Haldorádó új termékek 2017

Haldorádó új termékek 2017

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy kevés olyan innovatív és aktív, 100%-ban magyar tulajdonú cég van, mint a Haldorádó. A szisztematikus, egyre magasabb szintű munka - amelybe mind több fiatal és tehetséges horgász kapcsolódik be - olyan végtermékekben testesül meg, amelyek kis mennyiségben és rendkívül egyszerű használhatóság mellett is kikerülhetetlenek a halak számára! Egyre több és nagyobb halakat fognak termékeinkkel a horgászok, akik folyamatosan változó igényeihez, kifinomult ízléséhez 2017-ben is sok újdonságot kínálunk.

Akik rendszeresen használnak Haldorádó termékeket és figyelemmel kísérik a munkánkat, azok láthatták, hogy a 2016-os év folyamán már folyamatosan mutattunk be újdonságokat. Ezek a termékek a tesztelés utolsó fázisában olyan meggyőző eredményeket mutattak, hogy indokolatlan lett volna őket tovább „jegelni”, úgyhogy az év közbeni bemutatásukról döntöttünk. Most a 2017 februárjától forgalomba kerülő új termékek mellett a 2016. év második felében már megjelent, de a horgászok számára talán kevésbé ismert újdonságok egy részét is bemutatjuk.

Haskó Tamás és Kerekes Ernő neve garancia a nagypontyos termékek minőségére! Számtalan horgászfilm, rengeteg kapitális hal és innovatív bojlis termék koronázza munkásságukat

A hagyományokat megtartva a sort a szelektív, nagyhalas, bojlis horgászathoz fejlesztett termékekkel kezdjük. Ezek fejlesztéséért Haskó Tamás és Kerekes Ernő, a Haldorádó Carp Team tagjai a felelősek. Ők évek óta rendkívül nagy lelkesedéssel és egyre nagyobb szakértelemmel végzik a munkájukat. Szenvedélyük a horgászat, túráik minden percét szeretik kihasználni és akár rövid időn belül is megfogni az adott vízterület termetes halait. Szívesen állnak az új akadályok elé és keresik azokat az ismeretlen vizeket, amelyek meghódítása igazi kihívást jelent.

Mindketten elhivatott, szenvedélyes pontyhorgászok, akik folyton keresik az új vízterületek kihívásait

Haldorádó Carp Boilie Kék Fúzió bojlis termékek

A már meglévő hét ízváltozatot 2017-re egy újjal bővítjük. A Kék Fúzió különleges alapanyagai, exkluzív megjelenése, valamint egyedi íze és aromája garantálják az új típusok fogósságát! A Haldorádó bojlik új családtagja a már megszokott, teljes szortimenttel kerül forgalomba, így ez is kapható lesz oldódó, főzött, dipben úszó, lebegő és balanszírozott változatban, valamint Dip, Paszta és Carp Syrup formában is. Sőt egy vadonatúj kivitelezésű, szelektív nagyhalas termékben, a Record Carp Stick Mixben is megtestesül ez az íz. Ez utóbbi nemcsak az új, hanem az összes ízben forgalomba kerül 2017-től.

A 2017-es év egyik különleges újdonsága a Kék Fúzió bojlis termékcsalád
Minden fogós változat megtalálható a palettán!

E termékcsalád alapötletét a Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő Pellet adta, mely egy nagy energiatartalmú, hallisztmentes, gyümölcsös-fanyar ízű csali. Ez sokszor bizonyította már, hogy igazából megállja a helyét az egész évben, szinte minden körülmények között. Nem titok, hogy a Haldorádó palettáján 2016-ban ez a csali volt a legnagyobb darabszámban eladott pellet. Ettől kezdve nem volt kérdés számunkra, hogy ha ez ilyen jól működik a feederes, gyors pontyhorgászatok során, akkor ennek - ahogy a vásárlói igények is folyamatosan mutatták - el kell készíteni a horogállóbb, nagyobb, tartósabb változatát is. Amikor végre megkezdődhettek a Kék Fúzió bojlis termékcsalád tesztjei, már az első próbák alkalmával megdöbbentett minket! Természetes körülmények között, könnyűnek semmiképp sem nevezhető vadvízen olyan fantasztikus eredményeket értünk el ezzel a csalival, amin mi magunk is meglepődtünk!

Az új csalik tesztelése során számos természetes vízterület, köztük a Szivárgó-csatorna is célba került…

Innentől kezdve felgyorsultak az események, időről időre nagyon pozitív visszajelzések érkeztek a halak részéről, és végül egy olyan termékcsalád született meg, aminek nagyon rövid idő alatt sikerült a tökéletes változatát elkészíteni. Ezt azért fontos elmondani, mert vannak olyan termékeink, ahol hónapok vagy akár évek telhetnek el, mire a tesztelések után olyan végterméket kapunk kézhez, amellyel mi is maximálisan elégedettek vagyunk.

… ahol gyönyörű vadvízi pontyok csábultak el az új kék bojlikra

Büszkén mutatjuk be a Kék Fúzió Haldorádó bojlis termékcsaládot, amely nagyon jól működik vadvizeken, illetve ugyanúgy megállja a helyét az intenzíven telepített, nagy horgászati nyomás alatt álló tavakon is.

