Már mondhatni, megszokott programmal indítom a horgászszezont Sanyi barátommal, ami nem volt más, mint egy kis keszegezés. Ennek oka legfőképpen az, hogy tilalmakkal indul az év a ragadozó horgászat terén, de ahogy az időjárás engedi, csak ki akarunk menni a vízpartra. A megszokottaktól eltérően ezúttal nem a Tiszára, hanem a Bodrog folyóra látogattunk ki.
Ezek a horgászatok jók arra is, hogy kicsit felfrissítsük a mozdulatokat, kiderüljön, hogy mire is van valóban szükség, amikor adott módszerrel szeretnénk horgászni. Ugyanis a téli pakolgatás miatt szép lassan minden visszakerült a horgászdobozba, ami az év során folyamatosan redukálódik majd…
Másik nyűgöm volt az előző év folyamán, hogy hiába van halradarom, azt a harmatgyenge rögzítő kar miatt nem lehet menet közben használni, ha az elektromotorra teszem, az se lehet benn a vízben haladás közben. Ekkor jött a segítség fejlámparobbantó Benke Zsolti kedves ismerősöm személyében, aki horgászládákat gyárt, így minden technikai eszköze megvan ahhoz, hogy ezt a problémát megoldja nekem.
Össze is rakott gyorsan egy radartartót - alig vártam, hogy kipróbálhassam menet közben. Fel is szereltem a csónakra és már csapattunk is a vízen. Zsolti, gratulálok, és köszi! Pont azt tudja, amit vártam: haladó sebességnél is látom magam alatt a mélységet. Előfordult ugyanis tavaly, hogy ismeretlen szakaszon csónakázva a 11 éves fiam kitalálta, hogy szeretne kiszállni és úszni egyet. Lelassítottam, megálltam és kimászott a csónakból… Akkor lepődtem meg, hogy leért a lába… ott, ahol előtte tempósan haladtunk 30 méterre a parttól.
Neki is vághattunk vaktában a Bodrognak. Információnk semmi nem volt a folyóról, csak azt tudtuk, hol a víz, hol a part és merre folyik, ami nem sok egy folyó esetében. De mivel első szempont az volt, hogy a radartartót kipróbáljam, elkezdtünk Tokajból felfelé motorozni.
Bodrogkeresztúrig mentünk fel a folyón, majd ott megfordulva kezdtünk visszafelé haladni, hogy keressünk valami ígéretes helyet. Egy befolyó-szerű ág csatlakozott be a folyó bal partján, így azelőtt horgonyoztunk le. Miért pont ott? Miért ne? Itt volt valami, amitől másabb volt a partszakasz és a meder, mint a befolyó feletti vagy az alatti 1 km-en.
A keverék, amit ide szántam ugyanaz volt, mint amit egy pár nappal korábbi forgatáson használt Döme Gábor a Diósjenői horgásztavon keszegezésre. Ráadásul az ott megmaradt kevés etetőszúnyogot és csontit is elkértem és lefagyasztottam, így azt most terveztem a vízbe dobni. Ártani nem árt, elvégre csak szereti a keszeg a szúnyoglárvát, ez pedig mirelit kivitel. Kíváncsi voltam, hogy vészeli át a fagyasztást - no, nem arra, hogy túléli-e, mert az esélytelen, hanem csak arra, hogy valamennyire megtartja-e a formáját, nem fagy-e szét.
A szúnyog jóval hamarabb kiolvadt és használható állagú lett, a csonti egész nap tömb maradt a tejfölös dobozban, így abból faragni kellett mindig a kajához. A maradékot meg a nap végén bedobtam a folyóba - úszott fenn, mint egy csonti jégkrém, amin igen hamar meg is jelent az apró halak csoportja. :D
A horgászat innentől kezdve roppant egyszerű volt. Egy-egy boton kiakasztott zsinórklipsszel horgásztunk, amivel az volt a cél, hogy nagyjából egy helyre juttassuk be a kaját, míg a másikkal ment a módszeres összevissza dobálás a környéken.
Ami igazán meglepő volt, hogy nagyon hamar sikerült a halaknak megtalálni a szerelékeinket. Alig töltött benn pár percet a kosár, máris gazdára talált a csali, amivel el is indult egy keszegdömping.
Jól is jött a horgászat, mert rá kellett jönni, hogy megint túlpakoltam magamat, sok olyan lomot is hoztam, amire az égvilágon semmi szükség nem volt, csak akadályt jelentett a csónakban. Már magával az elhelyezkedéssel is gond volt, nem is csoda, ha egy kapás után határozott mozdulattal léptem bele a csalizásra szánt 3 deci csontiba…
A csontik összeszedése után már éreztem, hogy itt valahogyan ki kell dolgozni a jobb elhelyezkedést… de hogy csináltuk tavaly?
Az egyik botot ki kellett vonni a forgalomból, és a csónakban is jobban el kellett helyezkedni. Jött az ötlet, hogy felteszek egy SpéciCorn kukoricát csalitüskén… ráadásul fokhagyma ízesítésben, majd bevágom az etetés alá jóval, „Ezt edd meg b+!” jelszóval… :D Csalizás megvolt, repült is a cucc, már csak rendet kellett rakni. Olyan 20 perc múlva pont a családdal beszéltem telefonon, amikor a jobbos bot - amire a SpéciCorn került - hatalmas, 50 cm-es botborítós kapással megdőlt. Bevágni sem kellett, csak megfogni a botot, majd elindult a fárasztás. Komoly erőt éreztem a túloldalról, majd pár másodperc múlva megkönnyebbült a cucc és üresen jött ki. ÁÁÁÁÁ, nem akadt jól a horog… ilyen nincs, pontyot fogtam volna a Bodrogból… Röhögtünk is, de szomorúak is voltunk, hogy de jó lett volna látni, megfogni a halat. Aznap több ilyen kapás nem is volt.
A délelőtt folyamán olyan 60-70 halat fogtunk, ami szerintem kiváló annak tükrében, hogy vaktában álltunk meg a Bodrog folyón horgászni. Ebből a darabszámból 2 x 10 darab továbbutazott a gasztronómia birodalmába, míg a többi a horogszabadítás után azonnal amnesztiát kapott. Végezetül még hadd ajánljak egy praktikus dolgot, ami nem más, mint az új Haldorádó Vízhatlan szerelékes táska. A csónakban nagyon fontosnak tartom azt, hogy mindennek meglegyen a helye, és az erre érzékeny eszközöket (pl. fényképezőt, telefont) a felcsapó víz, pára stb. ne veszélyeztesse.
Már 2015 decemberében kiszúrtam a mintadarabokat a Haldorádó Centrumban, a vezérkar irodájában, folyamatosan azt puhatoltam, hogy lehetne elkunyizni azt a táskát… aztán el is felejtettem a dolgot. Előző szombaton mentem el az OBI-ba, hogy vegyek egy „értékdobozt” a csónakomba, mert az előző elfáradt. Ennek a feladata, hogy tároljak bene mindent, ami nem szereti a vizet és jó, ha meg is van… (telefon, pénztárca, horgászigazolvány, fényképező masina). No mármost, az OBI-ban nem volt olyan doboz, amilyet szerettem volna, ezért egy műszerésztáskával kezdtem el szemezni 10.000 Ft-ért. Már költöttem hozzá a hangzatos mondatokat, hogy miképp magyarázzam meg otthon, hogy erre bizony szükség van. Aztán visszavonulót fújtam. Hétfőn jött a boltból a telefon, hogy „Megjöttek a táskák, amit annyira nézegettél”.
Írta: Takács Péter
Fotó: Koperveisz Sándor, Takács Péter
