Téli horgászat a Vadas Horgásztavon

Téli horgászat a Vadas Horgásztavon

Ezúttal csapattársamat, Lapos Attilát kísértem el egy február végi horgászatra, melyhez egy igazán különleges helyszínt választottunk. Annak ellenére, hogy én csak kamerámmal és fényképezőgépemmel készültem, és nem horgásztam, nagy izgalommal vártam a horgászat napját…

Mint ahogy már fentebb említettem, a horgászat helyszínéül egy igazán különleges helyszínt választottunk, melyet barátaink révén ismertünk meg. Egy igazi, tipikus téli horgásztóról van szó, amely sosem fagy be. A tó a Párkányi Vadas Termálfürdő területén található és vizébe folyamatosan 24 Celsius-fokos termálvíz ömlik. Így még az év leghidegebb napjain sem fagy be, sőt a víz hőmérséklete 15 fok körül mozog. Így nagy izgalmakkal vágtunk neki a közel 2 órás autóútnak és vettettük bele magunkat az ismeretlenbe. Horgászbarátaink már többször is horgásztak és versenyeztek a tavon, így annyi információnk már volt, hogy a legnagyobb mennyiségben előforduló halfajok a ponty, a kárász, a küsz és a balin. Ráadásul annyira sok küsz van a tóban, hogy akár zavaró is lehet. Így Attila a legegyszerűbb megoldást választotta, a kereső peca mellett döntött. 

A meleg vizű Vadas Horgásztó
Attila nagy izgalommal várta az első jelentkezőt
Ilyen szép pontyok…
… és kárászok lakják a tavat

Attila kétféle etetőanyagot kevert. Az egyik a Haldorádó Micro Method Feed Pellet volt Fekete Erő ízesítésben, a másik pedig a Haldorádó Fluo Energy Fekete Erő fantázianévre keresztelt etetőanyag. Ez utóbbit Haldorádó Natúr Gold Corn Cream hozzáadagolásával tette a halak számára még csábítóbbá. Csalinak a már sokszor bizonyítottakat hozta magával, amelyekkel nem lehet mellélőni. A Haldorádó Fluo Oldódó Lebegő Pellet Kék Fúzió és Édes Ananász ízesítésű változatairól van szó, illetve a Haldorádó SpéciCorn és SpéciMaggot különböző ízesítésű változatairól.

A használt etetőanyagok
A csalik, amelyeket Attila mindig magával visz
A nap legnagyobb pontya

Mint ahogy már említettem, Attila method horgászatra készült. Bár alapvetően a tó vize kifejezetten meleg, annyira azért nem, hogy a halak ne érezzék meg a hosszan tartó nagy hideget. Ennek okán mindenképpen finom szerelékekkel készült, amely mindkét bot esetében azonos végszereléket jelentett, kivéve a method kosarat. A Haldorádó Method Flat Feeder Mini változatát használta a 3,6 m hosszú medium boton 20 g-os, a 3,9 m hosszú heavy boton pedig 30 g-os változatban.

A Haldorádó Method Flat Feeder Mini 20 g-os és 30 g-os változata
Ez a ponty is rajtavesztett a method szereléken

Az egész napos horgászat alatt egyértelművé vált számunkra, hogy a kereső method horgászat igen jó döntésnek bizonyult. A meleg víz ellenére könnyű lett volna belefutni abba, hogy csak néhány kárászt és küszt sikerült volna fogni. A mederben folyamatosak voltak az apró halak és kárászok rohamai, amelyeket a fűzött csalival kiválóan lehetett szelektálni, így a botspiccek folyamatos pöcijei csak néhány esetben tudtak valódi kapássá fejlődni, azok okozói is termetes kárászok voltak. A kereső peca szisztematikus pásztázásának köszönhetően hamar kirajzolódott, hogy a pontyok a part előtt húznak el. Ezt bizonyítja, hogy Attila kizárólag a parti zónából tudott pontyot fogni. Hogy ne zavarja a part közelében bóklászó halakat, átdobált a szemközti part előtti zónába, így azok a maguk lelassult életviteléhez illő nyugodt komótossággal falatozhattak az egy-egy kosárnyi kajából, mely folyamat közben a csali mindig a szájukba került. Nyilván nagy különbség van egy ilyen meleg vizű tó és olyan tavak halállománya közt, melyeket most is vastag jégpáncél borít, de még így is érezhető volt, hogy a hosszan tartó tél nyomott hagyott a halak viselkedésén. Mindenesetre igazi felüdülés volt ez a február végi horgásznap, kívánok hasonlót Nektek is!

A nap első hala
A mederből kizárólag kárász érkezett
Egy újabb egészséges, erőtől duzzadó potyka
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.