A folyóvízi, ezen belül a dunai horgászat szerelmeseinek bizony az idei nyár nem sok jót tartogatott. Gyakorlatilag szinte végig olyan magas vízállás uralkodott, hogy a parti horgászhelyeket nem lehetett igazán jól megközelíteni. Szerencsére szeptember első napjaira ez a helyzet megváltozott, így végre újra kedvenc folyómon horgászhattam.
Lakóhelyem földrajzi adottságaiból kifolyólag sajnos nagyon kevés olyan horgászhely van a közelben, amit kerékpárral meg tudok közelíteni. A környéken mindössze két kisebb magán jellegű tó található, ám korántsem nyújtanak kiemelkedő horgászélményeket, illetve idővel már unalmassá válnak. Szerencsére azért felfedeztem néhány lehetőséget, amivel némi áldozat árán és korlátozott mennyiségű felszereléssel, de eljuthatok néhány izgalmasabb vízterületre, így a Dunára is. Sajnos az autóbuszjáratok menetrendje nem igazán horgászbarát, hiszen sokszor az első járatok is olyan későn indulnak, hogy a kora hajnali órákra lehetetlen a vízpartra érni. További hátrány, hogy gyakran idő előtt be kell fejezni a horgászatot, mert az utolsó járatok is sokszor már késő délután, kora este elindulnak, különösen hétvégén, ráadásul a nap végén rendkívül fárasztó a sokszor több kilométer gyaloglás a nehéz táskákkal a vízpartról a buszmegállóig. Szerencsére ezúttal horgászbarátom, András segítségével sikerült egy közös horgászatot megbeszélni, így az autó előnyeit kihasználva már kora hajnalban útnak indulhattunk.
Néhány szó a meghorgászandó vízterületről:
A Duna e szakasza az 1521-1522 fkm-nél található Bács-Kiskun megyében, Kalocsától nyugatra, Foktő és Uszód községek között. A közelben található a barákai ivóvízbázis, mely Kalocsán és a környéki 14 településen mintegy 42.000 lakos vízellátásáról gondoskodik. Az árvízvédelmi töltéssel védett kutak a Dunától 140-190 méterre helyezkednek el. E szakaszon (az 1520-1564 fkm között) a Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetsége a hasznosító. A napijegy ára 2.000,- Ft, a hetijegy 6.000,- Ft, míg az éves területi engedély 13.000 Ft-ba kerül.
A vízpartra érve kissé kedvünket szegte, hogy bizony hiába érkeztünk meg elég korán, az előre kiszemelt horgászhelyek már mind foglaltak voltak. Tanácstalanok voltunk, hogy mit tegyünk, hiszen a feljebb lévő szakaszt nem ismerjük, így nem tudjuk rejt-e akadókat, illetve milyen eséllyel próbálkozhatunk. Némi hezitálás után végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk pár száz méterrel feljebb, ahol egy árva lélek sincs, így végül egy számunkra teljesen ismeretlen vízterület jutott. A meredek töltésen nagy nehezen lehurcoltuk a felszereléseinket, majd a hatalmas köveken átbukdácsolva elénk tárult a Duna. Végre itt vagyunk, boldogságom határtalan, közel egy év után újra itt a lehetőség, hogy a Dunán horgászhatok. Születésem óta, 20 éven át Budapesten éltem, így számomra nem volt ismeretlen a folyóvízi horgászat, mondhatni ott nőttem fel és máig kedvenc horgászvizem a maga szeszélyességével, sajátosságaival és kiszámíthatatlanságával együtt.
Kiszemelt támpontom után rövidesen összeállítottam az alapozó etetésre szánt keveréket. Jó néhány gombócot juttattam a vízbe, nagyjából 15 méter távolságra. Mivel a sodrás itt viszonylag erős, nem sok értelmét láttam beljebb próbálkozni, hiszen a 125 grammos etetőkosár is épphogy elegendőnek bizonyult, hogy ne sodorja ki túlságosan a víz. Nagyobb kosarat nem mertem használni, hiszen az általam használt feederbot dobósúlya maximum 90 gramm - így is fokozott óvatossággal kellett „belendítenem” a közel 170 gramm össztömegű végszerelékemet, nehogy a bot sérüljön, esetleg eltörjön a komoly terhelés alatt. Folyóvízen rendszerint egy bottal horgászom, ez alól kivételek a késő őszi, téli időszakok, amikor ritkábban számíthatok kapásra.
