Igen, kicsi hallal is fel lehet kerülni egy rekordlistára, pláne ha az embernek figyelmes kollégái, barátai vannak. Nos, ezt mesélném most el.
A nyári pergetések mellett, ha azok folyamatosan sikertelenséggel zárulnak, előszeretettel indulok ki feederezni a Tiszára, bízva abban, hogy az ad némi sikerélményt, ha megtalálom a halakat. Így volt ez azon a rettentő melegnek ígért vasárnapon is. Azt meg, hogy micsoda kabaré lett ebből a napból, ekkor még nem is sejtettem. Igaz volt ez pozitív és sajnos negatív értelemben is.
A legelső meglepetés a csónakomhoz leérve ért, ugyanis a horgonyzáshoz használt egyik súlyomnak csak a hűlt helyét találtam. Bár ezen nagyon nem kell meglepődni, mert ami nincs odarögzítve atom biztosan, azt igen gyakran meglovasítják hazánkban.
Nem úgy, mint mondjuk a világ túlsó felén, ahol komplett horgászfelszerelést hagytunk a vízparton estére, másnap minden ott fogadott minket, ahol hagytuk… Picit más világ, de ez egy másik történet.
Na, amint kidühöngtem magam, hogy valaki hosszú távon kölcsön vette a súlyomat, indultam is az ismerősöm által javasolt nagy, lapos területre. Vadvízi horgászatoknál a sikerességet döntő módon befolyásolja a hely. Ez borzasztóan igaz a Tisza környékünkön lévő szakaszára, ugyanis itt +/- 2 kilométeren belül találunk focipálya méretű lapos, sekély „semmit”, 5 méteres gödröt, 8 méteres hosszú árkot, 10 méteres kövezett árkot, 15 méteres gödröt, 17 méteres visszaforgót, és akár 20 méternél mélyebb „lyukat” is.
Hogy ilyenkor hol van a hal??? A szerencsén múlik, hogy beletalálunk-e, mert van, hogy egy árokban kell őket keresni, pontosabban ott tudjuk megtalálni, de van, hogy épp a 2-3 méter mély nagy „semmiben” lehet őket horogra csalni. Ezen a napon a „semmi” volt a célterület. Ez attól volt különlegesebb a valóban nagy iszapos területektől, hogy a környéken nagyon sok helyi horgászik rendszeresen kukoricával amurra, esetenként bónusz pontyokra.
Folyamatosan szórják az áztatott, erjesztett kukoricát a terület feletti gödrös szakaszba. Gondolom, fogdosnak is, mert különben csak nem csinálnák. Számukra viszont a keszeg az konkrétan „egyéb hal”, de még inkább nyűgös hal, csak a gond van vele, feleszi az amurnak szánt kaját, így nemigen kedvelik. Nem véletlen, hogy sokan 3-4 szem fűzött erjesztett kukoricával csaliznak a hatalmas horgon, nehogy véletlenül ráakadjon egy-egy kis keszeg. De mivel én kimondottan keszegezni szerettem volna, számomra ideális volt a pálya.
A két botra eltérő szereléket és etetőanyagot használtam arra gondolva, hogy erjesztett etetőanyaggal valami szebb halat is sikerülhet horogra csalni. Az egyik kaja a nagy kedvencem, a Nagy Dévér etetőanyag volt, némi Sensas Super Bremix aromaporral keverve, a másik pedig a FermentX Tejsavas Betainos keverék. Amíg vártam, egyik ismerősömmel is „összefutottam”, aki épp csónakázott lefelé a folyón, hogy üldözőbe vegye a csúcsragadozókat ezen a napon is. Épp beszélgettünk, amikor megérkezett az első kapás, ami ráadásul, mint utólag kiderült, a rekordhal volt. Na, nem a nap legnagyobb fogása… nem… országos rekord lett. Bár ez csak másnap derült ki, amikor elküldtem a fotót Tomi kollégámnak, hogy néééézd, mit fogtam. Erre visszaírta, hogy gratulál, de szerinte ez országos rekord… mert kíváncsi volt és megnézte a MOHOSZ honlapján, mekkora is a rekord. Bummm, Polyák Csabival beszéltem is másnap, hogy be tudom-e jelenteni, aki segített és a fotók ellenőrzése után meg is jelent az új rekordlistájukban. Kösziiii!!
Na de akkor a fogás körülményei: Épp beszélgettünk a cimborával, amikor nagyon erős kapással jelentkezett a hal a feederboton. Sokáig nem tudtam, micsoda, mert csak száguldozott összevissza. Aztán, amikor már közelebb ért és látszódott egy ezüstös, hosszú és vékony test, balinra tippeltem. De amint kivehető volt rendesen a hal valódi alakja a vízben, látszódtak a 10 cm-nél jóval hosszabb, feszes mellúszói, tudtam, hogy hatalmas gardával akadtam össze.
