A tavaszi horgászatokra még az átlagosnál is jobban készül minden horgász. Ennek oka, hogy a lassan ébredező halak még csak módjával táplálkoznak, kevesebbet mozognak, és bizony jól meg kell gondolni, hogy mikor, mivel és hol próbáljuk meg őket horogra csalni. A siker egyik kulcsa ilyenkor, hogy a körülményeknek és az aktuális horgászhelyünknek megfelelő csalogatóanyagot tömjük a kosárba, valamint a horogra is olyan csali kerüljön, ami az adott vízterületen fogósnak bizonyulhat.
Ahány víz, annyi szokás, tartja a mondás! Igen ám, de nagy vonalakban azért mégis lehet kategorizálni a hazai vízterületeket, és azt is, hogy abban a vízben milyen méretű és fajtájú halra vetjük ki a horgunkat. Ebben az írásban egy tucat olyan, már bizonyítottan fogós keverék és csali kerül bemutatásra, amelyek hozzásegíthetnek minket akár az idei első halunk megfogásához. A recepteken kívül olyan hasznos praktikák is kerültek a cikkbe, amelyek nem csak könnyebbé, de eredményesebbé is tehetik a horgászatokat.
1. Ébredező pontyok tavaszi menüje
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a feederbotos pontyhorgászok zöme az olvadás utáni első napokban olyan vízterületekre látogat el, amelyek intenzíven vannak telepítve, tehát jó eséllyel sok halra lehet számítani. Nekik ajánlom ezt a keveréket, amely egy olyan édes-halas-fokhagymás ízkavalkád, amely a helyben lévő halak közé dobva garantáltan felkelti azon egyedek érdeklődését, amelyek már táplálkozni szeretnének! Ezt a csalogatóanyagot a legcélszerűbb Haldorádó Method Flat Mini etetőkosárral a horgászhelyre bejuttatni.
- 1/2 csomag Fagyos Ponty
- 100 ml CSL Tuning - Fagyos Ponty
- 1-2 marék Fluo Micro Method Feed Pellet - Ördögűző (ezt menet közben kell apránként az etetőanyaghoz adagolni)
![Ébredező pontyok tavaszi menüje Ébredező pontyok tavaszi menüje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
2. Egyesületi pontyok START receptje
A horgászegyesületek kezelésében lévő, nagyobb kiterjedésű és kisebb halsűrűségű állóvizeken is eredményesen lehet már a hideg vízben horgászni, ha tisztában vagyunk azzal, hol is érdemes keresni a halakat. Napos időben a gyorsan melegedő sekélyebb területeken érdemes bevetni a horgainkat, míg borús időben még inkább a mélyebb vízben lehet kapásra bírni a bajszosokat.
Az ilyen tavakon a kukorica alapú etetőanyagok működnek igazán, de ezeket is meg lehet kicsit bolondítani, ráadásul ebben az esetben az aroma nemcsak ízt, de némi színt is ad a keveréknek, ami a letisztult vízben igencsak sokat számít! Ez a keverék nagyobb mennyiségben igazán hatékony, így Pellet Feeder kosárba tömve használhatjuk legeredményesebben.
- 1 csomag Fluo Energy - Ördögűző
- 50 ml Fluo Flavor - Vörös Gyümölcs
- 1 evőkanál édesítőszer
- 1-2 marék piros angolmorzsa (ezt menet közben kell apránként az etetőanyaghoz adagolni)
![Egyesületi pontyok START receptje Egyesületi pontyok START receptje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
3. Tavaszi method keverék sekély tavakra
A method horgászat népszerűsége töretlen, és akár kora tavaszi időszakban is eredményes lehet a Method Flat kosárban történő csali-felkínálás. Az etetőanyag állagának, szemcseméretének, és a szemcsék súlyának ennél a módszernél különösen nagy szerepe van. Sekély, kis kiterjedésű, áramlás nélküli vizekben a könnyű, gyorsan bontó keverékek vannak a legnagyobb hatással a halakra.