A Haldorádó Kék Fúzió bojlis termékcsalád 12 taggal kerül 2017-ben forgalomba, ezek a következők:
Haldorádó Carp Boilie főzött - Kék Fúzió
Haldorádó Bevonatos főzött csalizó bojli - Kék Fúzió
Haldorádó Pop Up főzött csalizó bojli - Kék Fúzió
Haldorádó Carp Boilie oldódó - Kék Fúzió
Haldorádó Bevonatos oldódó csalizó bojli - Kék Fúzió
Haldorádó Pop Up oldódó csalizó bojli - Kék Fúzió
Haldorádó Carp Dip - Kék Fúzió
Haldorádó Szuper Ponty Paszta - Kék Fúzió
Haldorádó Csalizó Bojli Dipben - Kék Fúzió
Haldorádó Balanszírozott főzött csalizó bojli - Kék Fúzió
Haldorádó Carp Syrup - Kék Fúzió
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Kék Fúzió

A termékekről további hasznos információk találhatók a „Nagy Pontyok Nyomában 15. rész - Folyóvízi bojlizás a Kék Fúzióval” c. filmben

Haldorádó Record Carp Stick Mix

Kizárólag a legjobb minőségű alapanyagok és prémium összetevők felhasználásával készülnek, melyek ráadásul be is azonosíthatók, mert jól kivehetően látszódnak. Ezekben csak durva őrlésű, nagyméretű, süllyedő szemcsék találhatók, amik a mederfenéken szétterülve a legnagyobb pontyok számára is ellenállhatatlanul finom, könnyen megszerezhető, tartalmas táplálékforrást jelentenek. A szemcsék méretét úgy határoztuk meg, hogy éppen ideális legyen, azaz sem túl nagy, sem túl kicsi, és minden változat tökéletesen passzoljon az adott ízvilághoz. Ahogy a többi bojlis termékünk, úgy a Stick Mix is minden ízben elérhető lesz, tehát 8 féle típusból lehet válogatni.

A Record Carp Stick Mix család egy abszolút újdonság, mely a szelektív nagyhal-horgászatot hivatott segíteni és minden fogós ízváltozatunkban elérhető
A termék alapötletét elsősorban a koncentrált, PVA hálós etetési technika adta, ebből adódóan kiváló lehetőségeket kínál kereső horgászatokhoz

A zacskót kézbe véve és kibontva egy darabos szemcsézetű, száraz anyaggal találkozunk, amely már így, ebben az állapotában is jól süllyed, hiszen előkezelt összetevőkből áll. Így szárazon azonnal a vízbe helyezhető, nem kell semmilyen aromát, semmilyen folyadékot hozzá tenni. Ez azért lényeges, mert így a PVA hálót garantáltan nem fogja oldani, hiszen nem adtunk hozzá vizet, viszont szinte a teljes mennyiség a fenéken, így a csali közvetlen közelében fog maradni, ahol felkelti a halak figyelmét! Legnépszerűbb felhasználási módja a PVA hálóba való töltés.

Míg a hallisztes változatok bővelkednek nagy állati fehérje tartalmú, magas tápértékű, darabos összetevőkben…
… addig a hallisztmentes típusok válogatott kukoricaszármazékok, robbantott magvak és ízes pelletek tökéletes keverékei
E keverékek kizárólag nagyméretű, süllyedő szemcséket tartalmaznak…
… melyek a fenéken szétterülve ellenállhatatlanul finom, könnyen megszerezhető, tartalmas táplálékforrást jelentenek a halaknak
A Stick Mix keverékek fogósságára az egyik legjobb példa Tamás és Ernő őszi túrája a Lőrintei-tavon, ahol kereső technikával fogtak csodálatos halakat

Legyen szó feederbotos vagy akár bojlis nagyponty-horgászról, talál magának megfelelőt a családon belül, sok szép halhoz fogja hozzásegíteni felhasználóját! A család 8 különböző változatot tartalmaz, melyek közül 3 hallisztes, 5 pedig hallisztmentes keverék.

Íme, a 8 típus:
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Fekete Tintahal / Black Squid
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Zöld Bors / Green Pepper
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Fűszeres Vörös Máj / Spicy Red Liver
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Kék Fúzió / Blue Fusion
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Édes Ananász / Sweet Pineapple
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Nagy Hal / Big Fish
Haldorádó Record Carp Stick Mix - Vad Tigris / Wild Tiger
Haldorádó Record Carp Stick Mix - FermentX / FermentX

TIPP: Eredetileg a bojlis pontyhorgászatban használatos PVA hálós, koncentrált etetési technika adta a termék alapkoncepcióját, azonban nagyon hamar felismertük e különleges keverék nagyhalas feederhorgászatban rejlő páratlan lehetőségeit is! Ezzel a keverékkel bármilyen etetőanyag beltartalma gazdagítható, hatékonysága tovább fokozható!

A termékekről további hasznos információk találhatók a „Nagy Pontyok Nyomában 16. rész - Stick Mixes kereső pontyhorgászat a Lőrintei-tavon” c. filmben

A feederbotos pontyhorgászatot kedvelők sem maradnak izgalmas újdonságok nélkül 2017-ben, ezek minőségéért Sipos Gábor, Putz Tamás, Sisa József és jómagam felelünk!

A Haldorádó erőssége mindig is az innovatív, gyors, főként feederbotos pontyhorgászathoz kifejlesztett termékekben rejlett. Ebben a szegmensben is számos izgalmas újdonsággal indítjuk a 2017-es esztendőt, azonban ez nem csupán egy ember munkája, hanem e mögött egy komplett csapat áll. A Haldorádó Feeder Team munkatársai, Sipos Gábor, Putz Tamás, Sisa József és jómagam folyamatosan azon munkálkodunk, hogy még jobb, még hatékonyabb termékeket adjunk a horgászok kezébe, amelyekkel felülmúlhatják korábbi eredményeiket is! Igazán nagy öröm és büszkeség számunkra az, hogy az évek során összegyűlt tudásunk és tapasztalatunk ezekben a termékekben testesül meg!

