A horgászversenyek döntő többsége egyéni verseny, azonban jól megfigyelhető, hogy KIZÁRÓLAG azok tudnak jó eredményt elérni, akik csapatjátékosok. Azaz, ha van néhány olyan horgász, aki együtt tud és akar dolgozni, őszintén megosztanak egymással mindent, akkor ők sokkal hatékonyabban tudnak előrébb jutni, mint akár a világ legjobb horgásza (de csupán egyedül)! Több szem többet lát, több horgász többet próbálhat! Ebben az évben (eddig) három olyan rangos verseny került megrendezésre, ahol kimagasló eredményt hozott a hatékony csapatmunka!
Kora tavasszal Szegeden, a Maty-éren került megrendezésre a III. Tubertini Feeder Kupa, ahol az első 5 helyezett között 3 azonos, a Lantos János vezette Lantos Mix Feeder csapatba tartozó versenyző volt a díjazottak között. Már ezt is irigykedve néztük, hogy milyen hatékonyan, milyen eredményesen oldották meg a pályát az ügyes horgászok.
Azonban erre is rátettek a WalterLandos fiúk! Walter Tamás csapata az Országos Egyéni Horgász Bajnokság elődöntőjében tartolt! A dobogó első, második és harmadik fokára is kizárólag WalterLand Sensas versenyző állhatott, sőt a TOP 10-ben további 3 horgászuk kért magának helyet. Ezek olyan eredmények, amelyek mellett nem lehet csak úgy egyszerűen elmenni és legyinteni, hogy „hát persze, szerencséjük volt…!”. Egy-két embernek lehet szerencséje, de ennyinek már nem!
Amikor a 2013. május 11-12-én megendezett III. Lantos Mix Feeder Kupára készültünk, ezek a pozitív példák lebegtek előttünk. Amikor csapattársaimmal, Borsos Gáborral, Sipos Gáborral és Sisa Józseffel együtt horgásztunk, gyakorta felrémlett bennem, hogy csak közös munkával juthatunk előrébb az egyre erősebb, egyre felkészültebb mezőnyben. A felkészülés és a pálya titkának megfejtése most a mi csapatunknak sikerült a legjobban, amelyet a későbbi eredmény maximálisan alátámasztott, hiszen az első 5 helyezett közé három Haldorádó Feeder Teambe tartozó versenyző került:
1. helyezett: Döme Gábor
3. helyezett: Sisa József
5. helyezett: Sipos Gábor
Számos versenyen értem már el jó helyezést, de az öröm hatványozottan nő, ha ebben csapattársaim is részesedhetnek. Így örömünk leírhatatlan volt!
Sokszor leírtuk már, hogy titkok nincsenek, csupán eltitkolt dolgok! Így a tőlünk / tőlem megszokott módon őszintén írok le néhány olyan konkrét dolgot, amely kulcsfontosságú volt a jó eredmények eléréséhez.
A megfelelő távolság kiválasztása
A tiszakécskei versenypálya sajátossága, hogy a meder a parttól kb. 12-20 méter távolságban kőkemény, bentebb pedig lágy iszap borítja. Így 20 méternél távolabb horgászni itt nagyon ritkán érdemes. A verseny időszakában a holtág medertelítettsége 100%-os volt. Ez azt eredményezte, hogy közvetlenül a part szélében is minimum 150 cm volt a víz mélysége. Ráadásul a széljárástól függően a halak egyik fő táplálékát, az apró planktonokat a hullámzás „nekitolta” a partnak és összetömörítette azokat. A halak bátran követték e táplálékot, hiszen kellően mély víz volt még a parttól akár 1 méterre is, így gyakorta a horgászok észre sem vették, hogy közelinek tűnő, maximum 20 méteres távolság is sok, hiszen a pikkelyesek a haltartójuk végénél hemzsegtek.
Sipos Gábor észrevette ezt és sikerrel alkalmazta mindkét fordulóban a Szegeden már bevált „belendítős” módszert. Ekkor ugyanis nincs szükség dobásra, csak a végszerelék belendítésére. Szinte hihetetlen, hogy így, láb alól fogott több szép pontyot és termetes dévért is. Tehát Tiszakécskén semmiképpen sem a nagy távolságra történő horgászatban kell gondolkodni… sőt, éppen ellenkezőleg!
Etetőanyag kiválasztása
Már második éve eredményesen használjuk itt a Haldorádó Nagy Dévér és Sensas Etang keverékét. Most is megversenyeztettük számos egyéb keverékkel, más ismert gyártók termékeivel is, de MINDEN alkalommal ez a keverék adta a legtöbb halat, és a versenyen sem hagyott minket cserben!
