Nem titok, hogy nagyon sok kedves meghívást kapok hazánk és a nagyvilág ismert vagy éppen kevésbé ismert vízterületeire. Egy év azonban számomra is „csak” 365 napból áll, így bármennyire is szeretném, de a legtöbb meghívásnak nem tudok eleget tenni. A „gyengéim” azonban a vadvizek, főként a folyók. Imádok kiszámíthatatlan, nehezen meghorgászható helyeken pecázni. Most is egy ilyen horgászat részleteibe avatom be az érdeklődőket.
Ez év tavaszán az egyik jeles horgászkiállításon ismerkedtem meg Nagy Sándorral, aki Szlovákiában, Komáromban él és immár 4 éve horgásztúrák szervezésével, vezetéssel is foglalkozik. Ideje nagy részét a Vág folyón tölti - ismeri, mint a tenyerét. Minden horgászmódszerben jártas, de az ő kedvence is feederezés. Már az első találkozásunk során tudtam, éreztem, hogy mi rokonlelkek vagyunk! A folyók szeretete, a halfogás ősi ösztöne, a természet tisztelete összeköt minket. Amikor magyar nyelvű honlapját, a www.csallokozi-horgaszat.hu-t tüzetesen átnéztem, ez az érzés tovább erősödött bennem és a nyár utolsó havában elérkezett közös horgászatunk ideje.
Kettő napot tudtam kiszakítani a sűrű mindennapokból, de az első nap délelőttje az ismerkedéssel, a helyek feltérképezésével és a legígéretesebbek kiválasztásával telt. Aki horgászott már folyón, tudja jól, hogy 5-10 cm vízszint-ingadozás már újrarajzolhatja a halak útvonalát, ha pedig ez több, akkor - némi túlzással - szűz terepen vagyunk, ahol lehet mindent elölről kezdeni. „Természetesen”, amikor ott voltam, két nap alatt több mint 70 cm-es áradás, majd gyors apadás vette kezdetét. A Vág a Duna folyóba ömlik, mi a torkolattól kb. 5 km-rel fentebb voltunk. A torkolathoz közeli részen még a vén folyó vízmozgása is érezhető. Gyors apadásával lerántja, felgyorsítja a Vág vizét, a magas dunai vízállás pedig visszaduzzasztja, lelassítja azt. Így itt egyáltalán nem közhely az a megállapítás: a folyóvízen semmi sem biztos, senki (még a legnagyobb helyismeret birtokában) sem lehet biztos magában! Nem véletlen, hogy mi sem egyetlen helyet horgásztunk, több helyet többféle szögből meghorgászva próbálkoztunk.
Az első nap eseményei
Kora reggel érkeztem, de mire bejártuk, felderítettük a környéket és eldöntöttük, hogy hol horgásszunk, már javában benne voltunk a délutánban. A nyári időszak leggyakoribb halai a dévérkeszeg és a jászkeszeg, de szerencsés esetben beköszönhet egy-egy ponty és amur is. Sándor a termetes halak megjelenésében bízva kizárólag szemes terménnyel, főként főtt takarmánykukoricával etet. Ezt szórja minden alkalommal a kiválasztott helyre. Így tett most is az első helyünkön, amely egy sekély, de váltakozó mélységű homokpad volt. Ideális nyári szieszta helyszín bármilyen békés halnak. Az elképzelés és a helyválasztás jónak tűnt, de már elmúlt délután 5 óra is, miközben egyetlen kapás nélkül ültünk… Sándor halálos lelki nyugalommal közölte: „Meg fognak érkezni a halak!”. Vártunk, vártunk és vártunk - mi mást tehettünk volna?!
Majd egyszer csak minden előjel nélkül egyik feederbotja határozott görbülete jelezte, hogy komoly érdeklődő van a horgán. Sándor rutinos mozdulatokkal fárasztotta a termetes amurt. Honnan tudtuk, hogy amur? A megakasztásának pillanatában feljött a víztetőre, megmutatta magát, majd hatalmas farkcsapásokkal menekült a mélybe és próbált egyre távolabb kerülni tőlünk. Az idő azonban nekünk dolgozott, jó 10 perces fárasztás utána a csónakban pihenhette ki fáradalmait a vad folyóvízi torpedó. Soha rosszabb kezdést! A mérlegelés során digitális kijelző 8,12 kg-nál állt meg.
Ezen a gyors és látványos fogáson felbuzdulva még nagyobb lelkesedéssel vágtuk bele magunkat a horgászatba. Az amur kifogása után a kapások száma is megsokszorozódott. Nyilván az addigi nullát nem volt nehéz felülmúlni, de ezek egytől egyig termetes dévérek voltak „csak”. Nagyon szórakoztató volt az 1-2 kilós halak fogása.
