Csaknem 20 év után tértem vissza egykori egyik kedvenc horgászhelyemre, az általam gyermek és ifjúsági horgászként gyakran látogatott Újpesti-öbölbe. A több mint 28 hektáros dunai holtágban korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy február derekán pontyra horgásszak, azonban a technika robbanásszerű fejlődése, a hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatok, valamint az egyre kifinomultabb csalogatóanyagok használata lehetővé tette mindezt, ráadásul eredményesen!
Az idei tél a megszokottnál jóval enyhébb időt hozott, csupán alig néhány napra alakult ki összefüggő jégtakaró a vizek felszínén. Kihasználva a jégmentes időszakot egy olyan vízterületre látogattam el, ahová hosszú idő után tértem újra vissza. A horgászat előtti napokban még töredezett jégtáblák lepték el az Újpesti-öböl felszínét, azonban a hirtelen jött felmelegedés és az azt követő nagyobb mértékű áradás folyamán ezek gyorsan elolvadtak. Február derekán jártunk, de a csípős, kellemetlen hajnali idő után gyorsan melegedni kezdett a levegő, nagyrészt napsütéses idő és szélcsend jellemezte a napot. Kora reggel érkeztem, hogy legyen elegendő időm felkészülni a horgászatra. A megközelítés cseppet sem volt könnyű feladat, a Komp utca végében tudtam megállni gépjárművel, majd onnan pakoltam be gyalogosan a felszereléseimet, egy kis kapun át eljutva a vízpartig. A magas vízállás miatt számomra egyetlen lehetséges hely jöhetett számításba, mégpedig közvetlenül a kerítés mögötti laposabb, kikövezett rész, máshol a nyirkos és meredek partot nem láttam se biztonságosnak, se kényelmesnek horgászati szempontból. A partot megközelítve rettenetes látvány fogadott, szinte mindent beborított a szemét. Két darab 160 literes zsákot csaknem teljesen megtöltöttem, mire összeszedtem a szemetet körülöttem és megkezdhettem a horgászatot. A hideg víz ellenére – melyet néhány nappal korábban még jégtáblák borítottak be – nem titkolt célom volt, hogy pontyot fogjak. A horgászatot nem bonyolítottam túl, ezúttal is a method feeder módszernek szavaztam bizalmat. Etetőanyagként egy sötét tónusú, tartalmas keveréket használtam, mégpedig a BlendeX - Tintahal/Polip változatot egy kevés markánsan édes, sűrű aromával elegyítve, mely nevezetesen a Haldorádó Carp Syrup - Big Fish volt. Csaliként egy 8 mm-es BlendeX Hydro Method - TripleX került a tüskére, melyet egy 14-es méretű Gardner Target - Beaked Point horog társaságában rejtettem el a 35 grammos method kosárban. Az alig néhány fokos vízben igyekeztem a mélyebb részeket, a halak vélt tartózkodási helyét meghorgászni. A bal oldalamon mintegy 25 méterre állt egy uszály, ahol csaknem 6 méteres volt a vízmélység, így ezt próbáltam meghorgászni, míg a másik kiszemelt hely a tőlem nagyjából 60 méterre a hajótest előtti terület volt, szintén elég mély vízzel.
A mederfenék kissé iszapos, de az évtizedek alatt beszakadt drótkötelek, illetve faágak, elsüllyedt csónakmaradványok teszik igazán nehézzé az itteni horgászatot. A vízmélység folyamatosan változó, hiszen a Duna egyik holtágáról beszélünk, melynek telítettsége nagyban függ a folyó vízállásától. A meglévő halfauna mellett évente egy-két alkalommal kisebb telepítésekkel pótolják a halállományt, melynek legnagyobb része kisméretű, ún. „horogérett” ponty. Sajnos azonban a telepítések után ezeknek a halaknak a nagy része gyorsan eltűnik a mérhetetlen emberi gyarlóság eredményeként. Ezen a vízterületen is szomorú tapasztalat, hogy ami horogra kerül, az szinte biztosan a fagyasztóládában végzi mérettől és mennyiségtől függetlenül, melyben a helyi telkeken lakó és csónakos horgászok keze vastagon benne van. Számtalanszor voltam szemtanúja, mikor télen a halak vermelő helyére csapatostul beállnak a csónakosok, és kívülről akasztgatva számolatlanul kerülnek a dévérek, kősüllők a nagy, sárga festékes vödörbe vagy a fekete zsákba… volt, aki ezt már finoman szóvá tette, de fenyegetőzve, fittyet hányva mindenre ugyanúgy folytatták az öböl kifosztását, és a hatóságok sem tették meg a megfelelő intézkedéseket, mondván, van horgászengedélyük, nem tehetnek semmit. Mindezek tudatában vajmi kevés esélyt láttam arra, hogy a betelepített kisebb pontyok közül sikerül legalább egyet elcsípni, azonban Fortuna ezen a horgászaton velem volt.