Csalik
A felhasznált etetőanyag sajátossága, hogy kissé szárazabbra hagyva tökéletesen használható a vízközti horgászathoz, míg erőteljesebben megnedvesítve remekül bevethető a fenékhorgászatok során is. Amikor vízközt kerestük a halakat a csali meglebegtetése elengedhetetlen volt.
Ehhez - a versenyszabályzat miatt - csak természetes eredetű csalit használhattunk. Az elmúlt évben debütált a Haldorádó Lebegő Csonti, amely egyik sikertermékünkké vált. Nagyon kedvelik a finomszerelékes horgászat hívei. Itt is nélkülözhetetlen volt! A 4 különböző változat közül a Mézes Pálinka ízesítésű bizonyult a legfogósabbnak. A halak óvatos vagy sorozatos „luftkapásai” során a lebegő csali méretét csökkenteni kellett. Ezt a legegyszerűbben úgy oldottuk meg, hogy ollóval kettévágtuk. Így előbb felszívja a vizet, gyorsabban felpuhul és lesüllyed, de 3-5 percet így is kibírt. Több időt soha nem szántunk a kapásra, ha ennyi időn belül nem volt érdeklődés, újat dobtunk. Voltak időszakok, amikor még a félbe vágott csonti és a mellé tűzött 2-3 szál szúnyoglárva vagy 1-2 szem pinki is gyanúsan nagy falatnak bizonyult. Ekkor tett jó szolgálatot a „kütyü” névre keresztelt puffasztott köles. Ennek egyetlen hibája, hogy 1-2 percnél tovább nemigen bírja, főleg, ha még közben „játszanak” is vele a halak. Mindenképpen szükség volt egy kisméretű, nagy felhajtóerejű, 100%-ban természetes, de a hagyományos kütyünél tartósabb lebegő csalira. A verseny előtti héten készült el a mi „Verseny Kütyünk”, amely nem csak feltűnő színével, hanem minimum 3-4-szer több ideig tartó lebegő képességével válik igazán érdekessé. Vagyis ez minimum 4-8 percig képes lebegni. Azonban nemcsak a megnövelt lebegési idő miatt érdekes, hanem sokkal fontosabb tulajdonsága, hogy ellenállóbb, így ha láttunk egy apró pöccintést a spiccen és nem tudtunk neki bevágni, még volt esély 1-2 újabb kapás kialakulására, mert biztosak lehettünk benne, hogy a csali még a horgon van. Ez a hagyományos kütyünél elképzelhetetlen, az egyetlen apró csippentéssel „ellopható” a horogról.
A horgászat technikája
Az alapozó etetés után minden esetben a vízközi horgászattal kezdtünk. Különböző - 50, 75, 100, 125 és 150 cm - hosszúságú horogelőkékkel szinte a teljes vízoszlopot letapogatva kerestük a halakat. Miközben soha nem feledkeztünk meg a mederfenék vallatásáról sem, mert azért mindig akadt ott is egy-egy éhes száj. Az is jól megfigyelhető volt, ha sikerült a mederfenékre letett csalival fogni egy halat, a legritkább esetben jött rövid időn belül ugyanott még egy. Ezután vízközt kellett folytatni a horgászatot, több különböző mélységben. Állandóan váltogatni kellett a csalit is.
A lebegtető csalik ízének, sőt színének is volt jelentősége csakúgy, mint az folytonos és jó ütemben végzett váltásoknak, amely akár azt is jelentette, hogy a horgászat távolságát is variáltuk. Azaz időnként a láb alatt, majd bent kerestük a halat - ez szinte mindig adott 1-1 értékes pontot érő pikkelyest. Azok, akik kitartottak egy-egy távolság mellett és azt szisztematikusan, nagyon pontosan meghorgászták, gyakorta tapasztalták, hogy a halak hullámokban érkeznek. Azaz fogtak gyorsan 1-2 darabot, majd akár 20-30 percig ugyanott semmit. Aki ezekben az üres percekben is talált halat és a holtidőt minimálisra tudta csökkenteni, az nyert!
Mi most ezt sikeresen oldottuk meg, amely a csapattársak későbbi jó eredményében is megmutatkozott. Igyekszünk majd a következő versenyekre is ugyanilyen hatékonyan felkészülni, hátha akkor is boldogan számolhatok be, hogy mi volt a siker „titka”… :)!
A versenyről további részletes beszámoló, eredménylista és képek itt találhatók: http://horgaszklub.eu/cikkek/reszletek/1137_iii_lantos-mix_feeder_kupa-tiszakecske_2_nap/
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly és Polyák Csaba
