A kánikulákkal és zivatarokkal teli nyüzsgő nyár végén végre sikerült eljutnom pár rövidebb horgászat erejéig hőn szeretett folyónkra, a jó öreg Dunára. Izgatott voltam, nagy örömmel és kíváncsisággal vágtam neki a kalandnak, hisz gyermekkorom óta szinte alig horgásztam ezen a csodálatos vízterületen. Alig vártam már, hogy a felkelő nap fényében, köveken és kavicsokon sétálva a hajnali, hűs dunai szellő illata csapja meg orrom, és hogy a rohanó vízből kifogott egy-egy szép hal ideiglenes látványa örvendeztessen meg. Őszintén szólva, pár szebb márna reményében indultam e pár nyárvégi dunai horgászatra, sajnos azonban a folyami bajszosok közül még csak két kisebb példányt sikerült horogra csalnom, de azért a vén folyó nem hagyott kapás nélkül, tartogatott számomra pár kisebb, de annál szebb pikkelyest…
Ez az írás most nem a nagy halakról, nem versenyszerű horgászatról szól, csak szeretnék bemutatni pár könnyed, önfeledt, kikapcsolódással egybekötött dunai pecát. Tavaly decemberben egy téli márnahorgászat során volt alkalmam ellátogatni Komáromba, a Monostori Erőd alatti sóderes partszakaszra, az Erzsébet híd és vasúti híd között. Nagyon megtetszett maga a hely: a város szívében helyezkedik el, mégis mikor letérünk a partra, szinte csak fák és egy erdős rész vesz minket körül, ahol igazán a természetben érezhetjük magunkat. Közel van a városi infrastruktúra, ez a partszakasz könnyen megközelíthető autóval, és tőle csak pár méterre van a vasút és a buszvégállomás is. Mikor eszembe jutott egy dunai horgászat megtervezése, nem is volt kérdés, hogy erre a télen megismert helyre vezessen újra az utam.
Az első horgászat napján már kora hajnalban elindultam, a napfelkelte már a Duna partján ért, szívmelengető érzés volt kiskorom után újra az öreg folyó partján sétálni horgászfelszereléssel. Még gyönyörködtem egy kicsit a látványban, a híd felett feljövő napban, aztán a Monostori Erőd felé vettem az irányt, hogy egy megfelelő, nyugodt helyet találjak magamnak.
Még jó pár lépést tettem az erőd felé, aztán megálltam egy ígéretes helyen, ahol viszonylag kevés nagyobb követ láttam, a part inkább csak tisztán sóderos volt. Mögöttem nagy fák helyezkedtek el megfelelő távolságra, amik a bedobásnál nem akadályoztak, viszont árnyékuk egy kicsit elviselhetőbbé tette a nyár végi meleget. A terep azonban közel sem volt könnyűnek nevezhető, a vízben is azért lehetett látni jó pár szebb kődarabot, amiktől a szerelékeim féltettem, és mikor közelebbről megnéztem az aljzatot, akkor láttam csak, hogy rengeteg apró kagylóhéj tarkítja a kavicsos folyómedret, ami további aggodalmakra adott okot a szerelék épségének megőrzésével kapcsolatban.
Alig vártam, hogy megkezdhessem a horgászatot, ezért lázasan pakolni kezdtem, nekiálltam összerakni a botokat és elkészíteni a szerelékeket. Be kell vallanom, nem számítok rutinos folyóvízi horgásznak, sok tanulnivalóm még ebben a témában, hisz gyerekként horgásztam utoljára a Dunán, de lázasan készültem, sokat olvastam az interneten és néztem a videókat, a lehető legjobban próbáltam felkészülni a folyóvízi horgászatra. Nagyon sokat segítettek Döme Gábor és Sipos Gábor írásai, videói ezzel kapcsolatban. Már régóta vártam, hogy én is Dunán próbáljak szerencsét. Külön még nem vásároltam folyóvízre fejlesztett feederbotokat, így erre a pár horgászatra a legerősebb pontyozó feedereimet vittem magammal, egy Master Carp Long Cast modellt és egy XH Carp Fightert nagy és erős Spro Super Long Cast távdobó orsóimmal. A nagy és nehéz folyóvízi kosarak miatt szükség volt az erős felszerelésre, a botok így is erejükön felül teljesítettek egy 140 vagy 170 g-os megtöltött kosár dobásánál, de megbízhatóak voltak és itt sem hagytak cserben.