- 1/2 csomag Top Method Feeder - Maximum Green
- 1/2 csomag Top Method Feeder - Total Fish
- 100 ml CSL Tuning - Tenger Kincse
![Tavaszi method keverék sekély tavakra Tavaszi method keverék sekély tavakra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
4. Tavaszi method keverék mély vízre
A kavicsbánya tavakon vagy más mély állóvizekben a sikeres methodozás alapfeltétele, hogy a „töltet” egyben érjen a fenékre, és csak akkor szabadulhasson ki belőle a csali, amikor már nyugalmi állapotban van. Így hát egy jól tapadó, mégis gyorsan bontó keverékre van szükség.
1/2 csomag Top Method Feeder - Total Fish
1 doboz Fluo Micro Method Feed Pellet - Fekete Erő
100 ml CSL Tuning - Tenger Kincse
Mivel ez egy hallisztes, halas aromájú keverék, igazából bármilyen csalival bevethető, azonban a mély vízre tekintettel mindenképp pop-up csalival érdemes próbálkozni. Ezek közül az egyik legjobb az Oldódó Fluo Lebegő Pellet - Édes Ananász.
![Tavaszi method keverék mély vízre Tavaszi method keverék mély vízre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
5. Recept kora tavaszi pontyos versenyekre
Manapság nagyon népszerűek az egynapos, nyílt nevezéses horgászversenyek, amelyek kiváló lehetőséget nyújtanak a fejlődésre, gyakorlásra. Ezekre a megmérettetésekre nem szokás külön készülni vagy esetleg napokat tréningezni, így olyan etetőanyagot érdemes vinni, amely már több rangos versenyen is bizonyított! Felkínálása Round Feeder kosárral vagy Tufty Feeder kosárral a legcélszerűbb, hiszen így nagy mennyiségű csontit és csemegekukoricát is be lehet juttatni.
- 1 csomag Gold Feeder Secret Carp
- 1 csomag Gold Feeder Lemon Carp
- 2 evőkanál Gold Corn Cream eper
- 1 evőkanál Édesítőszer
- 1 evőkanál Sensas Tracix fekete színezőpor
- 2 marék Pastoncino piros (ezt menet közben kell apránként az etetőanyaghoz adagolni)
![Recept kora tavaszi pontyos versenyekre Recept kora tavaszi pontyos versenyekre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
6. Folyóvízi keverék a korán ébredő keszegeknek
A folyóink valamivel lassabban melegszenek fel, mint az állóvizek, éppen ezért a pontyhorgászat a kora tavaszi időszak során csak a jó haltartó helyeken igazán eredményes. A keszegfélék azonban már egész korán táplálkozásba kezdenek, így horgászatuk mozgalmas, szórakoztató horgászatot nyújthat. Etetni még csak módjával szabad, ám ami a kosárba kerül, az legyen jó tartalmas, aromás.
- 1/2 csomag Bázis Mix - Folyóvízi alap
- 1 csomag Nagy Dévér
- 1 evőkanál Édesítőszer
- 200 g PV1
- 1/2 csomag Fluo Morzsa vegyes (ezt menet közben kell apránként az etetőanyaghoz adagolni)
- 1 flakon Aroma Tuning - Nagy Dévér
![Folyóvízi keverék a korán ébredő keszegeknek Folyóvízi keverék a korán ébredő keszegeknek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
7. Kapitális pontyok tavaszi menüje
Köztudott, hogy a nagytestű pontyok valamivel később kezdenek táplálkozásba, mint kisebb fajtársaik, emiatt a kora tavasz nem tartozik a legjobb nagypontyos időszakok közé. Azokban a vizekben azonban, ahol nagy számmal élnek kapitális halak, jó eséllyel lehet már egyet-egyet horogra csalni ezek közül, ha olyan etetőanyaggal próbálkozunk, ami könnyen megszerezhető energiaforrást jelent.
- 1 csomag Top Method - Brutál Máj
- 1/2 csomag Top Method - Prémium Halibut
- 1/2 csomag Record Carp Stick Mix - Fekete Tintahal
- 100 ml Carp Syrup Zöld Bors
![Kapitális pontyok tavaszi menüje Kapitális pontyok tavaszi menüje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
8. Fekete Erő method mix
A kevert ízek minden időszakban eredményesek lehetnek, így tavasszal is. Az alap etetőanyagnak érdemes egy semleges, aroma nélküli változatot választani, amelyet az intenzívebb aromájú adalék kiegészít, és a hozzávalók olyan harmonikus elegyet alkotnak, amely sokkal vonzóbb a halak számára, mint egyetlen nagyon erős íz, aroma.