A közeli uszály mögé bevetett készségen rövidesen kapás jelentkezett. Éppen a kameraállványt próbáltam megfelelő pozícióba állítani, mikor az orsó nyeletőfékjének lassú ciripelésére lettem figyelmes. Leírhatatlan volt az élmény, amit átéltem, mikor rövid fárasztás után megláttam a februári pontyot a merítőben. A fárasztás mozzanatait egy idősebb horgásztárs kísérte figyelemmel, majd elismerően nyugtázta a sikeres fogást. Aztán rövidesen következett a mozzanat, a hal visszaengedése, melyen nagyon meglepődött. „Miért engedi vissza ezt a szép pontyot?” Még arra sem volt időm, hogy válaszoljak, a következő mondatán már magam is nagyon meglepődtem, mikor el akarta tőlem kérni a halat. Miután felhívtam a figyelmét arra, hogy lassan három évtizede van horgászengedélyem, és soha, egyetlen egy esetben sem marasztaltak el szabálysértés miatt, végül megértette, hogy így ezt most sem kockáztatnám meg. Ráadásul az általam képviselt szemlélettel és a horgász etikával összeegyeztethetetlen, hogy a megfogott halakat elajándékozzam vagy értékesítsem. Időközben a másik boton is kapásom volt, alig hittem el, hogy a jéghideg vízben már a második pontyot fáraszthattam az egyre bővülő nézőközönség előtt. Többen kérdést szegeztek felém, elsősorban a használt etetőanyagokról, és csalikról érdeklődtek, melyre készségesen igyekeztem válaszolni.
A szikrázó napsütésben a halak is elkezdtek mozgolódni, egy kisebb pontycsapatot találhattam meg, így véleményem szerint a szerencsés helyválasztás is kellett a sikerhez. Két kapás, két kora reggeli ponty, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a horgászat majd így kezdődik. Amint befelhősödött azt ég, csaknem két óra hossza telt el egyetlen mozdítás nélkül. Próbáltam különféle távokat meghorgászni, de egyik sem vezetett eredményre. Amikor újfent kisütött a nap, már a délelőtti órákban jártam, és erős kapás törte meg a csendet, de a feltehetően kisebb testű keszeg rövidesen le is maradt. Mindeközben a kellemes, csaknem tavaszi időben egyre több horgász érkezett, akik a legkülönfélébb módszerekkel próbálkoztak, sajnos sikertelenül.
Emlékszem, ifjúsági horgászként alig vártuk az első tavaszi napsugarakat, hogy végre itt horgászhassunk, és már egy-két kisebb sügér vagy apró bodorka megfogása is óriási örömöt okozott, így különösen jó érzés volt ide visszatérni. Az egyik sporttárssal – aki sügérre horgászott apróhallal – annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy majdnem lemaradtam a következő kapásomról. A főzsinórom már rendesen meg volt lazulva, mikor megemelve a botot éreztem, hogy a hal még megvan, ráadásul egy újabb ponty. A jéghideg víz ellenére kifejezetten jót küzdöttünk, és mivel a kisméretű horog stabilan ült a hal szájában, rövidesen merítőbe is került. A fogott halakon látszott, hogy minden bizonnyal valamelyik telepítés során kerültek ide, de ilyenkor ezek megfogása is óriási siker. A déli órákig még egy kisebb pontyot sikerült fognom, de azután teljesen megszűntek a kapások. A horgászatom ezzel együtt minden előzetes várakozásomat felülmúlta, összesen öt kapást értem el a nap folyamán, melyből négy pontyot tudtam fogni – ez azért nem számít rossznak február közepén. Negatívumnak könyvelhető el a rendkívül sok hulladék a vízparton, melynek látványa első látásra is sokkoló volt, nem beszélve arról, hogy az évek során egyre inkább leszűkült a meghorgászható helyek köre, hol a meredek part, hol pedig a kerítések, betonfalak, különféle építmények miatt megközelíthetetlen a vízterület. Pozitívum viszont, hogy rendőrségi motorcsónakot többször is láttam járőrözni, illetve a kellemes időben jó néhány gyermekhorgász modult ki a videojátékok, számítógépek virtuális világából a természet nyújtotta valóságba.
Az eredményes horgászatomat látva többen fordultak hozzám segítségért, tanácsért vagy éppen egy kis etetőanyagért, csaliért, melynek igyekeztem eleget tenni. Számomra kiemelten fontos a jövő generációja, igyekszem mindenkor kellő alázattal, önzetlen és segítőkész munkával támogatni őket. Összességében egy jó hangulatú, csodálatos napot töltöttem el az Újpesti-öbölben, ahová az év folyamán még mindenképpen visszatérek!
Írta: Holler Imre
Fotók, videó: Holler Imre
