem felszerelésem összepakolását. Visszaindulva a halőrházhoz egy ismerős arccal találkoztam a parton. Miki barátom volt, akivel a tavalyi húsvéti horgászatom alkalmával ismerkedtem meg. Egyike volt azoknak a horgászoknak, akik pontyozó botokkal tőlem 30-40 méterre horgásztak, és nálam jelentősen több halat is fogtak. Miki bátyám aznap a 16. pontyánál tartott, amikor odaértem hozzájuk. Nem voltam csalódott, sőt örültem az eredményének. Ő rendszeresen horgászik ezen a tavon, és bizony ismeri is a tavat. Kérdésemre elmondta, hogy egészen más jellegű etetőanyaggal és ízekkel próbálkozott, mint én. Etetőanyagjának alapja a Haldorádó Nagy Ponty volt, de alaposan túlaromásítva Nagy Ponty és Fagyos Ponty CSL aromákkal. Csalinak a Puha Pontypelleteket használta, legtöbbször csontival tűzve. Kár, hogy reggeli érkezésemkor nem vettem észre, hogy Ő horgászik ott, rutinja talán engem is eredményesebbé tudott volna tenni.
Írta és fényképezte: Istihorgász (lachazii)