Haldorádó Top Method Feeder - Brutal Liver

A Haldorádó termékpaletta „Best of”-ja, azaz legjobbja a Top Method Feeder család, amely jelenleg hat különböző etetőanyagból és ötfajta puha pontypelletből áll. Ez a termékcsalád az egyik legsikeresebb pontyfogó módszerre, az ún. method feederezésre alapul, aminél a csali a lehető legközelebb kerül az etetőkosárban felkínált etetőanyaghoz és kikerülhetetlen a halak számára. A Top Method Feeder etetőanyag család 6 tagot számlál. Ebből négy teljesen más jellegű, halas alapú keverék, valamint kapható egy hallisztmentes, nagyon finom szemcseméretű, édes-gyümölcsös etetőanyag, 2017-től pedig egy igazán különleges ízesítésű változat is! A Brutal Liver, azaz Brutális Máj a 2017. évtől a Top Method Feeder család új tagjaként lesz majd elérhető a Haldorádó termékpalettán. Ez egy magas fehérjetartalmú, halliszttel, hús- és vérliszttel, őrölt halibut pellettel, valamint májporral dúsított, karakteres etetőanyag.

A Top Method Feeder család egy új taggal bővül 2017-től, melynek neve Brutal Liver, azaz Brutális Máj
Ez egy igazán tartalmas, valós szelektív hatású nagyhalas etetőanyag

Az emberi orr számára egyáltalán nem kellemes, de úgy jönnek rá a pontyok, mint darázs a mézre. Ezzel nagyon jól szelektálhatók a zavaró kisebb halak. Csalogatóhatásán kívül különlegessége még ennek a keveréknek, hogy nagyon nehéz szemcsékből áll, 100%-a ott marad a fenéken, ahol a pontyokra számítani lehet. Színe barnás. Változó méretű szemcsékből áll és tartalmaz mikro pelleteket is. Felhasználása széles körű, de leghatékonyabb Pellet Feeder vagy Method Flat Feeder kosárban felkínálva.

Felhasználása széles körű, de leghatékonyabb Pellet Feeder vagy Method Flat Feeder kosárban felkínálva
A szemcsék szinte teljes egésze süllyed, és még az átlagosnál is nehezebbek, így nehezen tudják az áramlatok elsodorni
Mind a hétköznapi horgászatok, mind a versenyek során számos termetes hal igazolta a keverék fogósságát
Ilyen gyönyörű, nagy pontyokhoz segített hozzá a Brutal Liver etetőanyag!

Ugrás a webáruházba: Haldorádó TOP Method Feeder - Brutal Liver

A termékről további hasznos információk találhatók a „Versenytitkok 13. rész - Method feeder praktikák a sekély vízben” és a „Versenytitkok 14. rész - Method feeder praktikák nagy halakra” c. filmben

Haldorádó Hybrid Method Pellet

Ez egy ízes, színes, különleges formájú lebegő csali. Tökéletesen alkalmas csalitüskés felkínálásra, akár Method Flat Feeder, akár Pellet Feeder kosárral kombinált végszereléken. E csalik formája a kukoricaszemekhez hasonlít, hozzávetőleg 10 mm a méretük. Minden tégely két különböző színű és kizárólag lebegő pelleteket tartalmaz.

A Haldorádó Hybrid Method Pellet ideális, finom csali a method technikához
A rengeteg horgászat és versenytapasztalat ölt testet ebben a csaliban, ami többek közt az I. Method Országos Bajnokságon is remekül teljesített!
Optimális a csali állaga és felhajtóereje, ezért tökéletesen alkalmas csalitüskés és hajszálelőkés csalizásra egyaránt
Egy ilyen csábító falatnak kevés hal képes ellenállni!
A finom és színes csalit az igazán különleges példányok is nagyra értékelték

Ezek tipikus „feeder csalis” felhajtóerővel rendelkeznek, így nem túl nagy horoggal is könnyedén használhatók balanszírozott csaliként. Ez a finom, aromás csali nemcsak a gyors, akár versenyszerű horgászatok remek választása, de az igazán óvatos, termetes halak csemegéje is!

A Hybrid Method Pellet 6 népszerű ízben, ízenként két színváltozatban kerül forgalomba:
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Chilis Tintahal
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Édes Ananász
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Fokhagyma
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Kék Fúzió
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Mézes Pálinka
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Vörös Démon
Haldorádó Hybrid Method Pellet - Mix6

A termékről további hasznos információk találhatók a „Versenytitkok 13. rész - Method feeder praktikák a sekély vízben” és a „Versenytitkok 14. rész - Method feeder praktikák nagy halakra” c. filmben

Haldorádó Method Spray

Megalkotását a Fluo Essencia sikere ihlette. Ez utóbbi, egy nagy sűrűségű, intenzív aroma, amelyet a method kosár közepébe, tehát a csali köré nyomva kell használni. Azonban mi van akkor, ha a csali nem kerül vissza a kosárba? Akkor nincs más hátra, lokálisan kell kezelni a horgon felkínált finomságot, ennek hatékony eszköze a Method Spray, amelyet egyszerűen a csalira kell permetezni.

