Mire képes a Haldorádó? - Avagy egy új barátság kezdete

Mire képes a Haldorádó? - Avagy egy új barátság kezdete

A Haldorádó Fórumában topikok tömkelege található, így mindenki megtalálja a számára megfelelőt, ha valamiben bizonytalan, vagy segítségre lenne szüksége, esetleg tapasztalatait osztaná meg a többiekkel. Mikor elkezdődik a szezon, a fórumozók száma megcsappan, de amikor a tél olyan hosszúra sikeredik, mint ebben az évben, és csak otthon ülünk, várjuk a jó időt, sok kérdés megfogalmazódik az emberben, illetve egy-egy új horgászeszköz beszerzésén is elgondolkodik…

Sokan kérdezik a feederbotos topikban, hogy milyen botot ajánlanak számára egy adott vízterületre, arra milyen orsót vegyen stb. Egy hasonlóval találkoztam, és nem szerettem volna az oldalon regényt írni, ezért megkerestem Kareszt privátban. Megpróbáltam neki tanácsot adni személyes tapasztalataim alapján, ami igen sikeres lett, mert az általam javasolt felszerelés neki is megtetszett és a mellett tette le a voksát. Szerette volna nekem ezt meghálálni, összehozni egy közös feederes horgászatot. Ennek megvalósulására volt esély, hiszen nem lakunk egymástól távol. A cél a Hajdúszovát határában lévő Füzes-tó volt. Egyrészt nagyon sok jót hallottam erről a tóról, másrészt egy ilyen meghívást elutasítani nem szabad, így természetesen el is fogadtam. Összehoztunk egy időpontot, ami május 29-ére, egy vasárnapra esett. Már korán, 6 órakor találkoztunk a tó bejáratától nem messze, akkor ismerkedtünk meg személyesen.

Amikor megláttam a tavat és az azt körülvevő környezetet, elállt a lélegzetem! Gyönyörű! Már akkor tudtam, hogy akár egy hetet is képes lennék itt eltölteni, pedig a fogási esélyünkkel nem voltam tisztában.

Elhelyezkedtünk a tó középső részén, kipakoltunk, felszereltük botjainkat, majd bekevertük az etetőanyagot. Bevallom, máskor mindez gyorsan megy, de annyira rabul ejtett a tó, hogy még mindig azt csodáltam.

A „tábor” egyik…
… és másik része

Az etetőanyagot Karesz javasolta. Azt mondta, hogy a Pelletes Fekete ezen a tavon egész évben nyerő, ezért ezt választottuk. 3 kg-ot kevertünk be belőle, de ehhez még hozzájött 1 kg Nagy Ponty, hogy legyen édeskés ízvonal is benne.

Itt még csomagban…
… itt pedig már bekevert állapotban

Ahogy az a képen is látszik, adalékként került még bele körülbelül 1-1,5 kg erjesztett kukorica és búza, illetve mikropellet is. Miután bekevertük, elvégeztük az etetést. 10-10 gombócot juttattunk be kiakasztott zsinórklipsz segítségével a kiszemelt helyekre.

A meghorgászni kívánt terület

Etetés után csaliztunk, és mehetett is a helyére az összes végszerelék. Mivel az etetőanyagban a büdös ízvonal volt a domináns, próbáltuk ahhoz igazítani a csalikat. Karesz egyik végszerelékére egy darab Halibut Tuning pellet Tenger Kincse, míg a másikra két darab Red Tuning Pellet Kék Villám fantázianévre hallgató csali került. Én is két darab Kék Villámot, illetve két darab Red Tuning Nagy Ponty pelletet választottam.

5-6 perc elteltével megérkezett az első jelentkező egy ponty személyében! Elég jó erőben volt. Karesz csalijára kapott, de ő éppen pakolgatott, és én sem vettem észre a kapást, csak akkor, amikor már nem volt a bottartón a bot!

Ez egy szép kezdés, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy ugrani kelljen a bot után :)

Egy dolgot otthon felejtettünk, ami nem volt más, mint a haltartó szák. De nem okozott problémát, hogy otthon hagytuk, az összes hal visszanyerte szabadságát.

Küldd szépen a többieket! :)

Nem sok idő kellett, és máris jött a következő jelentkező, aki hasonló vehemenciával rendelkezett.

Dolgozott a bot, az orsó… nekünk nem volt sietős! :)
Na, gyere csak…
Karesz tekintete sokatmondó és filmekbe illő! :) Félszemmel már a másik spiccet figyeli!

