A bolognai botos horgászat szépsége Cralusso úszókkal I. rész

A bolognai botos horgászat szépsége Cralusso úszókkal I. rész

Hazánk talán leginnovatívabb úszófejlesztője Králik Károly, a Cralusso tulajdonosa. Az igazi folyóvízi szezon kezdetén meghívtuk Károlyt, hogy mutassa be a bolognai boton használható úszóikat, adjon segítséget azoknak, akik már használják termékeiket, és nem utolsósorban csináljon kedvet ehhez a tipikus folyóvízi módszerhez azoknak, akik már kacérkodnak a gondolattal! Hogy még egy kihívást támasszunk Karcsi elé, a horgászat helyszínéül hazánk leghosszabb folyóját, a Tiszát választottuk.

A horgászatra a Tisza tímári szakaszán került sor. A legfontosabb információ erről a vízterületről, hogy a meder rettentően változatos. 2 méteres mélységtől a 10 méternél is nagyobb mélységgel is találkozhat a horgász a parttól 10-20 méteres sávban. Emellett helyenként igen akadós. Ezért aki ide ellátogat, annak mindenképp javasoljuk, hogy a teljes kipakolás és készülődés előtt egy bolognai bottal tapogassa fel a medret, nehogy meglepetés érje, miután begombócolta az alapozó etetését.

A köves, változatos mederszerkezetet és akadókat, amik a horgászatot igencsak megnehezítik, a rendkívül nagy fehérhal-állomány kompenzálja, ami segít elfeledtetni a horgászat nehézségeit.

Králik Károly az általa tervezett Cralusso úszókat mutatta be
A horgászat helyszínéül a Tisza tímári szakaszát választottuk
Háttérnek nem is kérhetnénk szebbet

Ha már Haldorádó meghívásra érkezett Králik Karcsi, etetőanyagnak is Haldorádó termékeket javasoltunk használatra számára. A keverék Döme Gábor egyik kedvenc folyóvízi keveréke, ami a Dunán már számos horgászaton igazolta kiváló mivoltát. „Ha a Dunán nem menekülnek előle a halak, a Tiszán sem fogja a keszegnép megvetni!”, mondtuk Karcsinak, aki örömmel elfogadta a javasolt receptet.

Az etetőanyag Döme Gábor receptjavaslata alapján állt össze

A keverék legfontosabb jellemzője, hogy finom szemcsemérete mellett egy igazán tartalmas, intenzív aromájú etetőanyagot kapunk, ami a nehezítő anyagoknak köszönhetően a mederfenékre süllyed és szinte odatapad. A Terre De Fond földnek köszönhetően a keverék kifejezetten nehéz lesz, ami előny ezen a partszakaszon, ahol a meder folyamatosan mélyül befelé. Ha a hal beletúr, intenzív felhőt képez, ami mágnesként vonzza a többi fehérhalat etetésünkre.

A horgászhely kiválasztása, a meder feltérképezése után következhet az etetőanyag bekeverése
Karcsi az aromát mindig a vízhez keveri és így adagolja a keverékhez, így egyenletesebben eloszlik, mint ha töményen öntenénk az etetőanyagra
Ameddig az etetőanyag szemcséi áznak, össze lehet ragasztani a csontit
A két pontosan egymásba illő tál kiválóan alkalmas arra, hogy az alsóban lévő csontik közül kipréseljük a levegőt
Bár állókép, de higgyétek el, alig-alig tudnak mozdulni a csontik, ráadásul anélkül, hogy kézzel hozzájuk kellett volna nyúlni
Karcsi az etetéshez lapítottabb gombócokat készít, ezzel is nehezítve azok elgurulását
Az etetőanyag vízbe kerülve könnyen nyit, de továbbra is nehéz marad, szinte ragad a fenékhez…
De ha egy hal beletúr, hatalmas felhőt húz, amit a sodrás irányjelzőként visz magával
Ha megvan az etetésre kinézett távolság, mindenképp jelöljük meg a zsinóron…
… ugyanis így, ha újat kell dobnunk - mert az úsztatás végére értünk -, hajszálpontosan visszatalálunk az etetési sávra az úszónkkal
Az etetőgombócokat bolognai horgászatnál soha ne felfelé, hanem pár fokkal magunk alá dobjuk…
… valamint az úszó távolságánál picivel közelebb

Ha már szóba került a szerelék, lássuk, miből is áll Karcsi bolognai végszereléke. Az egész lelke egy Cralusso fejlesztés, mégpedig a Bolo nevű bolognai úszó. Hogy mit kell tudni erről az úszóról, mi a működésének a lényege, erről kérdeztük Králik Károly fejlesztőt.