Az orsóimra 22 es főzsinórt csévéltem, erre jött 10 méter 22-es fonott dobóelőtét a köves, kagylós meder miatt. Az előtéten csúszóra felfűztem egy hengeres forgót erősített kapoccsal, amibe az etetőkosarat akasztottam, alatta egy gumigolyó helyezkedett el, ami a csomó védelmét biztosította, majd alatta egy közepes előkerögzítő gyorskapcsot helyeztem el gumitüskével, erre jött az előke, ami egy 80 cm-es 0,12 mm-es Nevis Technology fonott zsinór volt a végén egy 12-es Gamakatsu Team Feeder Fine Carp horoggal.
Nagyon kedvelem ezt a horgot, szerintem tökéletesen alkalmas dunai horgászatra. Pici és nagyon finom, ha felfűzünk rá 3-4 szem csontit, szinte nem is látjuk magát a horgot. Szerintem több kapást érhetünk el így, mint egy vastaghúsú, nagy horoggal, de a fárasztásoknál vigyázni kell! Ne felejtsük el, hogy ez egy apró, vékonyhúsú horog, de ha ésszel használjuk, akkor nem lesz vele gond. A kosár tekintetében Haldorádó Barbel Rivereket szereztem be több méretben. Az e Duna-szakaszra jellemző őrülten áramló vízben csak a 170 és a 200 g-os kosarak álltak meg biztosan, de főként a 170-eset használtam, ami az esetek többségében elég volt. Ez az összeállított felszerelés több horgászat alatt is állta sarat, mind a botok, mind a fonott zsinór bírta a megfelelő, ésszerű lendülettel indított dobásokat. Nagy szerencsémre a pár elakadáson kívül nem volt sok gondom ezzel kapcsolatban.
Etetőanyagnak egy 2,5 kg-os Bázis Mix Folyóvízi Alapot vittem, ami bőven elég volt egy horgászatra, azonban egy picit feltuningoltam pár marék tricolor fluo morzsával, egy doboz csemegekukoricával, egy kis doboz csontkukaccal, valamint egy csipetnyi fahéjjal. Ezt az elképzelésemet kevertem össze, természetesen az etetőanyagot nem kevertem túl nedvesre és szépen lerostáltam, majd utána adtam hozzá a darabosabb adalékokat. Reméltem, hogy dunai pikkelyes barátaimnak is tetszeni fog majd.
A csali kérdést nem bonyolítottam túl, biztosra akartam menni, így a jó öreg csontit választottam, 3-4 szemet tűztem fel belőle a horogra.
Mikor minden készen állt, megtöltött kosárral és felcsalizott horoggal kézbe vettem a botot, és szerelékem végre a jó öreg Dunába hajítottam, majd párjával is ezt tettem, aztán izgatottan vártam, mi fog történni. Furcsa érzés lett rajtam úrrá: szeretek itt lenni, szeretem a dunai szelet, az apró kavicsokat, az elvonuló hajók hullámait, és úgy gondoltam, ha már egy apró keszeget is fogok, az már örömmel fog eltölteni. Alapozó etetést nem végeztem, igyekeztem úgy felépíteni a horgászatot, ha nem jön kapás, akkor az elején 5-10 percenként újat dobok, hogy minél több etetőanyagot juttassak a vízbe, persze kiakasztott klipsszel, precízen, olyan 25-30 méter távolságra. Sajnos az elején a spiccek eleinte nem mozdultak, így ötpercenként újat is dobtam. Eközben nem várt vendégekkel kellett szembesülnöm: a gébekkel. A spicceket nem tudták mozdítani, így kapásukat nem láttam, kénytelen voltam nagyon gyakran dobálni és várni a keszegfélék megérkezését, amik talán elkergetik a nem várt látogatókat.