Beérni látszott az etetés, aminek nagyon örültünk és bíztunk a sikeres folytatásban. Időközben cserélgettük a csalikat is: volt, hogy édes-büdös kombinációt kínáltunk fel, illetve próbálkoztunk teljesen édes csalikkal is, amik attól függetlenül, hogy elütöttek az etetőanyagtól, sikeresnek bizonyultak. Erre volt példa a következő tükrös is, ami a Red Tuning Mandula Bomba és a Red Tuning Mézes Pálinkás pelletre éhezett meg.

Majdnem kerek! :)

Ezután a halak érdeklődése alábbhagyott. Körülbelül egy órán át elkerültek minket a kapások, de addig is volt idő tanakodni, hogy mi kerülhet még a horogra. A csalikat cserélgettük, kombináltuk. Előkerült a Halibut Tuning Gyümölcs varázs, a Red Tuning Vörös Démon és a Nagy Ponty Oldódó Lebegő pellet is. Még mindig nem tudtuk, hogy melyik fogja a legtöbb halat adni, de úgy láttuk, hogy a halak most édesszájúak lesznek.

Az egy óra pihenő után nagy iramban kezdődött el a kapások sorozata. Éppen beszélgettünk Karesszal, amikor hallottuk, hogy a nádban valami mozog. Bizony nem mozgott ott semmi, hanem megint valami elvitte a botot. Nagy rohanás, bot után kapás, és jöhet a fárasztás.

Még a fárasztás végén is azon nevettem, ahogy a bot eltűnt :)
Nyurgatestű tükrös, amiben van koi vonal is… ilyet sem láttam még!
Épphogy csak visszaengedtük, már jött is a következő jelentkező
A közös munka gyümölcse!
Karesz megint fáraszt!
A Mézes Pálinka - Mandula bomba „áldozata”

Szinte felváltva voltak kapásaink, de a lényeg, hogy jól éreztük magunkat, és már elégedettek voltunk, pedig még a napnak messze sem volt vége.

Egy újabb jelentkező…
… akinek a Nagy Ponty - Vörös Démon párosítás jött be

Ezután jött egy kisebb pihenő, és úgy nézett ki, hogy az időjárás is a kegyeibe fogad minket, mert az eddig borongós időt felváltotta a napsütés. Nekünk is jobb kedvünk lett, és a halak étvágyát is meghozta!

Egyszerre fárasztottunk! Persze, nekem nehezebb volt! :)
A pontyok csak jöttek és jöttek…
… majd mentek és mentek! :)
Ő az én (Mézes) Pálinkás barátom…
… de a Vörös Démon sem akart lemaradni
Miatta is majdnem úszni kellett… pedig figyeltünk!

Késő délután a halak megint hagytak egy kis pihenőt nekünk, de nagyon elégedettek voltunk már így is, és nem akartunk telhetetlenek lenni. A búcsúhalat vártuk még, de azt gondolom, hogy a befejezés is szépen sikerült, mert…

… először Karesz fogta meg az utolsó halát…
… és a naplementében hozzám is beköszönt egy búcsúzóul

Mivel teljesült a kérésünk, elkezdtünk lassan pakolni. A nap folyamán összesen 17 pontyot fogtunk, ami - azt gondolom - elég jó teljesítmény, sőt a tavon aznap mi fogtunk a legtöbbet, mint utóbb kiderült.

Hogy melyik csali volt a legjobb a mai nap folyamán?

Kipróbáltam egy házilag készített csokis-ananászos bojlit is, amivel sikerült egy pontyot horogra csalni, de ma a Red Tuning Mézes Pálinka - Mandula Bomba volt az a csali, amely a legtöbb halat adta. Nem sokkal maradt le a Kék Villám - Vörös Démon, és a Nagy Ponty Oldódó Lebegő pellet sem. A reggeli órákban inkább a büdös ízvonal volt a fogósabb, de ahogy javult az idő, az édes csalik keltették fel jobban a halak érdeklődését.

Örülök, hogy a Haldorádón keresztül megismertem Kareszt, és ezúton is köszönöm neki ezt a fantasztikus, halban gazdag napot! Remélem, sok hasonlóban lesz még részünk!

Viszlát, Füzes-tó!

Készítette: Ifj. Ferenczi Lajos (ferenczi90)
Fényképezte: Bernáth Gréta, Tóth Károly

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.