Azt tippeltem, hogy ez az eddigi rekordom, mert ha jól rémlik, akkor 92 deka volt a korábbi legnagyobb (pergetve fogott) gardám. A mérlegelés betárázott merítő fejben történt kizárólag magamnak, mert látszódott, hogy nagy, és hogy el ne felejtsem, mennyi az új rekordom, gyorsan lefotóztuk. A hosszát utána a merítő fejben, a csónakdeszkára fektetve egy ráfektetett damil darabbal mértem le faroktőig, mert nem volt nálam semmi mérő alkalmatosság, így ezt zsebre vágva utána itthon mértem le, hogy mennyi is volt valójában (45-46 cm között). Hasúszóinak hossza igen tekintélyes volt, a mutatóujjam hegyétől egészen a hüvelykujjam tövéig ért (utólag mérve ez minimálisan 13 cm-t jelent).
Nem akartuk sokáig kínozni, mert a garda pikkelyei nagyon könnyedén lejönnek: már ahogy megfogtam, szinte az érintéstől megsérült 2-3 pikkely, ezért amikor megugrott a kezemben, hogy ne törje össze magát a hal a csónakban inkább a víz felé toltam a levegőben, így nem a csónakba, hanem vissza a Tiszába landolt. Azonnal el is úszott olyan sebesen, ahogy jött. Igazán jó fotók nem készültek, mivel ez volt az első hal, és még igencsak árnyékos területen horgásztam, míg a hátteret már bőven világította a nap. Annyit mondtam a cimbinek, hogy klikkelgessen, majd lesz valami, ami jó kép lesz.
Egyébként az első hal a keszeges + csontis verziót választotta a FermentX ellenében. Igazából utóbbiban nem is bíztam, mert nekem eddig mindig az édes, keszeges vált be.
A keszeges kajával bevetett bot zsinórját a klipszbe kiakasztottam, hogy körülbelül ugyanazt a területet horgásszam, míg a FermentX-es verzióval kicsit messzebb dobáltam a keszeges környékén. Nem is igen bíztam abban, hogy lesz rá érdeklődő, mert először is a finomabb cuccon jelentkezett a garda, majd a többi kis játékos is arra jött.
Ehhez a képhez tartozik annyi magyarázat, hogy míg korábban előttem az ülődeszkákon volt a csali, etetőanyag, hogy még kényelmesebben tudjak pocolni a csónakban, letettem azokat a horgász fotelem mellé. Ami tökéletes elgondolás is volt addig, ameddig a következő halnál fel nem rúgtam a csontit a felugrás közben.
Talán a legnagyobb gond az, hogy egy olyan fotelt használok a csónakban, ami épphogy befér, de már mellette elmenni nem lehet, csak úgy, ha a peremre felmászom. Ez viszont úgy megbillenti a csónakot, hogy ami benn van, az borul. így esett áldozatul a fél üveg Nestea is, mert megint egy olyan dolog kellett a csónakból, ami mögöttem volt.
Kezdett kirajzolódni, hogy valószínűleg a helyiek által szórt kukorica miatt a termetesebb halak előszeretettel választották a tejsavas-betainos etetőanyagot, míg a finom, keszeges, csontis szerelékre jöttek a kisebb, tenyeres halak. Bár nem voltam én ehhez hozzászokva, hogy ilyen szép halakat kell fotózni, volt is bambáskodás bőven.
Kettőkor feladtam a horgászatot, mert borzalmasan meleg volt már, és igazából nagyon sok szép halat fogtam, amiben el is fáradtam. Bár leginkább a szerencsétlenkedésben fáradtam el, annyi bambaságot követtem el ezen a napon. Amit lehetett felborítottam, feldöntöttem, összekentem. Úgy néztem ki, mint az élversenyzők egy 5 órás pörgős keszegpeca után. Bár összeszámolni sem tudom, mennyi halat fogtam, mert egy idő után feladtam a fotózást is. A nagyok egyértelműen a FermentX-re jöttek, amit bizonyosan a hely adottsága okozott, mert lehet, 1 km-rel fentebb kapás nélkül ültem volna azzal a cuccal… bár, ki tudja?
A nap záró poénja az volt, hogy cipeltem fel a csónakról a töltésen a könnyű, mindössze beszaratós 46 kg-os csónakmotort, és már harmadjára álltam meg pihenni, mert elfáradtam. Amikor is egyszer megbillent a motor és majdnem elejtettem, épphogy elkaptam, aminek következtében elfordult, nem úgy állt, ahogy fogni szoktam. Ekkor vettem észre azt a kis pöcköt, amivel be lehet szorítani a gázkart, hogy ne kelljen folyamatosan csavarva tartani… 4 év után ezt is sikerült megtalálnom… :-) Ügyes fiú, cukrot neki!
