Tizenöt paduc, két bagolykeszeg. Ennyi volt a mai horgászatom „termése”, és ha azt is hozzáteszem, hogy mindezt ketten fogtuk, akkor bizony igen siralmas eredményről lehetne beszélni. Mégis olyan horgászat volt ez, amilyenben már nagyon régen volt részem. Sok érdekes dolgot láttam, amiből volt, amit sikerült is megörökítenem. A legjobb az egészben az volt, hogy igazi pihenésként éltük meg, ami után nehezen indultunk hazafelé, „vissza a hétköznapokba”.
A hét igazán húzósra sikeredett, de ezzel nem is szeretnék untatni senkit. Lényeg a lényeg, kollégám már többször felhívott, hogy mit szólnék egy kis feszültség-levezető tiszai horgászathoz. Sajnos az időpontban sosem sikerült megállapodnunk, mert vagy nekem, vagy neki nem volt jó. Hét elején végül úgy döntöttünk, hogy a hét vége felé összehozzuk a pecát. Ilyenkor jön a már közhelyszerű mondat: „Ember tervez, Isten végez”. Mire a tavaszi árhullám levonult a Felső-Tiszáról, és a folyó horgászhatóvá vált volna, olyan esőzés jött, amilyen régóta nem volt Szabolcs megyében. A megbeszélt horgászat veszélybe került, mert a folyónak ez a szakasza még nagymértékben reagál a sok esőre. De már ez sem tudta elvenni a kedvem. Legfeljebb nem fogunk semmit, és mondhatjuk a kedvenc mondatunk: „Nincs ebben hal…”
Már útközben láttam a termőföldeken a tóméretű vízfoltokat, így sejtettem, hogy igazi sárdagasztásos horgászatnak nézünk elébe. A hét közepén tomboló vihar pedig még összetört fákat is hagyott maga után.
Hamar leautóztam a Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti valamivel több, mint 50 kilométernyi utat, és 10 óra felé már a vízparton voltunk, ami a vihar miatt helyenként háború utáni területre hasonlított. A horgászhelyünk pontosan szemben volt a Szamos torkolatával, ami annak idején behozta az országba a román „ajándékcsomagot”.
Amikor kollégám mondta, hogy az ott szemben a Szamos, rögtön feltettem neki azt a kérdést, amit mindenki megkérdene ilyenkor, hogy mi a helyzet a cián után? A válasz elgondolkodtató volt. Korábban a Tisza virágzásakor milliónyi hal habzsolta a kérészek vízen úszó tetemeit, de azóta volt olyan virágzás, hogy halcsobbanást sem láttak.
Végre lemásztunk a horgászhelyhez, ahol nem ért minket váratlanul a vízszint emelkedése.
Három nap alatt 150 milliméternyi csapadék esett le a folyó vízgyűjtő területén. Így az a hely, ahonnan még előző nap zsákszámra lehetett fogni a paducokat, ma reggelre bő egyméternyi víz alá került. De ha már ott voltunk, horgászni akartunk. Igen ám, de hol? Azok a bokrok, amik mellé még egy nappal korábban le lehetett ülni horgászni, most kiváló horogmarasztaló helyként meredeztek ki a vízből. Alig volt közöttük egy körülbelül másfél méteres szakasz, ahol talán nem fogjuk beszakítani a szereléket.
Egy-egy feederbotot vittünk csak magunkkal, és apró kiegészítőket. Ritka alkalom, hogy csupán ennyi felszereléssel indulok horgászni, de a 2-3 órányi, horgászatra fordítható idő miatt szükségtelen volt a mázsányi felszerelés, és aznap igazán nem a halfogás volt a lényeg, hanem a pihenés.
Feri barátom régi tiszai horgász, itt nőtt fel, szinte a folyó partján. Viccesen meg is jegyezte, hogy ha gyerekkorában lett volna óvoda a falujában, akkor nyugodtan mondhatná, hogy óvodás kora óta horgászik, így azonban marad a gyerekkorom óta… Összeszereltük a botokat, bekevertük az etetőanyagot és már repültek is be a szerelékek a szűk területre. Feri amint meglátta a vizet, azt mondta, hogy ma csekély esélyünk lesz a halfogásra, mivel nagyon sokat áradt és hihetetlenül zavaros és uszadékokkal teli a víz. Azért, hogy ne vegye el a kedvem az egésztől, hozzátette még, lehet, hogy a horogra tűzött szúnyoglárva azért mégis kapásra ingerli a halakat, mert itt nem horgászik ezzel senki.
