Mezőparti tavaszi peca, avagy bevetésen a „Döme-recept”

Mezőparti tavaszi peca, avagy bevetésen a „Döme-recept”

Április végét mutatott a naptár, ideje volt leporolni a felszerelést és az előző évi élményekhez hasonlókat átélni - így a család nekivágott egy közös pecának, a tőlünk 25 km-re található Mezőparti (pródi) horgásztóra.

A 35. számú főút Hajdúböszörmény és Pród közötti szakaszán, a Keleti-főcsatorna hídját elhagyva balra találjuk a két tóból álló létesítményt.

A tó műholdképe - Google maps

A nagyobbik, 33 hektáros víz halnevelő tó, míg a kisebbik, 6 hektáros horgászvíz szolgál a kellemes időtöltésére. A tó egyik oldalán könnyen megközelíthető stégekről hódolhatunk szenvedélyünknek. A stégek száma véges, de van lehetőség előjegyzésre. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, két egymás melletti stéget (12, 13) foglaltunk le.

Az út közelsége nem zavaró
Nem egy mai épületkomplexum

Reggel 7 óra után néhány perccel érkeztünk. Hűvös, párás idő fogadott bennünket, de kellemes tavaszi, már-már kora nyári időre számíthattunk. Nagybátyám és unokatestvérem a nagyobb, 12-es stégre telepedtek le, így nekem maradt a szimpla méretű 13-as.

Szerencsés vagy nem, ez a későbbiek folyamán kiderül :)

Felbuzdulva és Döme Gábor debreceni előadásán elhangzott praktikákkal a „zsebben” nekiálltam a halcsalogató menü elkészítésének, aminek lelke a Haldorádó termékcsalád Pelletes Fekete és Ponty Piros etetőanyagok kb. 3:1 arányú keveréke volt. A nagyjából 1 kg összekevert egyveleget CSL Aroma Tuning Vörös Démon hideg vízi aromával tettem csalogatóbbá.

A bekevert etetőanyag

Amíg pihent az elkészített egyveleg, felvérteztem Nevis Endura Carp Feeder M/H 3,6M botomat egy 18-as főzsinórral feltöltött 30-as DAM hátsó fékes orsóval, melyre 30 g-os módosított távdobó szinterezett kosarat szereltem gumiütköző és forgókapocs segítségével. A horgászat során 12-16-os előkét használtam horogtól függően (10/8/6).

Az összeállt etetőanyag kevés csemegekukoricával lett teljes. Nézzük, mit tartogatott számomra ma a 13-as stég! A parttól kb. 50 méter távolságra horgásztam (nyílt terep). 2-3 kosár alapozó etetés után 12-es előke, 10-es horog és csonticsokor kombinációval próbáltam a halakat kapásra bírni.

Nem volt nehéz találni egy fix pontot a dobáshoz

Nagyjából 15 perc elteltével bejelentkezett az első kuncsaft egy koi személyében.

Jól indul a nap, ma már nem maradok fogás nélkül

A folytatásra se lehetet panasz, szépen - igaz, elég darabosan - beálltak a keszegek, kárászok, pedig nászkiütés borította testüket. A megterített asztalnál habzsoló fehérhalakra figyelmesek lettek a nagyobbra növő békés halak is, ezt egy apróbb pontykölyök tudatta velem.

A nap első pontya

Ezt kihasználva előkét és horgot cseréltem 14/8-as kombinációra, valamint a bevált csonticsokor mellé 1 szem kukoricát tűztem a nagyobb halak reményében. A váltás rövid időn belül meghozta eredményét egy kb. 2 kilogrammos tőponty személyében.

A szákolás pillanata
Érdemes volt horgot…
… és csalit módosítani

A jó időnek köszönhetően aktívan, de óvatosan táplálkoztak a halak.

Kapás!
A kapástalan időszak megtörője

A déli holtszezonban újabb csalikombinációval próbálkoztam, melynek meg is lett az eredménye.

Dolgozik a bot…
… nem keszeget sejtet

Nagyobb (6-os) horogra váltottam és az etetőanyagban található halas pelletet először szilikon karikával vetettem be, amely újabb pontyot adott, melynek súlya több mint 3 kg volt.

Az etetőanyag többcélú felhasználásának eredménye

A halak kapókedve lankadt, ezét lebegtetett csalival próbálkoztam. A szilikon karikát lecseréltem az addig használt előkével együtt, majd egy szintén 6-os méretű horgot hajszálelőkével ellátva próbálkoztam tovább. Csaliként ismét a pellet került fel, amit keménysége miatt többszöri próbálkozás és fúróváltás után sikerült felfűzni technopufi (Haldorádó Lebegő csali szett) kikönnyítéssel. Ez sajnos többszöri próbálkozásra sem eredményezett kapást. Próbáltam variálni a csali kikönnyítésén (epres gyöngykukorica, szivacs, pufi) és magán a csalin (fűzött kukorica) is, de több kapást nem tudtam kiharcolni.

Ezen a napon a felmelegedő vízben jól teljesített a „Döme-recept” - összehasonlítva a nagybátyámék által használt édes jellegű etetőanyaggal szemben: nekik 1 db pontyot sikerült szákolni néhány keszeg társaságában.

Nem lehet panaszom az év első pecájára kedvenc tavamon, összesen 1-1 koit és kárászt, valamint 4-4 keszeget és pontyot sikerült partra segíteni, amiket a kifogást követően egytől-egyig visszaengedtem. Remélem, hasonlóan jó lesz a folytatás.

Sportbaráti üdvözlettel:

Asztalos Krisztián „kutymorg”

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.