Az új Haldorádó Method Spray olyan tömény aromakoncentrátum, amely ideális a csalik és kosaras keverékek ízesítésére
Az aroma olyan hordozóanyagon van, amely kitűnően megtapad a csali felületén, ezáltal sokáig adagolja magából a finom ízeket
Van, hogy akár napokat kell várni az ilyen gyönyörű, kapitális halakra, azonban a nagy hatásfokú, gyorsan terjedő aromák ezt jelentősen meggyorsíthatják. Ezt kínálja a Method Spray!

A kis, pumpás üvegcsében lévő aroma olyan hordozóanyagon van, amely kitűnően megtapad a csali felületén, így sokáig adagolja magából a finom ízeket! Ráadásul a Method Spray sokkal gyorsabban fejti ki csalogató hatását, mint a Fluo Essencia. Használata akár egyetlen kosárnyi etetőanyag mellett felkínált csalinál is hatékony, de különösen hatásos, ha a megtöltött kosár külső felületére is permetezünk belőle. A hatás gyakorta robbanásszerű, hiszen a kapás 1-2 percen belül érkezik… és mindent visz! Természetesen több - a Fluo Energy termékek mindegyikével azonos -, azaz összesen 6 ízváltozatban kapható:
Haldorádó Method Spray - Kék Fúzió / Blue Fusion
Haldorádó Method Spray - Fekete Erő / Black Power
Haldorádó Method Spray - Chilis Tintahal / Chili&Squid
Haldorádó Method Spray - Ördögűző / Devil Buster
Haldorádó Method Spray - Zöld Afrika / Green Africa
Haldorádó Method Spray - Vörös Gyümölcs / Red Fruit
Haldorádó Method Spray - Mix6

A termékről további hasznos információk találhatók a „Versenytitkok 13. rész - Method feeder praktikák a sekély vízben” és a „Versenytitkok 14. rész - Method feeder praktikák nagy halakra” c. filmben

Haldorádó Kék Fúzió feederes termékek

A debütáló termékként 2016-ban forgalomba hozott Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő Pellet mellett évek óta dolgoztunk egy komplett Kék Fúzió termékrendszer fejlesztésén is, amely teljesen lefedi majd a modern nagyponty-horgászat minden igényét. Ez egyértelműen Putz Tamás, nagyhalas feeder-specialistánk nevéhez fűződik. A családalapító kék csalit már a megjelenése előtt hatalmas érdeklődés fogadta, ami után nagyon sok horgász szavazott és szavaz bizalmat neki mind a mai napig. Számunkra a legnagyobb öröm, hogy ez a bizalom nem volt hiábavaló, hiszen rengetegen fogtak vele csodálatos halakat, sőt sokan új rekordjaikat köszönhetik neki! Ezt a pelletet már a kezdetekkor négy évszakos csaliként aposztrofáltuk, mely épp olyan hatékonyan működik a nyári és átmeneti időszakokban, mint a szélsőségesen hideg, téli vizeken.

2017-től a modern, feederbotos pontyhorgászathoz készített Kék Fúzió termékek teljes skálája elérhetővé válik!

Nos, a fejlesztési periódus véget ért, ennek köszönhetően pedig a speciális pellet csali mellett újabb különleges csalik, illetve komplett etetőanyag- és aromaprogramok nyújtanak segítséget a horgászoknak!

A termékekről további hasznos információk találhatók a „Csak a kék - Újabb fogós változatokban!” c. filmben.

Nézzük, melyek ezek a termékek:

Haldorádó Fluo Energy - Kék Fúzió etetőanyag

A Kék Fúzió merőben eltér a többi Fluo Energy etetőanyagtól, ugyanis színe igazán látványos, figyelemfelkeltő, ám semmiképpen nem egy kirívó, hivalkodó árnyalat. Ez az etetőanyag tulajdonképpen tökéletes kombinációja egy modern, extravagáns keveréknek, mely ugyanakkor maximálisan alkalmas az óvatos, öreg pontyok megfogására is. Teljesen hallisztmentes, viszont magas benne a kukoricaszármazékok aránya, így egy nagy energiatartalmú, szénhidrátban dús etetőanyag.

A Fluo Energy Kék Fúzió etetőanyag tökéletes kombinációja egy modern, extravagáns keveréknek, mely ugyanakkor maximálisan alkalmas az óvatos, termetes pontyok megfogására is!
Homogén állagának köszönhetően oldódása egyenletes és gyors, viszont tartalmaz néhány nagyobb, fluo sárga szemcsét is, amik a termetes halak számára is érdekesek

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Fluo Energy - Kék Fúzió etetőanyag

Haldorádó Fluo Micro Method Feed Pellet - Kék Fúzió

Az egyre népszerűbb method technika igényét minden tekintetben kiszolgáló termék a Fluo Micro Method Feed Pellet, amely forradalmasítja a szelektív pontyos „etetőanyag” fogalmát. Gyors elkészíthetőség és rendkívüli fogósság jellemzi ezeket a termékeket. 6 különböző változatban kapható.

A Kék Fúzió Fluo Micro Method Feed Pellet a korábban megismert fogós változatokhoz hasonlóan egy nagyon egyszerűen elkészíthető, szelektív nagyhalas pellet mix…
… aminek elkészítése csupán 1-1,5 dl vizet igényel!
A gyönyörű nagy pontyok mindig szívesen fogyasztották ezt a finom etető pelletet a hidegvízi horgászatok során is

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Fluo Micro Method Feed Pellet - Kék Fúzió

Haldorádó Fluo Flavor - Kék Fúzió

A 6 különböző aromából álló Fluo Flavor termékcsalád 5 tagja eredeti, Dél-Afrikából származó fluoreszcein színezőanyaggal van megfestve. A család igazán különleges tagja a FluoFlavor - Kék Fúzió aroma.