Nagy szerencsémre olyan sokat nem is kellett várni, félóra múlva egyik botom spicce apró rezgésekkel jelezte az első igazi kapást. Szerencsém volt, megérkeztek az apróbb keszegek, és már nyoma sem volt a gébeknek. Egy óra alatt szinte állandóan kapásom volt - előfordult, hogy mindkét boton -, nagyon sok tenyeres kis keszeget sikerült a partra segíteni. Volt köztük karika-, dévér-, laposkeszeg és paduc is szép számmal, viszont méretük nem volt valami nagy, de azért bíztam benne, hogy a sok behordott eleségre megérkeznek majd termetesebb testvéreik is.
Aztán lassan alábbhagytak a kapások, és egy félóra elteltével erősebb rángás mutatkozott a bal oldali bot spiccén, ami nyomán sikerült is ideiglenesen partra segíteni egy már picivel nagyobb szilvaorrút. A kezdeti sok pici hal után egyre inkább nagyobbacskák érkeztek, ami további reményeket adott egy-két igazán szép dunai hal kifogására.
Nem sokkal később új halfaj tette tiszteletét, sikerült fognom egy bagolykeszeget is, majd pár perc múlva ismét egy újabb szép szilvaorrú örvendeztetett meg.
A kapások ritkábbak lettek, de a pár ritkább kapás már rendes, erős spiccrángatással járt és nagy szerencsémre szebb halakkal. Ezen a napom az utolsó órában sikerült fognom két szép nagy dévért és egy szebb jászt. Viszont boldogságom nem volt zavartalan, sajnos dunai tapasztalatlanságom miatt a három szebb halból csak az egyik szép dévért sikerült lefotóznunk, a másik és a szép jász sajnos kiugrott a kezemből és elúszott az öreg folyóban. Nem szerettem volna a parton szenvedtetni ezeket a szép dunai halakat, a merítés után a vízben egy gyors fotó után hamar szerettem volna visszaengedni őket, és sajnos a két halnál a fotó nem sikerült. Ez persze a fogás értékéből nem von le semmit, szomorú csak azért vagyok, mert az írásban nem tudom megmutatni őket. Én minden esetben a C&R híve vagyok, főleg vadvízen, főleg a Dunán hatalmas jelentősége van. Folyóink halbősége az egyik legnagyobb kincsünk, ezért mindenkit buzdítok arra, hogy őrizzük meg, és ha valaki visz is el halat innen, akkor tényleg csak a szabályok által megengedett és főleg saját és családja szükségletei szerinti mennyiségben tegye ezt.
A horgászattal rendkívül elégedett voltam, ám sajnos kora délután már az otthonom felé kellett vennem az irányt. Eredetileg reménykedtem egy-két szép márnában, de úgy látszik, az ő idejük még nem jött el. A Duna kegyes volt velem így is, sok szép keszeget sikerült fognom a nap folyamán, nagyon-nagyon jól éreztem magam az itt eltöltött pár órában. Azért a horgászat vége felé sikerült horogra csalnom egy apró bajszost, ami inkább még bébinek mondható. Nagy műgonddal eltávolítottam a horgot, hogy minél nagyobb épségben visszaengedjem, hogy inkább majd nagyobb korában találkozunk ismét.
Pakolás közben még sikerült csinálnom pár két nagyon jó képet tollas dunai barátainkról, ez és itt eltöltött horgászat mosolyt csalt az arcomra a hazafelé vezető úton.
Alig vártam, hogy ismét szabaddá tegyem magam és újra ellátogassak az erőd alatti partokra, szerencsére pár nap múlva ismét Komáromban találtam magam az öreg folyó partján. Hűvös hajnal és gyönyörű, felhős napfelkelte fogadott. Újból izgatottan vártam, hogy szeretett folyónk mit tartogat számomra.