A bolo úszó került először bemutatásra a horgászat során

Cralusso Bolo bolognai botos úszó.

A folyóvízi horgászat problémája a visszatartás esetén kisodródó úszó, mely nem az etetési sávon halad. A Cralusso Bolo úszó erre a problémára nyújt megoldást, különleges kialakításának és működésének köszönhetően kisodródás nélkül vezethető akár hosszabban leúsztatva az etetésen, ahol meglepően nagyobb méretű halakat is foghatunk.

A Cralusso Bolo úszó csomagjában számos antenna, valamint a kétféle folyásiránynak megfelelő adapter található
Az a szabály, hogy amerről folyik előttünk a folyó, arra mutasson az adapter szára - esetünkben jobbról folyik, tehát a kék szilikonnal jelölt adaptert kell az úszóba tenni
A szerelék elkészítéséhez az alábbi eszközökre lesz szükségünk (nem kell megijedni, egyszerűbb, mint aminek e fotó alapján tűnhet!)

A bemutatandó szerelék lényege, újrakötése nélkül is alkalmazkodhatunk vele horgászat közben a változó körülményekhez: változtathatunk az más módszerhez alkalmazni kívánt úszóméreten és súlyozáson. Így egy mozdulattal túlsúlyozható az úszó, ugyanakkor a főólom elhelyezéséből fakadóan kapáskor nem jelent komoly ellenállást a hal számára. Ráadásul az úszót levéve el is csomagolhatjuk a komplett szereléket a bottal együtt, és ha máshova megyünk legközelebb horgászni, ahova, mondjuk, nagyobb úszó kell, az egy mozdulattal, a szerelék megbontása nélkül kivitelezhető. Természetesen a szerelék kialakítása lépésről lépésre bemutatásra kerül a filmben!

A Cralusso rendszerének köszönhetően egy mozdulattal cserélhetők az úszók és az ólmok is, nem kell bajlódni a szerelgetéssel. Ha a képen látható módon készítjük elő szerelékünket, akkor a 3-20 g-os Bolo úszók bármelyikét feltehetjük és az ólmozást is hozzáigazíthatjuk a szerelék megbontása nélkül

Első lépésben tegyünk fel 1 rövidebb és 3 hosszabb szilikon cső darabot, valamint egy gumiütközőt, majd a hobbi készletből egy, a tervezett ólomfüzér hosszának megfelelő műanyag csövet, alá pedig a sörét jelzőólmok kerüljenek fel.

Legalulra jöhet a gyorskapocs
A legfelső szilikon az úszó felső adapterére, míg az alatta lévő három az úszó szárára kerül
A hasított gömbólmok felkerülnek a műanyag csőre…
… így azok garantáltan nem sértik meg a főzsinórt, 100%-ig csúszóra vannak szerelve, amit felülről a gumiütköző, alulról a sörétólmok határolnak (esetleg alulra a műanyag cső alá kerülhet még egy kis szilikon csődarab, hogy tompítsa az ütközést)

Szerelék kész, következhetett a horgászat! Igazán élménydús horgászatban volt Karcsinak része, hiszen már az első úsztatás halat adott, és a pár órás horgászat során nem volt olyan, hogy kapás nélkül kellett volna kivenni a szereléket. Ízelítőül következzen néhány fotó az igazi bolognai botos élményhorgászatból!

A bolognai bottal ismerkedők számára Karcsi dobási technikát is javasolt
A lényeg, hogy folyási irány szerint alul érjen be az ólom, felette az úszó, így szinte nulla a gubanc esélye. Jól látható a bal alsó kis képen a kiterült szerelék vízbe érése: főólom, jelző, csali - 3 kis karika
A Bolo úszó lassított csalivezetést tesz lehetővé
Az úszó pontos vezetése már fél siker
Amikor a halak az etetés környékén bóklásznak, elég „megsleppelni” a csalit….
… és a következő pillanatban már merül is az úszó, jöhet a bevágás!
Akik szeretik a finomszerelékes horgászatot, azoknak hazánk folyóin is élménydús horgászatban lehet részük egy bolognai bottal
Gombóc csapódik…
… úszó merül, és már indul is a bevágás
A sleppelés lényege, hogy a folyásnak felfelé húzzuk meg az úszót, ami kialakítása miatt nem kifelé, a part felé mozdul el, hanem a parttal párhuzamosan - ilyenkor a csali fellibben
A Bolo úszó mozgását az alábbi ábra szemlélteti

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



A következő részben bemutatásra kerül a Bolo úszó mellett a Golf, valamint a tradicionális Cralusso úszó a Surf is

Írta: Takács Péter, Králik Károly

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.