- 1 csomag Fluo Energy - Fekete Erő
- 100 ml CSL Tuning - Tenger Kincse
- 1-2 marék Fluo Micro Method Feed Pellet - Ördögűző (ezt menet közben kell apránként az etetőanyaghoz adagolni)
![Fekete Erő method mix Fekete Erő method mix](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
9. Természetes vizek tavaszi keveréke
Kora tavasszal a természetes vizeken az édes, magas szénhidrát-tartalmú etetőanyagok a legeredményesebbek. Érdemes keresőhorgászattal próbálkozni, és ehhez a Pellet Feeder kosarat használni, ugyanis így valamivel több etetőanyagot tudunk bejuttatni, mint method kosárral. A természetes vizeken ugyanis a sok apróhal miatt kell, hogy annyi kaja legyen a vízben, amiből még a később érkező termetesebb halaknak is marad.
- 1/2 csomag Fluo Energy - Kék Fúzió
- 1/2 csomag Vad Ponty
- 100 ml CSL Tuning - Kék Fúzió
- 1 evőkanál Édesítőszer
![Természetes vizek tavaszi keveréke Természetes vizek tavaszi keveréke](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
10. Helyben tartó method mix
Abban az esetben, amikor azt tapasztaljuk, hogy a tóban lakó pontyok már aktívan táplálkoznak, vagy ha rábukkantunk egy nagyobb egyedszámú halrajra, érdemes olyan etetőanyagot adni nekik, amelyen elidőznek, elkeresgélnek.
- Fluo Micro Method Feed Pellet - Kék Fúzió
- Fluo Micro Method Feed Pellet - Fekete Erő
![Helyben tartó method mix Helyben tartó method mix](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
11. A jó öreg epres-halas keverék
Talán megszámolni sem tudnám, hányszor kevertem már be ezt a csalogatóanyagot. Annak ellenére, hogy már szakállas trükk ez a kaja, érdemes bevetni, hiszen eredményessége az idő múlásával mit sem változott.
- 1/2 csomag Pelletes Fekete
- 1/2 csomag Ponty Piros
- 50 ml CSL Tuning - Vörös Démon
- 50 ml Aroma Tuning - Tenger Kincse
![A jó öreg epres-halas keverék A jó öreg epres-halas keverék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
12. Nagyhalas tavaszi menü későn érkező kapitális bajszosoknak
Ha eltökélt szándékunk, hogy a tó nagytestű halait csaljuk horogra, akkor olyan etetőanyagot kell bejuttatni, amelynek szemcsemérete valamelyest ellenáll az apróhalak támadásainak, vagy éppen azok gyorsan eltelnek tőle és odébbállnak.
- 1/2 doboz Pellet Pack Turbo - Fagyos Ponty
- 1/2 csomag Record Carp Stick Mix - Nagy Ponty
- 100 ml CSL Tuning - Fagyos Ponty
![Nagyhalas tavaszi menü későn érkező kapitális bajszosoknak Nagyhalas tavaszi menü későn érkező kapitális bajszosoknak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Keverési tanácsok:
Az etetőanyag bekeverése nem túl nehéz feladat, vagy mégis? Számtalan olyan kérdést kapok, amelyek az etetőanyagok szakszerű bekeverésére irányulnak. Egy gyakorlott horgásznak ezek a dolgok már gyakorta elcsépeltnek tűnnek, ám akik még nem annyira profik, bizony el tudják szúrni a legjobb minőségű etetőanyagok bekeverését is úgy, hogy az használhatatlanná válik. Ezért aztán csokorba gyűjtöttem pár olyan praktikát, amelyet alkalmazva még fogósabb csalogatóanyagokat lehet bekeverni.