Volt még azonban egy mondata: „Ha menne a hal, most nem lenne hova ülnünk, mivel ennyire későn jöttünk”.
Végre nekem hirtelen rántás az 1 unciás spiccen, és már borul is a bot. Bevágtam, mire a bot karikába hajlott, és megindult a fék. Én azon agyaltam, hogy vajon mi lehet ez a „vízi szörny”, de Feri a bajsza alól mosolyogva megjegyezte, hogy az uszadékok fárasztása hosszadalmas feladat egy áradó folyón, pláne, ha nem akar a 18-as damil elszakadni. Ekkor vettem észre a vízben lassan úszó ágat, ami magával vitte a szerelékem, és mivel a damil és az uszadékfa sem engedett, kénytelen voltam lassan partra húzni az első „halam”. Mire kiért, addigra pont ki is hajlott a horog helye, így szerelhettem újra. Egyre érdekesebben alakult a játék. Ha balra vagy jobbra dobtam, akadóba ment, ha könnyű volt a kosár, levitte akadóba szereléket, ha túl messzire dobtam, akkor a lefelé úszó fadarabokat fáraszthattam. Ez már sok volt nekem, a telepített, akadómentes tavon edződött horgásznak. Maradtam a „biztonságot” jelentő két bokorsor között, tulajdonképpen alig kellett dobnom a szerelékkel, mert nem horgásztam távolabb, mint 10-15 méter. (Ej, ha itt lenne a rakósom, bár akkor cipekedhettem volna megint…)
Bár paducozásra készültünk, az első két halam mégis egy-egy bagoly keszeg volt, amiknek megtetszett a 18-as horgon egy szem csontival felkínált szúnyoglárva. Érdekes volt, hogy mindkettő a két bokor közötti részről jött, egészen szélről. Ferinek is - aki egy kicsit távolabb horgászott - megjött a már várt villámszerű kapás a feederbotján. Paduc. Egy óra elteltével még igen keservesen álltunk, de szélvédett helyen voltunk, az eső sem esett, már halat is fogtunk, kell ennél több?
Hirtelen egy közeledő dologra lettem figyelmes. Szemben velem egy őz úszott keresztül a rohanó folyón. Ahogyan a víz sodorta, egyre közelebb került hozzánk, és láttuk, hogy ha ilyen ütemben hozza lefele a víz, akkor pont előttünk, a két bokor között ér majd partot. Sebaj, őzet még úgysem fárasztottam a Shimi feederbottal… De észrevett minket, és úgy úszott, hogy alig 10 méterre felettünk mászott partra. Pillanatok alatt el is tűnt a fák között. Hozzá tartozik, hogy neki csak egy ugrás volt az a körülbelül 2 méteres, iszapos fal leküzdése, amin mi alig tudtunk lejönni.
Az áradás folyamatosan erősödött, egyre nagyobb fákat és mind több uszadékot hozott lefelé, mégis egyre több kapást tudtunk kicsikarni a Tiszából. Gyakori volt a bedobás utáni azonnali kapás, amit ha nem fogtunk meg, akkor többnyire csali nélkül tekertük ki percek múlva a szereléket.
Két órával a horgászat megkezdése után eljutottunk addig, hogy a bejuttatott etetőanyagra szépen beálltak a paducok. Annak ellenére folyamatosan volt kapásunk, hogy igen erősen áradt a folyó. Sajnos nehéz volt egyértelműen megkülönböztetni a hirtelen megmozduló etetőkosarat a kapástól. Akkor, ha a spicc a mozdulás után azonnal ráduplázott, valószínűleg paduc volt, amiről gyakran lekéstünk. A horgászatnak egy telefon vetett véget, de jó horgász lévén elhatároztuk, hogy megvárjuk még az utolsó kapást.
Amint ezt kimondtuk, Ferinek egy határozott kapással jelentkezett be egy paduc. Miközben kitekerte, nekem is kapásom volt, amit eredményesen meg is fogtam. Na, ilyenkor nehéz elindulni haza. Egy percen belül két paduc. Ha lenne még időnk… de sajnos nem volt.
Nehéz szívvel indultam haza, pedig nem fogtam rekord méretű pontyot, nem volt hosszú fárasztás, egypár kosarat is sikerült a víz alatt bokor tövében beszaggatni, mégis jó horgászat volt.
Takács Péter (t_peti)