Nagy figyelmet fordítottunk a feederes csalogatóanyagok szerves részét képező folyékony aromák és adalékanyagok fejlesztésére is
A Fluo Flavor Kék Fúzió aroma egy nagyon attraktív, élénk színű folyadék, mely elsődlegesen az etetőanyagok ízesítésére szolgál

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Fluo Flavor - Kék Fúzió

Haldorádó Fluo Essencia - Kék Fúzió

A Fluo Essencia egy olyan tömény aromacsalád, melynek ízvilága megegyezik a „Haldorádó Fluo” megnevezésű termékekkel. Ez a sűrű aroma azon túl, hogy ellenállhatatlan ízével felkelti a halak figyelmét, plusz vizuális hatással is bír.

A Kék Fúzió Fluo Essencia és Method Spray aromák speciális, pumpás flakonokban kerülnek forgalomba, azonban két totálisan eltérő folyadékról van szó!
Sűrű állagából adódóan a Fluo Essencia aromának főleg a method kosaras horgászatnál van jelentősége, amikor a kosárba töltött etetőanyag közepére - ahol a csalink és a horgunk tartózkodik - kell felhívnunk a halak figyelmét

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Fluo Essencia - Kék Fúzió

Haldorádó Method Spray - Kék Fúzió

A Method Spray-t egyszerűen a csalira vagy a megtöltött kosárra kell permetezni, a hatás robbanásszerű lesz!

A Method Spray a felületi aromásítás kiváló adalékanyaga. Remekül tapad és elképesztően tömény, ezért legcélszerűbb a csalira permetezni belőle, ahonnan sokáig ontja magából a finom ízeket!

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Method Spray - Kék Fúzió

Haldorádó Carp Syrup - Kék Fúzió

A Carp Syrup aromacsalád kifejezetten a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz ad hatékony segítséget. Az aroma kellően sűrű, hogy felhasználhassuk főtt magkeverékek vagy az etetésre szánt bojlik és pelletek ízesítésére is. Mivel 100%-ban PVA-barát termékről van szó, remekül használható stick mixek készítéséhez is, mellyel még vonzóbb módon kínálhatjuk fel csalinkat. A család nyolc tagból áll, az ízesítések megegyeznek a bojlijaink ízesítésével.

Jellemzők:

  • A syrup olyan sűrű folyékony aroma, amely az egyik leghatásosabb csalifokozó
  • A PVA hálót nem oldja
  • A finom, ízletes aroma kifejezetten ajánlott stick mixek aromázásához
  • Könnyen zárható, nagyméretű flakonban kapható
  • Kiszerelés: 0,5 l

A Kék Fúzió Carp Syrup nagyon sűrű, viszkózus állagának köszönhetően páratlanul jól tapad. Egy különálló aromaréteget hozhatunk létre vele a végszerelék teljes felületén, mely sokszor kirobbanó hatással bír. Ez főként a melegebb vizekben - nyáron és egészen késő őszig - hatásos
Elsőként ez a folyadék áramlik szét az szerelék körül, majd a kosárba töltött etetőanyag is oldódásnak indul

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Carp Syrup - Kék Fúzió

Haldorádó CSL Tuning - Kék Fúzió

A legjobb angol gyártókkal együttműködve sikerült egy olyan hatásos hideg vízi aromacsaládot megalkotnunk, amely nagymértékben fokozza bármelyik gyári vagy házi készítésű etetőanyag csalogatóhatását az őszi, téli és a tavaszi időszakban 16 Celsius-fokos vízhőmérsékletig.

A hideg vízi horgászatok egyik leghatékonyabb adalékanyaga a CSL Tuning, mely mostantól Kék Fúzió változatban is elérhető!
Az ezzel kezelt szerelék felületéről leváló értékes hideg vízi aroma elsőként indul útjára a mederfenéken, éppen ott fejti ki hatását, ahol ilyenkor a leginkább szükséges!

Ugrás a webáruházba: Haldorádó CSL Tuning - Kék Fúzió

Haldorádó Hybrid Method Pellet és SpéciPellet - Kék Fúzió

A Kék Fúzió paletta bővülése természetesen kiterjedt a csalikra is, így új, innovatív, egyedi pontyos csalik születtek. Nem hiányozhat a Hybrid Method Pelletek és a SpéciPelletek közül sem!

A Kék Fúzió paletta bővülése természetesen kiterjedt a csalikra is, így új, innovatív, egyedi pontyos csalik születtek
Látványos, akciódús fárasztások…
… és gyönyörű halak jegyzik az új csalik hatékonyságát

Ugrás a webáruházba: Haldorádó Hybrid Method Pellet - Kék Fúzió

Ugrás a webáruházba: Haldorádó SpéciPellet - Kék Fúzió

Haldorádó SpéciPellet

Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a műanyag csali-imitációk elterjedése forradalmasította a szelektív pontyhorgászatot és a legtöbb hazai pecás valószínűleg a mi különböző ízű, színű és formájú Spéci termékünknek köszönhetően ismerkedett meg ezekkel a modern csalikkal. A legújabb változat megalkotása során arra törekedtünk, hogy a maximális fogósság mellett a lehető legkönnyebb használhatóság domináljon. Így született meg a SpéciPellet család! A SpéciPellet egy 12 mm hosszú és 9 mm átmérőjű, hordó formájú lebegő csali, amelyen egy szilikon szár található. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb-utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Nincs más teendő, mint a szár végén található gyűrűn átvezetni a horgot, és a csalizás művelete kész is van! Igény szerint ez a szár egy mozdulattal le is téphető a pelletről, s ezután tökéletesen alkalmassá válik csalitüskén, vagy hajszálelőkén való felkínálásra is.

