Napok óta fagyos reggelek köszöntenek. Pár nap, de lehet, már annyi sem maradt, hogy a vizeket teljes terjedelemében jégpáncél vegye fogságába. A horgászok többsége már lezárta az horgászszezont és fejben már a tavaszi pecákra készül, de ez a megállapítás ránk nem igazán vonatkozik, nálunk a szezon soha nem ér véget! Péntek késő délután jött az ötlet Gyuri és Gergő barátaimtól, hogy nem lenne rossz a szombati napot a vízparton tölteni és megpróbálni még elcsípni egy pár halat…
Nem sokáig várattam őket a válasszal. Rögtön igennel válaszoltam, de közben a fejemben átvillant egy ötlet! Mi lenne, ha most a kimondottan termetes ponttyal sűrűn telepített Orosi-tavon nem a pontyokat venném üldözőbe, hanem a tó fehérhal-állományát?! Ez az ötletem onnan támadt, hogy a nyári pontyos feeder versenyek alkalmával nemegyszer sikerült termetes, akár 1 kg-os súlyt meghaladó dévért fognom.
A megérkezésünkkor a hőmérő -5 Celsius-fokot mutatott. 6:45-kor nyílott a kapu, majd gyors napijegy-váltás után el is indultunk a horgászhelyeinkhez. Ekkor láttuk meg, hogy a tó parkolóhoz közeli része már elég szépen befagyott, ez sejtette, hogy a vízfelszín hőmérséklete már mindenütt közel lehet a 0 Celsius-fokhoz. Valljuk meg őszintén, ez nem igazán kedvez a halfogásnak, de ezzel tisztában voltam érkezésem előtt is… Úgy gondoltam, ha sikerül akár pár dévért fogni, már annak is nagyon fogok örülni!
Mindhárman a tó bejárattal szemközti oldalán foglaltunk helyet. Én a 24-es helyre ültem, míg Gergő a 25-ösre, Gyuri pedig a 26-os hely mellett tette le a voksát. A mostani horgászatnál nem volt jelentősége a horgászhelynek, mivel ez egy mesterségesen kialakított tó, a medre egyenletes, komolyabb haltartó helyként csak a sziget környéke jöhet szóba, de az 70-80 méterre található. Körülöttem a 22-es és 23-as számú helyeken egyaránt pontyos feederhorgászok ültek, így pontyozók gyűrűjében voltam. Kíváncsi voltam, mi lesz ennek a vége!
Hosszas kipakolás után végre elérkeztem az etetőanyag elkészítéséhez is. Nem sokat gondolkoztam, milyen keverékkel horgásszak a mai napon, mivel a víz hőfoka extra alacsony volt. Olyan etetőanyagot választottam, ami ilyen körülmények közt már sokszor bizonyított. Ez a következőket tartalmazta: Haldorádó Nagy Dévér – úgy gondolom, ezt nem kell senkinek bemutatni – és Sensas Super Black Bremes, amely egy kimondottan hideg vízi, dévéres keverék. Adalékként minimális, 75 ml Nagy Dévér Aroma Tuning folyékony aromával is gazdagítottam a keveréket. Ennek édeskés-sós ízével azt reméltem, sikerül megbolondítani a fehérhal-állományt! Erre az 5 órás horgászatra összesen 1-1 kilogrammot használtam fel, továbbá még hozzáadtam 2 kg löszös agyagot, ami a fogós keszeges keverékek elmaradhatatlan összetevője! Mivel a hideg vízi etetőanyagoknál a szín nagy szerepet játszik, Sensas fekete etetőanyag színező porral beállítottam a keverék tökéletes fekete tónusát. Ez azért kulcsfontosságú, mert a letisztult vízben a halak sokkal óvatosabban táplálkoznak, és egy világosabb etetőanyag akár riasztó is lehet számukra. Hideg vízben én úgy tartom, ajánlatos keverékünket sötétre festeni. Keverést követően állni hagytam 15-20 percig a kész mixet, majd amikor beállt, egyszer áttörtem egy 3 mm szemméretű rostán, hogy még homogénebb legyen, ezáltal egyenletesebben oldódjon a kosárból.