Közben a víz áramlása és a sodorvonal helyzete is megváltozott, ezért új helyre kellett rögzíteni a csónakot. No, ekkor gyorsult fel a halfogás: kapás kapást ért. Egyre szebb, egyre nagyobb dévérek vették fel a kukorica csalit. Sötétedésig maradtunk és boldogan konstatáltuk, jól sikerült az ismerkedésem a Vág folyó e szakaszával.
A második nap eseményei
Sándor javaslatára, az aktuális vízállást értékelve, a kora reggeli horgászatunkat nem a tegnapi helyen kezdtük. A csónakkikötőtől nem túl távol (a folyó túloldalán) egy bedőlt fa mellett tettünk próbát. Sándor itt már jó néhány pontyot fogott, de a hely neve is érdekesen hangzott: „kétesélyes”. Hogy miért kapta ezt nevet? Itt sajnos minden második kapás a hal győzelmével zárul. Azaz ha sikerül neki a bedőlt fa ágaiba úszni a megakasztást követően, már csak a jó szerencse segíthet, hogy a hal mégis csónakba kerüljön.
E veszélyek hallatán még jobban kívántam, hogy itt vethessem be horgomat és megmérkőzhessek egy vad folyóvízi ponttyal. Kívánságom hamarosan teljesült! Bár az első hal még egy szép dévérkeszeg volt, hamarosan olyan vehemens kapás érkezett, hogy alig bírtam kivenni a csónak szélére erősített tartóból a feederbotom. Nem volt kérdés, hogy ponty van a horgomon. A rövid, erős feederrel jól tudtam irányítani a halat, de vágtáját megállítani nem tudtam, így elérte az ágak sűrűjét. A fonott főzsinór nagyszerűen közvetítette, hogy mi történik a víz alatt, éreztem, ahogy pattog a fa ágain… mindjárt a hely neve jutott az eszembe. Szerencsére a horog jól akadt és a kemény, határozott fárasztás mellett egyszer csak megindult a hal a nyílt víz felé - ekkor már tudtam, hogy az enyém lesz, és így is lett! Örömöm leírhatatlan volt, amikor a csónakba emeltük a szép tőpontyot. A méretét meghazudtoló erővel és lendülettel küzdött, megérdemelte a gyors fotót és puszit, mielőtt visszaengedtem.
10 óráig maradtunk itt, amikor vendéglátóm kiadta az utasítást: „Gyerünk át a másik helyre!”. Sándor elmagyarázta, ahogy a Nap egyre magasabbra kúszik az égbolton, úgy világítja meg a vízbe dőlt fát, a halak rejtekhelyét. Ekkor a halak nem a mederben, hanem partszéli fák, bokrok takarásában keresnek menedéket, amely viszont a horgászok számára elérhetetlen, meghorgászhatatlan. Nincs értelme tovább itt áztatni a zsinórt!
Nem is tétlenkedtünk tovább, a tegnapi helyünk felé vettük az irányt. Itt is etetéssel kezdődött a horgászat, majd vártuk a halakat. Hamarosan csak az ernyő menedéke alatt lehetett a tűző napon megmaradni, miközben ismét türelmesen vártunk és vártunk. Délután 4 óráig szinte egyetlen pöccintésünk sem volt, majd egyszer csak feléledt a víz és kezdetben apró pöccintések, majd határozott botgörbítések jelezték, hogy megérkeztek a halak. Újfent szép dévéreket és jászokat sikerült horogra kerítenünk, a legnagyobb dévér súlya megközelítette a 3 kilót!
Újabb nemes hal - ponty vagy amur - nem akadt horgunkra, mégis maximálisan elégedettek voltunk, hiszen így is gyönyörű halakat sikerült kifogni egy szép folyóból viszonylag rövid idő alatt.
Ha kedvet kaptak, és Önök is kipróbálnák, milyen lehet a Vág folyón horgászni, szerencsére nem kell túlságosan sokat utazni, hiszen Budapesttől mindössze 95 km, a magyar határtól 6 km-re már ígéretes horgászhelyek várják a vadvízi horgászatok szerelmeseit. Ezt felfedezhetik egyedül is, vagy keressék bátran Nagy Sándort a www.csallokozi-horgaszat.hu honlapon, illetve a Facebookon (https://www.facebook.com/CsallokoziHorgaszat?fref=pb&hc_location=profile_browser), az élményt garantált!
Írta: Döme Gábor
Fotók, videó: Takács Péter