A SpéciPellet termékcsalád új generációs csali-imitációk szortimentjét és lehetőségek bőséges tárházát vonultatja fel
Ezeket a csalikat egyszerűség és innováció jellemzi! A rajtuk lévő szilikon szárral rendkívül egyszerű velük a csalizás művelete, hisz csupán a horogra kell bújtatni
Mindegyik típus „ragadós”, sűrű - esetenként látványos fluo - aromában ázik, így akár egy egész napos horgászat során is attraktívak maradnak a pelletek
Nemcsak különleges ízek, hanem praktikus megoldások is mutatkoznak a SpéciPelletben. Remek példa erre a tégelyekbe illesztett vákuumos aromazáró fedél, mely garantáltan megakadályozza az értékes folyadék szivárgását!
Sipos Gábor fantasztikus halakat csalt horogra ezzel a pellettel…
… sőt, idegen vadvizek termetes pontyai sem tudtak neki ellenállni!

6 különleges, kevert ízben kerül forgalomba, valamint ízenként két színváltozat található a tégelyben, így legyen szó kristálytiszta vagy zavaros vízről, mindig megfelelő tónusú SpéciPelletet lehet felkínálni.

Íme, a 6 nyerő változat:
Haldorádó Spéci Pellet - Ananász és Banán
Haldorádó Spéci Pellet - Eper és Méz
Haldorádó Spéci Pellet - Polip és Tintahal
Haldorádó Spéci Pellet - Kék Fúzió
Haldorádó Spéci Pellet - Fokhagyma és Kagyló
Haldorádó Spéci Pellet - Fűszeres Máj
Haldorádó Spéci Pellet - Mix6

A termékekről további hasznos információk találhatók az „Új generációs csalik a nagyhalas horgászatokhoz” c. filmben.

Haldorádó FermentX Nagyhal Csali

A tejsavas erjesztésű anyagok térhódítása nem véletlen, hiszen az utóbbi évek során töretlenül bizonyították létjogosultságukat a ponty és amur horgászata során. Ezúttal egy olyan csalit alkottunk, amely a fermentált keverékek fogósságát a legtökéletesebb összhangban ötvözi egy szelektív nagyhal-csalival. Az új csali szinte minden szempontból eltér a korábbi pelletjeinktől, azonban egyvalamiből ezúttal sem engedtünk: kizárólag olyan terméket tárunk a nagyközönség elé, melynek eredményességéről sokszor, sokféleképpen megbizonyosodtunk! Ez a csali egyfajta átmenet a pellet és a bolji között, ezért stílszerűen a FermentX Nagyhal Csali nevet kapta. Elsődlegesen tekintélyes mérete, valamint kemény állaga az, amitől kifejezetten alkalmassá válik a nagyhalas horgászathoz. Egy ilyen méretű falattal nem tudnak megbirkózni az apróhalak, nem tudják beforgatni a szájukba, valamint keménységének, tömörségének köszönhetően egészen biztos, hogy nem tudják szétcsipkedni, lefaragni sem, ezért huzamosabb időn keresztül fejtheti ki csábító hatását és megvárhatja a később horgunk közelébe érkező termetes halakat. Emellett a másik leghasznosabb tulajdonsága, hogy oldódik, ezért a vízbe érkezés pillanatától folyamatosan attraktív marad, az utolsó pillanatban is épp úgy ontja magából a hívogató szín-, íz- és illatanyagokat, mint amikor bedobtuk. Fontos különbség azonban, hogy az oldódási ideje lényegesen hosszabb, mint elődeié. A felszíne folyamatosan puhul, változik, miközben a belseje kőkemény marad. A víz hőmérsékletétől függően 5-7 óra alatt oldódik fel, de nehezen elképzelhető, hogy addig (ha van a környéken hal) érintetlen maradjon.

Ez a csali egyfajta átmenet a pellet és a bolji között, ezért stílszerűen a FermentX Nagyhal Csali nevet kapta
A pellet egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy oldódik, ezért a vízbe érkezés pillanatától folyamatosan attraktív marad, azonban csak felszíne puhul, változik, eközben a belseje kőkemény marad
Ez a csali tömör és kemény, ezért fúrást igényel a csalizáshoz. Ezt követően könnyedén fűzhető hajszálelőkére…
… valamint tökéletes megoldás hozzá a szilikon karikás csalizási módszer is

Mikor érdemes használni? A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg a tejsavas etetőanyagok a már felmelegedett vizekben igazán hatékonyak, addig az új - 100%-ban természetes alapú - csalik egész évben eredményesen használhatók, főként a ponty és amur szelektív horgászata során.

Sipos Gábor remekül szelektálta vele a termetes amurokat
Putz Tamásnak új rekord amurjait sikerült megfogni a FermentX Nagyhal Csalikkal

Ahogy az palettánkon megszokottá vált, az összes korábbi fogós FermentX etetőanyaghoz kínálunk azonos ízű csalizó pelletet.

Jelenleg 6 különböző ízváltozatban kerül forgalomba:
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Ananász
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Betainos
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Édes Fűszeres
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Nagy Ponty
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Nagy Amur
Haldorádó FermentX Nagyhal Csali - Tejsavas Mézes Pálinka

A termékekről további hasznos információk találhatók a „FermentX-szel nagy halakra” c. filmben.