![A folyékony aromák egyik legjobb felhasználása az, ha kukoricapogácsára (TTX) öntjük. Amint a tortu beszívta az aromát, annyi vizet kell ráönteni, hogy bőven ellepje A folyékony aromák egyik legjobb felhasználása az, ha kukoricapogácsára (TTX) öntjük. Amint a tortu beszívta az aromát, annyi vizet kell ráönteni, hogy bőven ellepje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Amint a TTX elázott, ezzel az aromás péppel kell a szárazanyagot megnedvesíteni. Így az aroma sokkal tovább érződik a kaján, és szép fokozatosan távozik abból Amint a TTX elázott, ezzel az aromás péppel kell a szárazanyagot megnedvesíteni. Így az aroma sokkal tovább érződik a kaján, és szép fokozatosan távozik abból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Érdemes az etetőanyagokat a horgászat előestéjén benedvesíteni, majd légmentesen lezárva, hűvös helyen másnapig pihentetni Érdemes az etetőanyagokat a horgászat előestéjén benedvesíteni, majd légmentesen lezárva, hűvös helyen másnapig pihentetni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Amennyiben szeretnénk az etetőanyagunkhoz bármilyen pelletet vagy magvakat keverni, azokat is célszerű kevés aromával összekeverni, hogy másnapra kellően átjárja azokat a kellemes íz Amennyiben szeretnénk az etetőanyagunkhoz bármilyen pelletet vagy magvakat keverni, azokat is célszerű kevés aromával összekeverni, hogy másnapra kellően átjárja azokat a kellemes íz](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A horgászat megkezdése előtt, ha kell, még rá lehet nedvesíteni az előző napon bekevert etetőanyagra, majd érdemes azt áttörni. A képen, a kézben van a kisimult, homogén, áttört kaja, míg alul a göröngyös, kezeletlen. A különbség jól látható! A horgászat megkezdése előtt, ha kell, még rá lehet nedvesíteni az előző napon bekevert etetőanyagra, majd érdemes azt áttörni. A képen, a kézben van a kisimult, homogén, áttört kaja, míg alul a göröngyös, kezeletlen. A különbség jól látható!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha száraz adalékot (mikropellet, fluo morzsa, angolmorzsa) is szeretnénk a csalogatóanyagba keverni, azt csak apránként tegyük, és csak annyi etetőanyagba, amit a következő dobással be is tudunk juttatni. Így a száraz adalék nem tudja „kirántani” a vizet az optimálisan benedvesített kajánkból Ha száraz adalékot (mikropellet, fluo morzsa, angolmorzsa) is szeretnénk a csalogatóanyagba keverni, azt csak apránként tegyük, és csak annyi etetőanyagba, amit a következő dobással be is tudunk juttatni. Így a száraz adalék nem tudja „kirántani” a vizet az optimálisan benedvesített kajánkból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha különböző jellegű és ízű csalogatóanyagokat mixelünk (pl. Fluo Micro Method Feed Pellet + etetőanyag), akkor azt is csak apránként tegyük, hogy az ízek ne vegyüljenek, hanem a vízben jól elkülönülve tudjanak dolgozni Ha különböző jellegű és ízű csalogatóanyagokat mixelünk (pl. Fluo Micro Method Feed Pellet + etetőanyag), akkor azt is csak apránként tegyük, hogy az ízek ne vegyüljenek, hanem a vízben jól elkülönülve tudjanak dolgozni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy további aromásításra van szükség, használjunk olyan termékeket, amelyekkel ez könnyen kivitelezhető. Ezek a Fluo Essencia és a Method Spray Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy további aromásításra van szükség, használjunk olyan termékeket, amelyekkel ez könnyen kivitelezhető. Ezek a Fluo Essencia és a Method Spray](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha jó etetőanyaggal, csalival, megfelelő végszerelékkel indulunk neki az első tavaszi horgászatnak, akkor minden esély megvan rá, hogy emlékezetes napot zárhassunk! Ha jó etetőanyaggal, csalival, megfelelő végszerelékkel indulunk neki az első tavaszi horgászatnak, akkor minden esély megvan rá, hogy emlékezetes napot zárhassunk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Sipos Gábor
Képek: Nagy Gábor, Sipos Gábor