Ahogy már fentebb említettem, a tó medre egyenletes, ezért elhagytam a meder feltérképezését és a jó távolság keresését, valamint mivel a 24-es számú helyen ültem, úgy döntöttem, hogy 24 méteren fogok horgászni. Gyorsan kimértem a távot botjaimon és megkezdem az etetést. Az etetésre szánt etetőanyag mennyiséget külön edénybe helyeztem és adtam még hozzá egy kis szuper-édes színes angolmorzsát, no meg egy kis fehérjét fullasztott csontik és pinkik formájában. Az alapozó etetés 10 kosár kajából állt. Etetéshez egy Haldorádó Special Round 2XL kosarat használtam.
Mikor végeztem, éppen 9 óra volt. Kezdődhetett is az 5 órás horgászat! Mivel nem versenyen voltam, úgy döntöttem, nem lesz ma tempós peca, elég lesz csak „lájtosan”, 4-5 percenként újat dobni, ha addig nincs kapás. Teltek-múltak a percek, már fél óra is eltelt a horgászatból, de még egy beleúszásom sem volt. Még a szúnyoglárvát is úgy húztam ki, mint ahogy bedobtam! Elkezdtem variálni az előke hosszával, vastagságával és végül a horgok méretével, de a helyzet változatlan volt, végképp úgy tűnt, hogy az etetésen hal nem tartózkodott. Ennek ellenére nem adtam fel, folytattam az eltervezett taktikát, s továbbra is 4-5 percenként újakat dobtam. Ez így ment még egy fél óráig, majd az első óra után el kellett könyvelnem a nullát. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de úgy éreztem, hogy mindent jól csinálok, és előbb-utóbb be kell jönnie a halnak az etetésre. 10:15-kor megtörtént a csoda, beleúszásom volt! Gyorsan kitekertem, frissítettem az amúgy is friss csalit és újradobtam. Kb. 15-ig számoltam el magamban, amikor egy erőteljes húzásra kellett ráemelnem. Szívet melengető, kellemes rúgásokat éreztem a szerelék másik végén: végre megvan az első hal! Azt, hogy milyen, még nem tudtam, de a parthoz közeledve hirtelen kitört balra, s akkor megpillantottam, hogy ez bizony egy kis tőpontyocska!
A szomszéd pontyozó sporik furcsállva bámultak ránk, amikor fényképeztük a kis halacskát, biztosan gondolták, hogy „Na, ezek sem normálisak!”… Ennek ellenére én örültem, hogy végre, megtört a jég, és ha szerencsém van, akkor vannak ők ott többen is az etetésen! Gyorsan frissítettem a csalit – amúgy pinki és szúnyog kombinációjára jött a pontyifjonc – és már dobtam is vissza. Másfél perc múlva megint kapásom volt, de ez a hal sajnos meglépett. Nem törődtem ezzel túlságosan, a lényeg, hogy ott voltak a halak, minden más részletkérdés. Ezt követően még két kapásnál jártak túl az eszemen a halak, ezért egy gyors horogcserét végeztem, és egyperces kivárás után már fárasztottam is második halamat, ami hihetetlen, de megint pontyocska lett, ráadásul egy tükörpontyocska!
Horogszabadítás után – fiatal kora ellenére – ő is átesett élete első fényképezésén, majd úszhatott is tovább a cimboráihoz. Ezután az események elkezdtek felgyorsulni, mivel a következő kapásomra már csak 20 másodpercet kellett várnom. Gondoltam is, hogy „na, ma fogok egy zsák palánta pontyot”, de közelebb húzva a halat megláttam, hogy a horgomon egy szép, 30 dekás bodorka ficánkol.
Neki is nagyon örültem, mivel a bodorka a kedvenc halaim közé tartozik, és ritkán sikerül fognom belőle ilyen szép példányt. Ami ezután következett, azt álmomban sem mertem volna remélni, ugyanis 20-30 másodpercenként jöttek a szebbnél szebb bodorkák!