Haldorádó SpéciMethod Rig - profi előkötött csalitüskés horogelőke

A horgászok már megszokhatták, hogy a fejlesztéseink során soha nem hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy mit kérnek tőlünk a felhasználók, mire van szükségük az embereknek! Rengeteg egybehangzó kérés mutatott rá egy új termékcsoport igényére, így ebből az indíttatásból létre hoztuk a Haldorádó SpéciMethod Rig horogelőkét. Ez nem más, mint egy minőségi alapanyagok felhasználásával készült, profi csalitüskés horogelőke. 8 cm hosszú, 0,12 mm átmérőjű Braxx Pro fonott zsinórra kötött, 10-es horoggal és 7 mm-es csalitüskével ellátott előke, amely szorgos magyar kezek munkáját dicséri. Pont olyan, amelyet mi is használunk, amelyet jó szívvel ajánlunk!

Ugrás a webáruházba: Haldorádó SpéciMethod Rig - profi előkötött csalitüskés horogelőke

Hasznos újdonságok a SpéciMethod Rig és a Csalitüske horogbeakasztó füllel

Haldorádó Csalitüske horogbeakasztó füllel

Szintén hasonló praktikumot szolgál a horogbeakasztó füllel kombinált csalitüske, aminek használatával kiküszöbölhető a csalitüske kötésével való bajlódás! Ebben a termékben a jól bevált csalitüskénket kombináltuk egy „8-as” formájú szilikon adapterrel. Ennek egyik vége a csalitüske gyűrűjébe csatlakozik, míg a felső szabadon áll egy lyukkal a közepén. Ezt a praktikus kis eszközt csupán rá kell húzni a horog szárára, s máris kész a komplett csalitüskés előke, melyet már csak fel kell csalizni!

Három különböző méretben kapható:
Haldorádó Csalitüske horogbeakasztó füllel 7 mm
Haldorádó Csalitüske horogbeakasztó füllel 10 mm
Haldorádó Csalitüske horogbeakasztó füllel 15 mm

Haldorádó Maggot River

Ez egy speciális formatervezésű, talpólmos feederkosár, amely az élő csontkukac koncentrált és precíz vízbe juttatását teszi lehetővé akár a legnehezebb folyóvízi körülmények közepette is! Alapjául a Barbel River kosár szolgált, egymás mellé helyezve azonban látványos a két kosár közötti különbség. Szembetűnő formai újdonság az a trapéz alakú nehezék, ami a kosár alja felé szélesedik. Ezáltal sokkal egyenesebben repül, mint akármelyik alsónehezékes kosár. Az áramló víz nincs rá akkora erőhatással, nem tud belekapni, ezért a mederfenéken lényegesen stabilabban tartja meg a kosarat, mint az egyszerű „csík” ólom! A kosár alja kapott négy „karmot”, melyek segítségével még jobban kapaszkodik a mederfenéken.

A Maggot River és a Method River a folyóvízi horgászatokhoz kínál praktikus megoldásokat
A Maggot River egy speciális formatervezésű, talpólmos feederkosár, amely az élő csontkukac koncentrált és precíz vízbejuttatását teszi lehetővé

A kosár számos felhasználási lehetőséget biztosít, könnyedén tölthetünk bele ragasztott csontkukacot és etetőanyagot. A drótháló 2 mm-es lyukbősége gondoskodik arról, hogy a kosár ne hagyja el félúton a tartalmát, hanem biztosan lejuttassa azt a fenékre.

Méretsor:
Haldorádó Maggot River 75 gramm
Haldorádó Maggot River 100 gramm
Haldorádó Maggot River 125 gramm
Haldorádó Maggot River 150 gramm
Haldorádó Maggot River 200 gramm

A termékekről további hasznos információk találhatók a „Maggot Riverrel a nagy márnákra” c. írásban

Haldorádó Method River

Ez a kosár ötvözi a múltat és a modern gyártástechnológiát. Nem kérdés, hogy erősen sodró vizekben mind a mai napig a leghatékonyabb a spirál etetőkosár, amelyből lényegesen lassabban mossa ki az etetőanyagot a víz sodrása, mint a bordás kosarakból. Ehhez kellett még egy stabil, erős alap és megfelelő súly, hogy a legnagyobb sodrásban is helyben maradjon végszerelékünk, amely az eredményes pontyhorgászat alapfeltétele. Ez a kosár nagyon masszív, kézzel szinte összeroppanthatatlan, illetve kellően széles, hogy az átlagosnál nagyobb mennyiségű etetőanyagot tudjon felvenni és a kívánt ideig megtartani.

A Method River kosár remekül egyesíti a method technika előnyeit egy hatékony folyóvízi konstrukcióval
Csodaszép márnákhoz segítettek hozzá a speciális végszerelékek

A felcsalizott horgot nyomhatjuk a kosárba gyúrt etetőanyagba, vagy hagyhatjuk szabadon, mindkét módszer egyformán eredményes, de a horogelőke hossza 20 cm-nél semmiképpen se legyen hosszabb! Csalitól függően 8-15 cm között volt a legfogósabb nekünk.