Alapozó, illetve helyben tartó etetésre szánt keverékem főbb összetevői:
- 2 csomag (5 kg) Haldorádó Bázis Mix - Folyóvízi alap
- 40 dkg Haldorádó Angolmorzsa - Ponty színes szuperédes
- 7,5 dl csontkukac
- 0,5 kg Haldorádó Főtt kukorica
Csaliként a 14-es számú horogra 3 szem csontkukacot tettem. Az előkém 0,12 mm-es, 70 cm hosszú Haldorádó Visitor volt. A kiakasztott zsinórklipsszel pontosan az etetés helyére dobtam a végszerelékemet. Alig néhány perc kellett az első kapáshoz: határozott pöccintés, majd húzás a bot spiccén. Hamar megérkezett az első halam, egy 60 dkg körüli dévérkeszeg. „Soha rosszabb kezdést!”, gondoltam magamban. Horgásztársam, Andris 6-7 méterrel lejjebb próbálkozott, szintén feederbottal. Kissé csüggedten vette tudomásul, mikor már a második halamat merítettem, hogy neki még nem volt értékelhető kapása, ráadásul folyton elsodorta a víz a szerelékét. Tanácsoltam, hogy próbálja meg hozzám hasonlóan, a parttól alig 15 méterre bedobni a szereléket, az etetésem alá, mert ott jobban megáll az etetőkosár. Hamarosan meg is tört a csend, és rövid fárasztás után egy szép, méretes dévérkeszeggel tornázta át magát a kövezésen, hogy horgot kiszabadítsa belőle. „Ez igen, szép munka, jó alaposan bekezdtél!”, jegyeztem meg. Andris sokkal jobb kedvre derült, hiszen korábban sosem fogott még ekkora dévérkeszeget, mely a mérlegeléskor 1 kiló 57 dkg-osnak bizonyult - ez új egyéni rekord volt.
Míg nekem továbbra is az „egyívású” 70-80 dkg körüli dévérkeszegek jöttek, addig Andris újabb komolyabbnak ígérkező halat akasztott. Először márnára gyanakodtunk, ám az erős kezdés után gyorsan visszaesett a hal menekülési kedve, és egy újabb hatalmas dévérkeszeget sikerült a merítőbe terelni. Ez még nagyobb, mint az előző, így izgatottan vártuk, vajon mit mutat majd a mérleg. 2,37 kg-nál állt meg a számláló, ami természetesen újabb rekord Andris számára! Egy órán belül két nagytestű dévérkeszeg is megörvendeztette, ami egy számunkra teljesen ismeretlen vízterületen abszolút várakozáson felüli. A nap folyamán Andris annyira belemerült a horgászatba, hogy gyakorlatilag alig sikerült néhány értékelhető fotót készítenünk. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy hamarosan újra ellátogatok ide, és megpróbálom pótolni a hiányosságokat, illetve hátha sikerül nekem is néhány szebb dévérkeszeget megfognom.
Egy héttel később…
A Duna vízállása az egy héttel ezelőttihez viszonyítva valamelyest még csökkent, így újra kiváló esélyeim nyíltak egy jó kis folyóvízi kalandra. Sajnos ezúttal csak busszal, illetve csaknem 3 km-t gyalogolva tudtam a vízpartra eljutni, de az újra elém táruló Duna gyönyörű látványa kárpótolt mindenért. Az előkészületek szinte ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak, mint a legutóbbi alkalommal, és ez igaz volt a használt etetőanyagokra és csalikra is. Ezúttal is csupán egy bottal próbálkoztam, ami bőven elegendőnek bizonyult. Szokásos alapozó etetés után mehet a végszerelék a kiszemelt helyre. Bár még nincs itt az igazi márnaszezon, bíztam abban, hogy elcsíphetek egy-két szebb példányt, így a tavalyi évben már jól bevált Haldorádó Sajtos Bajszos fantázianevű etetőanyagot tettem az etetőkosárba. Nem is kellett túl sokat várni az első kapásig, ám mielőtt halamat megmeríthettem volna, idő előtt távozott a fél kilósra becsült dévérkeszeg. A következő alkalommal már sikerrel jártam, és meglett a nap első hala, a „szokásosnak” mondható 60 dkg körüli méretben.
Néha kis időre ugyan megritkultak a kapások, azonban néhány gombócnyi ráetetés után hamarosan újra jelentkeztek a halak. A fogások meglehetősen egyhangúan alakultak, továbbra is gyakorlatilag ugyanazok a méretű dévérek jelentkeztek, alig akadt olyan példány, ami megközelítette az 1 kg-ot. Az élő csontkukac mellett először próbáltam ki a Haldorádó SpéciMaggot Nagy Dévér ízesítésű változatát. Az emberi orr számára is kellemes, talán leginkább a kóla ízű italporokra emlékeztető illatú aromában úszó műcsonti is kívánatos falat volt a dévérek számára, és néhány kisebb márna sem vetette meg.
