Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
A Haldorádó Aroma Tuning folyékony aromákkal akár többszörösére növelhetjük etetőanyagunk csalogatóhatását, de rendkívül jó a széttört és főtt (áztatott) magvak, sőt a pelletek aromásítására is. Egyetlen flakon aroma akár 5-10 kg etetőanyag megízesítésére és aromásítására elegendő.
Alkalmazása roppant széleskörű, de leggyakrabban száraz etetőanyagra, kukoricapogácsára, vagy a bekeveréshez szükséges vízhez öntve kerül felhasználásra. Készíthetünk vele túlaromásított, etetőkosárba szánt keveréket is. Ekkor kis mennyiségben is meghökkentő lesz a csalogatóhatása!
A rendkívül tömény aroma alapját 100%-ban a gyümölcscukor szirup adja, ami kiváló hordozóanyagnak bizonyult a próbahorgászatok során. Az édes szirup kifejezetten jól harmonizál a hozzákevert tömény aroma alkotóelemeivel. Az aroma a hideg és felmelegedő vízben egyaránt megállja a helyét. Hőmérséklettől függetlenül rendkívül jól keveredik a vízben. Természetesen minél melegebb a víz, annál gyorsabb ez a keveredés, de szemben az olajos aromákkal, ez hideg víz esetében sem „ugrik” össze, ugyanolyan hatékonysággal dolgozik.
Immár 13 különböző ízben érhető el: Nagy Ponty, Nagy Amur, Nagy Dévér, Vörös Démon, Tenger Kincse, Mézes Pálinka, Sajtos Bajszos, Fűszeres Hal, Magyar Betyár, Édes Ananász, Vad Ponty, Vad Szilva, illetve az új folyóvízi finomság, a Scobar!
A Haldorádó Aroma Tuning Nagy Dévér sötétbarna (majdnem fekete) színű, sűrű, fűszeres jellegű kevert aroma, amely főként a céltudatos dévérkeszeg horgászatban bizonyította rendkívüli fogósságát és szelektáló hatását. Illata leginkább a karácsonyi aprósüteményre emlékeztet, amelynek fontos összetevője egy spekulatius névre keresztelt aroma kombináció, amely 10 különböző fűszernövény keveréke. Nos ez az aroma nem csak a süti gyártásban, hanem a dévérhorgászatban is nagyon bevált. Ez volt a kiindulási alap, ezt fejlesztettük tovább, míg a kívánt végeredményt meg nem kaptuk. Ebből legjobban a fahéj, szegfűszeg, gyömbér, vanília és mézes puszedli a domináns illatok, amelyek együttes keveréke egy soha nem látott, nagyon érdekes aromát eredményezett. Mindegyik összetevő rendkívül perecízen adagolva, olyan különleges ízvilágot hoz létre, amelynek garantáltan nem tudnak a dévérkeszegek ellenállni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.