Méretsor:
Haldorádó Method River 30 gramm
Haldorádó Method River 50 gramm
Haldorádó Method River 70 gramm
Haldorádó Method River 100 gramm
Haldorádó Method River 120 gramm
Haldorádó Method River 150 gramm

Haldorádó Fluorocarbon

Sok horgász használja nagy megelégedéssel a Haldorádó zsinórokat hosszú évek óta, legyen szó főzsinórról vagy különböző előkezsinórokról. Ez utóbbi kategóriát bővítjük a 2017-es évben a Haldorádó Fluorocarbon zsinórunkkal. Ez a zsinór a professzionális monofilok kategóriájába tartozó csúcstermék. Az 1,42-es fénytörési indexének köszönhetően szinte láthatatlan a vízben. Jóval sűrűbb anyagszerkezete miatt sokkal strapabíróbb, jobban süllyed és kisebb nyúlással rendelkezik, mint a hagyományos monofil zsinórok bármelyike. A vékonyabb méretek (0,14-0,18 mm) ideálisak horogelőke zsinórnak, a közepes méretek (0,18-0,25 mm) főzsinórnak, míg a vastagabbak (0,25-0,35 mm) dobóelőke zsinórnak ajánlottak.

Fluorocarbon méretsor:
Haldorádó Fluorocarbon 0,14 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,16 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,18 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,20 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,22 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,25 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,30 mm
Haldorádó Fluorocarbon 0,35 mm

2017-ben három új taggal bővül a Haldorádó zsinórok kínálata

Haldorádó Red és Blue Feeder

A Haldorádó Red Feeder és Blue Feeder a céltudatos feederhorgászok új igényeihez igazodó, alacsony nyúlással rendelkező monofil főzsinór. A legmodernebb gyártástechnológiával készült, amely végeredményeként egy igazán strapabíró, magas szakítószilárdsági értékkel rendelkező, jól süllyedő zsinórt kaptunk. Kiemelt figyelmet szenteltünk a feltűnő, mégsem zavaró színeknek, amelyek minden körülmények között (nappal és éjszaka egyaránt) jól láthatók, legyen szó dobásról vagy fárasztásról. A hosszú élettartamért pedig a kopás- és UV-álló bevonat felel.

Red Feeder méretsor:
Haldorádó Red Feeder 0,18 mm
Haldorádó Red Feeder 0,20 mm
Haldorádó Red Feeder 0,22 mm
Haldorádó Red Feeder 0,25 mm
Haldorádó Red Feeder 0,30 mm

Blue Feeder méretsor:
Haldorádó Blue Feeder 0,18 mm
Haldorádó Blue Feeder 0,20 mm
Haldorádó Blue Feeder 0,22 mm
Haldorádó Blue Feeder 0,25 mm
Haldorádó Blue Feeder 0,30 mm

Haldorádó PRIXI termékcsalád

Mi is valójában e koncentrátumok különlegessége? Ez egy ragadozóhalak horgászatához kifejlesztett, főként magyar vizeken tesztelt, új generációs aromacsalád. A vízben robbanásszerűen, rendkívül agresszívan terjed, amivel messziről irányt mutat a csali felé. Sőt, egyes változatok esetében az aroma nemcsak csábító ingerekkel „bombázza” a halak érzékszerveit, hanem a hozzáadatott, 100%-ig természetbarát fluo összetevőnek köszönhetően látványos vizuális hatással is vonzza a ragadozókat. Ezek az aromák a manapság elérhető legerősebb illatanyaggal rendelkeznek, ezáltal bármilyen csali eredményességét képesek tovább fokozni! A PRIXI adalék látványosan jól tapad, és könnyedén hatol be a hordozófelület „pórusaiba”. Ez széleskörű felhasználást tesz lehetővé, bármilyen természetes vagy mesterséges csali esetében növeli az esélyeket! A pumpás flakonból fújható élő vagy döglött csalihalra, halszeletre, nadályra, piócára és műcsalikra is (különösen ajánlott plasztik műcsalikhoz), amelyek vonzerejét akár többszörösére növelheti!

Szisztematikus módon három különböző halfajhoz fejlesztettünk két-két speciális összetételű aromát.

Az új generációs Haldorádó PRIXI aromacsalád hazánk három fő ragadozó halfajára specializálódva, 6 különböző ízváltozatban kerül forgalomba
A PRIXI adalék látványosan jól tapad, és könnyedén hatol be a hordozófelület „pórusaiba”, így tökéletesen használható mesterséges…
… illetve természetes csalik aromásításához

6 féle PRIXI változat a következő ízesítésekben érhető el:
Haldorádó PRIXI Csuka PR1 - Halas-vajsav
Haldorádó PRIXI Csuka PR2 - Halas-kagylós
Haldorádó PRIXI Harcsa CR1 - Tömény halas
Haldorádó PRIXI Harcsa CR2 - Belachan fermentált rák
Haldorádó PRIXI Süllő WR1 - Halas-polipos
Haldorádó PRIXI Süllő WR2 - Fokhagyma
Haldorádó PRIXI - Mix6

Ez az erőteljes formula kiprovokálja azokat mohó rávágásokat, amire mindig is vártunk!

A termékekről további hasznos információk találhatók az „Aromát a ragadozó halaknak!” c. filmben

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Válassza ki mindenki a számára legszimpatikusabb Haldorádó 2017. évi újdonságot, és azt kívánom, hogy fogjon vele minden eddiginél több és nagyobb halat!

Érdemes megtekinteni az alábbi filmet, melyben az újdonságok még látványosabban kerülnek bemutatásra:

Az írásban bemutatott termékek egy része már kapható, de az újdonságok jelentős része első alkalommal a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokon kerül bemutatásra, ahol kedvezményes áron meg is vásárolhatók majd!

Írta: Döme Gábor
Képek: Csapi Károly, Nagy Gábor, Putz Tamás, Takács Péter
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.