Sajnos csalik terén ma elég szűkös lett a palettám, hiszen az élő csonti és SpéciMaggot mellett csupán egy doboz Kék Fúzió pellet volt a táskámban, utóbbi is csak véletlenül, az előző horgászatokról. Ekkor eszembe jutott egy gondolat: ha ez a pellet működik állóvízen, miért ne működhetne itt is? Bár nem kifejezetten folyóvízi csali, tettem egy próbát: feltettem egy másik horogelőkét, melynek 10 mm-es csalitüskéjére egy szem Kék Fúzió került 12 mm-es méretben. Kosár megtöltve, bevetés. Izgatottan vártam, mi fog történni, hátha egy termetesebb keszeg is beugrik az itt teljesen szokatlan csalira. Eltelt legalább 10 perc vagy negyedóra, de a botom spicce sajnos mozdulatlan maradt. „Hát, ez a csali itt most lehet, hogy nem működik…”, gondoltam magamban.
Egy hatalmas utasszállító hajó elég gyorsan közeledett, így igyekeztem minden felszerelésemet feljebb vinni a parton, nehogy a hullámok bármit is eláztassanak vagy elsodorjanak. A hajó éppen előttem járt, ijesztő látványt nyújtott, ahogy a Duna vize zavarossá válva egyre beljebb húzódik.
Annyira lekötött a látvány, hogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a botom spicce előttem szinte karikába hajlik. Ösztönösen bevágtam, és nagy meglepetésemre megszólalt az orsóm fékje. Nocsak! Hal van a horgon, ami termetesebb darabnak ígérkezik! Most lesz nehéz dolgom, mert rövidesen hatalmas hullámok mossák a partot. Szerencsére egy farönk tetejére tudtam állni, ami elég magasan volt ahhoz, hogy ne érje el a hullámzás. Folytattam a hal fárasztását, mely kitartó védekezés után lassan megmutatta magát. A zavaros vízben először nem tűnt fel, hogy mi lehet az, bár a mozgása erősen márnára utalt. Sejtésem beigazolódott, és rövidesen a merítőbe került a szép márna, szájában a csalitüskén lévő, igencsak meggyötört állapotban lévő Kék Fúzió pellet. Rendkívül meglepett voltam, hiszen negyedórán át volt a sodrásban, és még a fárasztást is „túlélve” megmaradt a csalitüskén. Igazából tényleg csak egy próbának szántam, a sok dévérkeszeg egyhangú jelentkezése miatt, ám hatalmas meglepetésre rögtön egy termetes márnának tetszett meg. Egy gyors fotó után máris igyekeztem visszaengedni élőhelyére.
A hajó már messze járt, a víz is lecsendesedett, így újra bevetettem a készséget, ezúttal viszont 2 szem SpéciMaggot várta a horgon a halak jelentkezését. A távolban egy teheruszály közeleg nagyon lassan, azonban aggodalomra semmi okom, hiszen az általuk keltett hullámzás általában elenyésző. Gondoltam, hogy amíg a kapásra várok, csinálok néhány fotót a környékről. Az uszály is lassan megérkezett, komótosan haladt lefelé. Éppen a botra pillantottam, mikor vehemens kapás jelentkezett. Bevágás után halam erőteljesen, jó pár méter zsinórt lehúzva indult meg a sodrással szemben, majd hirtelen megállt és irányt váltott. Óvatos fárasztás után egy újabb szép márna került a merítőbe. Természetesen a folyóvízi horgászataim során - bármekkora halról is legyen szó - használok matracot, hiszen a part menti kövezés rendkívül súlyos sérüléseket okozhat a halaknak, mely akár a pusztulásukat is eredményezheti. Ezen semmiképpen ne spóroljunk!
Érdekesség, hogy míg az élő csontival csupán dévérkeszegeket fogtam, addig a SpéciMaggot, illetve a „kakukktojás” Kék Fúzió pellet egy-egy szép márnát is hozott. Ezért is szeretem a Dunát, hiszen kiszámíthatatlan, mindig tartogat meglepetéseket. Sokszor rendkívül nehéz körülmények várják az ide látogató horgászt, és egyik napról a másikra változhat minden. A Dunán soha nem lehet előre tervezni, különösen, ha nem kísérjük figyelemmel a vízállás alakulását, illetve annak előrejelzését. Előfordulhat, hogy az egyik napon még a tiszta, sóderral tarkított vízparton horgászhatunk és tetemes mennyiségű halat fogunk, míg másnap a 2 métert áradó víz már a kövezésen vagy az elárasztott erdőben van, és kapás nélkül, illetve jó néhány beszakadt szerelék után kell távoznunk. Mai és az elmúlt heti horgászatom összességében jól sikerült, hiszen jó néhány kg dévérkeszeg mellett két termetes márnát is sikerült fognom. Számomra az igazi dunai horgászat még csak most kezdődik, és remélhetőleg az őszi horgászataim után már jóval tartalmasabb beszámolóval is jelentkezem egy következő részben.
Írta: Holler Imre (imre0615)
Fotók: Holler Imre
