A „Fővárosi Kalandozások” egyes epizódjainak készítése közben előfordult, hogy olyan helyekre látogattam el, ahol még sosem horgásztam azelőtt. Ezek a horgászatok mindig nagyon rizikósak voltak, hiszen bennük volt a betli lehetősége. Mégis, valahogy ezek a pecák felszínre hoztak egy amolyan gyermeki érzést, ami vágyik a bizonytalanra. Arra, amikor egy még ismeretlen tóba, folyóba először dobok be, és fogalmam sincs, fogok-e valamit, vagy sem. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban élvezem az idegen helyeken történő horgászatokat, mint a már jól ismert vizeken sablonossá vált pecákat. Az izgalmat, az újdonságot, a váratlant kezdtem el keresni. Így aztán elhatároztam, hogy olyan vizeket próbálok meg „betörni”, amiken még nem, vagy már nagyon régen próbáltam szerencsét.
Első ilyen kirándulásomat az Aranypikkely Horgásztóra terveztem. Számtalanszor mentem már el a tó mellett, hiszen közvetlen szomszédságában van a Moby Dick, ahová sűrűn ellátogatok. Ebből kifolyólag nem nehéz kitalálni, hogy egy kavicsbánya tóról beszélünk.
Érkezésem után érdeklődtem a halőrtől, hogy merre érdemes próbálkoznom, illetve a tó melyik részét kedvelik legjobban a pecások. Nagyon készségesnek bizonyult a fiatalember, és elmondta, hogy a napijegyes horgászok inkább a kényelmesnek mondható innenső, míg a versenyhorgászok a túloldalt kedvelik. Mivel én szigorúan napijegyesként érkezem, mindenképpen a lankásabb, sóderosabb partoldalt választottam. A vendégeket egyébként jól felszerelt büfével várják, ahol a kötelező dicsőségfalról számtalan ismerős arc mosolygott vissza. Nem is beszélve arról a szép számú kapitális halról, amelyekkel büszkén pózolt kifogójuk.
Bizakodva foglaltam el a „napijegyes oldal” középső helyét. Az elmúlt napokban kellemetlen, esős, hideg, igazi novemberi idő tette lehetetlenné a horgászatot, azonban most ragyogó napsütés és kellemes meleg fogadott. Reméltem, hogy ez délutánig így is fog maradni, nos… szerintetek? De ne szaladjunk ennyire előre!
A horgászatot mindössze 60 méterre szerettem volna kivitelezni, egyszerű alsó horgos technikával. A hideg víz ellenére szándékomban állt alapozó etetést bejuttatni, ezért egy doboznyi Fagyos Ponty PP-ot kevertem be. Mivel fogalmam sem volt, milyen etetőanyagot kedvelnek itt a halak, három különböző ízesítésűvel is készültem. Egy édes, egy halas és egy fűszeres kajára esett a választásom. Nevesítve a Piros Ponty, a Pelletes Fekete és a Fokhagymás Hal került bekeverésre, mindből mindössze fél kiló.
A ragasztott pelletnek szüksége van bő félórára, hogy kellően összeálljon és dobható legyen, ám mivel most szorított a Kedvesem által igen rövidre szabott idő, negyedóra pihenés után már tömködtem is a kosárba a pellethalmazt. Már egész jól tapadt a cucc, de vízbe éréskor hatalmas vörös toccsanás jelezte, hogy a gombóc nem ért le egészben a fenékre. Annyi baj legyen, előbb vagy utóbb, egészben vagy szemenként úgyis oda kerül, ahová kell!
Hosszú kapástalanságomat a tó szerintem legkisebb pontya törte meg, ami valószínűleg egyedül úszkálhat a tóban, mivel társai nem követték a továbbiakban. Megunván a tétlenséget, az egyik botomnak kiakasztottam a klipszét, és ami a csövön kifért, túldobtam az etetésen. A kosárba az igazán intenzív szagú fokhagymás kaját gyúrtam, míg a horog mellé Tüzes Ponty zamatú lebegő-fluo pelletet fűztem. Ez végre meghozta az első normális halat, ami egy kettes körüli potyka volt. Sajnos azonban ez sem hozta meg az igazi áttörést.
A következő félórában a halakkal nem sokat kellett foglalkoznom, annál többet az időjárással! Feltámadt a szél, ráadásul szemből. Ez még nem is lett volna baj, ha nem tolt volna maga előtt sötét esőfelhőket, amik tíz perc alatt maguk mögé utasították a nap még erőlködő sugarait. Így aztán mindjárt vissza is esett a hőmérséklet vagy 10 fokot és - mint az már várható volt - eleredt az eső is!
Az eső pedig meghozta a halakat is. A messzebbre bevetett készség egyre gyakrabban jelzett kapást, egymás után fogtam két-három „napijegyes pontyot”. Szerencsére az égi áldás nem tartott sokáig, pár perc után elállt, ám a hideg az megmaradt.
Az etetésre dobott szerkó nem akart elsülni, s ami még bosszantóbb volt, hogy kapás viszont volt. Amolyan beleúszásoknak tűntek, de szinte egyfolytában járt a spicc. Ez pedig csak egyvalamire utalhat, van ott hal az etetésen, de nem ponty, még csak nem is keszeg. Egyvalami produkál ilyen jellegzetesen intenzív beleúszásokat, a tok (a tóban él lénai tok és vicsege, de az én ismereteim kevesek ahhoz, hogy meg tudjam őket különböztetni)! Hamarosan meg is mutatta magát őkelme, hiszen addig tekergett a kaja körül, míg végül a mellúszójába akadt a horog.
Mivel azonban ebben a tóban szép számmal élnek ilyen porcos-vérteshalak, amelyek ráadásul nagyon szeretik a pelletet porszívózni, úgy odaálltak az etetésre, hogy hamar fogtam még egy párat belőlük. Amíg ott tekeregtek, nem is nagyon akasztottam ott pontyot. A távolra dobott szerelékkel azonban igen. Hosszú próbálgatás után rátaláltam a Tenger Kincse oldódó-lebegő pelletre, amivel már sorozatban tudtam fogni a pontyokat. Miután a tokok odébbálltak, az etetésen is megjelentek a potykák, de igazán termetes nem volt köztük.
Négyórányi horgászat, jó néhány ponty és számos tok után kicsit könnyebb szívvel kezdtem az összepakolásnak, de valahogy a kipakolás mindig jobban megy, mint a távozás. Végül is nagyon jól éreztem magam ezen a tavon, sőt még kuriózumnak számító halakat is fogtam. Egy nagyon értékes kis vizet ismertem meg az Aranypikkely Horgásztó tábla mögött. Remélem, az összes „felfedező” túrám hasonlóan jól fog végződni és sorozatom eléri a célját, hogy minél többen vegyük a fáradságot, és menjünk horgászni, akár ismeretlen vízre is, hisz az igazi meglepetések mindig váratlanul jönnek!
Ha tudtok Budapesttől nem túl távol olyan vizet, ahová érdemes lehet ellátogatni a magamfajta élményhajhász horgásznak, kérlek, küldjétek el ötleteteket a sipos840424@gmail.com e-mail címre!
Írta: Sipos Gábor ifj.
Fotók: Jakab Enikő