A taktikán egy picit változtattam. Két csomag Sajtos Bajszos etetőanyagot kevertem be pár marék fluo morzsával, két marék főtt búzával, két marék szuper színes (narancsos-fahéjas) ponty mikropelettel, egy csipet fahéjjal és nagyon kevés döglött csontival. Egyik éjjel Gábor Kapaszkodj meg! című filmjét néztem a tévében és láttam, hogy ha sok pici keszeg jelentkezik, akkor már elhagyja az élő anyag használatát az etetőanyagban, ezért most én is kizárólag döglött csontit raktam bele, de abból is csak keveset. Ez - ahogy majd a későbbiek során kiderül - sokat segített a halak méretének növelésében. Emellett egy árnyalattal durvább horgot, a Gamakatsu 10-es méretű A1-Hard horgát választottam, amire már nyugodtan fel tudtam tűzni 6-7 szem csontkukacot is. Bíztam benne, hogy a gébek ezt már túl nagy falatnak tartják. E horog szerintem kis mérete ellenére rendkívüli magabiztosságot és erőt sugároz, ugyanakkor még nem túl nagy és nem túl durva a folyami halak megfogásához. Ettől a két momentumtól eltekintve a taktika ugyanaz volt, mint az előző horgászatnál.
A horgászat elején sajnos nem sok babér termett, kényelmesen heverésztem a kavicsos parton és vártam a kapásokat. Az első órában csak egy nagyon pici leánykoncér és két-három öngyilkosjelölt géb érkezett magukba tuszkolva a nagyobb horgot és a hat szem csontkukacot. De biztató jel volt, hogy további gébek és kisebb testű keszegek nem nagyon érkeztek.
Másfél-két órának kellett eltelnie, mikor intenzív kapással megérkezett az első szebb dévér. Nagyon örültem, mivel már jó ideje nem nagyon érkeztek a kisebb halak, bíztam benne, hogy egy csapatnyi nagyobb keszeg már a behordott etetőanyagnál portyázik és bíztam a jó folytatásban.
Nem sokkal később érkezett egy szép paduc, nagyon látványos, piros úszókkal. Kezdett jól alakulni a horgászat, az idő is nagyon kellemes volt, picit felhős, picit napos, pont nyárvégi 27-28 fok.
Ezen a napon hihetetlen mértékű hajóforgalommal kellett szembesülnöm, igazából egyik hajó jött a másik után hatalmas hullámokat generálva. Sajnos a Dunán horgászóknak ezzel a körülménnyel is meg kell barátkozniuk. E hullámok elég rendesen el tudják mosni az etetést, így a pontosság kicsit relatívvá válik, de még az ilyen nagy hullámok közepette is érdemes próbálkozni. Ezen a horgászaton volt rá példa, hogy a hatalmas hullámok közül érkezett egy nagyon szép dévér, és sikerült is a halat ideiglenesen a partra segítenem.
A későbbiek folyamán nagy szerencsémre nem érkeztek kisebb halak, kizárólag szép, nagyobb dévérek. Nagyon örültem, hogy egyre szebb halakat tudtam fogni az öreg folyóból. Persze két nagyot ismét nem sikerült lencsevégre kapni. Hát, majd belejövök! A lényeg nem ez volt, úgy éreztem, a picit megváltoztatott taktika meghozta az eredményt.
A horgászatok során ezek a nagyobb dévérek okozták a legjobb élményt: erős, spiccrángatós, „márnás” kapásokkal, vitték fel szervezetemben az adrenalin-szintet. Nem voltam szomorú a márnák hiánya miatt, mert a dévérek kárpótoltak, izgalmas kikapcsolódássá változtatták a horgászataimat.
Azért a horgászat vége felé még sikerült fognom egy kölyök márnát, és Fecó barátomnak is fogott egy másfél kiló körülit. Ezek már biztató jelek a bajuszosok érkezésére, de a szép dunai keszegek addig is elfoglaltak - unalomban nem volt hiány, az egyszer biztos. Nagyon megfogott a folyó varázsa és titokzatossága, hisz számtalan halfaj él itt, sosem tudhatjuk, mi köt ki a horgunkon, talán ezért is ilyen misztikus az itt gyakorolt horgászat. Alig várom, hogy visszatérjek és az ősz folyamán azért egy-két szebb bajuszost is elcsípjek, de persze azt se bánom, ha csak kisebbek jönnek. Úgy gondolom, itt minden halnak értéke van, nagy öröm volt, hogy itt horgászhattam. Köszönöm, Duna!
Görbüljön és C&R!