3 óra elteltével a számláló már 25 db halat mutatott. Ez egészen jó mérleg volt, csak az bosszantott, hogy én eredetileg dévérekért jöttem! A szomszéd pontyhorgászok már elcsíptek mini bojlikkal 1-1 termetesebb dévért, nálam azonban nem akartak jelentkezni, de azt is érdemes megjegyezni, hogy, pontyot nem látott senki még aznap a tavon rajtam kívül. Én nem szándékoztam bojlit vagy pellet csalikat használni, ma a hosszú előkés módszert erőltettem. Gyuri barátomnak sikerült azért időközben egy szép tokot fogni.
Délutánra kisütött a nap, így igazán szép időben volt részünk. Hideg ide vagy oda, ezt nagy kár lett volna otthon, az ágyon heverve elpocsékolni! A bodorkák kapása nem hagyott alább, sőt, egyre többen érkeztek az etetésre. Próbáltam kísérletezni, durvítani a szereléken, hogy megnézzem, van-e jelentősége a finom előkéknek. És bizony volt, nem is kicsi! Hiába tartózkodott sok hal előttem az etetésen, ahogy 12-es előkére váltottam, drasztikusan csökkent a kapások száma, ezért maradtam a vékony, 0,08 mm-es Vision előkezsinórnál.
Rohamosan telt az idő, már a negyedik óra is végéhez ért, a számláló pedig azt mutatta, hogy a 2 kis pontyocskán kívül már 39 halnál járok. Egy óra maradt hátra. Célom az volt, hogy a horgászat végére meglegyen az 50 hal, ezzel vágtam neki az utolsó órának. Úgy látszott, hogy ebben a halak nem lesznek partnerek, mert elkezdtek finnyáskodni. Bő 20 percembe telt, amíg rájöttem, hogy az egy szál szúnyog az, ami akkor épp a kedvükre van. A kaját továbbra is folyamatosan adagoltam nekik az etetőkosár segítségével, amit meg is háláltak. 14 órakor megszólalt az jelző az órámon. Vége a horgászatnak! Nem figyeltem a halszámlálót menet közben, csak ütöttem rajta egyet minden halnál, ám amikor zárás után rápillantottam, örömmel láttam, hogy pont megvan az 50 hal, és ami a legszebb, hogy ez mind bodorka!
Ezután következett a pecazárás legizgalmasabb része, a mérlegelés. Kiemelve a vízből a haltartó szákot, bizony elég jó súlyt éreztem! Olyan 8-9 kg-ra saccoltam.
Mint kiderült, tévedtem és alaposan alábecsültem a halaimat. Mérlegem értékelése szerint 10.720 gramm lett az összfogásom! Ennyi bodorkát még életemben nem fogtam! Norbi, a halőr is csodálkozva nézett ennyi bodorka láttán, senki nem gondolta volna, hogy ez a víz ennyi gyönyörű bodorkát rejt magában.
Végszónak csak annyit mondok, hogy a helyesen megválasztott technikával, etetőanyaggal és felszereléssel minden helyzetben lehetünk eredményesek, akkor is, ha egy nehézkes, hideg vízi horgászatról van szó! Aznap a tavon horgászó 9 horgászból összsúlyra nekem sikerült fogni a legtöbb halat. Gyuri tokja mellett kicsit odébb a srácoknak még sikerült zárásra fogni egy termetesebb pontyot, viszont az elmaradt a majd 11 kg-tól. Ez egy igazán élvezetes hideg vízi horgászat volt, sőt azt tudom mondani, hogy az év egyik legjobb horgászata volt számomra!
Ez úton is szeretném megköszönni Hódi Lászlónak, az Orosi-tó gazdájának ezt a felejthetetlen horgászatot!
Ui.: Másnap reggelre a tavat egybefüggő jégpáncél borította, véget ért a szezon, a tó megpihent!
